Szamos, 1911. március (43. évfolyam, 49-74. szám)
1911-03-25 / 70. szám
(1911. március 19.) 65. szám. SZAMOS 7. oldal. Vigságra vár Szőke Szamos mellett.. A zon időtől kezdve, hogy hogy a Németi Kávéházamat átadtam, minden percemet az elsőrangú bel- és külföldi mulatóhelyek tanulmányozására fordítottam és most végeredményben meggyőződtem arról, hogy Szatmár-Néraeti városa részére egy régen nélkülözött hiányt fogok pótolni azáltal, hogy az uszoda kerttel szemben IeVö Aígó-Szanjospart 3. sz. alatt egg kertvendéglőt nyitok, ahol Szatmár város közönsége kellemes szórakozó helyre talál. Ezen célból a befásitott udvart gyönyörűen parkírozom és május elején, a virágnyilás- kor megnyitom. — A. kertben kitűnő tekepálya lesz. Az elegánsan berendezett kávéházat és a verendás vendéglőt, sörcsarnokot már március 25—26-án .. zene mellett megnyitom. .. A kert megnyitását, mely szen- zátiója lesz a városnak, külön annak idején tudatom. A nagyrabecsült vendégei szi- .. .. vés pártfogását kéri .. .. Kp MIHÁLY a németi kávé&áz volt vendéglőse most az „Ösbudavár“ bérlője. Ne habozzunk, amikor a kis gyemek- nek nincs étvágya, rendetlen a székletében, bágyadt és soványodik. Itt gyors segítségre van szükség, éppen ezért áldás szülőre, gyermekre nézve egyaránt e „Phosphatine Falberes* világhírű gyermek-tápszer, amely a fejlődésben elmaradt szervezetet egykettőre felfrissíti, megerössiti, a benne foglalt mószfoszfát a csontokat megkemónyiti és az emésztő szerveket fokozott munkára serkenti. Nemcsak csecsemők, de serdülő gyermekek is szedjék a Phosphatine Falli- éres-t, mert az a legfinomabb és leghatásosabb tápláló anyagokat tartalmazza. Lehet fürödni! A Pannónia fürdőben a kazánnyomás próba befejezést nyert és igy a fürdés már kezdetét vette. Korszakalkotó uj szürötalálinány a kereskedők figyelmébe. A folyadék elá- 2usitással foglalkozó kereskedőink tudják a legjobban, milyen sok nehézségbe átkötött eddig a zavaros bjr, pálinka, olaj stb. tisztítása. Egy debreczeni koreskedő korszak- alkotó uj találmánnyal lép fel ezen a téren, amennyiben az általa készített szűrő készülék a „Filtron“ akármilyen nagy mennyiségű és akármilyen zavaros folyadékot nehány perez alatt kristálytisztává filtrál. A „Filtron“ kapható a készítő és feltaláló Jakab István füszerkereskedőnél (törv. bejegy.) Debreczenben. Ára: Filtron (K 7 K 50 fill. Filtron (B) 12 korona. KÖZGAZDASÁG. Az Első Magyar Általános Biztositó Társaság, e hó 19-én tartotta évi rendes közgyűlését Osekonics Eadre gróf valóságos titkos tanácsos elnöklete alatt. Az .910. évi üzletet lezáró számadásokat és mérleget az igazgatóság és felügyelő-bizottság jelentései kapcsán Ormody Vilmos főrendiházi tag, vezérigazgató terjesztette a részvényesek elé. Az igazgatóság jelentése, előrebocsátván, hogy az alaptőkefelemelési művelet, melyet a folyó évi január 10-iki rendkívüli közgyűlés határozott el, teljes sikerrel már is befejeztetett, megállapítja, hogy az 1910. évi üzlet egészében hasonló igen kedvező végeredményt mutat, mint az előző évi s ezért az évi nyereségből, mely összesen 5,052.904 korona 21 fillér volt, az alapszabályszorü levonások után nrnden egész részvényre 700 korona osztalékot hoz javaslatba. A társaság üzletének nagyszabású növekedése az egész vonalon, a múlt évben is fokozódó irányzattal folytatódott. Az impozáns tartalékok közül ezúttal az üzletév nyereségéből a külön tartalék nyert rendkívüli emelkedést, úgy hogy az előző évi 5,460.85 korona 05 fillér összegével szemben 7,314.554 korona 83 fillér összegre növekedett, a többi tartalékoknak az alapszabályszerü ró- szeltetésén felüli rendkívüli növelése most már az alaptőkefelemelésen nyert összegből történik. Az alaptőkefelemelési művelet a folyő évre esvén, az erre vonatkozó elszámolás már az 1911. üzletév mérlegébe tartozik. A közgyűlés az előterjesztett számadásokat és mérleget általános nagy megelégedéssel egyhangúlag elfogadta. A fölmontvényt minden irányban megadta s az összes javaslatokat határozattá emelte. A társaság félszázados évfordulója emlékére alkotott 500.000 korona tőkeösszegü hazafias köz- és jótékony- célú alapból a krassószörénymegyei árvízkárosultak még a múlt év folyamán 10.000 korona összegű segélyben részesültek, az alapnak folyó évben kiosztandó 20.000 kamathozamát pedig felerészben az Országos Gyermekszanatórium s felerészben a Szeretet Gyöngeelméjüket és Siketnémákat Gyámolitó Egyesület nyerte el. Ezenkívül a közgyűlés, mint évenként rendesen, számos érdemes közös jótékony célra is 25.000 korona adományösszeget szavazott meg a társaság évi nyereségéből. Végül a részvényesek nevében Imrédy Kálmán udvari tanácsos meleg köszönetét mondott az egész kormányzótestületnek az elért kitűnő eredményért, külön is méltatva az üzlet irányításában nagy koncepciójú, intézésében pedig fáradhatatlanul gondos vezérigazgatónak, Ormody Vilmos főrendiházi tagnak kiváló érdemeit. Ezután a választmányba Károlyi Gyula grófot választották meg közfelkiáltással. A társaság a biztosítás összes ágazataival foglalkozik s evégből szatmári főügynöksége a t. közönségnek bármikor rendelkezésére áll. Lapvezór: Jeney György. Főszer&eszíő : Seress Imre. Felelős szerkesztő : Dénes Sándor. Nyilttér. E rovat alatt közlőttekért nem felelős a Szerk. Üzleti jelentés. Jelentem a t. ez. vevőközönségnek, hogy egy ffirnpcr vétel fol>'táa nagy- nagyobb iwillCjj mennyiségű valódi angol férfi öltöny és felöltő, valamint női costüme és felöltő szövetek birtokába jutottam. Ennélfogva elhatároztam, hogy ezen elsőrendű és legújabb divatu kelméket 30—40 százalék árkülönbséggel a m. t. vevőimnek juttatom, ezáltal mindenkinek módjában áll tavaszi szükségletét rendkívül olcsón fedezni. El ne mulassza tehát senki ezen kedvező alkalmat, mig a készlet tart, kihasználni. Tisztelettel SÁMUEL posztó áruháza Szatmár (Papolczy palota.) Önkéntes árverési hirdetmény. Birtokunk eladása következtében a Batár község (vasúti állomás Halmi) határában fekvő tanyánkon levő gazdasági felszereléseket f. hó 30-án délelőtt önkéntes árverés utján eladjuk. Nyíregyházi általános hitelintézet r.-t. 53. 55. 57. 1911. tt. Körözés. Folyó hó 17-én egy barna tarka tollú liba Teleky-utca 30. sz. háztól elbitangolt. Folyó hó 21-én a lóvásár alkalmával az állatvásártéren egy 'szeredás tarisznyában egy Balogh József névre szóló munkás igazolvány és ugyanezen névre 1 szürke lóról kiállított rédia más értéktelen tárgyakkal elveszett. Folyó hó 22-ón Hám János-utcában egy névjegy tárcában levő arcz képes igazolvány elveszett. Felhívom az úgy az állat mint a tárgyak ■ megtalálóit, hogy azt hivatalomnál jelentsék be. Szatmár, 1911. márezius 23. Tankóezi, főkapitány. 403—911. gtsz. Hirdetmény. A város közönsége tulajdonát képező Mátyáskirály-utca 34. sz. telken levő ház anyagai 14 nap alatti lebontás és elhordás kötelezettségével 1911. ápril hó 3-án délelőtt 11 órakor a helyszínén megtartandó nyilvános árverésen el fognak adatni. Miről az érdeklődőket azzal értesítem, hogy az árverésben részt venni kívánók kötelesek 50 korona bánatpénzt lefizetni. Szatmár-Németi, 1911. márc. 22. Bartha Kálmán gazd. tanácsos.