Szamos, 1911. január (43. évfolyam, 1-25. szám)
1911-01-03 / 2. szám
Előfizetési dij : Helyben: 1 évre 12 K, */s évre 6 K, 1j, évre 3 K, 1 hóra 1 K Vidékre:.. 16 8 ............ A...........1-50 Eg y szám ára 4 fillér. roumn IlPILiP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Rékóczi-utcza 9. szám. B Telefonszám: 107. Mindennemű dijak Szatmáron, a tap kiadóhivatalában fizetendők. Hirdetések: Készpéirafizetés mellett, a legjutányoaabb árban közöt- tafcnak. — Az apróhirdetések között minden szó 4 fillér. Nyilttér sora 20 fillér. á városok fejlődése. i. Magyarországnak ezer éves városai virulnak, de azért elmondhatjuk, hogy hazánkban a városi élet válójában csak most kezd fejlődni. Fővárosunk, Budapestnek ötven év előtt még alig volt s*ázeter lakosa s fejletlen közélete valóban nélkülözte azokat a társadalmi intézményeket, amelyek a városi élet kellékei; s városaink általában a mezőgazdaság, bányászat, némi kisipar, helyi érdekű kereskedelmi forgalom, egy-egy főiskola vagy közigazgatási s uradalmi székhely központjává alakultak és lassan fejlődték annyira, amennyire alakulásuk fényezői arra képesítettek, de amelyek gyönge erőforrásai mellett vidékünknek csak olyan fej- i*tj,en központjává lehettek, amelyek mainkban foglalták ugyan a városi fej- Hodésre szükséges képességek magvait, de kedvezőtlen politikai s társadalmi körülmények folytán, hivatásuk betöltésére alkalmas kultúrál* központokká alig fejlődhettek. Váresaink s az azokban élő polgárság fejlődésére elsősorban a köz- szabadságot biztositó 1848. évi törvények s az ezekkel együtt ébredő közszellem lehetett volna nagyobb hatással ; de sajnos, hogy a következő pár évtized a caüggedés kora volt s mitsem áldozhatott s igy az 1867. évi törvényekbe foglalt politikai kiegyezés által hozott nyugahnísabb időszak, amitől kezdve a »emz t munka kedve újra ébredt, s az alkotásra alkalmasabb korszakban városaink is uj életet kezdtek, fejlődésnek indultak. Hogy e fejlődés milyen fokú, arra l<*gny©matókosabb bizonyíték fővárosnak tüneményes, mondhatni, hogy e földrészen páratlan növeksdéss s bizonyítékai lesznek a legközelebbi népszámlálás adatai, melyek nehány nap múlva előreláthatólag meglepő statisztikai kópét fog- ják'nyujtani annak, hogy Magyarország városai egymással versenyező, hatalmas fejlődésben vannak, s fejlődésük reális bizonyítéka a bennük élő magyarság gyarapodásának. Mert hazánkban, hol a magyarság mellett más anyanvelvüek is nagy szá zalékkaí sorakoznak, a városok lakosságának növelése a magyarság gyarapodása; s ez az ok amiért a városok fejlődésére különös súlyt kell fektetnünk, mert erős városaink, nemzetünk jövőjéről oly»n biztosítékai, melyek mindenkoron vezetni 8 uralni fogják azt a vidéket is, amelynek kulturális központjai. A városok fejlődésének nagy fontosságát az állami kormányzat is belátja s újabban gondoskodását és áldozatkészségét nemcsak a fővárosra, hanem a vidék városaira is kiterjeszti. Épp oly örvendetes jelenség az, amit közvetlen körünkben is tapasztalhatnak, hogy a vidék mindegyre jobban érdeklődik a városok közélete iránt s keresni látszik azon érintkezési pontokat, amelyekben a városi közintézmények létesítésén» közremunlál’’ jani alkui ma lehet,’ viszont a városok polgársága arra törekszik, hogy vidékének értelmiségét, közintézményeinek támogatására megnyerje, amiből azután ki kell fejlődni a város és vidék lakossága között azon kölcsönös érdekközösségnek is, amely a város fejlődésére a vidék állandó hozzájárulását, s a fejlődésnek a vidékre való közvetlen hatását is megteremti. A mi városunk a fel hozottak tekintetében már is szerencsés helyzetben vau, meri egy olyan nagy megye legnagyobb városa és központja, amelynek tekintélyes értelmisége mérlegelni tudja, hogy társadalmi, valamint közgazdasági érdekek tekintetében, mily nagy jelentőrége van animk, ha az a város, melyhez érdekei csatolják, nagy vidék, erős impériuma. Vidékünk lakosságának ily felfogása nyilatkozik meg abban, hogy SzatVonatok. Irta: Molnár Ferenc. (Alkonyat. Künn, a Népligeten túl, egy vasúti töltésen ül két rongyos ember. Mögöttük pózna mered égnek, a végében piros-fehér tábla, lámpa, mindenféle, ami a vasúti jelzésekhez kell. Az egyik: Még hallani. A másik: Figyelj csak. (Mind a kettő fülel a vonat után, amely az imént ment el.) Az egyik: Ha a füledet a sínre teszed, Bécsig hallod, amint megy. A másik: (lehajtja a főjét a sinre.) (Nagy esönd.) Az egyik : Hallod ? A másik: Hallom. (Megint fölemelkedik és néz a vonat után.) Az egyik: Ez Bécsnek rnegy. A másik: Tovább nem? Az egyik: Tovább is. Az egész világ be van drótozva ilyen sínnel, evvel a randával. A másik: Haragszol rá? Az egyik: Kicsit hatagszok rá. A másik : Miért ? A* egyik: Nem tudom. Mer úgy elmegy. Mer olyan messzire megy. Mer nincs rége. A másik : Nincs vége ? Az egyik: Nincs. (Hallgatnak.) Az egyik: Én mindig úgy nézem a vonalot. A másik: Mindenki nézi. Az egyik: De én nem akarom nézni mégis nézem. Mikor úgy este állok itten, erre jön. Ónnal alulról nézem. Aztán leköp. A másik: Leköp? Az egyik: Le. A mozdony. Lefröcsköl. Aztán megy tovább, én meg ott maradok leköpve. De a szememet, azt elhúzza. A másik : Elhúzza ? Az egyik : ügy utána köll nézni, amig csak látom. Aztán egyre kisebb lesz, egyre ••öndese’oben lármázik, aztán már nagyon messze megy, se nem látom, se nem hallom, aztán «3ak akkor ereszti el a szememet. A másik : Minek az ? Az egyik: Nem tudom. Nem szeretem nézni, mégis csak nézem. Este kis vörös lámpa van a végibe, akkor bűz legjobban. Amig csak látni. A másik: Urak ülnek benne. Az egyik: Újságot olvasnak. A másik: Szivaroznak. Az egyik: Mellre szijják. Mire kieresztik, a kis erdőbe vannak. Mire megint be- srijják, már a hídon zörög. (Csönd.) Az egyik: Aludni se hagynak. A másik : Fütyülnak ? Az egyik : Nem fütyülnek. Csak mennek. A másik: Zörögnek, csattognak, sus- torékulnak. Az egyik: Mannek. A másik: Zugnak. Ag egyik: Csak az, . . . hogy mennek. Messzire mennek. A másik: Ágy is van bennük. Az egy k: Ide mihozzánk olyan közel van. Aztán én a földön alszom. Hát még nem hallom, de már rázza a földet csöndesen. Aztán leteszem a fülemet a puszta földre és gyön, gyön, egyre hangosabban gyön. Aztán fölemelem a fejemet, akkor már hallom is. Aztán megint elmegy. Megint a földet hallgatom. Akkor mindig sselidebben zug. Aztán osak alig hogy bug. Messziről nagyon-negyon halkan a fülembe muzsikál, aztán igy alszok el. (H* Ugatnak.) , Az egyik: Hát a sürgönydrótot hallod-e néha ? A másik : Hogyne. Ha fuj a szél. Az egyik: Ha nem fuj, akkor is hallani. Csöndesen morog. Beszélnek rajta. A másik: Kicsodák ? Az egyik : A zsidók. A másik: Táviratoznak ? Az egyik: Beszélnek. Nagyon sokan beszélnek Pesten, nagyon sokan hallgatják Bécsbe. Aztán felelnek De az a sok, az mind összeolvad abba a vékony drótba, csak azt hallom, «hogy morog, morog. Németül morog.
