Szamos, 1911. június (43. évfolyam, 124-146. szám)

1911-06-02 / 125. szám

Hwlotése <:

! » spüafl stcs -i.i-.tt, a irfgjutaayosaöb irtán ktatt- I tcsaek. — ../, apróhirdetések közúti intődén s*ó ♦ flütf. Nytittér sora 2tt flWér.

SwerKto-itdség éj Khakit*: vaia». áiczi-utozo a. jMui jß Tdtefonsi^Mt: ÍJ7.

Miniensemü atjs-k Szabnia. , ?, lap kiadó.u valutában fizetendők.

Előfizetési díj:

delybon :-1 évre 12 K. Vj évre 6 K. */« évre&fc, taw*!1* Vidékre:.. .. t6 ., „ ., 8 „ ,. .. „ 1*50

Egy szám ára ♦ fiitér.

ges, hogy ily kényelmes helyzetben, midőn tényleg csak kifogásra 'olna szüksége, egyetlen egyszer se emlegesser részeg, leitatott tömegeket, züllött intelligenciát, kormányterrort és csendőrszuronyokat ? Nem, az angol ellenzék nem hozott ily, a nemzetet szégyenitő, ország- arcpiritó érveket a nagy élethalálküzdelembe. A nemzet szava szent és fölséges, s a nemzet választottjai, ha már egyszei meg vannak választva, szentek, íölsége- sek és sérthetetlenek. Ezt a bizonyítványt állítja ki nemzetéről és önmagáról napnap után az angol parlament, s nem csoda aztán, ha e bizonyítványt elhiszik, midőn tiszta önzetlenségének, minden érdektől elvont kötelességtudásának ily gyönyörű okmányait csatolja.

Ma, midőn annyit beszélnek a par- lamentárizmus csődjéről, midőn valóban lebujbeli stílus terpeszkedik a parlamentek és képviselők felett: az angol lord.tk vállalták ama dicső feladatot, hogy bebizonyítsák, miszerint egy dicső és becsületes nemzet kezében a legdicsőbb és legbecsületesebb államforma a parlamentarizmus.

Olcsó cipők Vujánál.

Jégszekrényt vennék

hocznólfűf AlrtoÁt Pím a lno/^Ak-in

[ gyón is éles érvei. A lordok diszkréten és férfiasán levonták a konzekvenciákat és megadták magukat.

A helyzet tehát a következő:

Van egy parlament, egy ősi alkot- mányu ország parlamentje. E parlamentben rendkívül jelentéktelen többséggel bir az egyik párt, a kormány pártja. Vele szemben mommentalis ellenzékként ül a volt kormány pártja. S ezen ellenzék kezében egy mindenható eszköz van, egy oly fegyver, mellyel minden más kormányzatot harc- és étetképtelenaé tehet. A kormány e fegyver átadását követeli s az érdekeltek a nemzet döntése szerint nobilisán, úgyszólván hangtalanul átadják a fegyvert.

Nekünk magyaroknak az egész mint valami tündérmese tűnik elő. Érthetetlen, földöntúli lelki motívumnak, mesebeli parlamenti tisztességtudás, az önérdeknek tündériesen légies megtagadása, valamennyi nemcsak ismeretlen, de szinte lehetetlen fogalomnak látszik előttünk. Hogyan? Hát lehetséges, hogy mikor egy ellenzék ily vitális érdekéről van szó, s midőn kormányrajutását teljesen Önkényesen állapihattja meg, akkor e fontos kérdésben, miniszteri tárcák, díszes állások, hatalmak kockáján minden f.nn tartás nélkül döntőnek fogadjon egy húsz főnyi kormánytöbbséget? LehetséA vetobili.

<g) Az angol felsőház a kormány előterjesztésére egyhangúlag elfogadta a vetobillt.

E végső kiengesztelő akkorddal végleg lezárult Anglia belső válságainak éveken tartó sorozata. Jó nehány éve, hogy az angol közvélemény az imperia- lisztikus konzervatívoktól elfordulva, a szabad kereskedelmet hirdető liberálisokat állította a kormányzat élére. A lordok háza e változást nem akarta akceptálni. A kormány ekkor a vetobillt, a a lordok költségvetés megtagadási jogát megszüntető törvényjavaslatot nyújtotta be mindkét Háznál. A lordok a vetobillt szintén visszautasi'ották oly meg- okolással, hogy a közvélemény a liberális többségnek ily törvények benyújtására nem adott mandátumot. Kétezer csaptak össze az ellenfelek Szokatlan hevességgel megindult választási küzdelemben kétszer hívták alsóházi konzervatívok és az egész Felsőház egyrészt, alsóházi liberálisok másrészt, igazság- tételre az angol közvéleményt. Az angol nép döntött és mindkét esetben visszaadta az Alsóháznak az ő liberális többségét.

Azóta a vetobili ellen nem hangzottak el újra a választási harcok na. . . Erre már járnak a nagy hajók az óriás vitorlájuak. Erre ment el egy valamikor régen 1 Akkor az egyszer kigyulladt a Catina álmos szeme, valami végtelen nagy sóvárgástól. Száguldott a hullám, csapkodott a viz, kitárt szárnyú boldog sirályok keringtek a hosszú barázda fölött a hajó nyomában és a hajó csak ment-ment, amig végre elveszett a láthatáron.

Két hete múltakkor, hogy az „Estrella“ kikötött Lusjinnál, nagy bóra dühöngött, a gépen valami baj esett, azt kellett kijavítani. Az „Estrella“ addig horgonyzott a hajógyár előtt s a legénysége végig járta, táncolta. Lussin minden osteríáját. Egy közülök sokat kijárt Cigaléba is . . . Szép, deli legény volt, fekete szeme ragyogott piros szája nevetett, úgy, hogy a fehér fogai kivillogtak s Catinának is nevetni kellett vele, valahányszor ránézett. Nevetni, de meg dalolni és ujjongani szeretett volna. Valahányszor Tonio napról-napra kijött s Catina már messziről megismerte hangját, hogy tudott az dalolni! S mennyi szépet tudott mesélni a tengeri u ásókról, meg Velencéről, az ő hazájáról. És beszólt mást is, bolondos, édes dolgokat, hogy ő nem megy el egyedül, de elviszi magával az ő kis Catináját. — ügy mondta „kis Catina“, Bizony, akkor még az is volt, alig volt tizennégy éves.

Folytatás.» következik.

a fekete sziklára, aztán édesen, puhán hu vissza a napsugaras vízbe s lenn játszi! csillan a sima nedves kavicsok felett.

A leány nem nézi a tengert, nem né semmit, csuk belebámult a levegőbe, a me legbe, a messzeségbe. Sohasem hagyta vol még el e szigetet s úgy tartozik ide, mir akár az olajfák, a rozmaringok, a fenyők, forróságtól szikkadt parii fü s a napsugara szőke szeretői: a hangos szöcskék, az éne kés „cigalék.“

Vasárnap délelőttönként az egész kör nyék népe ott megy a félkörben kanyarul cigalei utón. Fenhangon imádkozva menne Madonna Annunziatához. Az asszonyokna sokszor ki van a szemük sírva, — a lányok is, mindegyiknek van valakije künn a ten geren: kinek az apja, kinek az ura, kinek: mátkája. Csak Catina megy hallgatva kö zöttük.

Fönn a napfényben áll Mária kápol nája s lenn a tépett szirteknól zug a ten ger. Nem az a kék selymes viz, nem az i gyémántos mosolygás ez már, mint a cigale öbölben; nagy, hatalmas hullámok jönnél szilaj rohanással s robogva, dörögve csapód nak a sziklafalhoz. Tajtékos fehér hab ve rődik föl a sötét szirtek; e s ezer szikráz* gyöngycseppet szór a magasra föl a levegő föl egészen a Catina hamvas arcáig. E erős hatalmas levegő száll velők és csodá latos hang; a nagy szabad, nyit tenge; levegője, a végtelen tenger fölséges hangjs

Rózsanyilás.

Irta: Szalay Fruzina.

Cigaléban nyitnak a rózsák.

Piros, hamvas rózsák nyilának, sűrű ágak hajolnak össze s mindegyik be van hintve virággal. Virágos az ut, a vakítón napfényes ut és illatos a reá hulló bársonyos rózsalevelektől. Rózsa, rózsa, rózsa mindenütt: babérbokrok tövében, merev

szürke agavék mellett, rozmaringok árnyékában. olajfák alatt s a naptól forró sárgás kőfalakra is rózsák hajolnak; fehér, bágyadt, álmadozó rózsák . . .

A szép Catina lustán dülleszkedik az ajtóban. Ott áll naphosszat füzetlen, karcsú derekával, aranybarna nyakával, dologtalan, lecsüggő karjaival, teljes, pompás tétlenségben. Olykor, ha még a nap vetette izzó tényét a partra s a cigalei hegyoldal reggeli árnyékában nyugszik, meg megigazítja az apja kiteregetett nedves hálóit, ennyi az egész. Azután ismét ott áldogál örökös semmittevésben s melegszinü bársonyos arca ugv hajol a ház falára : akár egy szépséges, magányos rózsa. Világos, átlátszó szemei felett alig rebbennek meg a nagy sötét pillák s álmos tekintete elrévedez a tengeren. A tenger csupa kékség, ezüst és ragyogás. Gyemántszikrák kelnek a vizen, a hullámok lassan hintázva, hajlongva simulnak a partig, néha hirtelen csobbanással fölszökken a hab