Szamos, 1911. augusztus (43. évfolyam, 173-198. szám)
1911-08-08 / 179. szám
XLIII. évfolyam. Szatmár, 1911. augusztus hó 8-, kedd. o VVn**, \ 179. szám. WOREESSáJMi SWLAP. Előfizetési dij: tt#lyt>en: 1 evre 12 K. ‘g é*re6K H, é*r®3K, ♦ ftóra t K Viccre :. 16 ............ 8 .. „ .. 4 „ „ „ fi 50 £g y ssám éra A Műér. Szerkesztőség és kiadótttvata»: RékóczMitcza 9. szám. dl Tetetowszám: »07. Mindennemű dijak Szataáfm, a tap fcjadóhjvataiábsu fizetendők. Hirdetések : Készpénzfizetés mellett, a legjatányosabb árban köz*l- tetnek. — Az apróhirdetések között minden szó 4 fillér. Ky itt tér sora 20 fittér. Bizaljoszora s lirüyttat Szatmárnémeti, 1911. ang. 7. A szeretetek semmelyikéhez sem lehet azt a szeretetet hasonlítani, amely- lyel a nép — általánosságban — az uralkodójához van. Ez talán a legférlia- sabb, legönzetlenebb szeretet, nem születik soha és soha nem hal meg. Önmagán?1 van önmagából. Mélyen száll át apáról fiúid, uők és férfiak lelki atmoszféráját egyképen uralja és — ó, ha tudnák a királyok, ó, ha tudnák némely rozzant, szegény zabkenyeres vidékek néma, lelkesülő és teljesen céltalan, puritán szemetét, amely gyatra, apró életek horpadt, horizontját egyedül édesíti és aranyozza és tündérálmokkal ragyogja be. Ó, ha tudnák a királyok, hogy a nép tudatában sokkal fontosabb és hatalmasabb az ő minden kis pénzdarabon, reklámokon méltóságosan pillantó fejük, mint amilyennek ők maguk is gyengébb és idegesebb percekben gondolják és ó, ha csak egyszer is láthatnák a népszerűségből kikomolyodott uralkodók, öreg gazdaemberek, nagymamák és ellőtt lábú régi katonák dicsfényével megragyogtatott arcát, amikor róluk beszélnek. A mi öreg királyunk is, aki pedig sokat járt fiatal korában a magyar nép Látogatás egy gyárban. — A „Szamos“ eredeti tárcája. — Irta: Bodnár Gáspár, I. Igazánba’, eszemágában se’ volt, hogy azzal a kis karcolással, a mit e lap minapi egyik számában — a szarugyárról — megcselekedtem — még bontó füsüvel fogják megsimogatni az ón árva fejemet. Már akár jobbra, akár balra. Bevallom bűnbánóan. Ugrasztani akartam — a közönséget, az érdekelteket és nem érdekelteket. Bele — abba a gyárba. Az ugrasztás pompásan sikerült. Any- nyira, hogy engem a Rószvénynélküly és Banknélküly Jánost ugrasztottak immár bele a legjobban. Gyötör ez az ugrasztás. De boldogít. Cikkemre nem cikkel felelt nekem a gyár. (Mert (V.) csak nem a gyár nevében fogta rám az „alaposság“ nélküliségét?) Hanem szives volt tüstént, melegi- ben meginvitálni — a gyárba. Helyes — mondok. Most már, ha az keritései közt, mindinkább az idők viszontagságaitól érve, el kell, hogy feledje népe rajongását. A királyi munka is, emberi bajok, súlyos idők, lelki fájdalmak, ezeket a vasárnapokat sötétséggel özönlik el — a királyok is, — azt hiszem — már egy bizonyos korban ott tartanak, hogy a nép ragaszkodását nem természetben élvezik, hanem csak úgy hirbői és drága emlékezésből. Az idők zord játéka és hü reflexe ez, mint az emberek egyéb fajtái, a királyok is beletörődnek abba, amit sorsnak kell mondanunk. De — most a rekkenő és satnyasztóan forró magyar nyárban, a halálos melegben az Alföldön soron ki- vül gondolnak a királyra, a magyarok urára, akinek a neve oly népszerűén hangzik, ha a paraszt mélázva, csillagos, hüs éjszakákon kiejti. Gondoltak a magyar alföldön az öreg uralkodóra, aki oly távoli csillagként jelenik meg népe emlékezetében, mint az igazság, testvériség és az egyenlőség. Aki igaz szívvel trónol és embertől telhető hűséggel él uralmában és aki személye hipnotikus erejével, uralkodó főknél legtöbbször hiányzó egyéni jóságával oly sokszor csöndet tudott teremteni véres lázongások és mérges viharok helyébe. A hires Kondoroson él az asszony, aki a régi kövér magyar élet ereiben él még és minden naivitást j „á“-t kimondottam, mondani kell a „bu — is. Megyek. Rohanok. És rohantam irtózatos kánikulában. A füstölgő kis gyár előtt pedig egész kocsisor áll vala. Mi ez? És kezdetét veszi az első röstelkedés. MiéF, mer’ azór, értésemre adják, hogy a bankok képviselői vannak ott. — Ház’ tűz — nézni? — Talán legújabb arájukat akarják keblükre szorítani? A magyar ipart — magyar fésűvel? És eszembe szökik pirulva, hogy hát mit csinálok ón a bankosok közt ? A részvényesek táborában. Mikor — mondom mondva, hogy nekem se bankom, se részvényem, se napidijam, se ilyen egyéb jószágom nincs. Én árva vagyok mindezektől, mint a gólya. A kinek nincs pártfogója. (Mind közönségesen tudva vagyon, hogy Szatmáron minden banknak van egy papja. És minden pap igyekszik egy bankra.) No, de Eburafakó! Mikor hallottam, hogy folyik a financpolitika . . . fogtam egy fiatal embert. És reád gondoltam édes .., drága jó pennám 1 Kísérj te is engem. Adj nekem részvényes, akarom mondani rószlevetkőzve, Mátyás korabeli vak hittel és bizalommal emlékezett meg arról, hogy az ember egyénileg, figyelmileg is tartozik valami vei az ő királyának, alattvalói minőségén kívül. És ez az asszony, egy szegény özvegy, az aratás befejeztével tizenhárom buzakalászcso- móból koszorút, 4aut, a kalászcsomókat piros szalaggal fonta össze és a magyar gabonából csinált koszorút elküldötte a királynak, a nagy magyar Alföld nevében. A király kabinet irodájában minden bizonyossággal magas rendeltetési helyére juttatja a figyelmes ajándékot. A magyar buzafonat a király szemei elé kerül, a piros szalag ki fog ragyogni a kalászok közül, mint óriási táblákon a pipacsfejek és a magyar király jóakarata Öreg arcát meg fogja csapni a magyar rónák drága és suttogó levegője és ha mást nem, a fiatalságot fogja még egyszer visszareppenteni az uralkodó szemeibe, amelyeket évek óta az élet zápora sok komolysággal és gonddal öntöz meg. A kövér magyar búza, bárha hazug hirvi- vője is a magyar boldogságnak és megelégedettségnek, mégis csak hirvivő és kapocs a nép és a király között; kapocs, amely nem szorosabbra lüzni hivatott a szeretet és hűség szálait, csak megsimogatni Ferencz József király j annyiszor megtört és megpróbált szivét, vehető jogot arra, hogy . . . szemlélhessek, kutathassak, vizsgálhassak. (Már az igaz, hogy a hírlapíró olyan, mint a detektív. Oda is bekacsint, a hová más még álmában se jár.) * * * Elsőben is magát az igazgató urat vettem szemüvegem, górcsövem sugarainak fónykévói alá. Már régebben ismertem. Útközben ismerkedtem meg vele. Jó magam annak idejében a szociális tanfolyamról jöttem Budapestről haza. Eltelten, nagy, társadalmat rázó, szociális és szociologikus eszmékkel. Ő csak éppen sejtette velem, hogy lelkében egy hatalmas szarugyár — miniatűr kiadása szendereg. Most azonban —.ő talán nem is tudja — ismerem ám egész bialogiáját. (Megjegyzem, hogy itt csak geográfiái, kultur- gazdászati, szociál, szociológiái — biológiát értek. Ne hogy félreértessem. Hát mondhatom, hogy ez a fiatal ember egy örvendeztetően biztató tipusa, egyénisége annak a magyar ifjúságnak, a melynek kötelessége és hivatása — megcsinálni az uj magyar társadalom kiépítését. 1^ jrt 1 J—TL lesz szerdán folyó hó 9-én a Koronaía Ili liO 1 “ ívSl1 1 kávéházbao, mely alkalommal több nyeremény lesz kisorsolva.
