Szamos, 1910. február (42. évfolyam, 25-47. szám)

1910-02-16 / 37. szám

t^lQ. fabr. 16,) 37-ik. arám SZÁMOS 6. oldd A valaaatáat, egy naiv nóta dönti el, a mely kignnyolja a Sári birót arról ae óldaláról, a melyről a fala amúgy is töb­bet tnd Végtelenül naiv és egysserü mese, a melyben az a kevés cselekmény is, a mi van, nehézkesen, lassan, unalmasan döcög «lőre. Novella témának kedves és mulattató lenne, alakjai elevenek és termésseteseb, de egy estéi kitöltő színdarabnak kevés Nyelve mesterieu népies, bár egy-két helyen túlságosan, sőt bántóan hü. A megoldás szintén erőltetett benne. Színészeink job.' ügyhöz méltó bűz galommal játsztak. Aitner Ilka a biróné szerepében kü­lönös gonddal és tudással vitte sikerre szerepét. Bendkivül sok természetességgel és rátermettséggel játseo’t. Nem mulaszt­hatjuk el e helyen, Aitner egyik legszebb sikerénél kifejezni afölötti sajnálkozásunkat, hogy a mint halljuk — ez a tehetséges művésznő megválni készül a társulattól. Beméljük, hogy ez asak szándék marad Igen jó volt Herceg a biró szerepé­ben. Stilszevü játéka valóságos kabinet alakéit csinált a bíróból. Inke a biró fia szerepében pompásan, szintén jóleső természetességgel, egészséges hnmorral játszott. Lugossy Irén — leszámítva egy-egy a deákhelynek adreaszált és tőle már meg­szokott túlzást — elég jó volt. Sipos kis szerepebői is nagyot csinált úgy, hogy a nyílt színen is tapsokat kapott. Wirth Síri bájos közvetlenséggel játszott. Szilágyinak egyik legjobb alakítás * volt Pengő Kovács. Gömöry, Molnár, Szelényi, Emilia kisebn szerepeikben szintén jók voltuk. Ifjabb Baghy Gyula igen tempera­mentumos’, tehetséget színésznek Ígérkezik, bér fiatalsága egy némely helyen elragadja •egy kicsii. Szelényi Liliké apró szerepében — mint mindig — most is ennivalóan ked­ves volt. A csókkiraly. Hétfőn este a csók- királyt adták telt ház előtt, A főszereplők. Bállá Mariska és Dénes E1* valósággal brillírozlak pompás énekükkel és játékuk kai. Alkalmunk nyílt ebben a darabban ónkén-elea összehasonlítási tenni Baíia Mariska -s egy múltkor vendégszereplö színé znö között s ennek eredményeként megállapíthatjuk, hogy a direktort aligha­nem önzés vezette a vendógszerepeltetósnól. Meg akarta mutatni, hogy mennyivel kü •lömob primadouánk vau nekünk, mint a vendég Sikerült bebizonyítania. — So mogyi és Rónai pompás humorral, jóízűen, kedvvel játsztak. Hónai különösen ötletes kupiéival aratott nagy sikert. HÍRROVAT. Uj körorvos. A szamoskóródi kör orvosi állásra 2 évi üresedés mán dr. Roteuthal Ignác választatott meg. Eljcgyzás Borgida Sándor, — az Építkező és paiceilázó bankpéuztárnoka — eljegyezte Felberbaum Szerét Sátoralja­újhelyről A dalegyetleti zeneskólából. A dal és zeneegyesület zeneiskolájának igazgató- tanácsa ez utón hozza a közönség tudo­mására, hogy uj és a jövőre kiható nagy feladatok megvalósítása előtt ál*. A zene­iskolát egészen uj alapokra hivanja fek­tetni s tantestületét kitűnő erőkből kívánja szervezni. Amennyiben pedig a megürese- det hegedű tanszakra évközben gyenge -erőt alkalmazni nem akar, ezt a tanszéket egyelőre nem tölti be. Egyébként az iskola folyta'ja működését s a vezetőség azon lesz, hogy az újjászervezés munkáját minél előbb végrehajtsa. Az igazgatótanács. A Németi Polgári Társaskör meg nyitása. Városunk ezen legfiatalabb egy­letének, a Németi Polgári Társaskörnek ünnepélyes megnyit»#» e hó 19-én szom­baton este 8 órakor fog végbemeoni. A megnyitást családi»« jellegű bankett követi, egy teríték ára borral együtt 2 kor. A né­meti polgári dalárda a megnyitás alkal­mával több énekszámot ad elő. Maga a kaszinó különben már megnyílt- és egy hét óta állandóan látogatják a tagok, me­lyek ssáma eddigelé 500-rs tehető. A he­lyiség ideiglenesen május 1-ig a Gub&s- ipartárgulat emeleti helyiségeinek díszter­mében van. A bebútorozást a kaszinó ez időszerinti vendéglőse Kron Mihály látta el, aki a vendégeknek állandóan jó bor és ételeket szolgál ki. Az Izraelita ndk filléregyletéoek f. hó 5-én tartott táncmulatságán a felül- fizetők névsorából kimaradtak a kővetke- aők: Kim Aladár 20 kor. Fischer Jenő (Érkisfalu), dr Fried Lipót, Gerő Sándor (Tiszaujlak), Lengyel Miksa, Lindenfeld Domokos, Massinger Lajos és Uray Gé- záné 10—10 kor. dr. Neuburg Gyuláné, özv. S eiuberger Abrabamné (Bpest), 5 — 5 k«r., fogadják az egylet báiás köszönetét. Chevra kadisa. A szatmári status quo ante izr. hitközség Chedr* kadisa jótókouy egylete ma, szerdán este 5 óra­kor bitszónoklattal egybekötött ünnepi istentiszte etet rendez, melynek végeztével este 6 órakor egyleti társa«lakoma lesz a hitközség tanácstermében. Öngyilkos leány. Rigó Borbála ‘26 éves ujfehértóí születésű leány, aki éjjeli mulatóhelyen volt alkalmazva, öngyilkos­sági szándékból marólúgot ivott. Súlyos belső sérüléseivel a mentők beszállították a közkórbázba. Tettének oka ismeretlen. A gazdaközönség figyelmébe La­punk mai számából ifj. Freund Sámuel jóuevü termény és inagkereskedő körevei» van csalóba, melyre felhívjuk saját érde­kükben a gazdaközönsóg érdekli dósét. ROCHRLICH SÁMUEL gyógyszerész, Deák-tér IS. Ajánlja kitűnő Hajnal-crém, Hajnal-szappan ■ ■■■■..-■■ és Hajnal-arcporát. Gindl cukrászdájában naponta meleg Háahé. Juor bombák készletben, saját készit- ményü, friss thea sütemények és bonbonok (á’la Kugler.) Próba bál. F. hó 20-án vasárnap, a Vigadó nagytermében tartja próba-bálját növendékeivel Rád Ruben okleveles táncz- mester, mely alkalomra a részt venni szán­dékozók ez utón hívja meg. Zártkörűségre figyelem forditatik. Belépti-dij személyenkint 1 korona. Legalcsóbbnn vásárolhatunk üveg, porcellán, ümpaárut, ajándéktárgyakat Scwartz Andornál, a ▼asmti bazárban, Attüa-utca 2/b. (Molnár-ház.) Sör gourmandok ! Ma és a követ­kező napokon az Európában a világhírű tavasai Szaivator sört tn*ri Schwartz Miksa. Precizül javít Kozma Bálint órás és aranyműves a Hungária mellett, dr. Heller Gyula ur házában óra, arany, ezüst és tajték árukat, ékszereket, továbbá gramofonokat, Tajtik pipákra valódi és khina-ezüst kupa­kokat ős fedeleket tesz, továbbá törött pipára ós szipkára karikákat és borostyán spitzeket jutányos árban készit. Főszerkesztő: Dr. Tanódy Endre. Falelős szerkesztő: Ifj. Litteczky Endre. Szerkesztő: Dénes Sándor. Munkatárs: Dr. Nagy Vincze. Tatorján István oki. épitész, építési és vállalkozó irodája Rákóczi-uteza (Fogarassy-ház.) I KÉSZÍT: m Épület- és butorterveket, költ- ségvetéseket. — Vállal ellenőr­zést, leszámolást és építkezést. B Gabon a üzlet. Budapest, 1910. febr. 15. Határidő Déli zárlat. Bucakinálat mérsékelt, vételkedv csekély. Nyugodt irányzat mellett 8000 métermázsa került forgalomba közben 5 fillérrel olosóbb árakon. Egyéb gabonanemek forgalom nél­kül. Idő : borús. Basa áprilisra — — „ májusra — — . októberre — Rozs áprilisra — — . októberre — — — Zab áprilisra — — ­. októberre — — ­Tengeri májusra — — ­. júliusra — ­Repce augusztusra — ­Értéktőzsde. Déli tőzsde. Délutáni zárlat. 13-89-90 13-67—68 11-67- 68 9-41-42 8-64-65 7-45-46 00 6-61-62 0.00—00 13-90-14-00 Magyarhitel 815 25 815-— Osztrákhitel 675-50 675-— Korona járadék 92-50 —•— Bútorozott szoba (esetleg kettő) kiadó. — Kölcsey-n. 3. szám. Csinosan bútorozott szoba bármikor kiadó. — Bővebb értesítés Batthyányi-u. 1. szám alatt. Gyakorlott ingvasalónő azonnal állandó alkalmazást nyer Hájtájer Pál gőzmosó-gyárában, Kossuth-utca 10. Dr. Dralle-féle Malalttne Glycerin és méz- gelée. Az orr­falak és felső­ajkak elsebese- dése ellen. Mindenltt kapható. Kiadó •ötvös-utca 2. szám alatt egy üzlethelyiség. Eladó Hám János-utca 6. szám alatt febr. 1-től ajtó. ablak. Ugyanott föld ingyen elhordható. Tanuló leányt ki a fehér hímzésben jártas, him: 6 előnyom- dámban kezdő fizetéssel felveszek. Uuger Ármin kézimunka kereskedő. szatmári házat, vagy bárhol főld- mH^am birtokot eladni vagy venni akar bér­letet kínál vagy keres jelzálog kölcsönre vagy konverzióra szüksége van, forduljon bizalommal Poszvék Nándor gazdasági szak irodájához (Szatmár, Kazinczy-utca 7. sz.) Ugyanott olcsón e adók többféle gazdasági gépek, 2 használt, de jó karban levő 8 ló- erejü cséplő garnitúra (egyik kedvező fizetési feltételekkel is) Eladó házak. 85 szatmári különféle ház eladásra bejelentve Poszvék Nándorgazd. szakirodájánál Kazinoey- ut«a 7 A németi határban 3—8 holdas bir­tokok vételre kerestetnek. Bármilyen értékpapírt, vidéki részvényeket, sorsjegyeket stb. kere­sek megvételre. Ajánlatok az ár megjelölésé­vel „Értékpapír“ cim alatt e lap kiadóhivata­lához intézendők. Válasz azonnal! Legmaga­sabb árak! Eladó telek. Báthory-utca 25. szám alatt, mely a Töltés­utcára nyílik, szabadkézből eladó. Bérbeadó esetleg eladó. Teleki-u. 18. sz. házastelek május 1-től bérbe­adó esetleg örök áron eladó. Értekezhetni: Krizsán Józseffel, Felső-Szamospart 4. Amerikai elegáns hajtókocsit megbízásból elad Dr. Nagy Barna ügyvéd, kinél a kocsi is megtekinthető.

Next

/
Thumbnails
Contents