Szamos, 1910. július (42. évfolyam, 141-167. szám)

1910-07-21 / 158. szám

2. oldal SZAMOS (1910. juliaa21.) 158, szám. annak harminc éves múltja semmi pro­duktívat nem termeit. Kijelenti, hogy hat­vanhét óta a magyar nemzet nem haladt közjogilag egy lépést sem, holott elődeink a kiegyezést úgy csinálták meg, hogy an­nak fokozatos megvalósításával Magyar- országnak már Dem kellene egy-egy gaz dasági engedményért küzdeni. A túloldalon látunk több multimilliomost. Ez azt je­lenti, hogy az ország szegény maradt és csupán egyesek gazdagodtak abban az egyenlőtlen harcban, amelyet a nagy tőke küzdött meg a kis emberrel, és ahol a kisember mindig alul maradt. Beszél a választási visszaélésekről és kijelenti, hogy ezt a többséget még egyszer nem lehetne összehozni. Most cinikusan hallgatják a leghallatlanabb brutalitásokat. A kúriai bíráskodással nincsen megelégedve. A választói törvényt roformálni kell. Kérdi, hogyan fog ez megtörténni ? Nem bízik abban, hogy a választói reformot igazsá­gosan fogja a munkapárt megcsinálni. Követeli az általános, titkos, egyenlő és községenkinti választói jogot. Foglalkozik a trónbeszéddel és kimutatja, hogy az összes trónbeszédek ugyanazon sablon szerint készülnek. Nem hiszi, hogy a kath. autonómiát jól fogják megcsinálni A pol­gári perrendtartás reformját és a szövet­kezetek nyomatékos támogatását követeli. Nem tartja indokoltnak a felekezeti isko­lák államosiiását Ha az á’lam akar vala­mit tenni, akkor állítson uj iskolákat, amelyek nagyon is kellenek. Hiszeu Ma­gyarországon rengeteg nagy az analfabé­ták száma, mert nincs iskola. A néppárt föliratát fogadja el. Justh Gyula nagy érdeklődés közben emelkedik szólásra. Azzal kezdi, hogy szembeszáll a munkapárti felfogással, hogy a felirati vitának nálunk nincs jelentősége. Igenis mindaddig, amig sérelmeink lesz­nek és különösen mindadgig, amig ezek a sérelmek parlamentáris kormányzati utón nem reparálhatók, vagy nem reparáltatnak és mindadd'g, amig nekünk küzdenünk kell a bécsi összbirodaitm törekvések el­len, mindaddig a felirati vitának igen nagy a jelentősége. Nálunk, ahol a parlamentáris kor­mányforma nem egyéb, mint egy tartalom- nélkü i frázis, a felirati vitára feltétlenül szükség van. Majd ha megszűnnek sérel­meink, majd ha sebeink nem fognak lép ten-nyomon kiújulni, majd ha nemzeti jo­gunkat az egész vonalon szabadon érvé­nyesít hetjük, akkor alárendelt szerepe lesz a felirati vitának. Azért szólal fel, hogy körvonalozza a maga álláspontját. A múlt parlamentet azért oszlatták fel, mert a Ház akarata szembekerült a korona aka­ratával. A királyuak joga van a parla­mentet feloszlatni, de törvényeink kor át- lan felségjogokat nem ismernek. A ház­feloszlatás ellen tiltakozásunkat fejez­zük ki. Majd a választási visszaéléseket os­torozza. Ennek 3orán, mikor a nagyiklódi választásra tér át, Montbach Imre közbe­kiált: „hazugság“, a miért az elnök Mont- bachot rendreutasitja. Ju9th a választási visszaélések fejte­getéseit folytatva kijelenti, hog .■ az álta­lános, titkos választói jog nélkül az ország­ban nem lesz béke. Ülés után Justh Montbachot közbe­szólásáért provokáltatta. Mórán János Elvállalja a legmesszebbmenő igényeknek megfelelő bútor készítését és zongora­fényezését. Telefon-szám : 59. A szatmári ref. egyház lelkészi állásának betöltéséhez. Tegnap kísértük ki megboldogult Rácz István lelkészünket örök nyugalmára. A „Szamosában röviden közölve is leit életrajza. Minthogy egyházi törvényeink szerint arra az esetre, ha a megürült lel- készi állást az egyházközség pályázat mellőzésével meghívás utján akarná betol- t ni, kevés idő van a gondolkozásra, en­nélfogva itt az ideje, hogy minden egy­háztag álljon elő gyorsan javaslataival és nyújtson anyagot az egyház tanácsának, hogy mielőbb a személyiségre nézve állást foglalva a szükséges és beható vizsgáló­dásokat és tárgyalásokat ideje korán meg­tehesse. Ezen szempontból mint egyik érdé kelt egyháztag a következőkre vagyok bátor felhívni első sorban az egyháztanáce és másodsorban az egész egyházközség becses figyelmét. Ha valahol az országban, úgy itt Szatmáron — ahol minden más felekezet lelkészi állását a legképzettebb és legki válóbb és hivatásuk teljes magaslatán álló egyéniségekkel látjuk betö'tve — első rangú érdeke az egyházközsóguek, hogy a meghívandó vagy megválasztandó lelkész olyan legyen, ki képessége, szorgalma és munkássága által paptársai között már eddig is csaknem országos nevet vivo t ki magának, hogy lelkész társának, a', espe- peresnek méltó kartársa és olyau kivaló egyéniség legyen, ki nemcsak jeles szó­noklataival tudja és akarja ébren tartani az egyház hívei hitéleti buzgóságát de amellett a sokoldalú társadalmi életben is reprezentáló képességgel bírjon és közéleti működésével egyházunkra fényt üozzon és árasszon, nehogy e téren egyházunk a többi más vallásu egyházakkal, szemben a város egyetemének kulturképében csak külső látszatra is iuferioritásba jöjj m, ugyanazért bátor vagyok két ily j^les túl jdonságokkal biró egyéniségre felhívni az egyháztanács és község figyelmét. Az egyik Birtha József jelenleg Barsmegyében Léva városában ref. lelkész, aki ezelőtt mintegy 10 évvel a debreceui ref. főiskolában a theoiogiát jeles sikerre1 végezvén az egyház kerület köl ségén 2 évig Hoilaud és más külföldi egyetemeken folyiat a tanúim nyait s hazajövetele után egy évig a kolozsvári ref. főgymnasium- bau működött mint vallástanár, mígnem a debreceni főiskola theologiai tanár kará­nak ajánlata a lévai I. osztályú ref. egy­ház rendes lelkészéül hívta meg, s mint­egy 7 év óta ott minden téren oámulatos tevékenységet fejtett ki. Ugyanis egymagában segédlelkész nélkül a rendes lelkészi kötelességekkel járó dolgokon felül az ottani kagyesren- dick főgymnásiumának mind a 8 osztályá­ban és az apácák által vezetett felsőtib leányiskolában a ref. vallása tanulók val­lásoktatásában hetenként 24 órát tanított és tanít és ezeken felül a lévai „Örálió* oimü elterjedt társadalmi és egyházi heti­lapot megalapította és szerkeszti jeleni is, sőt ezen idő alatt más egyházi és isko­lai heti lapokban felmerült egy bán termé­szetű kérdések sem kerülték ki figyelmét, többek közt a Zovinyi által felvetett egy­házi kérdésben is általános figyelmet kel­tett irodalmi munkásságot fejtett ki, mely országos közérdekű szerepléseit a megala­kult országos ref. lelkész egyesület azzal honorálta, hogy fiatal (jelenleg 34 éves) kora dacára őt jegyzőéül választotta. A másik kiváló egyéniség Szabo'cska temesvári, ref. lelkész-karunk egyik legje­lesebb költője, ki az előbbinél idősebb ugyan, de javakorabeli szin’óu agilis és ambiciózus egyéniség, kit közkézeu forgó kőkeményeiből csaknem mindenki ismer­het és aki mint hallottam szintén hajlandó lenne a meghívást elfogadni. Aki még je­lesebb és ezen állás' elfogadni hajlandó egyéniségről tud, álljon elő javaslatával, szívesen mellé áiiok. Szatmár, 1910 ju'ius 19. Török Miklós, ügyvéd, egyházta?. A pörkölt kávéban fokozódó szükséglet imár oly fogyasztóknál is érezhetővé vált, kik eddig csak nyers ká­vét vásároltak, mert csak ilyen módon véltek elérni jó kávét a háztartásban. Azonban mióta a legfinomabb fajokból előállított Mágnás keverék kávénak zamatáról és kiadóságáról meggyőződtek az addig használt nyers nedves-kávékat nem használják, mert ennek vesződsége és pörkölése mellett 25°/o-ot is elveszíti a kipórkölésnél, kérem próba vételét a Fógel-féle villamos kávépörköldéböl. Egy vasúti iékező szerencsétlensége. Véres kocsi-kapcsolás. Elszakadt az összekötő lánc­Tegnap az esti órákonu véres szeren- esetlenség lörtánt a szatmári pályaudvaron, amelynek egy debreceni fekezö esett áldo­zatul. Az éjjeli órákban szállították be a debreceni kózkórházba s ennek sebészeti osztályán fekszik most súlyos sérülésével. Borsi Sándor debreceni segéd-tókezö be volt osztva a délután Debrecenből Szitmár-felé induló tehervouat kisérc sze­mélyzetéhez. Az esti órákban érkeztek ba a szatmári á lomásra s itt, a pályaudva­ron megkezdték a tolatást. Borsi Sándor is részt vett ebben a vészé yes munkában s e aözbea érte a baieset. Mikor ugyauis két kocsi közé belépett s összekapcsolta azokat, a lánc hirtelen elszakadt s Borsi Sándort oldalba vágta. A szerencsétlen embert, a ki már megadta a sípjelt az indulásra az % ve­szedelem fenyegette, hogy a kocsik alá kerül. De nem vesztette el iélekjelenetét, hanem végső eromegfeszitéssei kiugrott a sínek közül. A földön elterülve találtak rá kartár­Poralakban előállított! limonádé. Egy adag 6 fillér. Touristadoboz 12 adaggal, zsebben kényelmesen hordható alakban 80 fillér. Kirándulásokon, sport-tourákon. hadgyakorlatokon kitűnő szolgálatot tesz. Bármely vízben oldva, kitűnő limonádét ad Késziti: KERTÉSZ ERNŐ gyógyszerész kristály limonádé gyára Szabadkán. Kapható mindenütt.

Next

/
Thumbnails
Contents