Szamos, 1911. szeptember (43. évfolyam, 199-223. szám)

1911-09-16 / 211. szám

Előfizetési dij : '.«I|f0en: t évrs 12 K. */, évrs 6 K. xl, évre3K,1 hóral K ’’■dékre; 16 . 8 4 ..........1'50 Eg y szám ára 4 fiüár. Szerkesztőség és kiadóhivatal Rákóczi-utcza 9. szám. m Telefonszám: 107. Mmdfirmemii dijak Szaimáron, a lap kiadóhivatalában üp' • fizetendők. Hiú reménykedések. Az obstrukció gyászvitézei hiú re­ménykedésekkel biztatják egymást a nemzetölő további „munkálkodására. — Ezek a reménykedések pedig abban ösz- pontosulnak, hogy a király elcsapja a mai kormányt s az obstrukció vezérka- rát ülteti a miniszteri bársonyszékbe. — Egyszer már kipróbálták, hogy ezek a bársonyszékek nagyon kényelmes bútor­darabok. És mert egyszer a sors külö­nös játéka folytán ezeken a bársonyszé­keken bolondithatták az országot, azt hi­szik, hogy a sors most ismét kegyes lesz hozzájuk s ismét előlriil kezdhetik a két­színű, alakoskodó já ékot. Az ellenzéki pártorganumok hetek óta hirdetik, hogy ők „győztek“. Min­dennap más és más hangzatos címekkel adják tudtára a mindenképp kételkedő olvasóközönségnek, hogy ütött az utolsó óra, a kormány haldoklik, már meg is halt, már el is temették. Jön, már itt van a nagy változás. De mikor napok, hetek múlnak s nyoma sincs semmiféle katasztrófának, akkor kétségbeesett ide­gességgel kérdezik, hogy tulajdonképen mire várakozik a kormány, miért nem halt már meg, vagy miért nem teszi meg nekik legalább azt a szívességet, hogy Ä jövő vagy a műit. Mme. de Smyrna a negyedik csenge­tésre letette a zsoltárkönyvet, melyből es- ténkint olvasgatni szokott. — Ki lehet — ebben a késői órában ? — tűnődött. Pedig neki, a Parisban kedvelt jós­nőnek és gondolatolvasónak — tudnia kel­lett volna. Összébb kapcsolta meleg, puha pongyoláját és az előszoba ajtajához sietett. — Ki van künn ? — Asszonyom-------ah, magához, Sm yrna asszonyhoz van szerencsém ? — Nem várok senkit . . . Nem ös- merem a hangját . . . — Ah asszonyom — okvetlen, sür­gősen beszélnem kell önnel. — De uram . . . ebben az órában — egy egyedül lévő nő . . . — Nem várhatok, a dolog nagyon komoly. — Holnap reggel eljöhet, uram. — A kétségbeesésbe üldöz, asszo­nyom . . . — De van-e legalább ajánlata . . . valamely .barátomtól ? — Ó, kit nevezzek meg ? Pressoles tábornokot . . . vagy Fassier-t, a volt mi­nisztert ? egy kicsit erélyesebb fellépéssel adjon okot a zajosabb müfelháborodásra. Napról-napra újabb reménykedések­kel kacsintgatnak az obstrukciós haza­fiak a bársonyszékek felé. Ezek a ré­méin kedések azonban napról-napra csa­lódásokká változnak. A bársonyszékek nem akarnak megüresedni, a miniszteri tárcákat nem kínálja senki a honmentők­nek. És a kormány nyugodtan, türelem­mel várakozik. Az alkotmányos többség is. Joga és oka volna a felháborodásra, a fölött, hogy egy törpe kisebbség a parlamentárizmus kigúnyolásával s sárba tiprásával hetek óta sivár komódiázással üti agyon a drága időt, de türtőzteti magát, mert még mindig szereti hinni, hogy az ellenzék és re tér. Hát persze ez nem tetszik a bársonyszékek felé ka­csingatóknak. A hatalomhoz vezető idő­nek minden perce drága s keserves a várakozás különösen akkor, ha ez a vá­rakozás mindig csak reménytelennek bi­zonyul. Jönni kellene valaminek, ami az ő malmukra hajtaná a vizet. Jöjjön hát, de hamarosan, iziben — sürgetik lap­jaikban, mert a helyzet tarthatatlan. Hát mi értjük az ideges türelmet­lenségben szenvedőket. Bizony sietni kel­lene az eseményekkel, mert . . . mégis csak szörnyűség amit az ország müvei. Jönnek, egymásután jönnek a kérvények — Fassier ? . . . Ah, uram... nyitva már . . . Parancsoljon . . . — A kuzinom . . . — Ah! bocsásson meg uram ... A kuzinja . . . egyik legjobb kliensem. Ne vegye rósz néven, hogy csak igy pongyo­lában fogadom . . . — Nekem kell -bocsánatot kérnem, hogy ily késői órában jelentkezem. — Parancsoljon uram . . . foglaljon helyet . . . ismeretlen ur ! . . . mert sej­telmem sincs, kihez van szerencsém. — Pedig önnek mindent kell tudnia. — Családneveket nem találhatok ki. — Ah I a családnév . . . amelynek mindig akad egy tagja, aki elhomályosí­tani kész. Az én családom . . . Az idegen száraz hangon beszólt s Mme de Smyrna kellemetlen meglepetéssel tekintett reá. Mert dacára fényes lakcipői­nek s selyem cilinderének, dacára emlege­tett fényes rokonságának, a jósnő elég emberismerettel bírt fölismerni az alacsony származásra valló modort és mozdulatokat. A mozdolat, ahogy vendége keztyüit a székre vetette, musichallok akrobatáinak elegánciájára emlékeztette. — Nos, uram . . . — Oh, asszonyom, oly föltétien bi­Hirdetések : Készpénzfizetés mellett, a legjutányosabb érban a#z*i tétnek. — áz apróhirdetések közéit minden szó 4 fölét. Nyilttér sora 20 fillér az obstrukció ellen. Az ország legma- gyarabb vármegyéi, a magyar nép leg­értékesebb elemei foglalnak állást a mai parlamenti tárgyalási mód ellen. Ez már igazán több a soknál is. — Micsoda reményekkel lehet továbbra is obstrukcióval a hazát menteni, ha ma holnap az egész ország felzudul ellene ? ! Siessünk azzal a kormányválsággal, mert körmü kre ég a dolog. Értjük, nagyon értjük az idegessé­get. Tudjuk azt is, hogy hiába mondat­ják a lapjaikban, hogy ezek a törvény­hatóságihatározatok mesterségesen, kény­szerítő befolyások hatása alatt készülnek, ezt legkevésbbé ők maguk sem hiszik. Még a mai ellenzék sem lehet annyira eibizakodott és vakmerő, hogy az ország törvényhatósági bizottságai nagyobbára egyhangúlag rosszalják az eljárásukat, — akkor ők alig nehány ember — a nemzet színe javával szembe helyezked­hetnének. De ha mégis becsmérlik a törvényhatósági határozatokat, a nemzet majd elbánik velők érdemük szerint. És a hiú reménykedéseket felváltja a ki­józanodás. Igazán szomorú és végzetes dolog volna, ha harminc-negyven ember a kép­viselői mandátum óimén egy egész or­szággal tudna d colni. zalommal viseltettem ön iránt hogy egyet len titkom sem rejtegetem ön előtt Fas­sier, amint mondám, atyai részről roko­nom . . . — De uram, talán térjünk át jöve­tele céljára . . .-- Azonnal. Az idegen felállt s egy kis rózsa­színű selyempuffra szép sorjába kirakta zsebéből a következő dolgokat : Egy kis nikkel fedővel elzárt flacont, egy köttet vattát s egy hegyes kis acél szerszámot. Ezalatt pillanatra sem vette le szemét Mme. de Smyrnáról. — De uram, félni kezdek . . . — Csodálom, jósnő létére . . . — Ah, öljön meg rögtön, de ne hagyja, hogy a rémülettől haljak meg! — Sem egyiktől, sem másiktól. Hadd mondjam el hát, miért jöttem. Most már egészen száraz, üzleti han­gon beszólt. Smyrna asszony kétségbeesve emelte ajkához illatos kis csipkezsebkendőjót, mialatt vendége a széken fekvő tárgyakra mutatott: — Vatta . . . egy kis kloroform ez itt a feszitő rudacska — s zsebemben egy pompás kis revolver pihen. Agyioil tisztitás és fér- Uéjtójp?f M &¥& főüztex: Kossuth L -utca 1 tőtlenités * dl, oZuWidfi pelvóteH űztetek: Kazinczy-J. 17. Áttila-utca ÍCK 2

Next

/
Thumbnails
Contents