Szamos, 1911. szeptember (43. évfolyam, 199-223. szám)

1911-09-08 / 205. szám

(1911. szepU 8.) 205. szára. SZAMOS 8. oldal. VÁROSI ÜGYEK­Szakosztályi ülés. A gazdssági szakbizottság tegnap délután dr. Vajay Károly polgármester el­nöklése alatt gyűlést tartott, amelyen né­hány kisebb jelentőségű háztartási ügyön kívül f Yéber János Kinizsi-utcai házának megvételét és az újságírók nyugdíjintézeté­nek segélyezését tárgyalták. Az előbbire nézve azt javasolja a bizottság a közgyű­lésnek, hogy a felajánlott telket 19.000 koronáért vegye meg, az újságírók nyug­díjintézetének pedig 200 korona segélyt szavazott. A házi ügyek közül megemlitendőnek tartjuk, hogy az Árpád ulcai hídmérleg mel­lett teivez.ett kezelési bódé felállítását a bizottság esztétikai szempontból elejtette és megbízta a városi tanácsot, hogy a kezelő jészére jelöljön ki a mérleg közelében alkal­mas helyiséget, vagy gondoskodjék hordoz­ható bódéról. Mit tárgyal a város ? Hétfő helyett szombaton lesz a közgyűlés. Csaba Adorján főispán a városi köz­gyűlés határnapját ezutial héttő helyett ízombnl, szeptember 9-én d. u. 3 órára tűzte ki. Ugyancsak szombaton délelőtt 10 órakor taxija ennélfogva ülését a közigaz­gatási bizottság is. A közgyűlés tárgysorozata a követ­kező : Polgármester havi jelentése intézke­déseiről es a tői vény hatóság állapotárt 1. Polgármester jelentése szabadsága igtnybevétele tárgyában. Városi tanács beterjeszti a belügymi­niszter leiratát a nyilvános illemhelyek 1el­állítására vonatkozó szerződés jóváhagyása tárgyában. Városi tanács beterjeszti a nyilvános illemhelyek költségeinek viselésére vonat­kozó kötvényt. Julius havi adó elő- és leírás tár­gyában. A férfi ámultán hallgatta. Az asszony felé fordult. Választ remélt, amely meg­nyugtatja. » Az asszony tekintete a semmiségben révedezett. Arcán meg-megrendült egy-egy vonás. Ajka remegett. Majd homályos te­kintetét a férfira vetette. S hogy látta a férfi kérdést váró tekintetét, szánakozósan mondta; — Ne várjon választ Kosztya. Én 6em mondhatok mást, mint Magdus. Lássa, 6 alig ismerte az apját, hát lehetek-e hü- telen én? Én, aki egy élet boldogságát köszönhetem neki. Igen, mert én boldog vagyok most is. Boldoggá tesz az emlék. Felidézem magáuyomban az emlékeket s élek, táplálkozom ez emlékekből ... Ne reméljen Zoltán. Felejtsen el, s legyen boldog. Én hű maradok az uramhoz. Ne­kem nem lesz nehéz az élet. äsendes ma­gányomban, megvigasztal Magdus. Csendesen, részvéttel mondta. Mag­dus hálásan tekintett édes anyjára. S mi­kor a férfi távozott, közelebb húzódott a^ édes anyjáig. Arapyazökjä . fefó$ az anyj^., keblére hajtotta. Ae ásszony megsimogattá a árpát, Mpg^tíjep —.lg? JwPfatíWv S a,.k\3MW ttf- vel, hálásan, csókolta meg az, édesanyja kezét . . . Moldvai Gáspár becsüs felebbezése helyeBesitési ügyében hozott 10449—1911. számú tanácsi határozat ellen. A kereskedő és iparostanonc iskola költségvetése. A Nagymocsáron elszáradt szálfák el­adása és egységárának injgállapilása tár­gyában. Az Árpád utcai hídmérlegnél készí­tendő kezelési bódé ügyében. A té’i legeltetési dijak megállapítása tárgyábaxj. Szabó Dániel járványkórházi gondnok drágasági pótlék iránti kérelme. A Kisfaludi-utca meghosszabbítása tár­gyában Véber János ajánlata és nehány apró ügy. ingatlant akar venni vagy eladni. jelzálog1 kölcsönt keres, mielőtt bármiféle gazdasági cikket beszerezne, vagy a gazdasági élet bármely ágába vágó szükséglete van, forduljon bizalommal: PoszYék Nándor gazdaság szat irodáját pz Szatmár Xazmczy-utca /. .North British“ b'zíositó tars, ídiigynöksege. Ä zeneiskola sjjlszerVezise. A Dal- és Zeneegyesület zeneiskobj t nak éleiében beállott kedvező fordulat kő vetkeztében az intézet vezetői elérkezettnek látták az időt az iskola városi kezelésbe való átadásának előkészítésére. Még friss emlékezetben van a város törvényhatóságának nemes és nagylelkű el­határozása, amellyel a zenei.-kola minden időkre való ientartásáért garanciát vállalt. Midőn a zeneiskola ezt a törvényhatósági határozatot félév előtt provokálla, még nem sejtette, hogy az iskola városi kezelésbe átadása ennyire közel áll. Akkor még azt hitte, hogy jó ideig még a Dal- és Zene­egyesület fogja az iskolát fentartani s a törvényhatóság garanciájára csupán azért vo't szüksége, hogy az iskola városi pro­tektorátus alatt nagyobb összegű és állandó állami segélyhez jusson. Ámde a kultusz­minisztérium egyenesen rámutatott az egyedüli helyes útra, amikor kijelentette, hogy a városi garancia vállalását ilyen alakjában jóváhagyhatonak nem tartja, mi­vel annak egyedüli célja az állami segély és az iskola nyilvánossági jogán«k tlnyer s , ellenben az iskola városi kezeiésbevétele s uj alapokon fejlesztése ellen észrevétele nincs. A városi tanács buzdítására az intézet igazgatótanácsa el is készítette és a napok­ban letárgyalta a városi kezelésbevétel módozatait s az erről készített szabályren­delet tervezetét az egyesület választmánya és közgyűlése elé terjeszti, mielőtt azt a város törvényhatóságához benyújtaná. A zeneiskola ezek szerint más köz­ségi iskolák módjára illeszkednék a városi adminisztráció keretébe s az intézet fel­ügyeletét és ellenőrzését a törvényhatóság a maga részéről alakított s a Dal- és Zene- egyesü et tagjaival kiegészített zeneiskolai bizottság utján gyakorolná. Ugyancsak ez alkalommal tárgyalta az igazgatótanács a zeneiskola jövő évi költ- jségvetését is, amelyből megállapítható, hogy ia közel 30:000 korona szükséglét fedeze­tére majdnem ugyanannyi. bevétel áll ren­delkezésre s ha csak 3 vagy 4.000 korona állami segélyt kap &z iskola, úgy, az átvé­telből a városra, teher hárulni nem fog. Mast, hogy elvonultak az iskola felett a .vészterhes fellegek, szinte osztatlan jó­akarattal és szeretettel találkozik a társa­dalom ésa hatóság részéről. Így, semmi sejm fog,, útjában állani a nagyjelentőségű átalakulásnak, amelytől zenei életünk oly fokúi fellendülését várjuk, aminőt akkora nagy -és intelligens város, mint Szatmár- Németi méltán megkövetelhet. aki az egészséges bőr ápo­lásra ügyel és aki a szeplőt eltüntetni, puha, fehér arc­bőrt e'émi és megtartani akar, csak Sleckenfeld Liliom iejsxappan- nal (védjegy Steckenfeld) mosdik, mely Bergmann & Co Teschen a/K-ről való. Egy darab ára 80 fill. Kapható minden gyógytárban. drougéria- és illatszer üzletben VIm boHzti he erszágííföt?. Perenkivuli tárgyalás a hi­vatásos felperessel. — Saját tudósítónktól. — Nagynyires, szept. 7. Ahogy vannak hivatásos újságírók, fis­kálisok, épyén úgy vannak hivatásos al- és felperesek. Az alperesek, akiket a nyomoru- ■-á;os anyagi helyzetük késztet a dolgukat jul értő állandó felperesek — karmaiba, többnyire jámbor, sajnálatra méltó emberek. Nem úgy a hivatásos felperesek. Ezek szinte kivüiröl tudják a büntető kódex összes paragrafusait, értenek a tanuszállitás és ál­lítás mesterségéhez, s a magvk leleményes furfangosságukkal rendszerint kiveszik a szegény, tőrbejutott alperes feje alól a párnát. Ilyen népszerűtlen alak Nagynyiresen Bálint János. Nevezetes arról, hogy állan­dóan pereskedik, mindig felperes és hogy mindig nyert ügye van. Ez már az ő külö­nös specialitása. Legutóbb Nagy Pintyével volt peres ügye Bálintnak. Nagy tisztában volt a Bálint módszerével, s tanácsosabbnak látta meg- kérielni a felperest. Mikor Nagysomkutra a tárgyalásra utaztak, megvárta Bálintot a fiával s számos tanú előtt kérte, hogy ne trgye őt tőnkre, hagyjon neki békét, ne hurcolja a bíróságok elé. Bálint nem tágí­tott, mire az elkeseredett ember a fiával megtámadta, a szekérről lerántotta Bálintot s egy kőtörő baltával agyba-föbe verte. Jellemző Bálint népszerűtlensége, hogy a tanuk a verekedés láttára eltűntek, csupán egy arra járó erdöőr sietett segítségére, aki a megvadult emberek kezei közül kimen­tette az elpáholt emberi. Balint sérülése su’yos, s ha fel is gyógyul fölszeme vitagat elveszti. Ami bi­zonyai a nem fogja gátolni abban, hogy to­vábbra is ne űzze manipulációit. Az eljárást a támadók ellen folya­matba tették. * I Szatmárnémeti, 1911 Szeptember 8. Kisasszony. Milyen idő várható 7 A meteorológiai int. jelentése Változékony idő hő­__V változással és helyenkipt es ővel. — Sürgpnyprognózis. Változékony ^ enyhe, csapadék. Hőmérséklet 22‘5 Celsius. Lapuink legközelebbi száma a, mai ünnep miatt vasárnap reggel fog megjelenni. I Kinevezés. Városunk főispánja a szatmári polgári fiúiskola gondnokságába- elnökké dr. Vajay Károly. pplgfcrPWtert,. •helyettps elnökké, dhi Keresztszeghy., Lajost* rende*.tegpkká Bjki Károlyt,t Kováce.Lajost* Ratkovazki Pált, Gönczi Antal*,- AataiSájt-

Next

/
Thumbnails
Contents