Szamos, 1911. augusztus (43. évfolyam, 173-198. szám)

1911-08-11 / 182. szám

182. 5zsm.

XLIII. évfolyam.

Etőfízelés» dij r

Hítytmn: 1 évre 12 K. Vi évre 6 K. *y4 évre^K, i hóra 1 K

Vidékre :, 16

............ ö .. .. *„ . f50

Eg

y »xÁtrí ár« 4 fittér.

Sz&rke&zt&eég és kSedé+Jwa-tat :

Rékóczl-itfcsa 9. szám. ro 7s*s*o«szá?n: 107.

Mirxlenrw.iDü dijak Szat.roérork, a tap fc-adoh rv&taiába a fiáét« midk.

Hirdetések :

Késr pénzfizetés mellett. a tegplényosabb éröan kézOV tetne*. — Aa apróhirdetések köz Ott minden sió 4 Altét. MyilHór sora 20 fillér.

Váltó-tilalom.

Relorm-termő nyáron, amikor a hivatalfőnökök üdülés közben, a helyetteseik pedig az ideiglenes hatalom élvezete alatt eszméket és újításokat főznek be télire, reform-termő nyáron indítványozza most egy vidéki város főszámvevője : tiltsák el a város pénztári és számvevő hivatalnokait attól, hogy maguk és mások részére váltókat elfogadói vagy zsirálói minőségben aláírjanak.

Komoly, szép ötlet, s ha kell, il lusztrációval magunk szolgálunk. Egy főpénztárosa most Nagyváradon azért mondott le az állásáról, mert menekült a pénz elől. Semmi bűnt, szabályt» lanságot, hibát nem követett el. Ambiciózus, szakértő hív talnok volt, aki életrevaló javadatokat csinált a város pénzkezelésének modernizálásáról. És ezt a főiisztviselőt elérte a köztisztviselői osztály harapós betegsége : az anyagi gond, az adósság, 0, aki azelőtt pedáns, hidegvérű hivatalnok volt, egyszerre nyugtalan emberré vált. Félni kezdett a pénztől. Végre is úgy keresett megváltást az állandó izgatottság elől, hogy lemondott állásáról, n hivatalról, amelyet bizonyára irigyeltek tőle. Most kétségen kívül kisebb jövedelmű ember, de boldog, ho/y nem kell pénzt kezelnie.

Ezen az eleven bizonyítékon kivül is sok minden szói amellett, amit most Nagyvárad városban proponálnak. A nyomornak kisértése mindig ott a legt agyobb, ahol a bűnre kész alkalom van. A tisxtafejü ember előtt a pénz, az idegen pénz alig egyéb, mint portéka, anyag. Annál azonban, akit a hajnal azzal a gonddal ébreszt fői, hogy nincs meg a házbérre való, a dél a hitelezők számláit hozza, az alkony pedig a váltó- óvásokat, az könnyen lát egyebet a pénzben, mint árut és anyagot. Meglátja benne a lázitót, amely elkeseríti, hogy ime, annyi vau abból, ami öt nyugodrtá tehetné, s neki semmi, vagy csak egy rnorxsácska jut. Ezen a gondolaton túl azután sok minden következik — egész a bűnig. Abban pedig szintén igaz* van a javaslatnak, hogy a váltózsirálások nem kevésbbé veszedelmesek, mintha az ember maga csinál adósságot: igen sok takarékosnak indult tisztviselőt azsirálás, a zsírók révén a vállára szakadt kötelezettségek rántanak as eladósodás lejtőjére.

A reform azonban mégis nehezen vihető keresztül, Első sorban, mert az eladósodott tisztviselő-osztály már meg van, s közöttük sokan épp a pénzkezelő, vagy számvevő szaknál dolgo«n->k. Sem ezeket nem lehet egyszerűen kbelej tezni, se pedig mások, jóravalók és tehetségesek elől egészen elzárni az előmenetel útját, ha az a pénztár felé irányul, azért, mert adósságai vannak. Egész külön pénztári t sztviselő-osztályt nevelni, vagyonos és takarékos fiukból, bajos. Ez egyébként a vagyonnak bizonyos előjogát jelentené, amely elvégre még se lenne igazságos. Ha pedig valamely fiatal tisztviselő előtt az előmenetel épp egy pénztári állás révén válik lehetségessé, aki ugyan nem adósság- mentes, de lehet, hogy épp a jobb fizetés révén válhatik azzá, nem lenne-e kegyetlen dolog azt visszarugni azzal : neked váltóid vannak !

És mondjuk ki végre azt is: nemcsak a pénztári tisztviselőnél ad ingert a bűnre, a megtévedésre, ha fülig van a lejáratokban. A pénzkezelőnél közvetlenebb a veszedelem, de a kinek módja van a részrehajlásra, akinek részrehajlása más számára jól kamatozik, aki viszont 87.ivesen osztja meg ezeket a kamatokat a tisztviselővé1, — az ilyen köztisztviselőt nem kevésbbé kell félteni a váltóktól és zsirálásoktől, mint a pénzben vájkálót. Ilyen szemüvegen nézve csak az lehetne köztisztviselő, akinek nincsen adóssága : de lehetne e Magyarországon végrehajtani o’y egyszakaszost, a mely ezt kimondja.

Még azt se lehetne mondani : tessék jobban fizetni a hivatalnokokat, hogy ne szoruljanak váltókra. A törvényhatóságok szinte erejüket meghaladó módon csinálják a fízetésrendezéseket, a drágasága és egyéb pótlékokat és a községi adó százalékát főként a tisztviselők fölött való szükséges gondoskodás veii tel. S ha ez javít is a helyzeten, az sohase tapasztaltatott, hogy a fizetésrend zések után kevesebb lenne az eladósodott hivatalnok, mint azelőtt.

' Mindezek miatt aligha lehet az adósság és váltótilalmat a pénztári és

A fütyöíő.

Lucette kisasszony mo=t lép a nagy világba. Azon hissen kerü' ki mamája es tanítónői kezeiből, tisztán, fehéren ; a szemei sosem láttak rossz:-1, fülei nem hallottak kárhozatosat s a sávé nem ösmeri a gonosz ságot. Tizennyolc éves, szőke, finom és törékeny. Csupa érzékenység és jóság és nemes kis szive tdve van kötelességerzeüek És b.Tép a ti ágba. Mint tmiién) kezdi pályafutását a P:éii> os keriile i elemi népiskola első osztályában.

— íme, kisasszony — ez az ön ősz tálya — vezeti be az igazgatónő.

Vagy hatvan rosszu' öl Özött, .fésületlen, tor. képekei vágó vásott gyerek nézi a megtnjló lanitónöt.

Az igazgatónő leül.

— Lásjus hát a képességeit, kisasz szony. Először a rn- gfíyyelö képességére vagyok kiváncsi.

Ez'abból áll, a gyermekeknek szem- léltttő medon egy tárgyat figyelmükbe hivni és arról kikérdezni és-revételeiket.

Lue-ttee célra egy széket választ és kecsesen mosolyogva leül.

— Mit csináltam most gyermekeim?

Semmi válasz. Hát igaz! Semmit sem csinál. Mozdulat anul ül. Most arca kifejezőbbé válik.

— Nos, idejöttem és ... mit csnáltam ?- ó, a kis együgyüek. Még egyszerűbben

kell kifejeznie, hegy beszédre bírja őket.

— Nézzük csak, gyermekek, min ülök

én ?

Egyhangú, diadalmas kiáltás :

— A hátulsó részen !

Az igazgatónő boszusan fordul a defut- táns nőhöz:-— Önnek nincs i ólőképessége, kisasz- szonv! ^ tudomány éppen abból áll, nem provokálni az ostöb» válaszokat.

Később a szünet alatt ismét elfogja Lueiettet«: - - ■ ;

— Kisasszony, ön nem veszi figyelembe

az uta-i ágaim. Megmondtam, a gyermekek nél nem szab d sénriíiiöeraii tárgynak lenni. Ez c-ak rosszra Vezet. Semmi játéknak; Mi Van ott.KArá kézében? Miért' nem kobozta el már tőle ar-t a fütyölöt ? És főleg amit egyszer elkoboz, ne adja többé vissza. Ez legkornoiyabb. feladnia legye«, —■ mért ez a discipÜnához Tartozik. .; •* h /

És Lucái te szinte kábán jár-kel a vásott gyermekek és a szigorú igazgatónő között.

Este egy pádon ülve, várja a m imáját, ki érte jő.

A gyermekeket már mind elvitték, egyedül Kara van ott. Vékony gyerek — ádátn csutkája kiáll sovány kis nyakán, de a szeme okos és csillogó.

Széjjel vetett lábakkal terpeszkedik Lu- eotte ele:

— Mondd csak, nem adod vissza füíyölőmet ?

Lucette neme’ int fejével.

— Nem ? No jó . . . miji meglátod f

D-i látva, hogy Lucette a fenyegetéstől

nem ijed meg, más hangra tér át es s/.inte kese. üén folytatja:

— Nem »Károd visszaadni . /. Pedig ez az egyt ti n játékom . . . Nincs ólomkatonám, .se vasú ain. csuk »<z a fütiüŐm, fizt is u.y vettem egy sou-n, hogy vasárnap nem reggeliztem ... De hit nem adó i vissza — , nem szeretsz minkét — rossz vagy . i . igen ross/, é- gonosz ! Rossz sr/ivn f

Kis csend. És Lucette elsip d. Kara pedig hirtelen inelié lép,

— Pedig ha visszadtad volna, jó barátok lennénk . 1 . Te itt senkit se ismersz..