Szamos, 1911. szeptember (43. évfolyam, 199-223. szám)
1911-09-10 / 206. szám
6. oldal. SZAMOS (1911. szept. 10.) 206. szám. kinti a kultustárca legégetőbb s leggyorsabb megoldást követelő problémájának. Sőt, hogy a reformterv kivitele még gyorsabban történhessék, annak rendeleti utón való életbeléptetésére is felhatalmazása lesz. Az ügyvédjelölti gyakorlat meghosszabbítására vonatkozó törvényjavaslat már beterjesztetett a képviselőházba. Abból rövidesen törvény lesz, amely az ügyvédjelölti gyakorlatot két évvel meghosszabbítja s a gyakorlat megkezdését a doktorátus megszerzésétől teszi függővé. A kiknek tehát jogi vizsgái, (szigorlat, alap-államv.'zsga vagy ügyvédi vizsga) vannak hátra saját érdekükben siessenek, mert az uj rendszer az egész vonalon a vizsgák anyagának meg- tizszereződését és eddig nem ismert szigorúságot és precizitást hoz majd magával. E tendencia külünben már is érezhető, mert a censorok lépten nyomon fokozódó követelményeket támasztanak a vizsgázóval szemben. Aki tehát csak teheti fogjon a készüléshez, amelynek egyedül célravezető: időt, fáradságot és költséget megtakarító gyors és biztos módját „A jogi vizsgák letétele“ c. munkában (IV. kiadás, Negyvenedik ezer) találja lein a. Díjmentesen küldi Dr. Dobó, Kolozsvár, Bolyai-utea 3. Minden 50 ezer irka után 25 koronát befizetek Tanitők-háza javára. MEGJELENT és mindenütt kapható a szatmármegyei Tanitck-háza irkája, amelynek általános használhatóságát a kir. tanieiugy eioBfcg 4212/911. sz. leiratában az összes vármegyei elemi iskolák részére melegen ajánlotta. Össze nem tét esztendő más vár megy ei irkává ! Minden gyerek a Tanitók-háza irkáját fogja kérni. Viszontelárusitóknak megfelelő árkedvezményt nyújtok. 1 ifcisz Zoltán könyvkereskedő kT adása SZATMÁR. Templomi ülések. A status quo ante izr. hitközség elöljárósága tudatja, hogy mindazon templomi imaszékek, amelyeket az eddigi bérlők f. évi szept. 15 ig megnem tartották, f. évi szeptember 17-én vasárnap d. e. 8 órától kezdödőleg árverés utján lógnék a hitközségi irodában bérbe adatni. MII || mi PH |||I I' III •••-- 7im mCMManBHMMBMi Dahlström Géza városi kuímestsi. Kútfúrási vaiiaiata. Szivattyú és vízvezeték jelsze- vetéseket elfof/acl. —— Majláih-u ca 11, | ü | Telefon 233. Salvator gummisarok elismerten a legjobb gyártmány, kíméli a czipőt, könnyű, ruggargos járást biztosit. Ügyeljünk a vásárlásnál a törvényesen bejegyzett védjegyre. Egyebekben utalunk a mai lapban megjelent hirdetésre. éter esz, hdcsöVíjk> tovabbá vályuk és víztartó medencék valódi jó mines égben és csinos kivitelben Szatmáron csakis KOSA BERTALANNÁL szerezhetők be. Betongyár: az országos vásártérrel szemben. Telefon szám 208. Költözködés miatt üzletemet kiárusítom. Mélyen leszállított árak. Kedvező alkalom üveg,- tükör,- porczellán,- képkeret,- lámpa- és konyha felszerelési czikkek bevásárlására. Ugyanott egy tanuló felvétetik Tisztelettel Győry Károly. Aki ingatlant akar venni vagy eladni. jelzálog kölcsönt keres, mielőtt bármiféle gazdasági cikket beszerezne, vagy a gazdasági élet bármely ágába vágó szükséglete van, forduljon bizalommal: PoszYék Nándor gazdasági szakirodájához Szatmár, Kazinczy-utca 7. .North British* biztosító társ. (öügynöksége. BRAUN MÓR, rézműves Hidkőz 1. Alapittatott 1854. Készít vízvezetékeket, fürdőszoba berendezést, nyomó és szívó kutakat felszerel őa javít — Nagy raktárt tart pálinka, mosóüstök, permetezők és azok szerkezeteiből. Dr. Geréb jogi szemináriuma Kolozsvár, Farkas-utea 5. szám. (A régi színház mellett.) Kiváló sikerrel készít elő jog és államtudományi szigorlatokra, alap és államvizsgákra, Ügyvédi és birói vizsgára, igen jutányos díjazásért három hónap alatt doctorátushoz juttat. A Székely-féle javaslat küszöbén vegye mindenki igénybe ez intézet segítségét. Tájékoztatót bérmentve. Kerti és terrasz bútor minden színben, háló szoba berendezések vas és rézből, szabadalmazott kézi mángorló gépek és szabadalmazott Jégszekrények mükőlap burkolattal, miáltal 50 százalék jég takarítható meg, horgony lemezből készült fürdő kádak, nickel, aluminium és réz abroncsos konyha edények és mindennemű konyha fel- szerelési czikkek, legnagyobb választókban kaphatók Szatmáron Melehner Testvérek vaskereskedésóben, Dr. Leboczky ház. Telefon: 162. FösaerAosztö: Dr. Shik Elemér. Felelős szerkesztő : Dénes 8ándor. Meghivó, A Halmii Takarékpénztár részvénytársaság részvényeseit ezennel meghívjuk az intézet helyiségében 1911. évi szeptember hó 19-én Cl. U. 1 Órakor megtartandó rendkívüli közgyűlésre. Tárgysorozat: 1. Alaptőke felemelése. 2. Alapszabályok módosítása. 3. Egy megüresedett igazgatósági tagsági helynek választás utján való betöltése. 4. Esetleges indítványok. Az igazgatóság. 598—1911. végreb. sz. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-cz. 102. §-a illetőleg az 1908. évi XLI. t.-cz. 19. szakasza értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a szatmári kir. törvényszéknek 1911. évi 11142. sz. végzése következtében Nagy József ügyvéd álfal képviselt Tuchmájer József javára 5387 K s jár. erejéig lefoglalt és 840 K-ra becsült következő ingóságok, u. m.: rozs, búza, széna nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a halmii királyi járásbíróság 191 i-ik évi V. 308—2. sz. végzése folytán 5387 K tőkekövetelés és eddig összesen 229 K 49 fillérben biróilag már megállapított költségek erejéig Nevetlenfaluban, adós lakásán leendő megtartására 1911. évi szeptember 18-ik napjának d. u. 4 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t.-cz. 107. és 108. §-a értelmében kész- pénzfizetés mellett aiegtöbbet ígérőnek, szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Amennyiben az árverezendő ingóságokat mások is le- és felülfoglaltatták s azokra kielégítési jogot Dyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t.-cz. 120. §-a értelmében ezek javára is elrendeltetik. Kelt Halmi, 1911. szept. hó 1. napján. Markovics, kir. bír. végrehajtó. Ha önnek kedves az egészsége, úgy olvassa el az „Egészség és Fertőtlenítés“ című, rendkívül érdekes könyvet, melyet ingyen és bérmentve küld bárkinek a „Lysoformgyár“ Újpest 55/a. E könyvből megtanulhatja a fertőtlenítés módjait és azt is megtudja, hogy mi a „Lysoform.“ Eddig nem létezett bámulatba ejtő olcsó árak az alkalmi áruházban Schvartz Albert-féle ház, a Honvéd sörcsarnok mellett Gyermek kötények cloth és lusterben 70 kr.-tói Női nagy reform cloth kötény — — 1'20 kr. Csipke vászon divatos blus — — 1'— , Pongyolák delainből — —------— 2-50 „ Na p és esőeernyők----------— — 95 „ Al só aljak cloth és fehérben — — — 135 ,Női és férfi ingek----— —--------65, Elánéi ta karók —----— — — — 80 „ De lain kendők — — — — — — 19, 25 „ Csipke függönyök — — — — 20, 40, 60 „ Fűzők------------------------------50 kr.-tól Se lymek és Grenadinek —------ 50, 70 kr. Sz erb vásznak — —------------------16, Nő i és gyermek harisnyák —------15 , Férf i harisnyák 6 pár — — — — 90 , Tennis flanel jó mosó----------— — 13 „ Du pla széles divatu costüm kelmék 35, 45 „ Gyapjú schál kendők------------— — P45 „ 1 vég vászon — — —--------— — 4-— „ Sző nyegek — — — —--------— 20, 40 „ tov ábbá csipkék, zsinórok, díszek, gyermekkelengyék, ruhácskák, mese olcsó árakban kaphatók az alkalmi Áruházban. Katz Salamonnál a honvéd sörcsamok mellett. Földbirtokosok! Háztulajdonosok! Kereskedők! Szatmári Közvetitő Bank Részv.-Társ. Szatmár, Deák-tér 21. szám. — (Oestreicher-palota) — Ajánl törlesztóses jelzálogkölcsönöket földbirtokokra és házakra az érték 50—75°\0-áig folyósítva. A) földbirtokokra: ^5 évre 1000 K után évenként fizetendő 401 (4° 0) 50 „ ff ff ff ff „ 47 „ (4.7° 0) 40 „ ff ff ff ff ,, 55 ,, (5.5° 0) 35 „ ff ff t f „ 60 „ (6° 0) 15 „ ff ff ff f f „ 94 „ (9-4° 0) B) házakra: 50 évre 1000 K után évenként fizetendő 56 K (5.6° 0)' 40 „ tf ff ff ff „ 59 „(5.9° 0) 35 „ ff tt ft f f „ 62 „(6.2° 0) 30 „ ff ff tf f) „ 65 „ (6,5° 0) 25 „ ff ff ff f f „ 72 „(7 2° 0) 15 „ ff ff tf ff „ 97 „(9.7° 0) Bejegyzett kereskedők kin- levőségeit leszámítoljuk és beszedjük: (Incassó): kétes követeléseik behajtását elvállaljuk. Kölcsön conversiókat gyorsan lebonyolítunk. Ingatlanok adás-vétele ? Több helybeli ház eladásra előjegyezve ; 2—300 holdas birtokot, mely a város közelében van megvételre keresünk. Irodai órák: 8—12 és 2—6.