Szamos, 1910. november (42. évfolyam, 243-267. szám)
1910-11-25 / 263. szám
263. s^nt, Aüt. évfolyam. Szatmár, 1950. nov. hó 25., péntek. FfreciKTUEa« kafdiJüpw Előfizetési dij : Melyben: 1 évre 12 K, */i évre 6 K. */. évre 3 K, 1 hóra 1 K Vidékre:.. 16 „ „ 8............ 4 „ M .. V5Ö Egy sxám ára 4 fillér. «•a .■-----------------------------Sz erkesztőség és kiadóhivatal: Rákéczi-utcza 9. szám. eh Teiefonszém: 107. Mindennemű dijak Szatmáron, a kp kiadóhivatalában fizetendők. Hirdetések: K észpénzfizetés mellett, a legjatinyosabb árban tíhHHr tetnek. — Az apróhirdetések közittt minden rzó 4 fillér. Nyilttér sora 26 fillér. Tolsztoj. — Gondolatok egy ravatalnál. — Lubbock mondja természeti népekről írott könyvében, hogy a vad ember sokkal jobban tiszteli a halált, mint mink, akik már nem vegyünk vadak. Nem mondatja el a haldoklóval az önéletrajzát, nem kérdezi meg tőle, hogy tett-e végrendeletet, nem tolakodik oda közbenjárónak közé, meg az istene közé: még a jajgatásával sincs neki terhére. Mikor érzi a küszöbön a halál hideg fuvalmát, a vonagtó emberre rácsukja az ajtó', vagy a sátorponyvát. Érzi, hogy ahhoz, ami most következik, már nincs jussa idegen szemnek. Az embernek csak egy igazi privát ügye van az életbeD, a halál. Valami ősi ösztönből fakadt ez a vad filozófia. Minden teremtett állat magának hal meg. A vesztét érző tigris, a dzsuugel sűrűjébe rejti el magát, a vonagló macska a padlás sarkába. A legtöbb ember, aki a maga halálával hal meg, falnak fordul abban a percben, amikor átlépi a nagy mesgyét Még a cinikus Veszpaizán császár is arcára húzta a bibortakarót, mikor az utolsó csufodást kimondta : — Kezdek már isten lenni ... Amihez joga van a gazdátlan macskának is, mért nincs ahhoz joguk a nagy embereknek? Micsoda fátuma az Tolsztojnak, hogy ha nem élhetett úgy, mint szeretett volna, nem is halhatott meg úgy ahogy jól esett neki? Micsoda undok ki váncsiság az, amelyik belesekedeit az asz- tapovói bakterház ablakán? Tán arra volt uiváno-i a müveit Európa, hogy hogyan aludt ki a mi korunk legnagyobb emberi tüze? Dehogy. Csak arra, hogy civódott a feleségével. Semmi vei se volt több ez a kíváncsiság annál, amely a kulcslyukon szokott leskeiődni. * Tudtam, hogyjnagy lesz majd s gyász nagyon. Minden váiamire való újság kinyírta már a lexikonból Tolsztoj életrajzát és készen voltak a szerkesztő fiókjában „Az észak kolosszusáéról való Írások. Amiket nem olvas senki. Nagyon nagy gyász ez, fekete keretes nagy képet váguak írók és olvasók — de csak egy-két savaayodot; lelkű szobafilo zóf érzi úgy, mintha neki hal* volna meg valakije. * Egy esztendeje, vagy kettő, maghalt valami amerikai vasut-királ . Harimau, vagy mi volt a Deve, — nem szeretem király nevekkel fárasztani a memóriám. Abban a percben, amikor sírba tették Amerika egész területén megálltak a vonatok. Az arizónai sivatagokon, a négy emberrengetegekben; a preriken, a S-ikiás hegység szorosaiban, az Atlanti Óceántól a Csendes tengerig minden embernek tudomást kellett venni róla, hogy kit, te mefcnek. Minéluuk úgy gyászolják meg Tolsztojt, hogy a pesti antikvárusok frissiben uj kiadást csinálnak a Kreutzer-szouátábó! és reklám-papirszalagokkal átkötve tele rakják vele a kirakatot: — Aktuális ! Igen pikáns ! Különben Tolsztoj maga egy cseppet se szánni, hanem irigyelni való. Olyan teljesen kiélte az életet, mint tán senki az utolsó száz esztendőben. Még fiatal volt, poharat kiüritet'en, asszonyszájat csóko- latlan, veszedelmet megpróbálatlan nem hagyott. Érett férfikorában lelkén keresztül zúgtak az emberiség történetének minden viharai és kivette részét a század minden eszme orgiáiból. Mikor elérte a patriarchák korát, akkorra megtalálta azt is, a mit legtöbben hasztalan keresünk az egész életen át. megtalálta maga-magát. Éppen a legjobbkor, mert igy csak kevés jutott neki megából. Hát lehet ennél irigyelni valóbb emberi élet? * Nem értem az újságokat, hogy mit emlegetik a Tolsztoj tragikumát. Mig hosszú esztendőkön keresztül nagyúri f ny- ben és gazdagságban játszotta a szegényt, addig azt mondtuk róla : ime, ez nagy ember! Amikor most őszinte léte és megakart indulni a maga igazsága utján, azt mondtuk rá: ez az ember megbolondult. Nem a To'sztoj tragikuma ez, felebarátaim, hanem a mienk. Jífeze mg a DeáH-tfeeti 9 BRAK, mielőtt kelengyét beszereznénk, kérjünk árjegyzéket Kardostól, Kazinczy-u. A szabin nő elrablása. Irta : Fáik Richárd. (Folyt.) — Hitelezési csalásnak hivják. Maga »ekem hetvennégy feketével, harmincegy vajaskenyérrel, ötvenkilenc kávéval és kapcsolt részeivel tartozik. Megmondtam, hogy a kiszolgálás mindaddig szünetel, mig az elfogyasztott tápanyagok ellenértékét kezeimhez nem szolgáltatja. Erre maga engem ki akar játszani. Bízik udvariasságomban, holott felebaráti tisztelettel figyelmeztetem, hogy én nem vagyok udvarias, mert erre én ráfizetek. Magával hozott egy nőt, abban a hitben, hogy nem tagadom meg a hitelt. Esetleges csalódásoktól kívánom önt megóvni, Lávay ur. Hitele kimerült. A fizetés órája régen elütötte a határidőt . . . Ne csodálkozzunk azon, hogy a szigorú fizetőpincér nem adott kifejezést a Lávay által képviselt költészet iránti tiszteletnek Gyula huszonöt év óta dolgozott az irodalomban. Generációk nőttek fel a kávéja és kiflije mellett s joggal elmondhalta, hogy többet tett az „írókért, mint a Tudományos akadémia. O aféle irodalmi taxaméter volt, s mint a készfizetések felvételének híve azt, tartotta jó költőnek, aki fizet s nem távozik fizetés és feltűnés nélkül az Alascá-ból. Lávayt a kategórikus kijelentések felette kel emetlenül érintették. Kérésre fogta a dolgot. — Nézze, kedves Gyulám, ha maga megtagadja tőlem ezt a hitelfoszlányt, akkor örökidőre kompromittálva vagyok. Az a nő a menyasszonyom. — Jó parti 1 — hagyta rá Gyula s eközben alattomosan mosolygott. — Tizezer korona és kelengye ! — mondta szemtelenül Lávay. — Becsületemre kifizetem holnapig. Ha vem is az összes tartozást, de legalább a mai vacsorát. A suttogó hangon folytatott diplomáciai tárgyalások alatt a szigorú Gyula megpupult. A költő már annál az érvnél tartott, hogy alakítsanak egy három pincérből és három költőből álló vegyes bizottságot és döntse el az vájjon van-e joga egy fizető- pincérnek egy tehetséges költő boldogságát egy vacsora miatt tönkretenni. — Menjen, menjen Lávay ur! Magával nem lehet birni. Ma kifogják még önt szolgálni — ma utoljára. A lány is éhes volt, nem várta a költő biztatását és versenyt ettek. Lávay hanyag előkelőséggel egy üveg sörrel toldotta meg a vacsorát, de nem mulasztotta el Tinike fülébe súgni, hogy a késő éjjeli órákban pezsgő fog bekövetkezni. Mikor a költő mérsékelt jólakottsággal máraz illatos princesszász füstjét harapdálta, elérkezettnek látta az időt a közte és Tinike között bekövetkezendő állapot és reláció megállapítására. A második üveg sörnél megkérte a kültelki művésznő kezét. (Folyt, fcöv.) a karácsonyi és újévi szenzációs vásár a Szatmári Bazárban, Kazincy-u. 10. Ilyen dúsan felszerelt raktár vidéken még nem létezett. Játékok, emléktárgyak, háztartási cikkek, diszmü-áruk, női rüdikülök, pénztárcák, albumok, munkakosarak, kazetták, zolingeni kések, evőeszközök és ezerféle itt fel nem sorolható tárgyak a leg- jtitányosabb szolid szabott árak mellett beszerezhető . Viszont eladóknak kedvezmény. Becse» pártfogást kér BLATNICZKY ISTVÁN, Szatmár, Kazinczy-utca 10. szám.
