Szamos, 1911. április (43. évfolyam, 75-99. szám)

1911-04-30 / 99. szám

6. oldal. SZAMOS 1911. április 30.) 99. szám. ElőIeges jelent«. CABARET a GrófKárolyikert-ben Egy kiváló fővárosi mű­vész gárda Szűcs Laci igazgató vezetése alatt a „Wertheimer orfeum“ nevesebb művészeinek közreműködésével ésBod- rogi József országosan ösmert és kedvelt grotesk komikus felléptével május hó 7-én kezdi meg né­hány estére tervezett elő­adását. Kiadó lakás. Vörösmarty-utca 9. szám alatt 2 szoba, konyha, kamara bútorral vagy anélkül azonnal kiadó. A verekedés Berkyek. Kocsordon úgy félnék Berkyéktől az apától és két fiától, mint a tüztől. Ahol mulatság, összejövetel készül, mindenütt kikötik, hogy csak Berkyek nélkül legyen aztán. Aki azután nem ke­resve az alkalmat mégis összeakad velük, rendszerint meg is emlegeti őket holtáig is. A múlt héten a falu birája került a körmük közé s azt sem kimélték, elpáholták, mint valami más közönséges embert. Eddig nem akadt tanítójuk. A csendőrség hatóság elleni erőszak és súlyos testisértésért feljelentette őket. A Kalvineumra. Kertészffy 1 K, Hatvani Péter 1 K, F. J. 2 K, Weisz Al­bert 1 K, Lengyel Miksa 2 K, Márkus Pál 2 K, Reiter Lajos 2 K, Márkus Zoltán 2 K, dr. Nagy József 1 K, Tankóczy Gyula 5 K, Dénes Sándor 2 K, Weisz Dániel 2 K, Fried Ferenc 2 K, Trattner 2 K, Demkő M. 2 K, Schwarez Miksa 2 K, Spitzer 2 K, dr. Hadady 2 K, ifj. Litteczky 2 K, P. B. 1 K, dr. Barabás Ferenc 2 K, N. N. 1 K, Fésűs Albert 3 K, Németi Sán­dor 1 K, Nagy József 2 K, Veréezy An­tal 5 K, Schikné 2 K, Szegedy István 2 K, id. Farkas L. 1 K, Kövessy Győző 1 K, Katona S. 2 K, Hegedűs Miklós 1 K, Vass Bertalan 1 K, Litteczky Endre 4 K, Bőd Sándor 2 K, N. N. 1 K, Török Gábor 1 K, Sajó Lajos 1 K, Bányai László 1 K, Czukor Adolf 1 K, Tóth Kálmán 1 K, dr. Csomay Aladár 1 K, Hajdú Károly 1 K, dr. Lénárd István 20 K; összesen 416 korona, mely összeg a mai napon ille­tékes helyére elküldetett. Lakás változtatás. Szigeti József JsASíS május 1-től a Kossuth Lajos-utcáról a Hunyady-u. 28. sz. alá helyezte át. Aki hazat vagy birtokot akar venni vagy eladni az forduljon biza­lommal hozzam. Eladásra birtok és ház nagy számmal van nálam bejelentve. Kölcsönöket, vidéki takarékpénztári részvényeket, törlesztéses és egvszerü jelzá­logkölcsönöket, épitési, tisztviselői kölcsönö­ket s minden más pénzügyi műveleteket a legelőnyösebb feltételek mellett elvégez Feld­man Nándor és társa banküzlete Budapest, VI. Andrássy-ut 50. E megbízható cég hirde­tését ajánljuk olvasóink figyelmébe. Jelen számunkban az előnyösen is­mert főváíOsi selyemáruház: Szónásy Hoff­man és Társa (IV. Bécsi-utca 4.) van kép­viselve egy félo'd .las hirdetéssel, melyre olvasóink figyelmét felhívjuk. A cég egy levelezőlapon nyilvánított óhajra tavaszi és nyári selyem újdonságaiból díjmentesen küldi gazdag mintagyüjteményét. Kerti és terrasz bútor minden színben, háló szoba berendezések vas és rézből, szabadalmazott kézi mángorló gépek és szabadalmazott jégszekrények mükőlap burkolattal, miáltal 50 százalék jég takarítható meg, horgony lemezből készült fürdő kádak, nickel, aluminium ésrézabroncsoskonyha edények és mindennemű konyha fel­szerelési czikkek, legnagyobb választókban kaphatók Szatmáron Melehner Test­vérek vaskereskedósében, Dr. Lehoczky ház. Telefon: 162. épitől($zőtts^ figyelműé! kitűnő nagyváradi meszet, portland és román cementet, elszigetelő és fedéllemezt, kőport, gipszet, stukatur nádat ajánlok a legolcsóbb ár mellett az építész urak és építtető közönség figyelmébe. mészkereskedö Kazinczy-u. 22. Telefon sz. 301. Goldenberg Izsák Keztyü és harisnya vásár az „Amerikai Áruháziban Eötvös-utca 2. (Heinrich-palota) 3 pár elás se keztyü női frt. 1 pár classe keztyü . . . írt. 6 pár férfi kötött sokni . . frt. 6 pár férfi kötött sokni, divat csiku extra finom frt. Patent harisnya fekete vagy barna 1. sz. 15 kr., minden szám 2 kr.-ral drágább. Férfi ingek nagy választékban. Ragadja meg az alkalmat, mielőtt villanyvilágitási szükségle* ét beszerezné, forduljon Katz Lipót villanyszerelőhöz, lakik Deák-tér 7. (Halmi-ház), ki a városi villamos műnél huzamosabb ideig volt alkal­mazva és aki villamos szereléseket igen jutá­nyosán és gyorsan készit. Költségvetést díj­mentesen készit. Javításokat este 9-ig végez. Telefon 283. Tavaszi újdonságok érkeztek férfi és női divat cikkekben. Bámulatos olcsó árak! a „jÄagyat &roház“-ban Mila-ntca 1. is Hazinczy-utca 14. sz. íVMVji mYu^rnuTk'iWM wvjtwVn M Ofj Íj ARM T jjsasásí (BŐRLEMEZ) nasnj kaucsuk-compositióvál bevont ruganyos, hullámos, időtálló és viharbiztos szagtalan fedéllemez. Egyedüli gyártói : Kohn és Fried, Újpest S HÖLGYEK S FIGYELMÉBE! Van szerencsém tudatni a n. é hölgyközönséggel, hogy Kazinczy- utca 7. szám alatt lévő NŐI DIVAT-TERMEMET május l-től Kazinczy-utca 16. sz. alá helyezem át, ahol legújabb divat szerint készülnek : ■ Női kosztümök. . 32 K-tól félj. Utcai ruhák... 20 „ „ Blouzok .... 4 „ „ Pongyolák ... 12 „ „ A n. é. hölgyközönség szives párt­fogását kérve, tisztelettel : KLEIN HELÉN. P

Next

/
Thumbnails
Contents