Szamos, 1910. július (42. évfolyam, 141-167. szám)
1910-07-29 / 165. szám
Szatmár, 1910. julius hő 29., péntek. 165. szám, V» fi ‘vVvam. Előfizetési dij : Helyben: 1 évre 12 K. V, évre 6 K, »/« évre 3 K, 1 hóra 1 K Vidékre:.. .. 16........... . 8........... 4..........150 Eg y szám ára 4 fillér. Szerkesztőség Rákóczi-utoza 9. szám. m Telefonszám: 107. Mindennemű dijak Szatmáron, a lap kiadóhivatalában fizetendők. Készpénzfizetés mellett, a legjutányosabb irhán kifesttetnek. — Az apróhirdetések között minden szó ♦ fillér. Nyilttér sora 20 fillér. A betevő falat. (T.) Ausztria egyik városában a hallatlan és íizethetetlen húsárak arra kenyszeritették a lakosságnak jelentékeny részét, hogy husbőjtölő sztrájkba léptek és nem esznek húst. Nemcsak a nyomorgó munkásosztályok, hanem az úgynevezett müveit osztályok rétegei is résztvesznek a mozgalomban, mert nem bir.rnk az áraikkal és a mészárosaikkal. Ez nem is az első, nem is az utolsó eset, hanem egy állandó folyamatnak tünetes megnyilvánulása. Szatmáron olyan nagy az élelmiszer drágaság, hogy a hatóság rendeletekkel kényszerül próbálkozni ellene s ez az igyekezet, ha elismerésre méltó is, nem változtat azon, hogy gazdasági bajokat sohasem lehetett jó szabályokkal gyökeresen rendbehozni és nem lehet törvénynyel eltiltani a drágaságot. Miután nem valószínű, hogy erre a két városra szorítkozik ez a végzetes kórság, amelynek csirái a társadalom egész vérkeringésében vannak elszórva, nyugodtan lehet mondani, hogy az élelem beszerzésének nehézsége, amely eddig évszázadokon át csak a legalsóbb osztályok átka volt, egyre terjed és pedig fölfelé, Egyre nagyobb jövedelmű, nagyobb műveltségű és fejlettebb életű osztályok esnek bele abba a gazdasági kategóriába, amely az egész élet munkájával, gondjáv 1 és keserűségével nem tudja többre vinni, minthogy az élelmét beszerezze. Amely az egész életet adja oda az életért és a modern, bonyolult gondok egész terhe ellenében nem kap mást, mint a puszta megélhetést, azt, amit a vadak és az állatok sokkal könnyebben és egyszerűbben tudnak elérni. Mikor gazdasági berendezkedésünk igazságtalanságait feltárjuk, végig megyünk a szükségletek megolvashatatlan lépcsőfoka skáláján és több-kevesebb türelemmel állapítjuk meg, hogy fokról- fokra, amint a társadalmi osztályok rangsorán lefelé haladunk, egyre több és több szükség marad kielégitetlen. Elmarad előbb a fényűzés, azután az egészséges szórakozás, azután a lelki élet gyönyöreihez vezető művelődés eszközei maradnak el, azután az egészségápolás lehetősége, azután a tűrhető lakás, és azatán ? Azután jön az, aminél talán már mindenkinek gondolkodóba kellene esnie, a betevő falat, amely egyre nehezebbé lesz és egyre több áldozatot követel. Azután jön az, hogy Magyarországon, a nagy nyerstermelő államban nemcsak munkások, hanem önálló iparosok kereskedők, orvosok, ügyvédek és VII. oszt. államhivatalnokok, tanitók, tanárok és katonatisztek egy életen át dolgoznak, csak azért, hogy ehessenek, és semmi egyébért. Ennek a sötét általánosságnak örvénylő mélységébe aztán gunykacajként cseng bele, mikor az agráriusok vezére, Károlyi Mihály gróf ellenszolgáltatást követel azért, mert beenged a román szerződés Ö5000 szarvasmarhát és 150 000 sertést, ami némi ellennyomást fog gyakorolni az élelmiszerárak határt nem ismerő emelkedésével szemben s ezen felszólalásával egyidejűleg a képviselőház gazdasági bizottsága elhatározza, hogy a parlamenti buffet feljavítása végett a Ház vendéglősét 10.000 koronával fogja szubvencionálni. Igazán nem tudni, hogy végső pontja-e ez a társadalmi és gazdasági igaztalanságoknak, nagy forduló pontja. Hogy vájjon akkor, amidőn a végsőkig kihasználják azt a kényszert, amely a föld és vagyon nélküliek éhségére támaszkodik, mert hiszen ezek a dol.o- zó osztályok mindent kénytelenek áldozni a betevő falatért, amelyet mástól kell megszerezni, hogy evvel betetőzték-e győzelmünket, vagy felidézték az utolsó, Éjféli látogatás. Irta : Ambrus Zoltán. (Folytat&?.) Ilona: Ezt ön, a társa, bizonyosan jobban tudja, mint én. De azt önnek is el kell ismernie, amit a papa maga is elismer, hogy az ismeretszomj sohase bántotta és sohase volt barátja semmiféle szellemi erőfeszítésnek . . . Hanem annál nagyobb művésze volt az életnek ... és mindent pótolni tudott az ügyességével. Mindig csak egy célt ismert: hogyan lehetne minden elkerülhetetlen munkát más valakire hárítani át ? — és ez sikerült is neki, az ügyessége, meg a szerencséje révén. Előbb egy vagyontalan pályatársával szövetkezett, a szövetkezetnek ö adta a vállalkozáshoz szükséges tőkét, összeköttetései révén a kellő reklámot, végül a mindent megbíráló itélő-eröt, s amaz szolgáltatta a munkát. És azóta is mindig talált társat, aki cserében azért a haszonért, amelyet a papának a jóneve szerez, megosztja vele a munkája gyümölcsét, ügy, hogy a papa mindig szabadon élhetett annak, amit az élet igazi céljának tart: az élvezetnek. Vidray: Igazságtalan, úgy Boldizsár úrral, mint velem szemben. Az ő találékonysága, életlátása, finom Ízlése és tapasztalatai mindig nagyon becsesek a társának és azért joggal követeli a szövetség fele hasznát, ha ő maga nem is foglalkozik a részletező munkával. Ilona: Azért jól esik, hogy védelmezi. Vidray: Ez a megjegyzése lehetővé teszi elárulnom: mennyire meglep, hogy ilyen szigorúan ítéli meg őt. Azelőtt sohase hallottam öntől ilyesmit. Ilona: Édes Istenem, miért ne beszél nék önnel egészen őszintén! Valamikor . . . de most nem erről van szó . . . Tudja, végre is át kellett látnom, hogy ha áldozat vagyok: a papa áldozata vagyok . . . vagy mondjuk : annak az áldozata, hogy az anyámat még kicsi koromban elvesztettem és hogy az apám — komolyan, igazán — sohasem törődött velem. Ezt én mindig éreztem, de sohase annyira, mint mostanában: az ember végre elsavanyodik . . . Hiszen a nagy dolgokat megbocsátjuk; csak a kis dolgokat nem bocsátjuk meg. Nos, én nem kérem tőle számon, amit az ő közömbössége miatt veszítettem el . . . megbocsátom az önözését és hogy jót b apa lehetett volna . . . De azt már nem tudom megbocsátani neki, hogy . . . képzeljé! . . . megint szerelmes! Vidray: Nem találja, hogy ez az örök fiatalság nagyon kedvessé teszi ? ! . . . hogy ez az örök fiatalság legalább is mulatságos ? Ilona: Engem inkább bosszant, mint mulattat, mert súlyosan érzem ennek a jellemvonásnak a következéseit ... És nem szégyelli, még beszól róla! . . . Olyan jogot érez az élvezethez! Vidray: Ha beszél róla, kell-e egyéb bizonyiték is, hogy az egészet kár komolyan venni : Ilona: Nem egészen igy van a dolog. Nagy a gyanúm, hogy a titokzatos ideál — mert csak ideálról lehet szó — igen sok pénzébe kerül. És ha már idáig jutottunk, nem vallaná meg nekem: sokat kölcsönzött öntől a papa? . . . nem tartozik önnek a papa i agyobb összeggel! Vidray: Semmivel se tartozik nekem. És nem értem az ön aggodalmát. Van még kétsége a felől, hogy Boldizsár ur, akármennyit fog szerezni, szegényebben fog meghalni, mint ahogyan a világra jött, mert mindig mindent el fog költeni az utolsó fillérig?! ... De hiszen ön nem is szorult rá arra, hogy tőle örököljön 1 . . . Önt minden efóle gondtól megmenti az anyai öröksége. Folyt. köv. Üveg, porczellán, tükö . pa# képkeret, alpaca és nikkel evőeszközök úgyszintén minden fényüzési és háztartási cikkek legolcsóbban szerezhetők be GYŐRY KÁROLY üvegkereekedésében Szatmár-Németi, Deák-tér.