Szamos, 1911. november (43. évfolyam, 250-274. szám)

1911-11-22 / 267. szám

(1911. november 22.) 267. szám. SZAMOS 7. oldal. I*. | Női szabtoati és rajz­h)« tanintézet Van szerencsém a n. é. hölgyközön- ség becses tudomására hozni, hogy Iskola­köz 1. szám alatt női szabászat! és rajz-tanintézetet snyitottam. Tanítványaimat legújabb mód­szerrel tanítom. Tanítványaim saját maguk­nak dolgozhatnak. Házhoz is elmegyek tanítani. Tanítási dij havonként 10 K Becses pártfogást kérve kész szolgálattal Fisch Fülöpné—Elefánt Teréz. Cirkuszi kocsis, mint betörő. Már nyolc nap óta egy vándor cirkuszcsapat ütött tanyát az érmihályfalvai piacon, amely dijbirkozásokkal csalta ki a pénzt a polgár­ság zsebéből. Különféle dijbirkozók vetlek részt a versenyben. Egyik néger, másik an­gol cím alatt, de azért a győztes mindig Czája Bertalan magyar bajnok maradt. A cirkusz már talán el is távozott, de a be­csapott publikumon kívül egy emléket is hagyott hátra. Ugyanis a cirkusznál alkal­mazásban levő egyik kocsis, Ács (Ötvös) Lajos megkísérelte betörni Mándoky József mészáros, Grünwald Márton és Hintalan Ede szatócsoknál, azonban ezen céljában meg lett zavarva s igy a betörésekkel járó csekély rongálásokon kívül kárt nem oko­zott. Érdekes a dologban az, hogy a szató­csok észrevették a betörést, de féltek be­menni az üzletbe, csak lármával kergették el Ácsot. A betörő még az éjjel kereket oldott a városból s most országos körö­zése lett elrendelve. Születés, halál, házasság. A szatmár- németii I. kerületi anyakönyvi hivatalban 1911. nov. 13 a óta a következő bejegyzések történtek: Születtek. Freund Róza, Weizer Bella, Rácz László, Némethy Jenő, Kiss Mária, Marosán Mihály Breczkó Lajos, Izsák Etelka, Izsák Piroska, Fischer Vilmos, Schwartz Rozála, Csatáry Ilona, Weisz Irén, Reichtman Margit, Berényi Erzsébet, Melchner Tekla, Fodor Gizella, Engel Sámuel. Meghaltak. Czine József, Bergman József, Kassai Jenő, Bólteki Gábor, Jakab Magdolna, Jakab Margit, Tempfli Franciska, Juhász Mária, Leska György. Tárca Mihály, özv. Sándor Lászlóné, Finiász Ignácz, Szanda János, özv. Meddesi Bálintné, Weisz Hona, özv. Széli Istvánné, Balogh Rozália, Lenk Anna, Freund Márton, özv. Tardi Józsefné, özv. Szilágyi Györgynó, Német Borbála, Mecsuka László. Házasságot kötöttek. Frank Dávid és Klein Eszter, Batin János és Király Ro­zália, Lechner János és Nagy Irma, Jánki Mihály és Osváth Erzsébet, Molnár Gábor és Kiss Hona, Dorzu János és Tóth Rozália, Kengye Albert és Fazekas Mária. Uj hiriapáruló üzlet- Az összes fővárosi újságok, köztük a Pesti Hírlap, élclapok, német lapok, „Szamos* Friedmann Samu, Kazinczy-utcai tőzsdéjében nemcsak hétköznap, de ünnepnapon is egész nap kaphatók. Előfizetőseket egész hónapra el­fogadok. Kiadó bolthelyiség. ^Értekezhetni Benkő kávéüzletében. A fejlődés jele. Szatmár város és a vármegye erős fejlődése az utolsó évti­zedben jelentékeny eredményeket ért el. Különösen kereskedelmünk halad nagy lé­pésekben előre. Ezen körülménynek tulajdo­nítható, hogy a 2 évenként megjelenő Szatmárvármegye ozimjegyzék és nap - tára, közszükségletté vált. Kereskedőink ezen műnek, mely bár kezdetben nem va­lami tökéletes veit, nagy hasznát vehették, mert benne megtalálták a vármegye min­den számottevő tényezőjét, intézményét és személyét. Ezen év decenber havában már a IV-ik évfolyam fogja elhagyni a sajtót, természetesen javított és bővített formában. Számos olyan uj adat jön bele, ami az el­múlt években nem volt. Nagy példányszáma, valamint azon körülmény, hogy egész éven át közkézen forog alkalmassá teszi a hir­detésre, felhívjuk tehát az érdeklődőket, hogy legkésőbb november hó 15-ig ez iránt la­punk kiadóhivatalát felkeresni szíveskedjenek. Fősserkesztő : Dr. Shik Elemér. Felelős szerkesztő : Dénes Sándor. Nagyságos jUljydn! ■ A Karácsonyi vásár beálltával beütött a »Nagv KrocV‘ is. az olcsósá­gairól már közismert Fischer Hutai selyem, l*elme és csipke újonnan átalal^itott áru* gázába Szatmár, a (Pan­nónia mellett.) JKost már december 31-ig 20 százalék 20 árkülönbséggel térülnél* az összes divatárui* = eladásra. = Óriási választék mindenféle divat- l*elmél*ben, l*ész blous, pongyola és = gpermel* ruliácsl*ál*ban. = Szatmár legnagyobb selyem- csipke is rnbadiszek áruháza! ISonfáníol* 6 koronától JKaraclél*ol* félárban 1 feltűnő olcsó l*arácson^i árai* 1 Tessél* meggyőződni! Különlegessé- gél* sziní|ázi ecliarpol*ban. = A Hsamon ered/mérvyes hirdetéséért szám os szatmári és vidéki jonevü cég köszönetét fe­jezte ki lapunknak. Közgazdaság. Gabonaüzlet. Budapest, 1911. nov. 21. Határidő Déli zárlat. Buzakináiat és vételkedv mérsékelt. Szilárd irányzat mellett 18.000 métermázsa került forgalomba tartott árakón. Egyéb gabonanemüek szilárdak Idő: derült. Bnza 1911 októberre « 1912 áprilisra Rozs . októberre . „ áprilisra Zab „ oktőoorre „ . áprilisra Tengeri, májusra Repce .- — 1183—84 — — 10-25-26 _ _ 9-80—81 _ _ 8-50-51 Értéktőzsde. Déli tőzsde. Délutáni zárlat. Magyarhite! 848 50 — Osztrákhitel 65025 — Korona járadék — A m. ktr. államvasutak menetrendje. Érvényes 1911. május 1-től. Szatmárról indul: IBpeet-felá Püspökladányig regg. 3 34 Budapest-felé személy v. este 7 13 „ személy v. este 10 16 „ gyors v. regg. e 38 „ személy v. regg. 8 44 „ gyors v. d. u. 9 31 „ személy v. d. u. s M.-Sziget-felé Tvszsz. d. u. í 44 „ gyorsv. d. u. 9 28 „ személy v. este 7 21 „ személy v. éjjel 2 31 „ személy v. regg. « 07 Felsőbányára vegyes v. regg. 6 18 „ személy v. d. u. 2 40 „ személy v. este 7 SS Fehérgyarmatra vegyes v. regg. 8 13 „ személy v. d. U. 2 60 „ vegyee v. este 7 31 Mátészalkára vegyes v. regg. e 81 „ személy v. d. u. 2 31 „ vegyes v. este 7 39 Bikszádra vegyes vénát . d. e. s 00 Személy vonat szerdán d. u. s 05 Vegyes vonat . . . este 7 86 Károlyi Erdődre Motoros Erdődig regg. i 48 „ Szatmárhegyig . d. e. 8 49 «1 ’ 11 * d. e. 11 49 „ Erdődig d. u. 2 80 „ Szatmárhegyig este 8 07 „ Erdődig . . este 7 18 G ilvácsról regg. 6 40 Nagysomkutra d. u. 3 58 Szatmárra érkezik: Püepökladénybót Tvszsz. d. u. l 31 Gyorsvonat Budapestről . d. u. 2 20 Személyvonat „ este 7 11 Gyorsvonat „ este 2 40 Személyvonat „ éllel 2 21 Püspökladánybói éjjel 6 regg. 8 52 38 54.-Sziget-felé gyors v. d. a. 2 18 „ személy v. d. e. 8 84 személy v. éjjel io 05 „ személy v. este e 67 „ személy v. regg. 8 10 Felsőbányáról személy v. regg. 8 29 „ személy v. d. a. 1 36 „ vegyes v. este 8 44 Fehérgyarmatról vegyes v. regg. 7 48 „ személy v. d. u. 1 80 „ vegyee v. este 6 63 Mátészalkáról vegyee v. regg. 8 30 személy v. d. a. 1 06 •• vegyes v. d. a. 6 37 Blkszádról vegyes t. regg. 8 08 Vegyes v.............................. este 6 60 Tvszsz. Jul. 1-től sag. si-ig este ío 06 Károly Erdődről Motoros regg. 8 09 d. e. 8 69 «1 Szatmárhegyről . d. e. 11 30 7 Erdődrrfi d. m 2 este. 7 14 01 Szatmárhegyről éjjé ío 37 Nagysomkntról . este 78 00

Next

/
Thumbnails
Contents