Szamos, 1911. május (43. évfolyam, 100-123. szám)
1911-05-10 / 106. szám
ÁLIII. évfolyam. bzatmér, 1911. május hó 10., szerda 106. 5 ámElőfizetési díj: 5>zerKv,~ztoség á- k.^oiilvatai. f Hírd otések : * Helyben: 1 évre 12 K.V? évre 6 K, */< évreiK,. hwu 1K Vidékre:.. 16 ............ 8 .. A „ 1*50 Eg y szám ára 4 fillér. K.".úczi*utcz. ^ üidfn. »: TeieiOiis^-.i.; J7. j - 3té«> .-^ellett, a tegyttáayoaahb éri»n kftailMindennemü uijal, Szatiuí.» a lap kiadó.m aulában tv-i'-iek. .«x apróhirdetésekk#z«ttmutáen aeá4 fEMr. fi7.eton«5k. NyíKlér sora 20 Wlír. Nyári vezércikk. Történhetnek a legszenzációsabb dolgok a földön, születetnek csudák, bukhatnak és születhetnek grandiózus emberek: ha május van, akkor május van ! Hiába műiden erőfeszítése a józanságnak, az objekiv megfontolásnak : a május annyira megszerezte a jó hírnevét és annyira fönn tudja azt tartani, hogy tőle semmiféle szenzáció kedvéért el nem tántorodnak az emberek Az idén csúnya erővel és szinte őszi ború- lattal jött a május. És mégis : azt se vették az emberek tudomásul, hogy a legnagyobb politikai szenzáció, amelynek előzményei körül boldog, boldogtalan diskussziókban törte a fejét, kipattant: az oszirák kormány és a magyar kormány megegyeztek, azzal se törődött senki, hogy Aradon a szocialisták népgyülést csináltak Justh Gyulával és a románokkal. Mindez zsenge és halváuy epizód csak most, amikor megnyílnak a zöldek, kiujul a fü, fa virág. Ki tud most mással törődni! Ki tagadhatja meg lényét és főként lényegét a májusi hónap rovására, amelytől még a haldokló is többet remél, mint a világ összes tudóa doktoraitól. Teljesen kinyílni, teljes odaadással megnyilvánulni és teljesen emberekké lenni csak a nap színe előtt tudunk, amely számta an ezeréves, babonás uralkodásával és isteni fényességével a legrejtettebb lelki ráncunkba is bekedveskedik és jaj annak, aki nem engedné át testén a sugarak hatalmát. Elet és borzasztó szavú megújulás járnak kötéltáncot a májusi nap rőt sugarain, amelyek a roppant mmdenségnek éles orvosi műszereiként haolnak belénk, hogy elernyedt lelki kóroktól is zsibbadt húsúnkba uj eliiirt, uj erőt. fröcscsent- senek, hogy tovább mozgathassuk a májusi igát a zo’d és kullogó decembereken át. A gyermek öntudatlanul tárja szét a karját az első május és az első csók előtt, ösmeretlen, sejtett gyönyörök vártában. Gyermekláncfű illatából, zöld gyepször.yegek meleg kipárolgásából, tiszta kék ég mosolygó nyugodt derűjéből meritget apró és ép szivével, ezzel a naiv és ügyetlen kis kézzel és boldog, hogy minden az övé. Reggeli világot, déli forróságot, alkonyi babonás csöndet szájtátva üdvözöl és nem tudja, hogy önmagát öleli át az est bársonyát csókolva s nem tudja, hogy miért van mindez? ... De az ember,a megviselt gerincű, akinek háta megett már minden gyermekláncfű és minden szent és tiszta csudálkozás, májussal mindig újra megérti a kis gyermeket, amely gőgicsélve szívja a langyos levegőt. Megérti, hogy minden május egy uj gyermekség, hogy minden uj tavasz egy uj emberélet s hogy arravaló a május, hoc-y necsak örömünk legyen, de legyen bánatunk is általa. Hogy a gyermekség májusának ártatlan zöldje helyett az ősvadonok buja és mérges zöldje is szakadjon ránk és forró szelek és örvénylő zuhatagok tüzes labirintusában szembenézzünk végre a rengeteg tágszemü vadjaival, amelyek csöndben rejtve csergedező patakok lábainál, egy-egy erdőszél fordulójánál leselkednek ránk. Áldozzunk vért a gyermekévek májusaiban szerzettből és vegyünk is vért érte: ez az Élet, ez az ember és ez a május hónap gyönyörű misztikuma . . . A hónapok táncoló hátán lebegve, egy örökké dagadó és apadó, veszedelmes áron nyúlunk az első deszkaszálhoz : májushoz. És megragadjuk minden erőnkkel, ha föl is marják a deszkába ékelt szegek elkeseredett kezünket, ha föl is horzsolják szegény, elnyomorodott ágyékunkat. Az erőnk tulajdon ösztönével, emberi tudatunk minden hatalmával emeljük fejünket a tavaszba és nevetséges, vézna kis csónakjainkon szinte tehetetlen evezőinkkel paskoljuk; csak Asszonyi szív. — Mi történt Anette ? Hogy került a szobámba? kérdeztem csodálkozással, miközben kardomat lekapcsoltam oldalomról. Sirva válaszolt. — Bánt minden a világon 1 Az anyám, az apám, a sors és az a vén majom. — Kiről beszél? — Jöjjön, üljön mellém. Bízom önben, hogy amit most hall, soha nem árulja el senkinek. — Köszönöm — suttogtam és Anette mellé telepedtem, aki szemlesütve ült egy karosszéken. — Szüleim színházba mentek — kezdte Anette. Én fejfájást színlelve itthon maradtam. Beszélni akartam önnel, mielőtt komolyabb dolog történnék velem, de úgy félek beszélni, úgy pirulok, ha elgondolom, hogy most tulajdonképpen az ön szobájában vagyok. — Legyen nyugodt kisasszony — válaszoltam reszkető hangon és bátorítólag szorítottam meg forró kis kezét, melyeit vonakodás nélkül hagyott az enyémben. — Ön boldogtalanságot hozott e házba! — beszólt tovább Anett, ha nein jön, azóta talán már boldog vagyok. Egy vén ember rám vetette a szemét. Egy óv óta kerülget, üldöz és pénzével elvakitotta szüléimét. Megkérte a kezem és oda ígértek. Szegények vagyunk, hisz láthatja. Hiába szabadkoztam, sírtam, a dolog elvégeztetett s nekem meg kell hajolnom Már készülünk a egyváltásra. Vőlegényem ma eggel elutazott, hogy beszerezzen holmi nászajándékot, de ón nem szeretem, utálom, megvetem és gyűlölöm ! Heves zokogás szakította félbe a leány beszédét Mellettem ült, éreztem, amint válla az enyimhez hajlik, a finom hajának nehány szála érintette az arcomat. Égető borzongás futott át rajtam s karommal átölelve, gyöngéden szorítottam ma gamhoz. — Nem, nem ; az Istenért, könyörül jön rajtam! Szabadítson meg ettől az embertől, aki boldogtalanná akar tenni. Ön katona, titoktartó s nem fog visszaélni egy leány bizalmával Különben is kötelessége is mindent megtenni, mert mindennek csakis ön az oka . . . — Hogyan ? De hisz ón erről . . . — Nem tudott semmit, mert eltitkoltam De végre rászántam magam. Nem szeretem ezt az embert s nem leszek a felesége, mert ón . . Élnémult és ismét csak zokogása volt hallható. Bánatosan sóhajtott és mint egy kis gerlemadár simult hozzám. — Anette! édesem ... bízzék bennem ! — Ön az oka mindennek! Mióta itt van, nem gondolok másra . . . nem látok egyebet, csak azt, hogy . . . szeretem . . . szeretem önt . . . Remegő karjaival átölelt, ajkaival kereste az enyémet s utolsó szavai már egy forró csók édességébe fúltak bele Lázas bódultság kábította el fejemet, agy velőm égett és a fólhomájban látni vélnagyválasztéku cipőraktárát ajánljuk a t. vevó'- közönségnek. mint legolcsóbb bevásárlási forrást Közvetlen a „Pannónia“ mellett. Szatmár és vidéke legnagyobb eipőraklára. MEGÉRKEZTEK a tavaszi és nyári idényre megrendelt valódi schevraux és box bőrből készült legújabb divatu fekete és barna úri-, női- és gyermek-cipők.
