Szamos, 1910. szeptember (42. évfolyam, 192-216. szám)

1910-09-18 / 206. szám

(1910. szept. 18.; 206. szám. SZAMOS 5-ik oldal fórumhoz amiatt, hogy Füredi ur hirdeté­seiben az iskolájánál alkalmazott és a dr. Havas Miklós ur cikkében a nagy nyil­vánosság előtt először megnevezett 1— ur- Lölgyeket oki. tanárnők gyanánt tüntette ki. É bejelentésre azonban teljes jogcímet az adott Bendiner tanár urnák, hogy ö, mint az orsz. m. kir. zeneakadémiában képesített és oklevéllel biró zenetanár, zenetanári oklevelének jogait és értékét akarta megvédeni. Utóvégre is, vájjon melyik okleveles egyén, aki oklevelét hosszas munkálkodás és szorgalom mellett nyerte el, nézné el azt, hogy hasonló ké­pesítéssel nem bírók ugyanolyan minőség­ben lépjenek fel és működjenek az ő pá­lyájukon. Hiszen a képességnek és a képesí­tésnek nagyjelentőségű jogait maga a köz­törvény védi meg esetről-esetre alkotott intézkedéseivel, amelyek azt célozzák, hogy mindenki csak olyan minőségben működhessék és olyan kört tölthessen be, amelyre képesítést nyert. Ez esetben is világos rendelkezéseket tartalmaz a vonatkozó miniszteri rendelet­tel jóváhagyott szabályzat, mely a követ­kezőket mondja: Zenetanári vizsgá­latok szabályzata. 1. §. A zenetanári ké­pesítés célja és feladata. A vizsgálat -célja a zenének az állam, községek vagy magá­nosok által alapított vagy fentartott zene­iskolákban és más tanintézetekben, vala­mint magánkörben való tanítására alapos készültségü tanárokat képesíteni. A zenetanári képesítéssel bírók az „okleveles zenetanár“ címet viselhetik, amely cim viselésére csakis ez az oklevél jogosít. Az oklevél elnyeréséhez megkíván- tató képzettség az Országos Magyar Királyi Zeneakadémián, illetve tanárképző­jén szerezhető meg. A tanárképző egyelőre a zongora- és hegedütanszakot öleli fal. Ugyancsak ezt tartalmazza az Orsz. m. kir. zeneakadémia folyó évi szept. 9-én kelt hivatalos leirata : 1. Okleveles tanári címet a vallás és közoktatásügyi minisztérium áltat ki­adott zenetanár-vizsgálatok szabályzatának 1. §-a értelmében csak oly egyének van­nak jogosítva viselni, akik az orsz. m. kir. zenetanár vizsgáló-bizottság előtt a zene­tanári oklevelet megszerezték. Más egyén­nek ilyen címmel való visszaélése kihágást képez, melynek elintézése a rendőrség hatáskörébe tartozik. Jónás Béláné Bara- nyi Hona asszony és Hawel Edith kis­asszony állami érvényű zenetanári okleve­let nem szereztek. 2. Semmiféle magánintézet állami érvényű oklevelet ki nem állíthat, sem képesítést nem adhat Amennyiben okle­velet mégis osztogat, az csupán privát passiónak tekinthető. Továbbá a kihágási törvény 45 § a igy szól: „Aki őt jogosan meg nem illető olyan címet vagy rangfokozatot használ, mely által a közönség tévútra vezettetik, valamint az is, aki öt jogosan meg nem illető belföldi rend vagy diszjeleket, vagy engedély nélkül külföldi rend- vagy disz­jeleket nyilvánosan visel, száz forintig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő.“ E törvény s a fenti miniszteri ren­deltekkel jóváhagyott szabályzatok alap­ján hozta meg dr. Papp Ottó Községi biró a jogtalan cimhasználat ellen irányuló íté­letet. Miután pedig a jogtalan cim hasz­nálatot Füredi foganatosította, illetve má­sokat felruházott saját érdekében nekik nem járó címmel a nagy nyilvánosság előtt, az Ítélet rendelkező része őt súj­totta. Dr Havas Miklós ur cikkében még a következőket is írja: „A képesített mű­vész, az csak művész és nem tanár ?“ Hát bizony nem ! Oklevelesnek pedig éppen nem. Az az úgynevezett művészi képesí­tés, melyet nem az országos m. kir. zene­akadémián szereznek meg, jogórvénynyel nem bir. Mert a miniszteri rendelettel jóváhagyott szabályzat igy szól: „A zenemüvészi oklevél sza­bályai. A) A zenemüvészi oklevél. A zenemüvészi oklevél pályázat ut­ján adatik ki tanszakok szerint Pályázhatnak érte oly kiváló tehet­ségű, szorgalmas és jóviseletü növendékek, kik az illető főtanszak legmagasabb tan­folyamának legalább két utolsó osztályát az Orsz, M. Kir. ZíLeakadómiáu végezték s az egész tanfolyamon a főfcantárgyból „kitűnő“ s a mellóktantárgyakból legalább „jeles“ osztályzatot nyertek.“ Ebből kétségtelen, hogy a Nemzeti Zenede „zenemüvó.zi oklevelet“, amely jogérvénynyel bírna, nem adhat! Ha azt nézzük, hogy egyesek valakit — bármi yen szempontból is — tanári működésre a neki tulajdonított művészi képességeknél fogva képesítés nélkül is alkalmasnak tartanak, ez csupán egyéni vélekedés lehet és egyáltalán nem zárja ki az esetleges ellenkező vélemények jo­gosultságát. Azt peddig éppen nem, h gy valaki az illetőtől a megfelelő képesítést megkívánhassa annyival inkább, amikor neki kétségtelen és elvitázhs,tatlau művészi sikerei mellett, •— és itt fölösleges össze­hasonlításokra kitérni, — u szabályoknak teljesen megfelelő tanári képesítése is van. Ha azonban olyan nagy művésznek tarta­nak valakit, akkor vegye magának az az egyén azt a „kis fáradtságot“ és tegye le azt az annyira kevésbe vett „okleveles tanári vizsgát“, mert most igenis „mű­vészi kvalitások“ m3Íió már meg lehet és meg is keli szerezni az oki. zenetanári képesítést. Ezt világosan bizonyítja pl. Füredi ur volt kollégájának, Bankó Miksa urnák ténye is. Benkő ur ugyanis tavaly Budapestre távozván, ott egy magánzene- iskolában vállalt állást és hogy a körül­ményeknek mindenben megfeleljen, jónak látta most utólag a tanári vizsgát letenni és a zenetanán oklevelet megszerezni Cselekedjék Füredi ur hasonlóképeu és akkor nem lesz szükség arra, hogy ér­dekében ilyen védelmi harcot vivjanek barátai a megcáfolhatatlan dokumentumok­kal szemben. Végül még csak annyit legyen sza­bad megjegyezni a kérdéses cikkre, hogy Bendiner tanár urat „kenyéririgység“ Fü­redi úrral szemben nem vezette és nem is vezethette és hogy a bírósági eljárás megindításával Füredi ur iskolája növen­dékeinek létszámát sem akarta kisebbíteni, mert : először Bendiner tanár ur meghatá rozott fizetés mellett szerződött a városi zeneiskolához, anélkül, hogy járandóságát legkevésbé is befolyásolták volna a jelent­kező növendékek számára tekintettel ; másodszor a bírósághoz tett bejelen­tés napja túl volt már a Füredi ur Isko­lájában történt beiratások dátumán, igy tehát a növendékek jelentkezésére nézve sem a bejelentés, sem az utána foganato­sított eljárás semmiféle befolyást nem gyakorolhatott. , B. S. * Kötelességünknek tartottuk tegnap­előtti cikkünk után az ellenvéleménynek is helyt adni. Da ugyanakkor kötelessé­günknek tartjuk kijelenteni azt is, hogy az 50 korona körül kerekedett irodalmat teljesen kiaknázottnak tekintjük s erre vonatkozólag több cikket egyik oldalról sem fogadunk el. Concert a Royal-szátlodában. A mai hangszer készítő technika csodája a ™ villamos zongora JJ pompás játéka élvezhető naponként délután és este a Royal-szálloda éttermében. A legkelle­mesebb kiránduló hely. Szolid árak. Kifogás­talan kiszolgálás. Magyar konyha és jó italok. HÍRROVAT. Báró Bánffy Dezső Szatmáron. Vá­rosunknak illusztris vendége van. Báró Bánffy Dezső, Szeged szab. kir. város nagy­nevű követe tegnap este Szatmárra érke­zett, hogy résztvegyen az általános válasz­tójog szatmári ligájának mai nagy alakuló közgyűlésén. A volt miniszterelnököt Dr. Kelemen Samu városunk képviselője, Dr. Tanódy Márton, Dr. Fejes István, Dr. Ta- nódy Endre, Thurner Albert, Fogarassy Sándor, De Gerando Félix gróf, nagy szá­mú közönség fogadta. E jöttek még ifj. dr. Erdélyi Sándor országgyűlési képviselő Hiypál Benő budapesti ref. lelkész, Dr. Sebestyén József, Dr. Fried Ödön és Dr. Blauner mór budapesti ügyvédek é.3 Dr. Vadász Sándor, a Politikai Híradó felelős szerkesztője. Szentbeszéd. Zafféry Károly nyug. igazgató, jelenleg olaszországi szerzetes, ma délután 4 órakor a kálvária-templom­ban szentbeszédet mond. Az evang. istentisztelet a lelkész távolléte miatt ma elmarad. Házasságok. Somlyay Gyula szatmári divatáru kereskedő ma köt házasságot Nagykárolyban Szüos Margit úrnővel. — Dsida Aladár m. kir. postatiszt szintén ma tartja esküvőjét Tóth Margit úrnővel. Kinevezés. A főispán a fehérgyar­mati közkórházná! megüresedett II. orvosi állásra Dr. Grósz Rezső orvost ideiglenes minőségben kinevezte. Ezen állásra ismét pályázat fog hirdettetni. — Ugyancsak kinevezte a misztbányai állami iskolai gondnokság elnökévé Kende Dániel kir. erdőmestert, h. elnökké Veisz János és rendes taggá Palencsár János odavaló lakosokat. Áthelyezés. A főispán Dr. Vida Gyula tb. szolgabírót saját kérelmére Er­dődről a mátészalkai szolgabirói hivatal­hoz helyezte át. Postamesterség. A nagyváradi posta és távirda igazgatóság özv. Nagy Dezsőné mikolai lakost tartóiéi postám esterré ki­nevezte. öngyilkos tanár. Balogh Sándor debreceni gazdasági akadémiai tanár, afölött való elkeseredésében, hogy a fele­sége gyógyíthatatlan elmebeteg, öngyilkos lett. Holttestét tegnap délelőtt fogták ki Soroksáron a Dunából. A nála lévő iratok­ból kétségtelenül megállapították a személy- azonosságát. Kolerás halott a fővárosban. A fő­városban tegnap délután meghalt az első kolerás beteg, Szskulics Lajos negyven­egy éves hazáufütő, akit tegnapelőtt ko- leragyanus körülmények között szállítottak a „Szondy“ usztatógőzösről a Szent Gél- lért-kórházba. Az egyetemi bakteriológiai intézet bevógezte a gyanús fütő vizsgála­tát és a bakteriológiai és biológiai vizsgá­lat, mint a tiszti főorvosi hivatal közli, megállapította az ázsiai kolerát. Elmaradt ellenőrzési szemle. A népfölkelés ellenőrzési szemléjét az idén nem tartják meg. A hivatalos lap közli, hog3r a m. kir. népfölkelés időszaki jelent­kezései a koleraveszélyre való tekinte ttel, a folyó évben nem fognak megtartatni. Templomszentelés Az udvarii g.k. templomot ma délelőtt szenteli fel nag y ünnepségek között Fábián Péter számos - újvári g.k. kanonok a kerületi papság közreműködése mellett. Fábián Péter ka­nonok tegnap érkezett Udvariba, ahol a hívők nagy ovációval fogadták. Női gyógyszertáríulajonos Krassón. Zoltán Erzsébet oki. gyógyszerész nő, voltán Imre áll. mértékhitelesítő nővére megvásárolta a szamoskrassói gyógyszer- tárt.

Next

/
Thumbnails
Contents