Szamos, 1911. november (43. évfolyam, 250-274. szám)
1911-11-21 / 266. szám
PCfiiHMMJUl unup. BPBHMB8 Előfizetéíii dij : Helyben: 1 évre 12 K. ‘/i évre6 K. V« évre3K,1 hóra 1 K Vidékre :.. .. 16 ............. 8 .. A...........1-50 Eg y szám ára 4 fillér. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Rákóczi-utcza 9. szám. m Telefonszám: 107. Mindennemű dijak Szatmáron, a lap kiadóhivatalában fizetendők. Hirdetések: Készpénzfizetés mellett, a legjutányosabb árban közöltéinek. — Az apróhirdetések között minden szó 4 fillér. Nyilttér sora 20 fillér. * ',*9 e 'S., Pénz áll a házhoz. — Fővárosi politikai munkatársunktól. — Jó karácsonyuk lesz az idén az állami tisztviselőknek. Az örömkirt Lukács László pénzügyminiszter csütörtöki beszédjéből tudjuk, melyben bejelenti, hogy a kormány minisztertanácsi elhatározással, visszamenőleg az egész évre drágasági pótlékot fog nekik folyósítani s azonkívül a családos tisztviselők részére törvényhozási felhatalmazással később még külön segélyt is engedélyez. Hát ez olyan elhatározás, mely egymaga többet ér az obstrukciós politika kétes értékű úgynevezett vívmányainál. A miniszter bejelentése országszerte nagy megelégedést keltett. Mindenki a legnagyobb elismerés hangján emlékezik meg a Iíéderváry-kormánynak erről az éppoly humánus, mint bölcs elhatározásáról, még pedig nemcsak az ezer meg ezer állami alkalmazott részén (akik elvégre legközvetlenebbül vannak érdekelve) hanem, mondhatni, az egész magyar társadalom mindama köreiben, ahol csak átgondolják, hogy az állam gépezetének zavartalan munkáját a tisz-viselők nyomasztó anyagi helyzetének javítása mennyire elő fogja majd segíteni. De ugyanez az elfogulatlan magyar társadalom a Lukács pénzügyminiszter Batilmas záróbeszédének során elhangzott összes oeszédekből hamarosan leszűr'e magának azt a véleményt, hogy mennyivel helyesebb és értékesebb tehát az országra nézve produktiv munkával foglalkoztatni a parlamentet, semmint, az undorodásig megunt, ostoba és gyűlöletes technikázással pocsékolni a törvényhozás házának alkotásokra szánt drága idejét. Hiszen még az ellenzéki képviselők közül is oly tekintélyek, mint Désy, Szterényi, maguk is azt hangoztatták a budget- tárgyalás során, hogy a nemzetnek békére, pihenésre és arra van szüksége, hogy választott képviselői az időt komoly muukára fordítsák. Az obstrukciós hetek és hónapok fuliasztó ködének eloszlása után tehát szinte megkönnyebbülten lélegzik fel mindenki ebben az országhan annak láttára, hogy ime a t. Ház végre megtalálta a jobbik eszét s a rohanó időt produktiv munkára h sználva, aránylag rö- vi í és mégis beható tanácskozás után általánosságban már el >s fogadta azt a költségvetést, melynél bőkezűbbet, befektetések tekintetéből hasznosabbat, már évek óta egyetlen kormány sem t tt a törvényhozás asztalára. Mert ebben a költségvetésben nemcsak a tisztviselőkről történt gondoskodás, hanem kiterjed ennek érezhető jótékony hatása az állami, kulturális, szociális és közgazdasági életnek többékevésbó minden rétegére. Hogy.egyszerre mégsem elégít ki mindent és mindenkit, az csak természetes, mert hiszen ez csak kezdet. Tessék engedni dolgozni a kormányt és ne kárhoztassa tétlenségre önmagát a Ház: akkor majd évről-évre nagyobb lesz az eredmény és több lesz az ok örömre mégpedig nemcsak a tisztviselők körében, hanem az ország összes dolgozó polgárainak hajlékában is. Hogy példával világosítsuk, hirte- lenóben tekintsük csak a bőkezű költségvetésnek azt a tételét, mely száz milliót szán az államvasutaknál különféle nagy beruházásokra. Ennek a horribilis összegnek minden fillérje az állampolgárok zsebébe kerül. Jut belőle vállalkozóknak, kereskedőknek, kisiparosnak, nagyiparosnak, a talpfa- és épület- anyag-szállitóktól kezdve az utolsó kubikus munkásig. Ezeknek a révén megint továbbfolyik a pénz a termelőkig, mert a vasúti építkezések mentén mindenfelé nagy lesz a fogyasztás. És ez a százmilliós tétel éveken át minden esztendő költségvetésében elő fog fordulni és ezenfelül természetesen még más újabb és újabb alkotások, üdvös és korszakos Teformok is sorra kerülnek, ha a parlament munkaképes, ha a képviselő urak nem obstrukcióznak, hanem (mint most pár hét óta) dolgoznak. Tehát — dolgozzanak! A vívásról. Irta: Payka Vilmos. Az 1880 as évek elejéig két neves vivómester volt Magyarországon, Keresz- tessy Budapesten és Martinengó Pozsonyban. Az előbbit személyesen ismertem, vívótermében nyertem a vívás tovább képző cursusait. Egész vívó nemzedéket nevelt e két mester anélkül, hogy csak egyszer is mérkőztek volna egymással. Csupán tanítványaik keresték fel egymást Budapesten és Pozsonyban s igyekeztek egymást felülmúlni barátságos lovagi tornában. Keresztessy a francia (Frisiér) rendszeren alapuló saját maga készített iskolát tanította, Martinengó pedig az olasz vivás alapján tanitott. Az 1895-ik évben volt az első országos vivóverseny Magyarországon, melyen részt vettek az országból mindazok, kik számottevő vivők voltak. Ausztria, sőt Olaszország is képviselve voltak vívókkal. A vivóverseny döntő küzdelmének első győztese volt Iványi Gyula a Keresztessy iskolából. A mester, ki akkor már előre haladott korára tekintettel a tanítással évekkel azelőtt felhagyott, elérte tehát azt a legszebb babért, hogy tanítványa, rendszerének képviselője, szerzi meg egy országra szóló verseny keretén belől magának a babér koszorút s mesterének a dicsőséget. A lezajlott vivóverseny fokozottabb lendületet adott a kardvívás gyakorlásának, clubbok alakultak, hogy a már akkor tervbe vett nemzetközi vivóversenyben mentül fényesebben állja meg helyét a magyar. Az 1896. évi millenáris kiállítás keretében volt megtartva e nemzetközi vivóverseny, külün az amatőröké és külön a mestereké. A verseny fenyesen sikerült, olyan látványosságot élvezett a nagyközönség, minőre egy emberöltőn keresztül is alig van alkalma többé látni. És azok, a kik a vivás művészetéhez értenek, több tudományt merítettek belőle, mintha éveken át trenniroznának. Ott láttam az olasz, a francia és bécsi iskolát, mikről kevés fogalmam volt s a nemzetközi vivóverseny nagy akadémiája ezen a téren is gazdagította tapasztalataimat. Láttam külömböző iskolákat összes előnyükkel és hibáikkal egyaránt. Láttam olasz, francia és bécsi vívókat egymásközött és magyar vívókkal szemben és bátran kijelenthetem, hogy az amatőr versenyben, illetve akadémiában az eredmények a magyar vívók javára billentették a mérleget. Az az assant, amit Iványi Gyula az 1895. évi vivóverseny győztese, ezúttal Cyem Cinóval, Firenze város evező, kard és vitőr schampionjával produkált, feledhetetlen mindazoknak, akik látták. Az olasz belevitte a küzdelembe vivóiskolájának minden tudását, nagy bravourral merészen s gyönyörű formában támadott. Támadásai csodálatos vakmerőséggel és erővel estek Iványira, védelme azonban alig volt, hanem erős lábizmaival elugrott a vágás és szúrás elől. Iványi csakhamar belátta támadásának sikertelen voltát s támadás helyett előkelő nyugalomban, plasztikus állásban jól fedezett védelemben megállotta az olasz csodás támadásait és villámgyors visszavágásokkal legyőzte az olaszt. Ezután következett a vivómesterek versenye. A versenyre eljöttek Olaszország legnevesebb mesterei: Giroldini, Frederin, Nádi Gviseppe, Itáló Santelli stb. Mestereink közül részt vettek: Halász Zsiga, gróf Vay Lajos, báró Schappon, Benyovics Lajos, Bély Mihály, Petróczy Kálmán, Lovas Röszler Gyula, Szabó István, lovag Arlov Gusztáv. Szivszorongva vártuk az assantokat, mikben a mié, zemben álltak a külföldiekkel. Amitói íenuna:, ami előttünk hihetetlennek tetszett, bekövetkezett, mestereink már az első fordulatban kiestek, csupán Lubó István és lovag Arlov Gusztáv jutottak a második menetbe. Még ha aovi- nista volnék is, el kellett ismernem, hogy itt már a mérleg határozottan az olasz mesterek javára billent. Ez a szomorú eredmény érlelte meg aztán a magyar athletikai clubban azt a határozatot, hogy Ilaló San- tellit, a vivóverseny győztesét Budapesten
