Szamos, 1911. október (43. évfolyam, 224-249. szám)

1911-10-20 / 240. szám

XL'II. #v*tlyan\ V péntek Szatmár, 1911. október hó 20 240. szám. Eföfizetéai díj : : 1 évr« 12 K.l/, évr* 6 K. l/, évr« 3 K, 1 tára 1 K í^Híékre:. H . 8 . , . 4 ..........150 W­tff nún ára 4 fiitép. Nemzeti kultúra. Mialatt az ellenzék obstrukcióval tartóztatja föl az országgyűlést és a házelnök békeközvetitő akcióját — elég meggondolatlanul — meghiúsítva, a mi­nisztérium annál serényebben dolgozik. Hogy mit végeztek tavasz óta a nyáron át, megítélhető abból a jövő évi költ­ségelőirányzatból 8 a kormánynak részint folyamatban levő, részint befejezéshez közeledő alkotásaiból Ezúttal a kultuszminisztérium mél­tatására nyílik alkalom, amidőn a ma­gyar kultúra vezetőhatósága három lon- tos akciót egyidejűleg indít meg a nyil­vánosság szeme előtt. Országosan szer­vezni a patronázsügyet, gondoskodik ki­segítő tanfolyamról az erre utalt lateiner- elem számára, s az egépz tanfelügyelői kar bevonásával konferenciát, tartott nép­oktatási intézményeink intenzív fejlesz­tése érdekében A közérdeklődés homlokterét főleg az utóbbi mozgalom foglalja el, melyek­nek jelentőségét az is fokozza, hogy megindítója és vezetője személyes közre­működéssel, maga a kultuszminiszter: Zichy János gróf volt. Nagyjelentőségű beszéde, melylyel a tárgyalásokat beve­zette, politikai súllyal is bir, mert nem­csak irányt adott a szakértekezletre egy­behívott tanácskozó testületnek, hanem a Szerkeaztőaég és kiadóhivatal: Rékóczi-utczn 9. szám. ® Tmefonszém: 107. Mindftnnemfl dijak Szatmáron, a lap kiadóhivatalában í* fizetendők. miniszter államférfim felfogásába, szán­dékaiba és koncepciójába is mélyebb be­pillantást enged kultúrpolitikánk egyik legfontosabb ágazatában: a népoktatás területén. Föladatául tűzte ki, hogy a nép­oktatási törvényeket necsak tökéletesen végrehajtsa, hanem a szükséghez képest törvényhozásilag uj intézkedésekkel ki­egészítse, vagy továbbfejlessze Kultúr­politikájában a verbum regens a magyar nemzeti kultúra. Ezt akarja a lehető legmagasabb fokra széles alapon, messzemenő eszkö­zökkel s kellő mélységgel kifejleszteni. Éhez rendezi be egész oktatásügyünket, ehez szervezi népoktatási intézményein­ket anélkül azonban, hogy ez által ellen­tétbe, vagy összeütközésbe jutna az or­szágban élő fajok és felekezetek sajátia- gos kulturtörekvéseikk 1. Összhangzafot, együttható munkát óhajt köztük létre­hozni, a magyar műveltség vezetése, égisze alatt. Az egységes munka érdekében kí­vánatosnak tartaná ugyan a miniszter, hogy népoktatási intézményeinek egy kézbe, egységes vezetés alá kerüljenek. De ezt, ami egyértelmű volna az elemi oktatás álíamositásával, mert csak az ál'am keze bírna mindeneket egyesíteni, különleges viszonyaink közt ez idő sze­rint nem látja keresztülvihetönek, azért Hirdetések: Készpénzfizetés mellett, a legjatAnyos&bb árban ktaSl- tetnek. — Az apróhirdetések között minden szó 4 fíOtt Nyrlttér sora 20 fillér I ahhoz az ekszpedienshez nyúl, mely rendszert létesít a különböző iskolafön- tartók közt, biztosítja nekik az állam erkölcsi s anyagi támogatását, hogy annál szigorúbbra fogja fölöttük as ál­ami fölügyeletet a nemzeti kultúra ja­vára követelhő szolgáltatások érdekében. Ilv módon törtónjék mindez, erről tanácskozett az elmúlt napokban a tan- felügyelői értekezlet. Sok figyelemre méltó gondolatot hangsúlyoztak ez ülése­ken népoktatásügyünk bajai dolgában: az analfabéták nagy számának elenyész- tése, az iskolák számának szaporítása, a tanköteles kor és szorgalmi idő, az isko­lai kategóriák s az ismétlő tanfolyamok, az adminisztratív íanfölügyelet s az el­lenőrző iskolalátogatás kérdései iránt. A miniszter nem prejudikált a szak­értői véleményeknek. Meghallgat minden nézetet, szívesen fogadja a hivatottak kritikáját. Elhatározásait az eredmények­hez méri, melyek az értekezletből leszü- rődnek. Célja az, miként beszédében hangsúlyozta, hogy Magyarországon a népoktatási intézetek jól működjenek: jó iskolát akar, sikeres tanítást, emel­kedő szellemi színvonalat a népéletben s a nagyobb kulturállapotban nagyobb népjólétet. A közvélemény bizalommal tekint­het kulturminiszterünk hazafias állam­férfim törekvései felé. Talizmán. — Akkoriban kaptam első puskámat — beszélte Pralong Georges — és szün­idei mulatságom az volt, hogy naphosszat az erdőben csatangoltam és eredménytele­nül púffogtattam a nyulakra. Egy Ízben fegyverem dördülesót emberi sikoly követte. Néhány lépésnyire egy fiatal leányka bukkant elő a bokrok közül. — Megöltem ? — kiáltám rémülve és oda szaladtam. Fantasztikus rongyok képezték öltözé­két, a haja. boglyas volt és ' éjfekete, a szeme villogó, tüzes s vérpiros ajkai közül elővillogtak hószinü fogai. Inkább félelem bői sikoltott, mert a seb alig volt több egy karcolásnál. Tizenhét éves voltam s a szivem meg­reszketett, mikor bronzszinü csupasz karjait és felséges hajlású, bársonyos nyakát láttam. — Hogy hívnak ? Nevetett. — Marsa. Én lát!am jönni magát, de elbújtam — Miőrt? — Mert féltem. Az jó . . . félni . . . Zavart voltain s nem tudtam, mit feleljek. Füttyentettem a kutyámnak s le­hajtott fővel elballagtam. De másnap ujrá eljöttem. A seb az én szivemet érié s «v arcom lángbaborult, mi kor már messziről a tegnapi helyen meg­pillantottam. — Tudtam, hogy eljön! — nevetett ismét. S egy apró dobozt tartott elémbe, a melyben csörgött valami. — Tudja, mi ez? Apró sörétszemek feküdtek benoe.l — Hogyan, hát mégis megsebeztem ? *— Igen. Innen szedtem ki . . S egy láüiással lejebb csúsztatta ruhá­ját a válláról. Három kis sebhely piroslott a bronz szinü, selymes bőrön Egész vérem a fejembe szökött . . . S egy forró, égő csókot nyomtam csupasz vállára. Ő pedig egész ifjú, remegő testével hozzám simult. Ezután mindennap találkoztunk. És el- közetkezett, a minek eí kellett következnie. A virágillatos, harmatos erdőben, bolondos, mámoros, szerelmes szavakat suttogtunk borokat egymás fülébe, ő valami ismeretlen, barbár nyelven s hangja úgy hallatszott, mint a pa­tak lágy moimolása . . , Gyönyörű beteket éltünk át. De szünidőm végere ért s bár Marsa, ki fanatikusan hitt a sorsban, beletörődött a válásba, engem halálos szomorúság töltött el. Viszontlátjuk e egymást va aha? Sokáig kisértett az emléke, de később, újabb szerelmek elhalványították a kepét. Nyolc év telt el azóta, midőn egy iz ben ismét enyéim között ültem a parkban. Egyszerre egy maszasztos kis gyerkőc nyomta a kerítéshez arcocskáját. — Kis cigánygyerkőc ... ott ta­nyáznak a falu szóién — jegyezte meg apám. A szivem összeszorult. Á gyermek arcában mintha Marsa vonásaira ismer­tem volna’ —* Nem cigánytipus — felete anyám — talán lopott gyermek. S szánakozva fordult a kicsihez: — Hogy hívnak ? A fiúcska ajkai az én nevemet ejtet­ték ki: — Georges 1 akar inni keresse fel az „ÁRPÁD“ sSrcsaraoKot. Jrpád-utea 22. szám. Ha frissen esa­polt kőbányai Tisztelettel ~ i sört és kitűnő tisz­tán kezelt fpP~ a tulajdonos,

Next

/
Thumbnails
Contents