Szamos, 1910. január (42. évfolyam, 1-24. szám)

1910-01-19 / 14. szám

ü 14. szám, (1910. január 19. SZAMOS 3 ik oldal. most is jó volt, amint azt az első előadás* ról írott referádánkban elmondtuk. Dénes Ella ma is pompásan, gyönyörűen énekelt, Bállá Mariska, Burányi és Barics szintén kitűnőek ^voltak. Színházi közlemények. Műsorváltozás. A péntek estére hir­detett „Arany virág“ Operette közbejött betegségek miatt elmarad, helyette „Gyi- mesi vadvirág“ Gáczy István pályanyertes népszínműve kerül színre H. Balia Mai’iska, Barics Gyula, Inke Rezső, Rónai Imre, Somogyi Károllyal a főszerepekben. „A testőr“ szombaton és vasárnap este egy vidám franczia bohózat kerül be­mutatóra. Párisban több mint 200 elő­adást ért meg. Az ötletes darab a finom pikántériától hemzseg és nem is való fiatal leányoknak. E két előadásra ked­vezményes jegyek sem érvényesek. Nora, Ibsen világhírű darabjának csütörtöki előadása iránt igen nagy az ér­deklődés a közönség körében. A társulat nagy ambícióval készül a darab előadá­sára, amely előreláthatólag egyike lesz az idény legfényesebb színházi estéinek. Eides Irpái, a ptftáiia betörés föciilsosa. A betörő királg megszökött. Alig pár hete annak, hogy két szu- ronyos fogházőr Szatmárra kisérte a fő­városi jasszkirályt, az országszerbe hírhedt Endes (Mezei) Árpádot. Kezén-lábán megvasalták és csak nappali vonattal hozták és vitték, mert azzal fenyegetőzött, hogy ha Szatmárra hozzák, megszökik az utón. Már pedig ha ezt Endes Árpád mondja, azt a tőzsdén lehet jegyezni, olyan biztos. Az éber és gondos figyelem miatt nem sikerült, meg sem kísérelte a szökést. Itt a plébánia-betörés miatt kellett törvényt állania Endesnek, A tárgyaláson meglepő einizmussal, körmönfont ravaszsággal védekezett és büszkén emlegette, hogy ezideig 8 eszten­dei szabadságvesztés büntetés van reá az ország különböző városaiban elkövetett betörések miatt kiszabva és vár reá ki­töltésre. A plébánia betörés ügyében két esz­tendőt szabott reá a szatmári törvényszék. így aztán összesen tiz esztendővel volt adósa az igazságnak Endes Árpád, aki még mindössze 24 éves. De aligha fogja leróni ezt az adós­ságát. Endes ugyanis tegnap érthetetlenül ravasz módon megszökött a budapesti törvényszék fogházából. Fővárosi tudósítónk az esetről és Endes Árpád bünlajstromáról a következő­ket jelenti: Az ügyészség alkotmány-utcai foghá­zából tegnap délátán megszökött egy rab, a legveszedelmesebb és legagyafurtabb betörök egyike, Eudesz (Mezei) Árpád. A múlt év elején tartóztatta le a rendőrség ezt a nagystílű gonosztevőt, aki temérdek betörést követett el már, de csak egy esetben tudták megbüntetni, mert mind­annyiszor megszökött a fogházból. Egyenesen szédületes a bünlajstroma ennek az embernek, aki betörő-körökben immár méltán viselheti a „király“ címet. Két évvel ezelőtt óriásira megnövekedőit gazságai miatt, az egész ország rendőrsé­gét mozgósították és ekkor nagy és fá­radságos hajsza után, végre elfogták. Két évre ítélték el akkor Endeszt, akinek a nagyenyedi fegj'házban kellett volna bün­tetését leülni. A nagyszabású gonosztevő azonban mestere volt a legfurfangosabb szerkezetű zárak kinyitásának, pár napi fegyenckedés után sikerült kiszökni© a (egyházból. Egy gyorsvonat tetején tette meg azután az utat Kolozsvártól—Buda­pestig. Itt ismét felszerelte magát kitűnő betörő-szerszámokkal és a vidéken újból hozzálátott jól jövedelmező foglalkozá sához. Hónapokon át üldözték a veszedelmes embert, aki egyre-másra követte el a legmerészebb betöréseket, de nem tudták kézrekeriteni, így látogatta végig az ösz- szes felvidéki megyék városait, mindenütt fosztogatva, rabolva, Selmecbányán azután rajtavesztett. Egy betörésnél tettenércék és elfogták. A rendőrök bevitték a kapi­tányságra, ahol reggelig egy cellában he­lyezték el. Reggelre hült helye volt Eu- desznek, megint megszökött. Újra Budapestre jött és „dolgozott * Égy boltajtó feszegetésekor egy rendőr elcsípte és bevitte a VIII. kerületi kapi­tányságra. Ott Endeszt, aki természetesen nem mondta meg a nevét, nem őrizték túlságos elővigyázattal és reggelre onnan is megszökött. Julius 20-án négy defektiv meglepte őt Magdolna-utca 19. szám alatti lakásán és Hatzinger József nevű, ugyancsak hírhedt betörőtársával együtt, valóságos csata után, elfogták. Endesz ekkor védelmére revolvert is fogott az egyik detektivre, de golyója szerencsére nem talált. Erre való tekintettel Kisfaludy fog­házgondnok megkülömböztetett éberséggel őriztette. Külön őrt állított melléje és Endesz megfoghatatlan módon tegnap mégis megszökött. Délután, negyed hat óra tájban, Werner József kulcsos meggyujtotta a lámpákat a fogház folyosóin. Ekkor föl­fedezte, hogy Endesz cellája üres. Nyom­ban jelentette a fogház gondnokának, aki azután az esetről az ügyészség vezetőjét és az államrendőrséget értesítette. A helyszíni szemle kiderítette, hogy Endesz. Árpád csakis akként szökhetett meg, hogy cellájának ajtaját álkulescsa! fölnyitotta, ugyancsak álkulcscsal nyitotta föl a fogháznak vasajtaját is, amelyen a rabokat rendszerint kihallgatás végett a vizsgálóbíróhoz vezetik. Valószínű, hogy a szöké* elősegíté­sében része van anyjának és nővérének, akik tegnap meglátogatták. A rendőrség még tegnap értesítette a veszedelmes betörő szökéséről az összes vidéki rendőrségeket és a csendőrőrsöket. HÍRROVAT. Lelkészválasztások. A három óv óta üresedésben levő tisztabereki ref. lelkószi állásra az egyház Oalder Bélát hívta meg, a móhteleki lelkészi állásra pedig Varga Jenő ugocsagyálai lelkészt hívták meg. Tanitóválasztás. Bodnár Alajos sar- ródi rk. tanítót a szajoli rk. iskolához tanítónak egyhangúlag megválasztották. Kinevezés. Hiripi Elemér szatmári illetőségi oki. tanítót a vallás- és közok­tatásügyi miniszter Szinyo-BáDyára ne­vezte ki. Halálozás. Hajdú Albert udvarii ref. lelkész f. hó 18-án hajnali 2 órakor élete 60-ik, boldog házasságának 25-ik, lelkószi pásztorkodásának 30-ik évében hosszáé szenvedés után elhunyt. F. hó 20-án d. u. 3 órakor helyezik örök nyugalomra. Az elhunytban Hajdú Zsigmond ref. püspöki titkár testvérét, Lengyel István lázárii körjegyző apósát gyászolja. Az elhunyt lelkész édesatyja volt nóh. Hajdú Péter volt nagyhodosi lelkésznek, aki a nyáron a Hodos vizébe szerencsétlenül belehalt, Meghiúsult egyesülés A Szamos folyó felső vidékének érdekeltsége tegnap tartotta értekezletét városunkban abból a célból, hogy a Pál falva—baríafalui halá­szati társulatot megalakítsa. A értekezlet, amelyen Mangu Béla várin. tb. főjegyző elnökölt, kimondta, hogy nam alakítja meg a társulatot, mert a Szamos folyó jelzett szakasza szabályozatlan volta miatt tervszerű halászatra alkalmatlan. Gyászllir. Selyei Kacsó Sáudorné sz. berettyóujfalusi Osváth Rozália f. hó I8-áu reggeli 1 órakor életének 67-ik évében elhunyt. F. hó 19 én a batizi sirkertben helyezték örök nyugalomra. Az elhunytat kiterjedt család gyászolja. Gazdasági előadások Budapesten. Az „Országos magyar gazdasági egyesület“ egyes ’időszerű gazd. kérdések megbeszé­lése céljából f. hó 22., 23. és 24-én Buda­pesten a Közteleken magasabb színvonalú gazd. előadásokat rendez. Előadók: Kér- pely Kálmán, Gyárfás József, Sporzon Pál, Rodiczky Jenő dr., Jablonovszky Jó­zsef dr. kiváló gazd. irók közreműködésé­vel. Az előadások délelőtt 11 órakor kez­dődnek. Vállalat. A m, kir. pénzügyminisz­térium Inglik József szatmári polgári és egyenruha* szabót szerződtette a nagy­károlyi, zilahi, beregszászi, ungvári és máramarosszigeti kir. pénzügyigazgatóság kerületében állomásozó 293 főnyi pénz­ügyőri legénység ruházatának szállítására 3 évi időtartamra. Az urak az Avasban. Lapunk vala­melyik múlt heti számában ilyen címmel egy hir jelent meg arról, hogy az avas- feisőfaiui Társaskörben Szilveszterkor az urak összeverekedtek egymással. Mint most bennünket illetékes helyről értesíte­nek, ez a hir rosszindma1 u koholmány, mely nem felel meg a valóságnak. Az egész kacsa bosszú müve, amelylyel ben- bünket is félrevezettek, Heves Béla Szilágysomlyón. — A szilágysomlyói színház bérletére két vidéki színigazgató pályázott: Heves Bála szat­Gyógyszertár a Szentháromsághoz. Szatmár, Deák-tér 12 sz. Telefon 226. Telefon 226. Az összes bel- és külföldi gyógykü- lönlegességek, sebészeti és kötözősze­rek, gyógy- és pipereszappanok, franczia illatszerek nagy raktára. Ha szép Yénus-crémet —'80 tni­akar lenni, Yénus-szappant —'30 fel­használjon Yénus-poudert i'~ K Elismert kitűnő készítmények az arcbőr összes bán­talmai ellen, az arcot és kezet pár nap alatt bársony­simává teszik. Szentháromság thea kiváló háziszer köhögés, rekedtség ellen, mely az Unger Ullmann Sándor-féle „Fehér szafmiák cukor“-ral használva a köhögést pár nap alatt megszünteti, a szamárhurutot feltű­nően enyhíti. Egy doboz Szentháromság thea 40 f. Egy csomag Fehér szalmiák cukor 40 f. Dr. Schwimmer-féle növényi hajszesz megakadályozza a haj hullását és korpásodá- sát és igy a hajnövését elősegíti. Egy üveg ára 2 korona 50 f. Ha rheiimÁs vagy osuzos bántalmai vannak, miért nem használja az Izom-szeszt, mely néhányszori bedörzsölés után megsza­badítja rheumás, csuzos és minden hülésből eredő fájdalmaitól. Egy üveg 1 K. Bheuma, köszvény ellen legjobb az Izomszesz. Használja a hires Vénusz-készitményeket.

Next

/
Thumbnails
Contents