Szamos, 1911. november (43. évfolyam, 250-274. szám)
1911-11-19 / 265. szám
1911. november 19.) 265. szám SZAMOS 9. oldat. mmmm* Megjelölve. — Ez a folytonos rosszullót nekem nagyon gyanús, vajon nem onnan van ez, hogy az a fickó, a Planchot, mindig a szoknyád ráncán van? Sápadtan, lesütött szemekkel Céline bevallotta: — Biz az úgy van: Az anya dühüs lett és kifakadt: — Az az utálatos róka pofáju: Céline lehorgasztotta a fejét. Anyja nem adott neki példát az erényességre; sohasem beszólt neki apjáról, sőt ellenkezőleg mindig azt hajtogatta, hogy milyen baj volt, hogy ő olyan legénnyel adta össze magát, aki sem el nem vehette, sem pénze nem volt Magyarázatkópen csak annyit mondott: — Mikor a nyulaknak fűért voltam és hazafelé jöttem Bervelot ur kertjén keresztül, — akkor történt. Bervelot ur kertje közel volt és a falusiaknak meg volt engedve rajta keresztül járni. — Oh te buta I Ha legalába ő lett volna. Celine csodálkozva nézett anyjára: — Bervelot ur? — Igenis ő. — O sohasem szólt hozzám 1 Bouretné asszony elgondolkozott. — Te, régen vagy már igy? — Nem hiszem, hisz még c-ak hat hete, hogy megismerkedtünk. — Es Bervelot ur vagy cselédje, nem láttak benneteket? — Nem, egyszer sem zavartak meg, — Jól van. Hívd ide Planchot-t. Majd hárman megbeszélünk valamit. Bervelot ur egy derék agglegény, aki azért jött ide falura lakni, hogy tőkéjéből itt nyugodtan éldegéljen, egy este mint rendesen pipázgatva ült háza előtt a pádon és várta, hogy cselédje, Mariette vacsorához hívja, mikor egyszerre kétségbeesett kiáltásokat hallott a kert felől. Oda sietett és egy a földön fekvő alakba botlott- Kis vártatva Mariette is jött, lámpással a kezében, melynek világánál felismerték Ce- linet. Most hallgatott, mintha el volna ájulva, ruhái rendetlenségben voltak. Bervelot ur épen magához térítette, mikor Bouret anyó és Planchot rohanva oda értek. — Lányom, mi bajod? Mi történt veled ? Celine sirva borult anyja nyakába: — Erre mentem és egyszerre valaki rám vetette magát! — Kicsoda ? Ki vetette rád magát ? — Nem tudom. Sötét volt. — Akkor maga volt az — maga vén satyr 1 — Ugyan Bouret anyó! Mikor Planchot észrevette, hogy a a zajra a szomszédok is előjönnek, ő is közbe szólt: — Én és Bouret anyó rögtön ide futottunk, amint a kiáltást hallottuk és nem láttunk senkit menekülni. Tehát . . . — Igen és még akkor is tartotta, mikor ide értünk, tette hozzá Bouret anyó. Ezért engedi hát, hogy a leányok a kertjén át járjanak, — De ugyan! Én! Hisz már tiz éve ... — Ugyan, az ő korában hova gondolnak?! — mondá Marieite. — Oh sokszor az öregek a legvadabbak ! — Ej, hisz ezek bolondok, — mondá Bervelot ur — Biztos — mondá Mariette. — Hagyjuk őket, majd eligazodik magától az egész dolog. De a dolog nem igazodott el. Néhány nap múlva megjelent Bervelot urnái Bouretné egy megbízottja. Bouretné panaszt akar tenni a bíróságnál, aminek messzemenő következményei lehetnek. Ö (t. i. a megbízott) azonban azt tanácsolná, hogy intézze el az ügyet békésen az asszonnyal. — Egy száz frankos bankó mindent rendbe hozna! Bervelot egyszerűen kiutasította. A dolognak hire futott a faluban és mindenki úgy viselkedett Bervelot úrral szemben, mintha hinnék, hogy csakugyan elkövette a bűnös cselekményt. Még Mariette is némi kételkedést mutatott. Bervelot ur már öreg volt és egy hosszú munkás élet után nyugalmat akart. A sok mende- monda boszantotta, attól is tartott, hogy Bouretné talán mégis bíróság elé viszi az ügyet s neki még több utánjárás és egyéb kellemetlenség jut ki — tehát inkább elhatározta magát, hogy megadja a száz frankot, csakhogy békéje legyen. Mikor Bouretné zsebrevágta a pénzt, eljött megköszönni. — Tartsa meg a köszönetét! — szólt Bervelot ur. — És ne halljak többé semmit a dologról! — Oh uram, bár már mi se hallanánk róla semmit! De mennyit busul szegény leányom a sok pletyka miatt! — A mihaszoa! Pedig ő tudja legjobban, hogy hozzá se nyúltam ! Bouretné fenyegetőleg nézett rá: — Nem nyúlt hozzá ? Hát akkor miért fizetett száz frankot? Bervelot belátta, hogy elhibázta a dolgot. De rászólt Bouretnéra, hogy majd feljelenteni csalásért. A mende-monda tovább folyt a faluban. Mariettenek is annyira telebeszélték a fejét, hogy felmondott, mert habár már 40 éves volt, eszébe jutott a gazdájától félni. Más pedig nem akart Bervelot úrhoz be- szegödni; végre • egy nagyon öreg asszony mégis beállott szolgálatába — de az is esténkint bezárkózott a konyhába. Céline előbb betegedett le, mint szá mitották. Mikor a gyermekágyból felkelt, faluhosszat sétálni vitte gyermekét. Az öreg cseléd, miután egyszer látta, igy szólt gazdájához : — Bizony, láttam, mennyire hasonlít önhöz 1 És a szegény leánynak nincs teje — az ön kötelessége volna dajkát fogadni. Bervelot ur már nem is mehetett az utcára. Mindenütt összesúgtak mögötte. A leányok vagy félve menekültek előre, vagy kihívóan a szemébe néztek. Céline ha gyermekével a karján jött és találkozott vele, ujjal mutatva rá, igy szólt a gyermekhez : „Lásd, az ott a te papád!“ És a ' gyermek kezét megfogva, az integetőleg mozgatta feléje — remélve, hogy talán valami apai érzés támad az öreg urban. Bervelot ur, aki ebbe a herce-hurcába már majd beleörült, elhatározta, hogy havi járadékot ad Bouretéknak — azon feltétellel, hogy a gyermeket más faluba adják dajkaságba. Néhány hónapig békesség volt . . . De minthogy Planchot és az asszonyok — habár pontosan megkapták havonkint a pénzt a jegyző utján — elmulatták azt és a dajkáról megfeledkeztek — ez megunta a dolgot és visszahozta a gyermeket. A megbízott még egyszer megjelent Bervelot urnái és elmondta neki, hogy most egy uj törvényt fognak hozni az apasági keresetről és minthogy ő azáltal, hogy 100 frankot adott és hónapokig fizette a dajkát úgyszólván elismerte, hogy a gyermek az övé — jól tenné, ha végleg rendezné a dolgot. Például legjobb volna, ha Céline férjhez menne s a férj maijáénak vállalná a gyermeket. És volna is Céhnek egy kérője — a Planchot, de persze egy kis hozomány kellene, csak annyi, hogy egy kis üzletet kezdhetnének. De erre Bervelot ur olyan mozdulatot tett, hogy a megbízott jobbnak látta az ajtó felé menekülni. — Gondolja meg jól! — szólt még vissza a küszöbről. Amint a gyermek nőtt, mindinkább feltűnt a hasonlatosság közte és igazi apj a között. S minthogy anyja és nagyanyja haragudtak, hogy igy el voltak árulva s ezért az ártatlan gyermeket bántották, a közvélemény hirtelen megváltozott. Nem lehet kétség arra nézve, hogy ki az apja, hiszen meg van jelölve — mondogatták. Mindenki újra tisztelte az öreg Bervelot urat és talán kinevették volna, amiért igy be hagyta magát csapni, de ezt sem tették, mert látták, hogy még azután is milyen jóságos volt a kis fiúhoz. — Adott neki egy egy sout vagy elelvitte a cukrászhoz, sőt vett neki ruhát és cipőt. Következő nyáron pedig mindenki mosolyogva nézte, amint kezet kézben úgy sétálgattak mint két jó barát — mindenki megbámulta ezt, mig végre megszokták a falubeliek. Jean Reibrach. Nagyságos jtölgyeiiti! n csakis az olcsóságairól = előnyösen ismert = Fischer Untat selpem, Seltne és csipke újonnan átalakított áru* kázát Szatmár a Pan- nonia mellett) ajánljuk, mint legolcsóbb beuásár* lási forrást, alpi már mostantól december 31-ig IS százalék 15 árkülönbséggel kiülnek az összes újdonságok is = eladásra. = J\Jagp nálaszíék kosztüm kémekben és az újonnan belezetett pongyolák = és blusokban 1 — Szatssr legnagyobb selyem- és c;ipke«rnMz<i! ^SST íföaradékok félárban 1 Fessék! meggyőződni! I Legjobb beszerzési forrás WEISZ MIKLÓS = (volt Roőz Mihály üzlet) = fűszer-, csemege- és borkereskedése Deák-tér 26. (Plébánia - épület.) Állandó nagy raktár: bor, likőr, francia és magyar pezsgőkben, mindenféle ásványvizekben. Naponta friss házi és thea-vaj állandó raktáron. Megrendeléseket telefon utján gyorsan és pontosan eszközlök. — B. pártfogását kérve, tisztelettel: Telítő» 96.1 Weis* Miklós ‘ fűszer és csemegekereskedö.
