Szamos, 1910. december (42. évfolyam, 268-292. szám)
1910-12-11 / 276. szám
14 ik OJrlRí. '/. A f i 1 > w-1910. dec. 11. 276 szám Égy HilenczVen Korona értéül ajándeK etdfizetdinKneK! Alant felsoroljuk a 30 kötet regén-; címeit, melyek gyönyörű szép angolvászou diszkötésben vannak kötve, egy-egy kötet bolti ára 3 korona, lehat a 30 kötet 90 korona. mmmm Ingyen adjuk mind a 30 kötetet, ha megrendeli egy évre „A BAZÁR“ divatlapot és beküldi az érte járó hat forintot. Félévre is megrendelheti 3 forintért sakkor ezen 30 kötetből 10 kötetet adunk a (felsorolt csoportok bármelyikét teljesen díjtalanul. &en >tt említett összegekben már bennfoglál atík a kedvezmény után járó dij is és igy semmiféle külön összeg ezen diszkötetek után nem fizetendő. A müveket postafordultával megküldjük, mihelyt az előfizetés beérkezett. Negyedévre is előfizethet ami 1 . > kraczár és akkor 5 kötet diszkötésü rigényt adunk, postadijra 20 krajezár csatolandó ezen 5 kötethez és a következő negyedben kapja a másik 5 kötetet ugyanilyen fel tételek mellett. Utánvéttel is megrendelheti félévre vagy egész évre. Ilyen fejedelmi ajándékot lap még nem adót ti Kötelezőleg kijelentjük, ha bármely okból nem felelne meg ezen kedvezményünk, a nekünk befizetetett előfizetési összeget minden levonás nélkül visszaküldjük. A „BAZÁR“ havonkint kétszer jelenik meg és minden száma százezer úrnő közén fordul meg. Kérjen díjtalanul egy mutatványt. Itt felsoroljuk a 30 kötet angol vászonkötésü regény czimeit. I. 10 kötetes regénycsoport czlmei. 1. Malonya :i D.: A gyáva. 2. Zemplén P Gy-né: A leghatalmasabb érzés. 3. Guti S. A ‘ púpos. 4. Tábori K.: A nőgyiilőlő. 5. Zboray A. : Megváltó szerelmi. 6. Sas E.: Küzdelem a sirért. 7. Tábori K. : A boldogságért. 8. Vértesi A.: Az élet betege. 9. Hevesi J. : A becsület. 10. Garai F. : Dr. Molitorisz rögeszméje. II. 10 kötetes regénycsoport czlmei. 1. Hervieu Titokzatos hatalom. 2. Pakots J.: A nyárádi kónyur. 3. Czobel M.: Két arany hajszál. 4. Nagy E.: A Geödhyek. 5. Lombroso: Lángész 'és őrültség. 6. So ess I.: A végzet. 7. Sienkievicz : Quo Vadis I. 8. Sienkievicz: Quo Vadis II. 9. Kóbor T.: A tisztesség nevében. 10. Bársony I.: Súgok valamit. III 10 kötetes regánycsopcrt czimei. 1. Abonyi Á.: A fehér asszony. 2. Kövér I.: Révész Magda. 3. Darvin K.: Harez a természetben I. 4. Darvin K.: Harez a természetben II. 5. Verne Gy.: Camp Ole sorsjegye. 6. Nógrádi L.: Katóka. 7. Barna J.: Játékok könyve. 8. Verne Gy.: A dunai hajós. 9. Prém J.: Idegen szavak szótára. 10. Rexa D.: Egy nemes család története. Előfizetések a „B zár“ kiadóhivatalához küldendők, Budapest, VII. kerü et, Dohány-utca 16. szám. f nem khánja a 30 kötet regényt, e helyett megküldjük Tolnai Világtörténelme három kötetét, a fent X 4^^8 M , említett évi 6 forint előfizotési ár mellett, melynek bolti ára 90 korona, félévi előfizetés után csak egy kötet jár. valódi Saját készítményü, [ pa k , és borostyán áruk i szavatosság mellett kaphatók: jBARTH JÓZSEFNÉ; | doháaytfzsiUjébeíS Szalmát, DcUí-lfr 5. i —— Gindi-féle cukrászda mellett. í ; Javítások szakszerűen végeztetnek í Ugyanitt mindennemű dohányzási kel- ' | lékek, valódi szab. „Imperial“ öngyújtók, [ bőrtárcák, a legdivatosabb sétabolok, illatszer és piport c kkek, levélpapír >k és képes levelezőlap újdonságok nagy választékban. bajcsotozef bebizottyilhatőlag .. hatásos.. Kopaszság, hajhullás, hámlás elleni szer. „Evoe erősiti és frissíti a fejbőrt, erősiti és elősegíti a haj növését. Egy nagy üveg ára, igen kiadós, 5 korona, három üvegé 12 korona. „Evoe“ csoda-crém ránc, vimmerli, redő, bőratka ellen. Nagy tégely 4 korona. „Evoe“ keleti szépitőszappan 1 korona. Az „Evoe“ társaság főraktára : BALOG J, Wien, ,528. Práterstrasse 57. Mélyen leszállított árakkal A SCHÖN BEF GE R JAKAB ós FIA (mélt. Kovács Ágoston ur házában, Deák-iér 14) uói-, úri------divaf, cs'pke ós selyem áruházában h nagy r~~~T=: Ka rácsonyi és Újévi Ajándék vásár, melyre felhívjuk a m, t. vevöhözönség b. figyelmét. Különösen kiemeljük a következő ajándék raklám cikkeinket Hölgyek részére: Blouse selyem, métere Mosó bársony „ Madera batiszt „ Török-bársony eddig „ Most karácsony alk. „ Gyermekek részére Urak részére kr.-tól 2— . Mikulás kabátok kr.-tól .. 2-25 „ Nyakvédők 76 „ Kapischonok .. 52 „ Divat kalapok 64 „ Harisnyák .. 17 . Alsónadrágok 33 . Barchct ruhácska .. .. 85 . Hálóingek 1-20 , Szövet .. 1.75 . Piqué elejti ingek . 98 . Sapkák ................. .. 34 „ Kötött sokni .. • kr.-tól 31 , 1-50 „ 45 . 1-55 „ 1-26 „ 22 „ Az idei gyenge tél miatt, feltüuő olcsó árban bocsájtjuk eladásra dús választékú boa és muff különlegességeinket, Maradékainkat u. m. se.yem, szövet, barhet, blous 8ef'ireket 1—4 méterig felárban árusítjuk ki. Férfi és női szarvasbor keztyük 1 frt.*tól. Raktáron levő kész delén és szövet blousok félárban. Kiváló tisztelettel: Schönberger Jakab és Pia Szatmár, Deák-tér 14. sz. Eladó telkeink. Szentvéren, a vasúti állomás átél lenében 29, 43, 51, 58, 63. és 66. sz. telkeinket eladjuk kedvező fizetési ===== feltételek mellett ===== Neuschiosz Testvérek Eöivös-utca 2. szám. A régi Koronával szemben. Irodai telefon szám 16. Gazdasági telefon szám 155.