Szamos, 1911. július (43. évfolyam, 147-172. szám)
1911-07-21 / 164. szám
* XLIII. évfolyam Szatn Előfizetési díj : Szerkeszt&ség és kiadóhivatal: Hirdetések: •Rtyben: 1 évre 12 K. % évre 6 K. */, évre 3 K, 1 hóra 1 K Rékóczi-utoza 9. szám. <n fclefonszém: !07. Készpénzfizetés zneHett, idékre:., .. 16 ............ 8........... 4.. .. 1-50 Mindeiroomü dijak Szatmáriul, & lap kiadóhivatalában lelnek. — Az aprÓftírtnU—k hiiw»»» --’•»vfen aaj 41-jÍÉt Eor uáa ára 4 fillér. ßzfitendSk. Nsdfttér son & Vidéki előfizetők figyelmébe. Tisztelettel kérjü/e lapunk olvasói■•, hogy az előfizetési dijakat posta- fordultával beküldeni szíveskedjenek, mert a lap további küldését a kése- delmezőknek beszüntetjük. A szabadoktatás. Szatmár, julius 19. (T. H.) Nagyhorderejű rendeletét bocsátott ki Zichy János grói vallás- és közoktatásügyi miniszter, mely rendelet a szabadoktatás ügyét, szabályozza. Hogy a szabadoktatás jelentőségét felfoghassuk, tudnunk és éreznünk kell, hogy már a természettől fogva minden emberbe be van oltva a vágy, a tökéletesedés, a művelődés után, Ez a vágy — kisebb-nagyobb mértékben — minden halandóban megvan és rendszerint, minél inkább el van zárva valaki a művelődéshez vezető eszközüktől, annál erősebb benne a törekvés a művelődés után és nincs szomorúbb látvány, mint egy olyan ember, aki szeretne, nagyon szeretne — művelőd- i, ismeretekben gyarapodui, de nincs erre alkalma. Sajnos, a közoktatás nem mindenkinek adhat alkalmat az általános műveltség elsajátítására; egyrészt nem min denki rendelkezik azon anyagi eszközökkel, melyek a közép és telsőiskolák látogatását lehetővé teszik, másrészt pedig — különösen a mai viszonyaink között — nem volna jó, ha mindenki közép- és felsóiskolát végezne, hiszen épen az a baj, hogy az értelmiségi pályákon nagy a tuítömöttség, a gyakorlati pályákon pedig a hiány. Műveltségre azonban mindenkinek szüksége van tekintet, nélkül arra, hogy milyen pályán működik és hogy az általános műveltséget a közép- és főiskolát nem végzettek is megszerezhessék, erről gondoskodni a társadalom feladata. És e cél elérésére legalkalmasabb eszköz: a szabadoktatás. A. szabadoktatás terén már eddig is elég intenzív tevékenységet fejtett ki társadalmunk. A különféle közművelődési egyesületek mind a szabadoktatás ügyét szolgálják. De ez még mind nem elég ! Mert egy igazán ambiciózus és művelődni vágyó ember nem elégszik meg azzal, ha a középiskolákban nyerhető műveltséget megközelítheti, hanem teljes, általános műveltségre törekszik. Ezért kell a nagyobb vidéki városokban — tehát, nálunk is — Szabad Egyetem felállításáról gondoskodni, mely a fővárosi Szabad Egyetem mintájára volna szervezendő. Azonban — nehogy itt is a régi magyar betegségbe essünk bele, a Szabad Egyetemnek a fÖsulyt nem a jogra, hanem az államtudományokra, nemzetgazdaságra és főleg a legmodernebb tudományra, a szociológiára kell helyeznie, mert minél szélesebb körökben lesz ismert a szociológia, annál jobban terjed a felvilágosodás és lesz könnyebb a szociális bajok orvoslása. De azt sem szabad megengedni, hogy az előadói asztalt a hivatásos tanférfiak teljesen lefoglalják. A vezérszerep mindenesetre őket illeti az oktatás terén, de részt kell vennie a munkában a társadalom minden értékes elemének, Fokozottabb mértékben elvárhatjuk a rész vételt az irodalom és sajtó munkásaitól* akik már foglalkozásuknál fogva mint egy predesztinálva vannak arra, hogy a közvélemény irányitói és oktatói legyenek és akiket a közönség remélhetőleg ép olyan szivesen fog hallgatni az előadói asztal mellett, mint amilyen szivesen olvassa gondolataikat a lapok ha- sábj win. Végül arról sem szabad megfeledkezni, hogy a szabadoktatásnak politikai fontossága is van. Ugyanis bármennyire eltérők is a nézetek a választói jog ki- terjesztésének mérvére nézve, abban az összes illetékes tényezők megegyeznek, hogy nagyarányú jogkiterjesztésre van szükség. Már pedig minél nagyobb műveltséget sajátítanak el a politikai jogokban részesítendő elemek, annál üdvöseb- bek lesznek a jogkiterjesztés hatásai, Tehát a szabadok látás a demokratikus haladás ügyének is szolgálatot tesz és már ezért is örömmel lehet fogadni minden lépést, amely a szabadoktatás ügyét szolgálja! Obstrukció. Bármennyire megokolat- lan és alaptalan is az a módszer, amelyhez az ellenzék folyamodott, midőn egy a Házon kívül történt nyilatkozatból zajos parlamenti incidensre formált ürügyet, politikai körökben mégis az a fölfogás, hogy a helyzet ma ugyanaz mint a véderővita első napján. A többségnek semmi oka sincs rá, hogy a tüzelem és kivárás politikájától, amelyet a miniszterelnök teljes nyugalommal követ, eltérjen. Erre annál kevésbbé van oka, mert az olyan beszédek, aminő tegnapelőtt Hazai honvédelmi miniszteré is volt. nem maradhatnak mélyenjáró hatás nélkül, sem bent a Házban, sem kint az Az élet bus vándora. Dorottya hercegnő lassú, közömbös léptekkel a Casino játéktermei felé tart Mint minden este, ma is a férjéért megy, aki, mesterségesen szított szenvedélyei, a játékasztalnál igyekszik elfeledni a szomorúságot, mely életén rágódik, Nngy szerencsétlenségük óta férjét mi rém izgatja már, csak a tulnagy nyereség vagy veszteség, az aranygarmadák, melyekben ujjai babrálnak. A hercegnő pedig már mit se szeretett ezen a világon. Az egykor igazán fenséges nö ma már csak árnyék volt, hófehérhaju, komor árnykép, a kiben csak a nagyság maradt meg és a kétségbeesés Az egyik félreeső teremben találta férjét; éppen nyert, de az izgalomnak, az örömnek nyoma se volt arcán. Tízre járt az idő — kora lett volna még hazamenni. Dorottya hercegnő odalépett az egyik zöldasztalhoz és csupa időtöltésből megkockáztatott néhány aranyat. S amint réveteg szemeit végigjáratta a játékosok tarka tömegén, egy különös arc- kifejezésü férfit pillantott meg, aki jobban lekötötte érdeklődését, mint maga a játék. Monte Carlóban a játékosok egyfprmán igyekeznek palástolni zavarukat. A professzio- nátusok elfojtják, a többiek úgy tesznek, mintha csak kedvtelésből, kíváncsiságból játszanának. De az a fiatalember, aki ve e szemben ült, se megrögzött játékos nem volt, se szórakozni vágyó dilettáns. Arca időnkint még-megrándult, keze remegett és nagy verejtékcseppek gyöngyöztek homlokáról. Egy kopott, piszkos erszényből kivett két darab százfrankos bankjegyet és egy teremszolgálná! fölváltotta aprópénzre. Aztán két aranyat tett a 38 asra s hármat feketére. — Rouge et dix! — kiáltotta a croupier. A fiatalember föisóhajtott s megmaradt pénzét újra feketére tette. — Rouge! — kiáltotta a croupier. A fiatalember fölkelt. Sápadt volt a foga vacogott. Tántorogva, ment kifelé, fejét lehorgaszt?». Senki se vetett rá ügyet. — Egy tönkrement ember, ez a gondolat villant meg a hercegnő agyában. Hátha megöli magát . . . S ugyané pillanatban egy rettenetes kép cikázott át emlékezetében. Köveit* az ismeretlent A fiatalember a ruhatárban elkérte felöltőjét ; keresgélt zsebeiben, mintha azt remélné, hogy pénzt Ulál bennük, azután csüggedi arccal kifelé indult. A hercegnő utána ment. Felséges éjszaka volt. A tenger nyugodt, egyonleges lólekzése enyhe, mélabus neaz- szel töltötte meg a csendet. A fiatalember megállt egy terraszon, rákönyökőlt a korlátra s kibamult a nyílt tengerre. Megeredtek a könyei, majd mind erősebben zokogott, mint a gyermek, aki naivul azt hiszi, hogy bánata elszáll Lonypi- vei. A hercegnő közeledett hozzá s szelíden, a parancsolás egy árnyalatával, ezt mondta neki: — Mennyit veszített? . Folytatása következik.
