Szamos, 1910. november (42. évfolyam, 243-267. szám)

1910-11-10 / 250. szám

Előfizetési dij :

Helyben: 1 évre 12 K,»/, évre 6 K. */« évre 3 K, i hóra 1 K

Vidékre: ,. .. 16 „ 8............. 4*., „ .. 150

Eg» •iám ára 4 fillér.----------- ■ - - - ■ ------Sz

erkesztőség és kiadóhivatal:

Rákóczi-utcza 9. szám. as Telefonszám: 107. Mindennemű dijak Szatináron. & l»p kiadóhivatalában fizetendftk

Hirdetések:

Készpénzfizetés mellett, a legjtttinyosabb árban kiteet tetriek. — Az apróhirdetések közdtt minden wó 4 fillér Nyilttór sora 20 fillér.

Szatmár, 1930. nov. hó 10., csütörtök.

Hétszázezer korona.

Hogyan aránylik hétszázezer korona a másfél milliárdhoz ? Akinek éppen számoló kedve van, kiszámiihatje. Első pillanatra látja minden ember, hogy a különbség óriási. Hétszázezer korona úgy elenyészik az ezerötszázmillió korona mellett, mintha semmi sem volna. Hamar elosztó pára a végtelen óceánban. Gyönge fuvallat a hatalmas orkán mellett.

He amit mindenki lát első pillanatra, azt a kormány nem látja. Sőt az ellenke zőt látja. Mert ez a mi kormányunk, mely magát a munkapárt kormányának mondja, azon a véleményen van, hogy a másfél milliárd a kevesebb, nem pedig a hétszázezer. Mert ez a kormány szemhunyoritás nélkül, a legnagyobb nyuga’ommal, mintha a világ legtermészetesebb dolga volna, hozzájárul a hadügyi költségekhez, dread noughtok építéséhez és a többihez, de nem akar hallani arról a hétszázezer koronáról, amelyre a professzori karnak szüksége van, hogy jogos kívánságai teljesüljenek.

A dologban a legkeserübb a kormányra nézve az, hogy mégis hozzá kell ' járulnia a tanárok követeléséhez, mert tovább már a professzori karral packázni nem lehet. A kultursztrájk veszedelmét el kell kerülnie a kormánynak, ha el akarja kerülni a saját halálos veszedelmét. Abban a pillanatban elsöpörné a föld színéről a kormányt a közvélemény, amikor a kultursztrájk kitörne.

S igy akárhogy ágál, kapálózik, rúg dalózik is a kormáuy, akármilyen tanárellenes irányzatot terem'ett is, hogy elriassza őket, mégis meg kell adnia magát, noha bölcsen megtehetett volna mindent

| előre is és akkor nem lett volna legyőzött. Most, hogy a professzorok külön küldöttséget meresztenek a kultuszminiszterhez, eldől talán a dolog, hogy legyőzöttnek tartja-e magát a kormány, vagy pedig bevárja a kultursztrájkot.

De jellemző a dologban, hogy azt a másfélmilliárdot minden ellentmondás nélkül megadják Bécsben, mig a nyomorult hétszázezer korona miatt a tanároknak országos kongresszust kell tartaniok, országosan kellett szervezkedniük, fenyegetőzniük kellett kultursztrájkkal, hogy végre a kormányt gondolkodóba ejtse.

A különbség az, hogy Bécsben parancsolnak, itt előbb könyörögnek és csak azután fenyegetőznek, ha valami szüksó gessé válik. A különbség az, hogy idehaza pöffeszkedoek, odafőnn Bécsben pedig a hátukat görnye8ztik. Amit odaát követelnek, azt mind szükségesnek tartják, amit itt kérve kérnek, azt fölöslegesnek minősitik. Ezért koldus-szegény a mi kultúránk.

Ilyen viszonyokat teremtett náluuk a Khuen-kormány, amely magát a »nemzeti munka“ kormányának mondja.

mielőtt kelengyét beszereznénk, kérjünk árjegyzéket Kardostól, Kazinczy-U.

Jlfzze meg a Deálpttreti I

A leleplezett véderőtörvényjavaslat.

A parlamenti harc küszöbén.

Bpest, nov. 9.

Mezőssy Béla, a volt kormány föid- mivelésügyi államtitkárja, a delegáció tegnap esti ülésén, amelyen a hadügyi költségvetést tárgyalták, leleplezte ezt a készen tartott uj véderötörvény tervezetet, amellyel Kbuenók az országot boldogítani akarják — természetesen bécsi parancsra. Megmondta, hogy ismeri ezt a javaslatot, amely horribilis uj terheket kíván róni az országra, azonban egyetlen betű sincs benne, amely arra valiana, hogy & hadseregben állami önállóságunk szűk keretei bővülnének. falóban illetékes tényezőtől és illetékes helyről tudja meg tehát az ország, hogy mire akarja fölhasználni a Khuen- kormány azt a többséget, a melyet vesztegetések és brutális erőszakosságok árán szerzett. Teljesen osztrák provinciává akarja lesülyeszteni ezt

úgyis kiszipolyoz Ausztria. És a megtévesztett választók, akik látják és írzik, hogy az elviselhetetlen drágaságot is ez a kormány okozzs, amikor semmit sem tesz az élelmicikkek árának csökkentésére, most a maguk bőrén tapasztalhatják, hogy milyen igaza volt a függetlenségi pártnak, amikor eleve figyelmeztette az országot arra a veszedelemre, amelyet Khuenék kormányzása jelent.

A delegáció ülésén történt eme leleplezés természetesen igen nagy hatással

Négy levelii lóhere.

Irta: Jávor Bella.

(Folytatás és vége.)

Nekem egész prakszisom van már ebbe. Én foglalkozom a szerelmesek természetrajzával. Már haladtam is annyira, hogy úgy ösmerem az ő ügyeiket^ mint a magamét.

Járok, járok köztük s mire elfáradok, mindahány eltűnik mellőlem, Még várok egy kicsit, hogy elkiáltsa a bakter: »tűzre, vízre vigyázzatok ..." akkor őzt én is megyek haza.

Az éjjel is, ahogy hazaindulok a kihalt utcákon egyszerre lódobogást hallok. Megfordítom a fejem, hát a te párodat ösmerem fel a lovon ülve. Hogy került oda?

Elibe megyek és fölnyujtom neki a kezemet. Ö leszáll a lóról, szó nélkül és elindulunk ketten az éjszakába. Ő terád, én folyton az ón messzelévö páromra gondolva

Valahonnan hirtelen elénk kerül két éjjeli korhely. Két úri külsejű ember. Látom, hogy oldalba lökik egymást. Az ő dolguk, hogy mire gondolnak.

Nem ?

— Ezek most rosszat hisznek ön

felöl.

— Rosszat.

— Hol jár ön most?

— Sehol. Jártam. Elfáradtam. Most hazamegyek, aludni vágyom.

— Nekem most haza kellene önt kísérnem.

— Persze. Nyújtsa ön a karját.

Ideadta és én belekapaszkodtam, megszorítottam, hogy egy pillanatig arra gondolt te vagy vele, kislányom.

Nagyon jól esett a védelme alatt tudni magam.

— És ön? Hol jár . . . —kérdeztem.

— Sürgős az utam.

— Szabad tudnom ?

— Lehet ön előtt titkom ? kérdezte és elgondolkozva nézett maga elé. — Nem, nem lehet. Ön nagyon jó leány és nagyon önzetlen. Ha meggondolom: nagyon is önzetlen. Igen, nem kellené, hogy ilyen nagyon az legyen — Ezt mondta és bosszú san toppantott a lábával.

(Hát nem különös álom ? !)

— De — nevettem jókedvűen — még mindég nem tudom; nem mondta még meg, hol jár.

— Nos, egy sürgöny . . . megmutatom, de nem tudja ön megérteni, latinul van.

Rámondtám, hogy el tudom olvasni és fölfogom az értelmét. Életembe nem tudtam, mi fán terem a- latin. Odasiettem egy villanyoszlopig és betűzni kezdtem az írást.

Te Írtad, kislányom. De — megfoszjta

édes; engedj kissé, hisz lélekzeni sem bírok az ölelésedtől . . .

Hát — a te rejtélyed volt kislányom Te írtad benne, hogy nagyon beteg vagy. hogy súlyos operáció előtt állasz s ő még az éj folyamán siessen föl hozzád. Senkitek se szóljon addig, meg se pihenjen, csak siessen, mig hozzád nem ér. És ne szóljon erről, még a szüleidnek se. Ráér akkor, ha te egészen jobban leszel.

(De már erre nevetnem kell. Most kell nevetnem. Hogy ilyesmiről ne tudjanak a te szüleid ! És az anyuskád, ne tudja! Eh, az álom ostobaság. Ugye, édes ?)

Hát hozzád sietett.

Kezem közé vettem az ő két kezét, mintha imádkoznék és a kehiemhez szorítottam ; rajongással néztem reá: . . .

— Ön áldott jó. De én rossz vagyok. Én tartóztatom önt, siessen. Mentse meg, s hozza vissza, ami kékszemü kislányunkat. Hogy négyen lehessünk. Próbálja meg, lehelje belé a saját lelkét, ha kell . . .

— De előbb önt viszem hazáig.

— Nem kell. Most, rögtön hagyjon itt magamra és menjen őhozzá. Én hazatalálok.

A kezét nyújtotta; menni akart.

Csodálatos gondolatom támadt. Most, hogy ébren és neked beszélem mindezt, tetszik csodálatos; sőt őrült gondolatnak, akkor olyan természetes volt 1