Szamos, 1911. szeptember (43. évfolyam, 199-223. szám)
1911-09-08 / 205. szám
itly/l/lOAt 205. 5?ám. MUHM1I MmAR XLIII. évtoiys^. Szatmár. 1911. szeptember ho 8„ péntek Előfizetési díj • 1 »vre 12 K '/■> évre6 K.»/, évr«3K,1 hóra 1 K í.Hpk'f '6 . 8 4 ............1'50 e» ár.»n ara 4 tfsHér. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Rékóczi-utcza 9. szám. 03 Teleíonszém: 107. Mindennemű dijak Szatmáron, a lap kiadóhivatalában fizetendők. Hirdetések: Készpénzfizetés mellett, a legjntányosabb árban közélteinek. — Az apróhirdetések között minden szó 4 fittéi. NyHttér sora 20 fHlér Az obstrnKctó ^oVetHeznínye. Szatmár, 1911 szeptember. A parlamentárizmus ér^ényesülésé- nek, vagyis az ország ügyeit alkotmányosan tárgyaló országgyűlés tanácskozásainak, magából az alkotmányból folyó és ezzel megegyező módja egyedül az: ha a kisebbség higgadtan meghódol a többség véleményének. Eszerint a többség akaratának mindig döntenie kell: mert ilyen döntés nélkül nincs alkotmányos tanácskozás, nincs igazi alkotmányos élet. Hogy is lehetne elképzelni olyan tanácskozást, ahol nem a többség szava, hanem a kisebbségé lenne döntő. Ez olyan lenne, mint „fából vaskarika“, a mely érthetetlen do'og és amely annyit jelentene, mint „alkotmányos demagógia“, de amely fogalom szintén absurdum. Ilyen kóros állapot mutatkozik mégis — fájdalom — a mai parlamentünkben, ahol a kisebbség erőszakosan gátolja a nemzeti munkát a törvényalkotást: avval a magatartásával, amelyet obstrukciónak neveznek és amelynek az a feladata, hogy az ellenzék a szőnyegen levő fontos törvényhozási kérdések elintézését meggátolja és a tanácskozás anyagai közé éket verjen. Az elem, amely az országgyűlésen | ezt rendezi, Krisztus szavaival élve: „nem tudja mit cselekszik“, mert ha tudná: akkor tisztában kellene lennie azzal is, hogy amaz oktalan tényének végeredménye az alkotmányosság felfüggesztése, vagy megszüntetése lehet, mert tény az: hogy olyan alkotmányosság nem vezet célhoz, amely alkotásra képtelen; ahol a hivatottak tanácskozni nem tudnak. Ilyen esetben az szokott történni, hogy az államhatalmat képviselő uralkodói személy és népfelelősség, mint tényezők közül, az előbbi egyedül lenne kénytelen magához ragadni az uralkodás munkáját, felelősség nélkül, az utóbbi másik tényezőnek kizárásával. Ez esetben tehát kizárva lenne igy az uralkodásból a nemzet; amelynek folytán szemünk láttára dőlnének romba minden kedves nemzeti aspirációink úgy, mint az a nem rég múltban, az 50-es 60-as években történt. Ezt , edig — jól mondta gróf Tisza István — meg kell gátolni mindenáron, alkotmányos eszközökkel. Ettől azonban félnek az ellenzéken és már előlegesen is hallatják a Jeremiás siralmait; mert remegnek a házszabály szigorítástól — a kkvürtői, — pedig más eszköz arra a rneggátlásra nincs. Azt mondja ugyan az ellenzék, hogy a rneggátlásra vonatkozó ez az intézkedés : erőszak volna (?); ebben azonban téved az ellenzék, mert az az intézkedés, | törvényhozási utón fogna létre jönni, ha ugyan erre szükség leszen; tehát azt nem erőszak fogja létre hozni, hanem az, a törvényhozásnak lenne bár szomorú, de kényszerű ténye. Igenis, erőszaknak kell nevezni azt az obstrukciót, amelyet az ellenzék folytat, amely a nemzeti munkát oktalanul gátolja ; amelynek könnyen lehetne következménye az alkotmánynak ama felfüggesztése, de amelyet n* eggátolni kell azzal, hogy amaz időfecsérlő, dologtalan obstrukció törvényes módon ráncba szedessék, esetleg korlátoztassék, amely intézkedés tehát nem erőszak, hanem igenis : az ellenzék erőszakosságának visszaszorítása és a szabályos tanácskozási rendnek visszaállítása lesz, ha ezt a szükség igy kívánja. Az ellenzéktől függ tehát, hogy ne igy legyen. (r.) Átmeneti teveszőrkabátok és esőköpenyek Kardodnál Kazinczy-u 4. 1. Mindenki meggyőződhetik, hogy Máriavölgy fürdőn a természetes szénsavas ásványviz kádfürdő egy korona. JVlagdus. — A „Szamos“ eredeti tárcája. — Irta: Berki Géxa Valami színes, kedves dolgot kellene már imom. Olyasfélét, amelyben kevés az életigazság, kevés a fertő, — amelyik nem tükrözteti vissza az Élet kérlelhetetlen sivárságát. Olyat, amelyik alig-alig hagy nyomot az emberi lélekben. Jön, mint a derűs napsugár. Belopódzik a szívbe, játszik az érzelmekkel, de nem korbácsolja fel a szenvedélyeket. Ezt követeli tőllem az a nehány szeretetreméltó olvasó, aki elolvasásra méltatja az ón irka-firkáimat. Ezt kívánja tőllem az a Valaki, akinek van joga beleszólni az érzelemvilágomba. És én tisztelem, szeretem őket annyira, hogy számon tartsam kívánságaikat. íme, színes, kedves kis rajzot bocsájtok eléjük: olyat, amilyet ők kívánnak, olyat, amelyik könnyen élvezhető. Hiszem, hogy a többi olvasó haragját azért nem vontam magamra . . . * A kis Magdus ott játszik a nagy tágas, homokos udvaron. Ide-oda futkos a SZŐKE ÓDÓN szépen gondozott virágbokrok között. Kis lenge szoknyája beleakad néha a rózsabokor tüskéjébe. De a kis Magdus nem törődik vele. Fut, szalad a tova guruló labda után. Kis naiv, gyermek lelke gondtalan vidámsággal tele. Szép szőke, leomló fürtéi ráborulnak a vállára. Nevető kék szeméből értelem, vidámság sugárzik. Az anyja a verandáról nézi. Nézi az anya rajongó, meleg szeretetóvel, a boldog megelégedett anyai szív derűs vidámságával. S amint ott látja gyermeke életvidámságát, örömét, látja a gyermekben egy letűnt boldogság egyedüli maradványát, lelkében előtünedezik egy kép. Egy elmúlt világból, egy soha vissza nem jövő boldog korszakból. Amikor még nem volt úgy magara hagyatva. Amikor nem egyedül járta az élet göröngyös, tüskés utait. Amikor még volt valaki, aki elhárított a fejük felől minden felleget, minden vészt. Mintha erre a gondolatra nedvesség ömlött volna el a rezgő szempillákon. Mintha egy gyómántcsepp csillogott volna a szép kék szemek sugarában. A múlt egy előtűnő árnyéka volt ez a kép. Amely kisért minduntalan, elkísér az élét utain, egész a sírig . . , a megváltásig. A kis Magdus most felneszeit. Szép szőke fejét felemelte, s tiszta kék szemét anyjára emelte. Kis gyermeki szive megérezte, megsejtette, hogy az édes anyának bánata van, az édes anyának fáj valami. Nézett, nézett egy ideig az édes anyjára, tanácstalanul állott az udvar közepén s kis szája félregörbült. Apró kezéből kiesett a labda. Le az udvar homályába. Magdus nem hajolt le érte. Kis leikébe belemarkolt valami, s felrúgta a labdát. Aztán szaladt, szaladt fel a lépcsőn, a verandára, az édes anyja ölelő szorításába. Az édes anyja magához vonta. Meg- simogalta a szőke fürtöket. Azután két kezébe fogta a Magdus arcát. A szemébe nézett. Onnan akarta kiolvasni a gondolatát, az ijjedsógónek okát. A kis Magdus meg csak nézett. Hol az édes anyjára, hol pedig a virágbokrokra. Most, hogy már az anyja nem volt olyan szomorú, hogy már a szemébe is mosolygott, még tanácstalanabbá nézett körül. Már sajnálta, hogy otthagyta a játékszereket. Ment volna vissza az udvar homokjába. De az anyja visszatartotta. Magdus felnézett az édes anyjára. Mintha kézimunka, divatáru üzletében (előnyomda) az iskolai idény = alkalmával női, férfi és gyermek fehérnemüek =— dús választókban kaphatók. Szatmár, Kazinczy-u. 3. Telefon 331.
