Szamos, 1911. július (43. évfolyam, 147-172. szám)

1911-07-18 / 161. szám

Szatrr.ár, isii. jülius ho 18., kedd.

161. szám.

üőfizelési díj :

«tyben: 1 évre 12 K. */2 évre 6 K, */« évre JK, 1 hóra 1 K

vidékre:,. „ 16

........... 8........... 4..........150

íg

y szám ára 4 fillér.

Szerkesztőség és kiadóhivatal:

Rákcczi-otcza 9. szám. cn felsfonszém: 10/. Mindennemű dijak Szatmáron, a lap kiadóhivatalában foetendók.

Hirdetések:

K észpénzfizetés mellett, a tétnek — áz i[ii i'iliii ih tónátfi "»riden é Myfhtér sora 2c

Vidéki előfizetők figyelmébe.

Tisztelettel kérjük lapunk olvasóihogy az előfizetési dijakat posta- fordultával beküldeni szíveskedjenek, mert a lap további küldését a kése- delmezöknek beszüntetjük.

Horvátok.

(T. H.) Horvát testvéreink nemzeti ünnepet ültek, melyet a lelkes zágrábi ifjúság; nagy magyarellenes tüntetéssel vezetett be. És néhány nappal később a Tomasich Miklós bán pártjának elitjét képező eszéki csoport kimondotta, hogy ezentúl a szabad kéz politikáját fogja folytatni, ami magyarán azt jelenti, hogy nem támogatja tovább a bánt. Tehát a bán pártja szétszakad és másfél évi szánalmas vergődés után Tomasich is oda jut, ahová elődei, Rakodczay és Rauch báró jutottak. Hogy mi fog ezután következni, az a jövő titka. Vájjon minek tulajdoníthatók ezek az áldatlan állapotok? Egyrészt a horvátok hiányos politikai érettségének, másrészt pedig az illetékes magyar körök ingadozó politikájának. Hiszen 1907 óta csupa balsikerü kisóletezésben merül ki a horvát politika.

E őször jött Rakodczay, aki az oly dicstelenül kimúlt nemzeti pártot próbálta uj életre kelteni. Nem sikerült. Azután jött Rauch, aki erőszakkal akarta letörni

Á balatoni öreg halász.

— Balatonföldvári emlékeimből. —

Irta: Bodnár Gáspár.

A szép Balaton partján ismerkedtem meg . . . (no, ne tessék kiváncsiaskodni, elárulom) Szerencsés Gábort. Az öreg halászt.

Egykor . . . nem is olyan régen, a legtekintélyesebb halász. A legszerencsésebb. A legtapasztaltabb. A halászok atyamestere.

A kemény emberek közül való. Marka az evezéstől, a kötéltől cserepes. Akár a vas. Ha valamit megmarkolt, az istenigazánba’ meg is volt markolva.

Itt, ezen a vidéken hagyományként él, hogy koszorús Írónk, Jókai, mikor a magyar halászembert jellemezte, — Szerencsés Gábort irta le. Akkrátusan. — Teste rendkívüli módra edzett. Rá se he- derit az időre. A fagyos szélnek, a szakadó esőnek neki fordítja egykedvűségét. Bőrig ázva, nem is gondol a száritgatásra, mig nem végezte dolgát.

— Mondani, mondja, hogy hát.

— Nem fázom, ám I

Sokan nem hiszik. Pedig valójában úgy is van. Mert a serény munkában ki- melegszik.

az ellenzéket és a horvát-szerb kowlició rezolucionista többség ellen a frankista kalandorpolitikusokkal szűrte össze a levet, kik a bán oltalma alatt valóságos rémuralmat teremtettek Horvátországban, anélkül, hogy ez célra vezetett volna. Végül jött Tomasich, aki először a koalícióval karöltve akart kormányozni, miután pedig egy csekélység miatt (Ara- nitzky-ügy) összeveszett a koalícióval, olyan többséget akart teremteni, mely a koalíció összes népszerű jelszavainak és programpontjainak kisajátítása mellett a régi rendszer embereit támasztja fel. Most ő is bukás előtt áll és a horvát tartománvgyülésen nincs egyetlen olyan párt, amely lobogója alatt a többséget egyesítené.

A kibontakozás ebből, a káoszból csak úgy lehetséges, ha az egész vonalon tiszta helyzetet teremtünk. Nem szükséges bukott politikusokat feltámasztani, hauern legcélszerűbb volna egy pártonkivüli — hivatalnokokból álló — kormányt az ügyek élére állítani, a mely feloszlatná a tartománygyülést és minden befolyásolástól ment választások révén alkalmat adna a horvát közvéleménynek egy olyan tartománygyülós választására, amely igazán a népakaratot és amelynek többsége igazán a lakosság többségét képviselné. Ezzel a többséggel azután komolyan és őszintén lehetne beszélni. Ha óhajtja a többség az 1868-iki

Hatalmas, nagy hálókkal dolgozott. Mondják, mesélik a Balaton partján, hogy Péter apostol csudás szerencséjével. Azért maradt rajta a Szerencsés neve.

Senki nem ismerte jobban azt a titokzatos jelet, amiből apályra vagy dagályra lehet számítani. Nem volt olyan „ómen'-e, spuránsza emberfiának ... ott a partokon. Az alsón, meg a felsőn — egyarányosan.

*

« *

Milyen más mostan már — a Szerencsés élete Életének sora. A Balaton most is csak úgy hullámzik, mint régen. Szelíden, fodrosán vagy haragosan, mint a királyi oroszlán sörénye Épp úgy, mint régen-régen, mikor az ős halász keresett szerencsét vizében.

Szerencsés bácsi élete folyása bizonybizony mogcsendesedett. Megállóit. Meg- lomhult. Szakadoznak élete erős szálai. Amiként nagy, hatalmas hálóit is ott rágja az idő fenn ... a padláson. Összekuszálta, elrongyolta az a vén halász. Az idő . . .

* •

*

Nagy alkalmatosság kell ahho’, hogy megmozduljon. S5 ha el is jő olykorolykor . . . egykor vas kezében most már csak vékony, hosszú horgonynyelet tart.

kiegyezés revízióját, mi belemehetünk Horvátország autonómiájának kiszélesítésébe, de ha horvát testvéreink belügyei- ket teljesen önállóan akarják intézni, akkor a költségeket is viseljék önállóan és ne jöjjenek mindig Budapestre pénzért, ha pedig nem tudnak meglenni az anyaország támogatása nélkül, akkor ne tágítsák azokat a kötelékeket, melyek őket hozzánk fűzik.

Akármilyen méltányosak legyünk is a horvát nemzeti óhajokkal szemben, egy dologban azonban nem szabad engedni: Szlavóniában 200.000 magyar él, ezek édes testvéreink, ezeket a politikának íeláldozni nem szabad. Ezek annál is inkább elvárhatják magyar jellegük meg- védelmezését, mert a most Szlavóniának nevezett három megye mindig Magyar- országhoz tartozott és csak az abszolutizmus korszakában csatoltatott Horvátországhoz. Az a legkevesebb, arait elvárhatunk a horvátoktól, hogy a szlavóniai magyarokat ugyanolyan bánásmód ban fogják részesíteni, amilyenben itthon Magyarország nem magyarnyelvű lakosai részesülnek. Ha pedig meg lesz egyszer az összes függő kérdésekre a kiterjedő kiegyezés, ehez szigorúan kell ragaszkodni és a borravalópolitikának egy- szersmindenkorra véget kell vetni. Arra kell törekedni, hogy Horvátországot ne borravalók, hanem testvéri szeretet kösse Magyarországhoz. Talán mégsem

És ha beleereszti is csöndes vagy hullámos Balaton keblébe . . . bizony másképpen vagyon.

Mennyi türelemre van szüksége. Jó, hogy pipája hűséges. Vagy ő maradt hü pipájához. Bizony választani se’ „ tudna. Balatoni szellő viszi a füstöt. Ő meg nézi . . . nézi a horgot. És fel-felhuzza. Meg-megcsóválja a fejét. Be’ szomorúan csóválja.

— Nem igy volt a’ régen. Mikor a Balatonban tenger volt a hal. Milyen hal 1 Mennyi hal! A Balatonból is pusztul a hal. Akár a nép — az országban' . . . Talán bizony a hal is tengerbe . . . vándorol. Azór’ fogyatkoztunk meg mimagunk is. A halászok. Nagy rendet vágott köztünk az idő. Ez a vén favágó. Az idő.

* *

. *

Es ujfent leereszti a horgot. Es remél. És hisz. A hívőnek erős hitével.

— Megvan! Kiáltja és ugrik, mint legény korába.

Se horog. Se hal. Megvakarja hófehér fejét. És érzi, hogy most már reményvesztés borul lelkére.

— No hát, mi leszen? Kőiuoztölő lenne a jányom házában. Mi lese?

Hogy a leikébe tapadt, hogy a fejébe szakadt a vágyakozás . . .