Szamos, 1910. augusztus (42. évfolyam, 168-191. szám)
1910-08-28 / 189. szám
2-is oldal Iskolás gyermekek előnyös stafirozása Ragályi Kálmánnál Szatmár, Deák-tér 8. szám. (Gillyén-ház). Gyermek fehérneműk, kalapok, harisnyák, keztyük. Haj- és ruhakefe, zsebkés, pénztárca, fogkefe, szappan. Intézeti fiókos tükör, iskolatáska. Hegedű felszerelés és mindenféle hangszerek. Evő eszközök. mmmmmmmmmmmm Az upí divat és sportáruk különlegességei. ■■■■■■ E rendé kezések végrehajtásával a városi tanács a kapitányi hivatalt bizta meg s a hatósági orvosokat felhívta, hogy az intézkedések helyes foganatosítására, valamint az élelmi szerek naponkinti szigorú vizsgálatára különös gonddal ügyeljenek fel. Mig a körülöttünk ólálkodó veszedelem el nem múlik a fejünk felett, mindenkinek ajánlatos bizonyos egészségi rendszabályok betartása. E szabályokat a tanács bázankint ki fogja hordatni. Ne vásároljon addig seholsem kávét, mig a Fógel-féle villamos pörkölőn pörkölt kávét meg nem Ízlelte. A régi módszerrel pörkölt kávé nyomába sem léphet ennek. Elég egy kísérlet ahhoz, hogy állandóan csakis Fógel Károly üzletében vásároljon kávét, ahol raktáron vannak a legfinomabb fajok és a pörkölés bármikor történhetik. 25°|0-ék megtakarítást ér el a háztartásban. Mágnás keverék tys K. próba 28 kr. A Lápvidék apostolai. Felekezetnélküli földmivesek. Irta: Fényes László. (Folyt, és vége.) Két asszony. Még a láp közt csónakáztak a házakhoz és gémek és gólyák jöttek és mentek, mikor az alföldről tizenhat évvel ezelőtt egy asszony telepedett meg Nagy-Ecseden : Szász Rozália. Nagyon mézes szavú asszony ő kelme, meg a bátyja ts eljött évek során nagy ünnepekkor valahonnan Szeghalomról és váltig beszélgették a népeknek, hogy azért van ez a sok baj, mert hogy az evangéliumot meghamisították. A világnak, meg az Urnák is nem lehet egyszerre szo'gálni, a föld nyomorúságos marad, hanem aki az Urnák igazán szolgál, az idvezül. Nyiry Márton volt az első igaz hivő: az első ecsedi názárónus. (Mert Rozália nem ecsedi, az nem számit.) Eleinte hosszú ideig nem voltak többen hatnál, nyolcnál, aztán hogy a pótadó nőtt és a föld másnak szaporodott, nekik fogyott, meggyarapodtak. Lehettek már harmincán, mikor most a múlt év decemberében huszonheten jelentkeztek egyszerre a nagytiszteletü urnái, hogy ők kilépnek a felekezetűkből. A nagytiszteletü ur, derék református lelkész, már azelőtt se nézte tétlenül a dolgot, megpróbált a lelkűkre beszélni, elment a gyülekezetükbe is és ott vitázott velük, hanem hiába. Elképzelhető, hogy nem tudta szó nélkül elfogadni a bejelentést, perpatvar lett belőle. Akkor már házat vettek a názá- renusok, ott tartják a gyülekezetüket Tarcsa Sándor volt házában. — Én mindent megtettem, — mondta a nagytiszteletü ur, — a főszolgabíróval közegésységügyi szempontból betiltattam a gyülekezetei, de ezek fölmentek a miniszterhez, az meg a tavasszal rendeletet bocsátott ki, hogy szabadon hagyják az istentiszteletüket. Persze a törvény nem ismeri el a nazarénusokat, azért csak mint feleke- zetnélküliek szerepelnek. — Hát a temetővel hogy vannek? — Mi kértük, hogy adjanak nekik külön temetőt, ne feküdjenek ott, a hol azok nyugosznak, a kik sokszor vagyonuk és életük árán is megőrizték apáik hitét. Mikor a Nyiry Márton anyósa meghalt s temetni mentem, mert az nem lépett ki az egyházból, hát csendőrökkel mentünk oda, mert a nazarénusok bevonultak a házba. Híveim majd megkövezték őket, hogy nem szégyelik magukat, még az anyjuk temetésén se hallgatják meg az imát. De nem használ ezeknek semmi megszégyenítés. Tetszelegnek maguknak a mártír szerepében. Elhagyom a nagytiszteletü ura, a ki azért pap, mert igy gondolkodik. Megyek nazarénusokat keresni. Kint a faluvégen. Uj Ecseden reá találok egy részükre. Az egyházfi, meg a kurátor kint marad, magam megyek csak be a házba. Adjon Isten atyámfiai. Az ajtó üvegablakján a napraforgók széles, sárga tányérjai integetnek be. Előbb csak asszonyokkal vagyok együtt, azután jönnek a férfiak is: Mészáros Lajos, akinek a házába kerültem, meg Biró Péter és Biró Dániel, meg a többi. Hogy van e panaszuk? Biró Dánielné szól: — Fizetjük mi a papbért, azért hogy kiléptünk, mert a törvény mondja, hogy öt évig még fizetni kell. Egy véka búza, egy véka tengeri és negyven pénz. Aztán mégis azt akarják, hogy mert idegeneknek vesznek bennünket, hát kis halottért tizet, nagy halottért húsz koronát fizessünk a temetőhelyért. Pedig mi is csak úgy fizetjük az egyházadót, mint a reformátusok, a kik a temetőbe nem fizetnek. — Hát aztán maga menyecske ki által lett nazarénus? — Hiva lettem instálom. — Ki hitta? — A jó Isten. — Igen, igen, de hát a jó Istennek valaki volt a postása? — Nem hivott engem senki, az egész föld népe hiva van az Isten országába. Mindenkit felkölt a jó Isten a bűnből, a ki meghallgatja. Aztán lassanként mindannyian beszélünk. Öt evangéliumkönyv is előkerül a kezekbe, ki hamarabb találja meg a passzust. Mert mindent az evangéliumból szednek elő. — Mondják csak, a faluban azt beszélik, hogy szombaton motoszkáló-est van. Mert közös testvériség van, hát az asszony is egyformán . . . Mosolyognak egyet, mindig mosolyognak, mint az olyan emberek, a kik egészen tisztában vannak a dolgaik felől: — Tudjuk kérem, hogy ilyeneket mondanak. Be is kocogtatnak, be is pöködnek hozzánk, úgy jó az kérem, a mi Urunkért szenvedünk. Mi nem paráználkodunk. — De hát bázaséletük van? Látom szép kis pulyák . . . — Igen kérem, evangéliom szerint, bejelentve a törvénynek. — De a pap nem adja magukat össze, ugye? — Nem kérem, az hamisítás. — Hát ha ennyire felvilágosultak, elnézik-e vagy sem, hogy ha egy leány, meg egy legény, vagy teszem azt, ha én hivő lennék, meg aztán itt egy menyecske meg- szivlelnők egymást? — Egyszer volt kérem, hogy a Domb- rádi Rozi paráználkodott, hát kirekesztettük. — Aztán mit csinált ? — Kiment Amerikába. — Hát nem bocsátják meg a bűnöket ? — A ki nem hivő, annak ha hivő lesz, minden megbocsáttatik, de a hivő ha a szentlélek ellen bűnözik, az ellen nincsen bocsánat. Egy fiatal, jóképű, fekete, mosolygói arcú ember ül mellettem. Kérdem tőle: — Volt-e már katona? — Voltam, akkor még nem voltam igazhivő. Most mennek be gyakorlatra. — Úgy. Hát mi lesz a fegyverviseléssel ? Reám néz, az arcomba mosolyog s leszáll a padkáról, az evangélium könyvhöz megy,, egy helyütt fel nyitja s a kezembe adja. Ésaiás próféta II. részének, negyedik pontjára bököd az ujjával: — Itt van. — Magára ölti e a mundért? — Igen. — És a puskát is ? — Azt nem. — De megbüntetik. — Büntetnek, a meddig akarnak. Örülünk mi annak. — Hát menyecske, nem sajnálja az urát? Mi lesz a gyerekekkel, ha ott fogják büntetésből ? — Már instálom, hogy sajnálnám, mikor idvezülni fog. Mink majd megleszünk valahogyan. És szerelmesen nézett az urára, bizóan, mosolyogva s úgy lógálta a lábát, mintha a világ legegyszerűbb dolga lenne. A guggoló gyerekek felütötték a fejüket, kint az utón a fütyülős zsidó jött, cu- kort, gyűrűt, pántlikát, ecetet árulni. Sóvár szemmel néztek kifelé a lemondás e furcsa gyülekezetéből. A hangjukban, az arcukon van ezeknek az embereknek valami fiziológiai terheltség, valami hisztérikus idegállapot, szent őrület. Kérdezem tőlük: — Az apróságok is igazhivők lesznek ? — Csakis azok, instálom. [foossossAVANyuviz redkedtsóg köhögés és nátha ellen, Cukorbetegségeknél speciális gyógyszer. Főraktár Szatmáron: Kaufmann Dávid cégnél. Csajtys Gyula Szatmár, Deák-tér. (Városház-épület.) oras- es látszerész Állandó nagy raktár zseb-, fali- és ébresztő órákban. Szemüvegek nagy választékban. Javítások jutányos árban, lelkiismeretes pontossággal eszközöltetnek.
