Szamos, 1911. április (43. évfolyam, 75-99. szám)

1911-04-28 / 97. szám

XLIIi. évfolyam. Szatmár, 1911. április hrt 28., póntek. 97. szám, —-------«I Előfizeté si dij : Helyben: 1 évre 12 K. l/j évre 6 K. ljt évre ó K, I hof a 1 K Vidékre:.. .. 16.,,. 8............ 4.. „ 1-50 Egy szám ára 4 fillér. özerkto^ztéség áj kiadóhivatal . KJ iüczi-üíczj 9. szám. *i Teiefonsij.ii: .07. Mindennemű dijak Szalmái_ , alap kiadóu.vataiában fizetendők. Hirdetések _ kzpénzl etés mellett, a legjutányosabb árban közél­teinek. — uz apróhirdetések közútt miadon szó 4f8Wr. Nyttttér sora 20 fillér. __-»a mTTi ,-mr .1 ....~ A választójog. Mikor Grillparzer, az osztrák iró az első munkáit irta, egy kritikusa azt mondta rőla : Furcsa neve van neki, de a közönség kénytelen lesz hozzászokni. Mikor a nyolcvanas évek elején kezdte fölütögetni az országban a fejét a szociál­demokrácia az emberek megütődve néz­ték, hogy mi ez? s egyáltalán nem akar­tak hozzászokni e névhez. Azóta azon­ban már hozzászokhattak. A demokrácia még csak tetszett valahogy, bár annak is szerettek gúnyos értelmezést adni, de már a szociáldemokrácia sehogy sem tetszett, Még a gondolatától is féltek, mint valamely tatárjárástól, de a mely nem keletről, hanem nyugatról jön! Azóta a szociáldemokrácia talajra talált s gyökeret vert az országban. Utat tört, él és létezik s többé nem lőhet el­tekinteni a feje fölött, bár megijedni tőle szintén fölösleges lenne. Egyszerűen csak számolni kell vele, mint tényezővel. Mint egyikével azoknak a mostanában sok szór emlegetett társadalmi „rétegeknek1-, amelyek „elhelyezkedni akarnak.“ Pedig nem annyira „elhelyezkedni“, . hanem élni. és jogokat szerezni akarnak. * Más kérdés, hogy bir-e s meny­nyire bir. Kétségtelen, hogy észre tudta magát vétetni s a munkásosztály körül­ményein javi ott s olyan kérdéseket tart ébren, amelyeknek az ébrenléteihez nagy­fokú jogosultságuk van. Nem az ugyan, ami a külföldi szociálizmus A nagy nyugati államokban nagy szellemi elő­kelőségekkel találkozhatni a szociálizmus táborában, akik úgy a politikában, a közéletben, mint a tudományban ténye­zők. Az ő fáklyájuk világit s egyre több embert von a körbe. Angliában, Francia- országban miniszterek kerülnek ki be­lőlük, Németországban hatalmas politikai pártot alkotnak a parlamentben is. Éhez képest a magyarországi szociáldemokra- tizmus nem olyan jelentős, hiányzik be­lőlük a megszilárdulás befelé s az erős képviselet kifelé. Belső bajaik vannak, apró személyi természetűek, torzsalko­dások, csetepaték az egyéni érvényesül- hetés kedvéért. A most lefolyt kongresz- •zusukon is azon veszekedtek, hogy egy „tagtárs* miként merészelt üdvözölni egy minisztert, akihez egyébként éppen szoci­ális érdekekben kellett elmennie. * Akik ilyen kicsinyes dolgokban foly­tatnak belső háborúkat, bizonyára lassan és nehezen emelkedhetnek a nyugati kulturállamok szociális nemzeteinek a magaslatára. De azért igy is vannak olyan tényezők, hogy számot kell vetni velük. S most, hogy a kcyigresszusok kimondta a legteljesebb agitáció szüksé­gességét az általános választójog mellett a parlamentben s az utcán egyaránt és — bár nem minden vita után — ki­mondotta, hogy ebben a dologban szö­vetséget köt a Jusfh-párttal. Ez a kong­resszus egyik nevezetessége, a másik pedig az, hogy a szociálisták gyűlésén a hallgatóság sorában nagy számmal jelen­tek meg ál ami tanítók, akik, ha egy­szer a szociáldemokratizmus karjaiban lesznek, bajos lesz őket onnan vissza­ölelgetni.------------------------------------------------------­A mi vaguti szabadjegyeink fájnak „Északkelet“ cimü laptársunknak abból az alkalomból, hogy neki nem jutott belőlo, nekünk meg három is van. Persze, hogy a politikai pártállás az oka az igazságtalan megoszlásnak, véli laptár.-unk. Nem tudjuk, igaz-e, vagy nem ez az indokolás, de annyi tény hogy mióta a „Szamos“ napilap,azótamin- dig három vasúti szabadjegye van. Azután hatalmas szakértelemmel citálja az „Észak­kelet“ a vasúti üzletszabályzatot, am oly szerint vasúti szabadjegyet csak a lapon szereplő szerkesztőknek és főmunkatársak­Az ideái. 1839- en Lablache, a hires énekes Londonban tartózkodott. Egy este kényel­mesen sétált fel s alá szobájában, ábrán­dozva hegedűjén, melyet művészileg ke­zelt; oly annyira elmerült játékába, hogy egy ifjú beléptet nem is vette őszre, ezt azonban ez legkevósbbé sem látszott za­varni, mert bele vetve magát egy zsölyóbe, figyelemmel hallgatta a mester játékát. — Jó ideig voltak igy együtt, az játszva, emez hallgatva, midőn Lablache ábrándjai lassanként egy olasz dallamba olvadtak át, ekkor az ifjú elragadtatva igy kiál­tott fel: — Bravo, bravo mester! Lablache csak most vette észre és rémülten feléje fordult, de arca rögtön derült és barátságos lett. — Ön az Gio­vanni? — szélt kezet nyújtva, — alig is­mertem meg, oly sápadt, szemei bágyad­tak, ma éjszaka alig pihent Morpheusz karjai között? Az igy megszóllitott ifjú elpirult, mint egy 14 éves leányka, pedig már busz évesnek látszott; szőke bajjal, kék szemek­kel, deli alakkal, egyike Olaszország leg- csábitóbb s legg zdagabb nemeseinek. Giovanni herceg Lablache egyik tanít­ványa volt. — De hát mi baja? — folytatá val­latását a mester — beteg ön ? Ab ! vagy, szólt mosolyogva, nem birt megbirkózni az általam feladott szolfeggiákkal, előre felmentem, — vagy talán örökölt még egy pár milliót, s most nem tudja módját azok elköltésének. ■ — Mindebből semmi — felelt Gio­vanni ábrándosán. — No de hogy unatkozik, azt mégis látom — ön Olaszország leggazdagabb nemese, ön, ki még a korban él, melyben csak kívánnunk kell, hogy mindenkinek legyen. — A gazdagság számomra nem az örömök forrása. — Az istenért, ön sze­relmes ? — Én? mikép jutnék én ahhoz? nem keresek társaságot, nem ismerek mást, mint önt és az igazat megvallva, én nem elégszem meg csupán szépséggel, kellem­mel, ón egy angyalt, ideált óhajtok, ker­getem, hogy távolból imádjam, csodáljam. — Oh, értem, ön remény nélkül szeret — Még nem, de bár volna igy, óhaj­tanám. S önnek mester, idegen lenne az ilyen szenvedély ? — Teljesen, ifjubarátom. Nem isme­rem a szenvedély e vad hajtásait. — Bol­dog ember, sóhajtott Giovanni. — Igen barátom, az vagyok mint ember, férj, apa és művész is, sohasem fütyöltek ki. — Azonban várjon csak, — egyszer, igen egyszer mégis a legfeltűnőbben ; Becsben történt. Ugyanis szolgámat, Pietrot, ki arcátlanul meglopott, elkergettem, kifizetve bérét, ő azt zsebre vágta, azután egy tal­lért két úja közé fogva, felém fordul s igy szól: „Nézze uram, ezért ma ki fogom fütyöltetni.“ — Mily szemtelenség ! — Csakugyan, midőn az első felvo­nás után a bécsiek lelkesedve bivnak, tap­solnak, egyszerre éles fütty hangzik a házban. — Gyalázatos 1 s mit tett ön ? — Én? Én? a legnagyobb nyuga­lommal kilépek s igy szólok a közönség­hez: „Ne törődjenek vele kérem, ez a szolgám, Pietró, kit ma elkergettem.“ A közönség erre nevetett és fokozott kedv­festőmüvész, az országos képzőművé­szeti főisKola tanára a városháza dísztermében A kiállítás folyó évi április hó 25-én kedden délelőtt 11 órakor ünnepélyesen megnyilt ós május hó 3-ig tart. A kiállítás megtekinthető d e. 10—1-ig és délután 3 -7-ig. BelépŐ-dij 10 fillér. A belépő- -------------------------------------------- dija a szatmári jótékony nőegyletek javára fordittatnak. ------------------------------------------—

Next

/
Thumbnails
Contents