Szamos, 1911. szeptember (43. évfolyam, 199-223. szám)
1911-09-01 / 199. szám
Szatmár. 1911. szeptember hó 1-, péntek. POIigTMAJ 11A&ISjA&. Előfizetés» díj l evre 12 It. évreS K. ‘i, avre3K,1 hóra 1 K »•rtíkrs >B ü A ..........1'50 £3 7 •**«» ára 4 ?fS3«p. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Pékóczi-utcza 9. szám. tn Teíefonszám: 107. Mimle.nniímü dijak Szatmáron, a lap kiadóhivatalában fizetendők. Hirdetések : Készpénzfizetés mellett, a legjnl&nvosabb árba kézéi tetnek. — Az apróhirdetések közölt minden szó4 fillér NyHttér sors 20 fillér Kibontakozás. Egy idő óta mind sűrűbben esik szó a kibontakozásról. Hol az ellenzők köréből bukkant föl a normális állapotok helyreállításának valamely terve, hol a kormánynak tulajdonítanak olyan szándékot, hogy erélyes intézkedéssel, esetleg a Ház feloszlatásával veti végét a lelfordult parlamenti helyzetnek. Az ilyen híresztelésnek nincs azonban komoly alapja, csupán tüneti érdekessége van, amennyiben arra mutat, hogy az ellenzék maga is beleunt már a sivár technikázásba, magára nézve is károsnak ismeri föl az obstrukciószülte bonyodalmat s az abból kivezető utat őszintén és komolyan keresi és óhajtja. Nem is lehet más az ellenzék valódi érzése, midőn látni kell, hogy a közvélemény napról-napra mind haragosabban zudul föl ellene, hogy magatartását élesen, kíméletlen szóval itólik el az olyan törvényhatóságok is, amelyek annak idején ugyancsak kivették részüket a nemzeti ellenállásból, hogy ellenzéki választókerületek is bosszúsan és szégyenkezve nézik a törvényhozásba küldött képviselőik méltatlan és áldatlan működését. De ha ekként a kibontakozáshoz az ellenzék részén van is némi alanyi hajlandóság, az eddig szóbahozott kiviteli módokban nincs meg az elfogadhatóság tárgyi feltétele. Az ellenzék ugyanis még mindig a parlamenti munkaprogramm megváltoztatását, a véderőjavaslatok előtt a választójogi reform letárgyalását sürgeti a béke fejében. Ez pedig lehetetlenség. A választójog reformja után természetszerűleg uj választásnak kell következnie, uj parlamenti helyzetnek elő- állania; a mai többség pedig, amely a katonai kérdés megoldását a programm- jába felvette, azt a súlyos mulasztás nélkül megoldatlanul nem hagyhatja. Továbbá a katonai javasla’ok már nemcsak készen vannak, hanem tárgyalás alatt is állanak, inig a választási reform tervezete még készen sincs s ez a kérdés a miniszterelnök kijelentem szerint a jövő év nyara vagy ősze előtt nem kerülhet napirendre. Végül azért is lehetetlen a reformom sorrendjének a felforgatása árán való kibontakozás, mert ez a kisebbségi önkény teljes diadalát jelentené a többség és a nemzet komoly akarata ellen. Ez pedig túlságosan nagy ár volna az amúgy is kilátástalan ob- strukció megszüntetéséért. Arra sem lehel számítani, hogy a kormány vagy a többség hatalmi szaval vagy ténynyel vágja ketté a bonyodalom csőn óját. A miniszterelnök az ellenzék okvetetlenkedésével szemben ma is ragaszkodik a türelmes várakozás álláspontjához, melyet a kabinet és a munkapárt is teljes mértékben majáévá tett, melyhez királyunk bölcsesige is hozzájárult, mely a túlerőhöz illő nyugodt méltóságot s a siker biztosítékát is magában foglalja. Ha tehát az ellenzék forduatot óhajt a mai mozdulatlannak látszó i rá nézve is csak terhes és kellemetlen helyzetben, annak csak egy rródja van: nyugodjék bele az ügyek elintézésének abba a sorrendjébe, melyet a kormány és többség már megállapított, melyet minden politikai célszerűségi és logikai ok is támogat, melyen változtatni a kisebbségnek amúgy selS képes semmi erőfeszítése. Térjen le az erőszak, a parlamenti forradalom útjáról. Ne keressen minden hatósági intézkedésben ürügyet tömeges napirend előtti felszólalásokra, zártülésekre, technikázásra. Térjen át végre a szőnyegen levő véderőjavaslat alapos és komoly megvitatására ; végezzen igazi törvényhozói munkát, töltse be a bírálatban, eszmekeltésben, a nemzeti ideálok követésében rejlő ellenzéki hivatását. A magatartásnak, a technikában erre a megmásitá- sára legjobb alkalom tisztességes visszavonulást kínáló aranyhid, a nyári időszak vége s az ősz kezdete. 1. Máriavölgyi ásványvizek legolcsóbbak, legjobbak. Bucsuzás—aszülei háztól. — A ,Szamos* eredeti tárcája. — Irta: Bodnár Gáspár. I. Akik egész gyermekségüket, sőt fakadó ifjúságuknak egy jókora részét is ... a szülei háznál, a családi tűzhely melegénél élik át — bizony, hogy azoknak alig van fogalmuk: mily lelki állapotban él a gyermek, mikor a szülei háztól búcsúzik. Pedig igazán: ez a bucsuzás, ez az elválás, ez a távozás a gyermeki léleknek egyik legmeghatóbb, legtermészetesebb és mégis legcsudásabb jelensége. A családok nagy-nagy száma nincs abban a helyzetben, hogy gyermekét otthon ... a helyi iskolában taníttassa, neveltesse. Századunkat elkeresztelték a „gyermekek századának“. Es ki tagadja, hogy jellemzően keresztelték el. A szülőket láz fogja el, ha gyermekeinek jövőjére gondol. Hallatlan, csudás az az áldozat, a mit ma a szülők, sokszor erejükön felül a gyermek-nevelés oltárára letesznek. Itt van a mi városunk. Hatalmas mélyköpüje a gyermek világnak. Vetített képe egy nagy, hatalmas vidék iskoláztatási lázának. Tükördarab, melyben az egész nemzeti társadalom gondolkodása, érzése, akarata verődik vissza. Pedig körös-körül vagyunk már kerítve — középiskolákkal, leánynevelő intézetekkel. És mégis . . . eljő a szeptember. A természet, mely forró szerelemben egyesült a nyárral, kissé enged izzó, forró szenvedelméből. Szinte bontakozik agybontó öleléséből. Itt-ott szelidebb, megcsendesedett arculatát láthatjuk a természetnek. Egy-egy meghidegült vonást. Egy- egy ősz felé eső pillantást veszünk észre. Az illúziók fáiról el-elkap a gyorsabban lebegő szellő egy egy alóltabb levelet. Hervad már ligetünk . . . díszei hullanak. Es jönnek. Ilyen miljőben búcsúznak a mi gyermekeink, fiaiílk és leányaink a szülői háztól. A meleg fészkekből. Az apa fegyelmező, vagy . . . lágy tekintetétől. Az édes anya édesen boldogító karjaiból. * * * A szívnek minden bucsuzás fáj. Érző húrokat érint lelkűnkben a fecskepár elköltözése. Szinte hullámzásba hozza érzelmeinket a gólya vándorlása. A magasban lebegő vadludnak hangjai búcsúzó fuvola hangokként hallatszanak felénk . . . Hogyne fájna a gyermekek bucsu- zásal . . . ... A készülődés már korán megkezdődik. Az idő rohan. A varrógép serényen berreg. Az édes anyának észrevétlenül hull a fehér gyolcsra egy-egy titkos, még most talán jól eső könnycseppje. A férfi veszi észre az elmólázó asszony — szemeit. Hallgat. De annál jobban érzi, hogy benn, szive mélyén hozzá is szól valami érzés . . . valami zaklató kérdés. Az ebédeknél, a vacsoráknál a jobb, a kedvencebb ételek kerülnek az asztalra. — Egyél fiam, ki tudja, ehetsz-e ott ilyet ? — Nincs étvágyad leánykám. Pedig már telik az idő. A távozás, a bucsuzás nehéz levegője lebeg a tűzhelyeken. Minden arc erről beszél. Minden szem erre tekint... Csak a gyermekek vidámak. Előkeresik régi, régi játékaikat. Talán már régen megfeledkeztek azokról. Most mily édes, becses nekik. Körüljárják a kertet, a gyümölcsfákat, Megsimogatják a kis kutyát, a macskákat. Miutha azok is éreznék, hogy mostanában nem bántják őket a pajkos gyerekek. Sőt kényeztetik. Dédelgetik. — Már csak négy, már csak három, már csak egy éjszaka alszunk itthon . . . A búcsú est. A bucsu-játék. A búcsú vacsora 1 Ki tudná leírni ezt az egyszerű, mégis nagy, mégis fönsóges jelenetet 1 Az anya ébren álmodik. Párnája megnedvesedik — reggelre a könnyeitől. Az apa meg azon tépelődik, hogy kelljen átesni — a bucsuzás fájdalmain . . .
