Szamos, 1910. december (42. évfolyam, 268-292. szám)
1910-12-25 / 288. szám
XIII. ivltn». _____________________Sntaa. 1910, to. «* 15, »»map______________________288 fr—, ■ EH m™ AI SAmAP. Előfizetési dij : Helyben: 1 évre 12 K. l/2 évre 6 K, */< évre 3 K, 1 hóra 1 K Vidékre:,, .. 16 „ ,. 8 ., „ .. 4..........V50 Eg y szám ára 4 fillér. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Rákóczi-utcza 9. szám. m Telefonszám: 107. Mindennemű dijak Ssatmáron, a lap kiadóhivatalában fizetendők. Hirdetések : Készpénzfizetés mellett, a legjutányosabb árban töröltetnek. — Az apróhirdetések között minden szó 4 fillér. Nyilttér sora 20 fillér. pen már hetek óta folytatja az ajándékozást: egész sorozat hasznos törvény- javaslatot terjesztvén az országgyűlés elé. Egyebet egy kormány igazán nem is ajándékozhat az országak. Viszont mivel kedveskedik az ellenzék ? Istenem, ugyan mije van nálunk az ellenzéknek egyebe, mint az ex-lex? A január elsejéhez kötött törvényjavaslatot megobstruálni. Eddig csak költségvetési ex-lexeket ajándékozott az ellenzék karácsonyra az országnak és ez az ajándék tényleg kezdett megszokott és határtalan lenni. A Justh-pártnak tehát az idén a bankprovizórium a szó szoros értelmében úgy jött, mint a Messiás: semmi másból nem lehetett volna ex-lexet kiszorítani, A Justh-párt meg van elégedve és szentül hiszi, hogy az ország ujjongás- sal fogadja az általa kivivott (!) bank- ex-lexet. Mi azonban szétnézünk és nem találjuk az ujjongást másutt, mint az ellenzéki lapokban, de mondhatni, nagyon elkényszeredetten néz ki. Az ország közönségének egy része azonban érdeklődés nélkül veszi tudomásul, hogy Justhék az idén hogyan vágták ki a rezet; a másik rész mosolyog és azt gondolja azért jött a világra ezen a napon. Ha az egész év kapzsiságában, közönyösségben, a létért való küzdelem kíméletlenségeiben telt is el, karácsonykor az emberek szive megnyílik egymás iránt és erszényük hasonlókép; kicsit furcsa, de igaz, hogy ajándékok nélkül az ember nem is képes ilyen nemes szivbeli állapotot fölidézni magában. Mit hozott a Jézuska? Ez az, a mi mindenekfölött érdekel mindenkit, ez az, a mi szemeket fölragyogtatja, és belőlük hálát, ragaszkodást sugároztat. A politika szereplői igy karácsony táján szintén érzik, hogy igen célszerű a nemzetnek is adatni valakit a Jézuskával, a miről azt hisftk, hogy a közönség szívesen fogadja, ha az nem is kézzelfogható érték, de legalább azt a látszatot keltheti, hogy az illető politikusok milyen eredményesen dolgoznak az ország javára. Az ajándék értéke természetesen pártszempontból ítélendő meg: a kormány és az ellenzék ajándékai nálunk sohasem lehetnek az országra nézve egyformán hasznosak és örömet keltők. Nézzük csak: a kormány voltakéA politikai karácsony. (—ss.) A politikában a jó érzések nem dominálnak, csak a rosszak; a politika mindig harc valaki ellen és nem is kívánható, hogy a küzdő feleket szeretet vezérelje. Ezért politikai karácsonyról írni csupán frázist lehet, nem pedig igazságot. Hát csak tárgyaljuk most, karácsony ünnepén a politikát úgy, mint eddig: igazsággal. Vagy talán Jézuskáról és angyalokról, szeretetről és békességről mondjunk kenetes szavakat ezen a helyen, egy politikai cikk keretében, a mely cikk számot akar adni arról, hogy ki mit hozott a nemzetnek karácsonyi ajándékul? A karácsony jelentőségét megszentelt hagyományok ápolják mindenkinek lelkében, szinte azt lehet mondani, hogy valláskülönbség nélkül. A karácsony az egész müveit világnak közös ünnepévé lett az utóbbi időben: ha minden felekezet nem is? de minden ember ilyenkor igyekszik — ember lenni, vagyis szeretetet kelteni maga körül és mások szeretetében részesülni. Mert a Megváltó világosán láttam, jozau tejjel, egéssséges szemmel láttam, amint a malom felől csaholva vágtatott falán. A vonatot vártam az állomáson, a tis órás **ti vonatot. A váróteremben »ötét volt, künt jártam a »inak között la mag fel. Mázkor a Cimbora is valem volt ilyenkor. Miadig kikisórt áa nagy, meleg fejét hozzám simítva baudukolt mellettem, fényez, fekete z**-meit rám rámvetette, a praolijával meg. simogatta a lábamat, úgy vártuk a vonatokat sok esztendő* át. Talán a végzetes éje**kán iz engem várt, engem keresett a Cimbora. Várta, hogy berobog az a bu a, nagy tü*aa*mtt állat, amely örözözen hozta viizi az ő gasdájit, aki sohasem haragszik mag, ha Cimbora a szélen talpával végig ii *áro.i«* a ruháját. Hogy történt, hogy nem, senkisem látta, egy hat/almaí”, öblös, halálos orditá* éi mira a váltóőr elengedte a gyilkos vonatot, — verje meg az ég a véres ő, ■on egy éjenat* elvágott a tehervonat. I Hktaimae, öblös torkából mély bődüie'et váltott ki a Bioidony gyilkos kereke, az Utolsó bödölntet, amely végigvágott a fdu nagy csöedjébe* és a C.mbora ottmaradt a stracken holtan, mintha csak aludnék és várná, hogy pajtáéi szóval hívj* a gnzdáji. Koporsóba tették a Cimborát, bár- sonyo*, göadör, fekete szőréről lekofélték a »arat. A kefét mindkettőnk jó pajtása, & Jankó adta kölcsön. Jankó húzta a ki* szekeret is, amin « Cimborát bevitték a malomhoa és a kocsi« mondja, — az pedi-j nem hazudós ember — hogy a Jankó nagyon lelógatta a fejét és nagy, fekete »»«me feöayedaett is, mikor a Cimborát vitte ulaó útjára. A cigányfiuk, akik a deszkakoporsó» a főidbe tették, kaptak két pofont, amiért a szomorú aktusnál navetzi mertek, astáu dübörgött a rög a koporsó desskáján és a Cimbora nem volt már, csak egy kiosi, nyirkos halom a malom aljában. S é* a múlt éjszaka mégis láttam, A Cimbora. Irta Dénes Sándor. Nem voltam lásas, nem is ittam semmit, határosottan, biztosan tudom, hogj az ütőerem, sem vert gyorsabba* a rendesnél és mégis . . . mégis olya* fűrész, olyan különös volt, hogy megállottám éj nek idején a vsauti sin mentén, arra felé fordultam, ahoanan as éjszaka fskets sötét jéba* a malom kéménye mered a sima, sik világba ás hangosan, borsza* elföty tyentettem magamat. Pedig nem is tudok nagyot füttyen- teni és mégis akkor éjjel hatalmasat süvített a Üvegében aa ajkaim között kifu- vott levegő, süvített bele, a néma *j*»a- kába és én a sfirü ködben tisztán láttam, amint a malesn aljában megmosdult valami nagy fekete monstrum, akkora, mint egy borjú és csaholva, vidám vakkantásokkal vágtatott felém a kopár szántók barázdái* át, komor kórókéyék kösött A Cimbora volt. A kutyám, akit az
