Szamos, 1911. január (43. évfolyam, 1-25. szám)
1911-01-20 / 16. szám
XLII1. ívfolyam. Szatmir, 1911. Január Irt ?0„ péntek. POLirmil HAPILAP. 16 zitn Előfizetési dij : Szerkesztőség és kiadóhivatal: Hirdetések : Helyben: 1 évre 12 K, ‘A évre 6 K.»/« évre 3 K, 1 hóra 1 K Rákóczi-utcza 9. szám. m Telefonszám: 107. Készpénzfizetés mellett, a legjutányosabb árban közölVidékre : „ 16 ., „ „ 8............ 4.. Egy szám ára 4 fillér. .. 1-50 Mindennemű dijak Szatmáron, a lap kiadóhivatalában fizetendők. tetnek. — Az apróhirdetések között minden szó 4 fillér. Nyilttér sora 20 fillér. A drágaság okai. Nem mindenütt egyforma okok miatt drágult meg az élet, de viszont vannak okok, amelyek minden országban egyformán hozzájárulnak a drágasághoz. Érdemes ezekről egy kicsit elmélkedni, bár az elmélkedés sem a tojás, sem a savanyu káposzta árát a piacon leszállítani nem fogja. Azonban az ember az olyat is szívesen olvassa néha, a mi által áttekintése bővül és azt sem kell hinni, hogy csupán fővárosi lap szólhat a drágaság kérdéséhez, a vidéki lapok ellenben csak lamentálhatnak a drágaság miatt. Különböző ankéteken kutatták már a drágaság okait és egyik-másik tanácskozáson rámutattak arra, hogy a drágaság a gazdasági világhelyzet következménye. Ettől a kijelentéstől azonban senkisem lesz okosabb, mert hisz fölmerül a kérdés, hogy hogyan néz ki ez a gazdasági világhelyzet, amelynek ilyen nyomasztó következményei vannak ? Továbbá: mi idézte elő ezt a világhelyzetet és mi tartja fenn állandóan, a javulásra való minden kilátás nélkül? Reánk, fogyasztó közönségre nézve ugyanis voltaképen közömbös az, hogy például már megint a hagyma lett drágább a piacon. Megtörtént a 30—40 év előtti boldog világban is, hogy egy vidéken, vagy egy országban valamiből kevés termett és ennek folytán megdrágult minden, azonban egy év mu'va, jó termés után, rendbe is jött minden: a drágaságot olcsóság követte. Ma az a baj, hogy a megélhetésre szükséges cikkek ára állandóan emelkedik és soha, de soha lejebb nem száll, akár jó a termés, akár rósz. Vagyis: nincs kilátásunk, hogy a drágaság valamikor enyhülni fog, minélfogva kénytelenek vagyunk vele számot vetni és a drágaság ellen az egyetlen rendelkezésűnkre álló fegyverrel : a takarékossággal védekezni. A mi már most a világ gazdasági helyzetét illeti, ez, az ember alig hinné, az orosz-japán háború óta olyan kedvezőtlen. Ez a háború Oroszországnak 14 milliárd frankjába került, a melyet aztán voltaképen Európa fizetett meg azáltal, hogy ugyanenyi pénzt adott kölcsön Oroszországnák. Ez a pénz azonban azóta folyton hiányzik Európa háztartásából ás est súlyosan érzik a nemzetek. De ugyancsak az orosz-japán háború óta lett bizonytalan a világbéke és folyik egy olyan őrületes fegyverkezés, a melyhez hasonlót a világtörténet nem tud felmutatni. Ez a fegyverkezési mánia, a melyben még a mi monarchiánk tart legjobban mértéket, ez fosztja meg a népeket a gazdasági termelés olcsóságának lehetőségétől. A nagyhatalmak összes államadósságát a fegyverkezés okozza és ez az állam- adósság ma mintegy 133 ezer millió, a mely után maga a kamat hatodtél milliárd. Ezt a rettentő összeget első sorban kell a népeknek kiizzadni, ez a rettentő összeg olyan adósság, a mely örökös teher gyanánt nehezedik az egész világra s a mely összeg a köz- gazdasági es a kulturális intézmények fejlesztésétől lesz elvonva. Évenkint hatodfél millárddal kevesebbet fordít magára Európa: ime, ez a drágaság legfőbb oka. Sokan azt mondják, hogy a fegyverkezés költségei az országban maradnak és igy hozzájárulnak az ipari kereset fokozásához. Csakhogy ez tévedés, mert külömbség van a produktiv kiadások közt. Ha a temérdek pénzen vasutakat, egészséges lakásokat, népvédelmi intézményeket stb. létesítünk, akkor ez a pénz a fokozott ipari és kereskedelmi forgalom formájában gazdag kamatjövedelmet hoz, mig a fegyverkezés is ellenértékeket nem termel. Tehát: az állam legjobb erejének nem produktiv munkára való fordítása, a munkapazarlás a háborúra való folytonos előkészület miatt: az teszi eredménytelenné és haszontalanná a nemzetközi gazdasági törekvéseket és ez fokozza állandóan a megélhetési cikkek drágufását, úgy, hogy ennek egyszer csak ínség lesz a vége. A drágaságot tehát csupán egyetlenegy módon lehetne megszüntetni: meg kellene teremteni a népek közös akaratával a világbéke-szövetségét és Az é,étből. Hogy a kővetkező történetet kellőleg megértsük ismernünk kell nehány adatott a hős életből. Tudnunk kell, hogy Cecyl 1. most tette le a doktorátust az oxfordi egyetemen, 2. hogy gazdag szülők egyetlen gyermeke, 3 hogy egyetemi óvei alatt a rektornál lakott, 4 hogy e percben vette a rektor üzenetét, aki magához hivatta. Dr. Bramston, a rektor, az Íróasztala mellett ült, mikor Cecyl belépett. A fiatalember köszönté-ét kurnor arccal fogadta. — Foglaljon helyet, doktor Bedings- feld, — szólította meg a fiatalembert komoly hangon. — Beszélni valóm van önnel Tudomásomra jutott a tegnap éjjeli botrány, melynek ön volt a hőse. Legyen szives, mondja meg nekem, hogy töltötte a múlt éjszakát ? — A színházban voltam — S előadás után ? — Hazamentem. — Egyenesen ? — Nem egészen — egy kis kalandom volt. A színház mögött, egy teljesen kihalt utcában egy nyilván ittas ember megtáma dott egy fiatal hölgyet. Én oltalmamba vettem a fiatal leányt. Csak nagy bajjal sikerült a támadót elkergetnem. A zajra néhány ember odacsődült. — S ismeri ön véletlenül azt az embert, aki a hölgyet megtámadta ? — Igenis. Smith a neve s az egyetem egyik kapusa. — És a hölgy? — tudako ta a rektor. Cecyl egy pillanatig habozott. Látszott, hogy kínos neki a dologról beszélni. — A színház tagja — Honnan iudja? — Ismerem a színpadról. Rövid szünet állt be, mialatt a. rektor mélyen elgondolkodva maga elé nézett. — Doktor Bedingsfeld, nem szeretnék tapintatlan lenni s jogkörömet se akarom áthágni; de ön tulja, hogy én és az egyetem tanárai quasi felelősséget vállalunk a ránkbizott ifj-kért. Azt is tudja, hogy az egyetemi hallgatóknak tilos színésznőkkel érintkezni. Ki kell jelentenem, hogy az ön jelenléte abban a teljesen félreeső utcában, nekem rendkívül gyanús. Cecyl elszánta magát arra, hogy az öregnek tiszta bort önt a poharába. — Bevallom nyíltan, hogy a színház bejárójánál várakoztam, mert még egyszer látni óhajtottam a szinésznót. S aztán utána is mentem. — Ltána ment? — ismételte a rektor. — Mert meg akartam neki mondani, hogy szeretem, vágta ki Cecyl merészen. — Szabad kérdeznem — mióta ? — Mióta ide szerződött, egyetlen előadást se mulasztok el, mikor föllép. A rektor nem állhatta meg mosoly nélkül. De Cecyl komoly maradt. — Dr. Bramston, nekem ez a dolog egy csepet se nevetséges. Én komolyan teszem Szeretem, azt a fiatal hölgyet. A rektor ki rezte a fi tál ember szavaiból, hogy azok mély érzésből fakadnak. S ezért igyekezett nyájas, előzékeny lenni hozzá. — Tudakozódott-e a leányról ? Ismeri-e a családját ? Mi a neve ? — Miss Ruth Hubert, uram. A név hallatába az Öreg ur hátraha- nyatlott és görcsösen belekapaszkodott a szék támlájába. Majd végigsimitotta a homlokát és hangosan felnyögött. Egy darabig maga elé bámult, végre minden erejét ösz- szeszedve_. igy szólt: — Ön tudja, Bedingsfeld, mily szív-
