Szamos, 1910. július (42. évfolyam, 141-167. szám)

1910-07-07 / 146. szám

I (1910. jnlins 7.) 146-ik s»im 8 Z A M 0 S 3. oldal Kérjen árjegyzéket a fel kai kon­zervgyártól. — Vilá'r i tátrai különlegességek ! Az árjegyzék bérmentve és ingyen küldetik. jától reszketve nem mer értelmesen nyi­latkozni. Az ügyészség Balog Gábort és nejét letartóztatta, a kis leányt pedig kiadta Stégmann Józsefnek, a ki boldogan vitte haza betegen fekvő feleségéhez. HÍRROVAT. A megtérés. — Szeretem az uramat még most is — mondotta Szókéné ma egy hírlapírónak. — Lehet, hogy ezt nem értia meg, de vannak asszonyok, akik elhiszik nekem. Ezek a legjellemzőbb szavak, ame lyeket érdemes kiemelni Szókéné elbeszé­léséből. Mert nemcsak az asszonyok, ha­nem bizonyára a férfiak is elhiszik neki. Élhisszük, még pedig azér , m-rt már vi­lágos előttünk ennek az asszonynaa az élete, amely semmiben sem külömbözik annak az öt asszoynak a történetétől, akik fölött nemrég ültek törvényt a birák. A tragédia a leánykornál kezdődik. Ferde nevelés, félreismert tulajdonságok és aztán a koráu való férjhezmenatel. Az első álmokból fölébredve megjelenik egy idegen, egy szebben beszélő, jobban öltöz­ködő férfiú és a gyerekasszony elbukik, így volt ez ezelőtt is és igy vau ez ma is s igy lesz még nagyon sokáig. A férj érzi, hogy meg van csalva. Féltékenységgel gyötri az asszonyt, akit még jobban beiekergetaz idegen karjaiba, mert utálatossá válik. A szeretetet előbb a közömbösség, majd az utálat váltja föl. Az első barát után jön a többi, a vége a társadalmi megvetés és beleesik végleg az asszony a bűn mocsarába és ösztökél a gyilkosságra, vagy maga is gyilkol. A szécsényi tragédia itt átcsap a másik öt asszony történetétől idegen terü­letekre. Az idő megelőzte, a férj egy meg­gondolatlan pillanatban lelőtte a szeretőt, a legártatlanabb embert a tragédiában. Mert az alkalmat kihasználó ember soha­sem bűnös. Ekkor az asszony ószretér. Tudatára ébred egy reggel az egész életé­nek szomorúságaira. Ruhájába kapaszkodik két csöpp baba. Hullámos hajukkal törülik le a siró anyjuk könyeit és az asszony — visszatér első szerelméhez, az urához. De már késő. Az ajtóban csiiíogó Browningot tartva, megjelenik a férj: — .. gyonlőttem a szeretődet! Azután maga ellen emeli a fegyvert a boldogtalan ember, de kicsavarják a ke­zéből és ma a börtönben ül. Véletlen dolga az egész. Mert ha a férjben nem olyan heves a temperámén tűm és tűri az asszony kié apongasait, akkor bizonyosan tovább csalt volna. Házasság. Cloaje János helybeli cs. és kir. 6. gyalogezredbeli hadnagy7 teguap kötött házasságot Mátray Lajos ref. fő- gimn. tanár és neje Mark Aranka leá­nyával, Violával. A nőegylet köréből A nőegylet julius 1-éu tartott választmányi ülésében pénztárnok bemutatta a Kossuth kerti es­tély pénztári számadását. Ez alkalommal köszönetét mondott a választmány az es télyen közreműködött hölgyeknek és urak­nak, a cukrászat és tözsdekezelö hölgyek­nek, Petki László urnák, ki süteményeket ajándékozott, Zeünger táncmasternek, ki a táncot betanította s mindazoknak, kik az estély körül fáradoztak Ugyanezen ülésben az árvaházból egy leányt kiadott a választmány édes anyjának, két árvát pedig fölvett. Az árvaházi bizottságot újabb tagokkal kibővítette. Igazgató-választás. A ref. tanító­képző fentartó testületi közgyűlése folyó hó 5-en az intézet igazgatójául egyhangú­lag Poszvék Irén tanárnőt vansztotta meg. Lelkészválasztás. A pmyolai egyház bejelentette, hogy megüresedett, lelkészi állomását meghívás utján Sz rka Boldi­zsár debreceni segédlelkésszel kívánja betölteni. Halálozás Balog Mihály, városunk­ban széles körben ismert m. kir. levél­hordó hosszes szenvedés után tegnap el­hunyt. Özvegyén kívül három gyermeke siratja. Pályázat. A ref tanítóképző intézet igazgató tanácsa pályázatot hirdetett egy magyar-német, vagy történet-földrajz szakos tanári állásra. Megkivántatik kö­zépiskolai tanári oklevél és theologiai képzettség. Pályázatok augusztus í-ig adandók be. Letartóztatták Janeket. A pár nap­pal ezelőtt Budapest közelébeu történt automobilszerencsótlenség okozóját, a vir- tuskodó Janek zsokét, aai teljes sebesség­gel rohaut bele egy szállító szekérbe és ez által nemcsak hogy ö maga megsérült, de a Hirsch automobil-garage tulajdono­sának halálát is okozta, az ügyészség utasítására tegnap letartóztatták. A mai napon a törvényszék fogházába kisérik. A szerencsétlenségnél Janek is, mint már jeleztük, megsérült, sebei azonban nem súlyosak. Gaehal János — paucsovai lelkész. Gacha János volt szatmárnémetii ev. ref. segéd.elkészt, akit pár év elő t a mikolai egyház választott meg, a paucsovai ev. ref. egyház lelkészt) 1 hívta meg. Gaehal valószínűleg elfoghdja a meghívást. Építtetők figyelmébe. A „Rendőrök Lapjának“ legutóbbi számából vettük át az aiá’obi megszivlelésre méltó sorokat : „Ismételten előfordult olyan eset, hogy az ép tő iparosok egy része olyan építkezések elkészítésére is vállalkozik, melyekhez a törvény által szigorúan megkívánt képe­sítéssel nem bir. így például emeletes épületeket csakis építőmesterek, nagyobb szabású földszintes épületeket csakis kő­művesmesterek, ezek fedélszerkezetét pedig csakis ácsmesterek végezhetik, ínetve vállaihatják fel Miután az avatat­lan vállalkozások legtöbbször sz építtető­nek okoznak tetemes anyagi károsodást, a rendó'.főkapitány figyelmezteti a közön­séget, hogy epitkezésüket illetőleg csakis olyan vállalkozóval lépjenek érintkezésbe, akik tőle, mint elsőfokú iparhatóságtól, szabályszerű igazolványt mutatnak fel.“ A szatmári ref. egyház leányinter­nátusában a jövő tanévben 60 hely lesz betöltendő. Eddig mar 45 hely van le­foglalva. Ajánljuk a vidéki szülők figyel­mébe, akik leáuyaikat itt akarják elhe- lyezni, hogy a még fenmaradt helyekre mielőbb jelentkezzenek az internátus igaz­gatójánál. Gyors tűzoltás. Amerikában már rég ismeretesek, sőt használatban is van­nak azok a készülékek, melyek segélyével a keletkező tüzet viz nélkül oár perc alatt eloltják. Ezeknek a készülékeknek lényege abban rejlik, hogy a levegő oxi­génjétől az égő tárgvat megfosztják és igy a tüzet elfojtják. Egy ilyen kísérletet, mely kitűnőnek bizonyult, mutatott be a Mátrai és Társa budapesti cég kedden délután fix-fax gépével. jTizenöt nagy fenyőfa ládát, amely szalma és gyalu- forgácscsal volt tele, gyújtottak meg. Ennek irányították a fix faxot, mely egy perc alatt véget vetett a tűznek. Ezen kísérletnél a tűzoltóság is jelen volt, fel­ügyeletet gyakorolva. Kereskedők és magánházak bizonyára okos dolgot csele- beszneb, ha beszerzik ezen gyors oltó apparátust. Szerencsétlenül járt arató. Miklós Imre 33 éves aratót súlyos szerencsétlen­ség érte. Ugyanis a gereblyólö gépet akarta helyretenni több társával, miköz­ben annak nehéz vaskereke lesrófolódott, a ballábára zuhant s azt teljesen össze­roncsolta. A legfelsőbb megelégedés. A leg­felsőbb megelégedés kifejezése tudvalevő­leg a legfelsőbb személyek obiigát frázisa. Illetve a ma legfelsőbb személyek csak a megelégedést fejezik ki, az obiigát Jelzőt többnyire az újságok teszik hozzá. Éppen úgy nem igeD szokás azt mondani, hogy „fogadja legfelsőbb megelégedésemet“, mint azt, hogy „bemutatom kedves nő­met*, vagy „tegye nálam tiszteletét*. Szóval hogy a megelégedés legfelsöbb-e, hogy a nem kedves-e és hogy a mit tesznek nálam, az tisztelet-e, — azt soha­sem ón állapítom meg, hanem más. Mu latságos kivételek azonban mindig akad­nak. Tegnap egy bLonyitványmásoiatot küldtek be hozzánk. Egy gyógyszerész állította ki a volt segédjének és igy fe­jezi be : szorgalmával kiérdemelte legfel­sőbb megelégedésemet. Bizonyos, hogy ezzel a bizonyítvánnyal sokra viszi még a prakszi. Lehet belőle fő, sőt legfőbb gyógyszerész ist Magyarok halála Amerikában. A most érkezett amerikai „Szabadság“ cimü magyar lapban olvassuk az alábbi hírt : „Ismét két derék honfitársunk vére fes­tette pirosra Amerika földjét. Az egyik Vagner István Szabolcsvárm. vencsellöi születésű, 28 éves, nőtlen kocsis, aki már negyedik éve áll Petró József magyar szalonos szolgálatában. Vagner egy két fogatú teherkocsin homokot szállított valami építkezéshez s midőn a Dexter- utcába ért, a kocsiján levő Hauson Dávid napszámos állítása szerint, hirtelen szédü­lés lepte meg s az ülésről oldalt fordulva oly szerencsétlenül esett a kövezetre, hogy tüstént meghalt. — A másik halálos baleset Piros Pált érte, a jókcdólyéről ismeretes és á talánosan szeretett szegény jó Piroä bácsit. Régi amerikás, itt ette meg már kenyere javát. A Cleveland felé vivő utón a nagy fűtő kazán kitisztításá­nál dolgozott s miközben a hamui a többi napszámosokkal együtt a szállító kocsiba targoncába, oly7 szerencsétlenül esett bele az óriási méretű kocsiba, hogy rövid haláltusa után kiszenvedett. Busuló özve­gyén kívül más rokon nem gyászolja.“ Baumann Szatmáron. Baumann Ká­roly, akinek a neve orfeumkörökbea ma már valósággal fogalommá vált, mert a legkedveltebb és legismertebb üupléfe az ő orfeum-művészete utján kerültek forga­lomba, péntek, szombat és vasárnap este jól szervezett társulattal a Károlyi-ház nyári kertjében előadást tart Tekintettel az esték előrelátható nagy forgalmára, asztalok minden estére előjegyezhetek Harsányi Arthur titkárnál a Károlyi- házban. A vasúti kocsihiány megelőzése. Az igen kedvező terméskilátások következté­ben várható tömeges áru- és termény- szállítások a vasút teljesítőképességét előreláthatólag oly mértékben fogják ígéayoe venni, hogy a bekövetkezendő

Next

/
Thumbnails
Contents