Szamos, 1910. április (42. évfolyam, 74-98. szám)
1910-04-08 / 80. szám
SZAMOS 5. oldal. (1910. áprilia 8.) 79. szám. A nagyközönség’ figyelmébe! Van szerencsénk a n. é. vevőközönségnek tisztelettel tudomására hozni, hogy Kosa Bertalan ur gözftirészét és betonárugyarát átvettük s azt ezután iniudeuben nagyobbitva, épületfa-üzlettel kibővitve Szatmári faipar (s Czementáragyár 31.-7. SSHTí cég alatt fogjuk tovább folytatni. Fűrészelünk és állandóan raktáron tartunk asztalosok, kerék- és kocsigyártóknak szükséges mindennemű kemény la anyagokat, kőris, szil, juhar, bükk, akác, tölgy és gyümölcsfából, valamint hid- és egyéb építkezésekhez szükséges mindenféle tölgyanyagokat. — Berendeztünk egy a mai kor igényeinek és a helyi piac szükségletének minden tekintetben megfelelő $p‘Úl?tfaraKtárt, nagy választékban mindennemű jpBfot- ($ asztalos anyagóllal, valamint egyéb építkezési cikkekkel, u. m. mindentéle tctffcscrcpelflfCl, aszfalt-, fedél és elszigetelő lemezekkel. — Raktáron tartunk állandóan fenyőgömbfát is, úgy' hogy előfordulható különös méretű anyagokat rendelés szerint is, bármikor készíthetünk. — Cementgyárunkban készítünk mindennemű betondolgokat, u. m. csö- moszölt és drótbetétes kutesöveket mindenféle méretekben, csatorna, áteresz és hidcsöveket 10 cm. átmérettől egész 100 cm. átméretig, lépcsőket, cementburkolati lapokat, víztartókat és kagylókat, itató vályúkat, oszlopköveket és tetőket üreges »betontéglákat építkezéshez stb. — Felvállalunk csatornázásokat, hídépítéseket és mindenféle cement- és betonraunkákat. — Szállítunk tűzifát nagyban waggononkint és kicsinyben házhoz szállítva és felvágva. ■ Főtörekvésünk a nagyérdemű vevőközönséget üzletünk minden ágában úgy ár, mint anyag tekintetében lehető legszo- lidabban és teljes megelégedésre kiszolgálni. — Kérjük a n. é. vevőközönség szives támogatását. Szatmári Faipar és Cementárugyár Részvénytársaság. ©8&11SÍ& A veres ász. Irta: Pierre Perrault. Ezek az oroszok másképpen vannak megalkotva, mint mi. A raffinált civilizáció beszüremkedett már a természetükbe, de mélyén még mindig megmaradt a barbár durvaság. Van valami különös a szenvedélyükben, a szerelmükben, a hangjukban, a viselkedésükben, ami még akkor is meglepi az embert, amikor azt hiszi, hogy teljesen kiismerte őket. így ejtett csodálkozásba tegnap Mira- kow Boris engemet, mikor egész nyugodtan előadta a közötte és Z. hercegnő közötti viszony szétszakadását. — Ismeri a herceget, nemde ? — kérdezte tőlem. — Kitűnő kártyajátókos. Nyomorult, székhez kötött roncs, akit ez az egy szenvedély tart csak életben. Kezeiben nincs több erő, mint amennyi a kártyák rendszeres sorokban való tartásához szükséges. De az agyveleje [egészséges maradt, esze éles. Az écartót senki nála jobban nem tudja játszani, ő ennek a mesterségnek a Moltkeja. .A hercegnő történetét minden párisi tudja. Ebből ön is tisztában van vele, hogy azok között, akiket kegyeibe fogadott, én körülbelül a huszadik voltam. De hát egy olyan férj mellett, mint az övé, ez nem vétek. Különben is ő nagyon okosan fogta föl a dolgot, úgy tett, mintha nem látna semmit. Sőt annyira ment, hogyha előtte egy felszarvazott férjről beszéltek, nyugodtan megkérdezte : — Ah, tanukat hívtak a jelenethez ? És ha erre természetesen „nem“-mel felelt az elbeszélő, akkor mosolyogva megjegyezte : — Akkor nem történt semmi. Ez is olyan, mint a kártya. Csak akkor van megcsalva az ember, ha észreveszi, hogy megcsalták. A hercegnő nagyon jól bánt vele. Mindig megőrizte a látszatot s kerülte a botrányt. Pedig tele szájjal habzsolt a szerelem élvezeteiből. De nincs olyan jó kókler, aki valaha el ne vétsen egy trükköt. A hercegnő szolgálatában egy cigánynő állott: hajlékony testű, mint egy párduc és megszelídített, mint egy galamb. Egy este zárt ajtó között ez a cigányleány igy szólt hozzám : — Szeretem önt. Nevettem. — Régen szeretlek — ismételte. — És nem akarom, hogy az urnőmhöz járj. Vad mozdulíitai dacára is csak a szép nőt láttam benne s ismét nevetni kezdtem. Azt hittem, hogy a kelleténél több komuist ivott az este. Gyengéden eltoltam őt- magamtól; az ón fejem is kóválygott kissé a pezsgőtől. — Nem akarsz szeretni ? — kérdezte ő s szeme tüzet fogott. Egyben lehajolt és megcsókolta a kezemet. — Igazán nem akarsz ? És mivel én meglehetős hülyén csak egyre nevettem, kiegyenesedett s keserűen kiáltott föl: — Megbánod uram, megbánod ezt! Egy órával később a hercegnő mellett ismét ezen nevettem, a nagy kékróka-kere- veten, amely a hercegnő kedvenc helye volt. Egyszerre a budoárból lépteket é* kiáltásokat hallottunk. — A herceg hangja! — szólt Elza. — Lehetlen! Tény az ő hangja volt, amint újból ismételte: — Menj, bolond vagy, hagyj nekem békét! Több hang is hallatszott a mellékszobából s közbe a cigányleány vékony szopránja is : — Meglátod ! Mindenki megláthatja I Akarom, akarom! És hozzám ne nyúljon senki, mert keresztül harapom a torkát! Törjétek be az ajtót vagy harapok I — Igen, törjétek be az ajtót! — kiáltotta a herceg. (Folyt, köv.)
