Szamos, 1911. szeptember (43. évfolyam, 199-223. szám)
1911-09-30 / 223. szám
223- 5?ám. Szatmár. 1911. szeptember hó 30„ szombat. POIimAl ftiPILAP. El&fizeiési díj • Helyben: 1 évre 12 K. ‘í, évre« K. *y, évre 3 K, 1 hóra 1 K Vidékre . 18 „ „ .. 8 „ ISO Egy urétn éra 4 fittet*. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Rékóczi-atcza 9. szém. m Tatsfonszém: 107. Mindennemű dijak Szatm&ron, a lap k)adóhivataliban fizetendők. Hrrdetéaek: Készpénzfizetés mellett, a tegjotányosabb irban MsM- tötnek. — Az apróhirdetések kör ott minden szó AfHJét. Nyitttór sora 20 fHlér. A nagykárolyi struccok. Irta: Dénes Sándor. A nagykárolyi struccok beledugják fejüket a városukat vastagon ellepő porba és onnan kiabálják felénk, hogy: „Micsoda humbug! í*«atmáron nincs is kiállítás, mi nem is láttunk kiállítást, csak egy csomó lim-lomot és ezen limek és lomok egyáltalán nem érdemesek arra, hogy a mi drága strucctollunkat tentába mártsuk érette. Ami pedig mégis megemlítésre való, az a nagybirtok produktuma. Olyan istentagadók azonban nem lehetünk, hogy a nagybirtokos kiállításáról másként, mint gyalázkodó modorban emlékezzünk meg.“ Körülbelül ezeket írja a nagykárolyi sajtó arról a szatmári kiállításról, amelyről nemcsak a kormány kiküldöttei, nemcsak a város és vidék közönsége, hanem az ország messze- fekvő részeiből eljöttek is a legnagyobb elösmeréssel nyilatkoznak. A nagykárolyi struccok nem vesznek tudomást arról, hogy itt egy országos ünnep folyik, hogy egy olyan egyesület üli 50 éves működésének jubileumát, amely egy félszázad alatt nemcsak Sza’már gazdáinak, de Nagykároly és az egész megye gazdaközönségének istápolta, előbbrevitte az érdekeit. Nem vesz tudomást arról, hogy itt ünnepelt velünk a kormány, az országos egyesületek és a magyar föld minden gazdája, hanem felénk Öltik a nyelvüket és úgy kiabálják, hogy: „Me-e-e, Szatmáron nincs is kiállítás 1“ Az az egy dolog való igaz, hogy a mezőgazdasági rész többnyire a nagybirtok termékeit mutatja be. Többnyire azt, de van közte produktuma kisbirtokosoknak is. De hogy mégis a nagybirtok van többségben, annak okát — ha a gondolkodó szervüket nem vájták volna a homokba — nekik is tudni kellene: hogy t. i. a nagybirtok több kiállítani valót produkál, mint a kisbirtok, amely utóbbi rendszerint az ennivalót termi csak meg. De ha a nagykárolyi struccok kimentek volna a szarvasmarhák, lovak és a többi állatok közé, látták volna, hogy ott igenis szép számmal állítottak ki a kisgazdák is. De nem. Ők nem azért emlékeznek meg a szatmári kiállításról, hogy megírják, hogy ott mi van. Sőt ellenkezőleg: arról csevegnek, ami nincs. így aztán nem veszik észre, hogy a pavillonok zsúfolva vannak a kisipar termékeivel, amelyek nemcsak a kiállításban érvényesülnek a kedvező alkalom révén, hanem a közönség is tudomást vesz róluk, vásárolja, rendeli a tetszetős portékákat, ami a nagykárolyi 8truccoknak lim-lom. Ezekről persze önmaguk iránti kötelességük hallgatni, mert a kiállítás eszméjének megszületése óta folyton arra intették a nagykárolyi iparosokat, hogy valamiképpen el ne kövessék azt a hazaárulást, hogy a vármegye kiállításán a világ elé állítsák portékájukat. Lehet, hogy egyik-másik szűk látókörű iparosnál volt is foganatja a szavuknak, mert Nagykároly tényleg hátrább maradt ebben a kiállításban még az idegen megyebeli városoknál is Most hát abban a kellemetlen helyzetben vannak a nagy károlyi lapok, hogy nem dicsérhetik a szatmári kiállítást, mert akkor teljes joggal illetné őket a szemrehányás a félrevezetett iparosság részéről, hogy az érvényesülés e kitűnő mód- játó visszatartották őket. Szűk látókörre, kicsinyes rossz- indulatra vall a nagykárolyi lapok eljárása. A szűk látókör az ő bajuk meg azé, aki utánnuk indul. A rosszindulatnak pedig tudjuk az eredetét: a Szatmár ellen állandóan felszínen tartott irigység, a törvényszék utáni hiú vágy stb. Mi, az ellenfelek is méltányolni tudjuk, ha a helyi lap mindent elkövet a saját városa érdekében s ha mindjárt eredménytelenül és kilátás nélkül is: törvényszéket szeretne szerezni neki. De ebből még nem következik a minden téren való elkeseredett ellenségeskedés és parlagi kicsinyeskedés. Eszünkbe juttatja ez a messzemenő ellenségeskedés a falusi parasztot, aki az ügyvédi kamaránál panaszt emel amiatt, hogy ügyvédje az ellenfél ügyvédjével kezet fog. Neki olyan fiskális kell, aki a parókát is lehúzza a másiknak a fejéről. A nagykárolyi lapok is igy fogják fel az ügyek képviseletét! Séták a kiállításban. Sétánk további folyamán ismét a bányászati pavilion impozáns csarnokába térünk vissza, hogy néhány szóval megemlékezzünk azokról a gyógy- és üditő vizekről, vizforrásokiól, amelyek gyógyhatásúknál fogva kincset érő tartalma a mi vidékünknek. Országunk eléggé gazdag ásványvizekben, amelyek közül — bátran állíthatjuk — az elsők közé tartozik a bikszádi gyógyforrás ásványvize, amely egyike a legjobb hatású ásványvizeknek, amely olcsó és kiváló minősége folytán legjobban el van terjedve. A viz forgalma ma már a két milliónyi palack évi fogyasztást meghaladja, ami olyan eredmény, amelyhez foghatóval nem mindegyik gyógyvíz rendelkezhetik. Ez az eredmény külömben élénk bizonyítéka annak a népszerűségnek, amelynek a bikszádi viz a fogyasztó közönség körében örvend. A legnevezetesebb orvosprofesszorok véleménye szerint s a vegyelemzés adataiból kitűnik, hogy a bikszádi lugos-sósviz a külföldi hasonló összetételű ásványvizekkel nevezetesen az emsi, gleichenbergi és sel- tersi forrásokkal nem csupán egyenrangú, hanem azokat gazdagabb sziksó tartalmával sokszorosan felülmúlja. A viz .öltése, palackozása, dugaszolása mintaszerű. A belföldi orvostanárok és vegyészek egybehangzó véleménye szerint a bikszádi viz a legideálisabban kezelt ásványvizek között is a legelső helyen áll. A viz, hosszabb állás után is csirmentes, friss és élvezhető marad. A bikszádi vizek országos hírnevüket a mintaszerű kezelésnek köszönhetik. Bikszád ma a magyar Karlsbad s gyógyvize borral vegyítve is kitűnő izü, anélkül is üditő, kellemes ital.
