Szamos, 1909. október (41. évfolyam, 223-249. szám)

1909-10-14 / 234. szám

XLI. évfolyam. Szaímár* 1909. október hó 14., csütörtök. 234. szám. E í€SCO B I L ULA1 IVAJPIKiAP. Hirdetések: Készpénzfizetés mellett, a legjutányosabb áriján köztit tetnek. — Az apróhirdetések között minden szó 4 fillér. Nyiittér sora 20 fillér. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Rákóczi-utcza 9. szám. tn Telefonszám: 107. Mindennemű dijak Szatmáron, a lap kiadóhivatalában fizetendők. Előfizetési dij: Helyben: 1 évre 12 K,l/i évre 6 K. V« évre3K,1 hóra 1 K Vidékre:,, 16 „ „ „ 8 .. 4 ..........150 Ea y szám ára 4 fillér. Higyjétek ezt s a küzdelem sorár nem érzitek a nyomort, szenvedést! —.m. ■ VÁVIBATai — Saját tudósítónktól. — Tisza és Andrássy. Budapest, okt. 13. A függetlenségi körökben Tisza— Andrássy megegyezését befejezett ténykén emlegetik, sőt. hírlik, hogy a kormány vállalás feltételeiben is megegyeztek volna Csupán Becs hozzájárulását várják. Homo regius. Budapest, okt. 13. Kossuth, Andrássy Wakerle a ma napon hosszasabban tárgyaltak a válság megoldhatóságáról, A tárgyalásban később részt vett Dessewffy Aurél is, akit a hii szerint a király mint homo regiust meg bízott, hogy a vezető férfiakkal keresse i békés kibontakozást. Széli Kálmán állapota. Bpest, okt. 13. Széli Kálmán, akit az alkotmánypárl tegnapi értekezletének végén rosszuiló fogott el, már jobban érzi magát. Olcsó árért — jó áru! Valódi angol úri felöltő, gummi köpeny, kalap, nyal kendő, mellény, ernyő és bot újdonságok ; további állandó nagy raktár fehérnemű, zsebkendő, és ur harisnyából Somlyay, uri-divat üzletében. Deák-téi hiszek neked, de hiszem Maddonna Pi oardio szavait is Éu már régen itt lesel­kedtem Giotti után. Tegnap egy hajói társától tudtam meg, hogy Tivoliba távo zik, — egyedül. Az időt elérkezettnél láttam. Midőn nyílt tengeren volt, felbé­relt kalózaimmal utána-vetettem magam hajóját fölgyujtottuk Giotti erre a ten gerbe ugrott s menekült előlünk. De m elfogfuk s azután — egy kegyelmes tőrdo fÓ3 és Madonna Picardió jóslatának egyik része teljesítve volt. Igen Dal Cin, éi megöltem őt, érted öltem meg. Itt vai hullája hajóm fenekén, — elhoztam. Ne ked kell teljesíteni a jóslat másik részét Neked kell szivét kitépned, neked! képes nek érzed-e reá magad Dal Cin, képes nek ?! . . . Lo-ret-tó ! Meg-te-szem . . . Úgy!? Akkor jöjj Dal Cin, Jöjj imá dott szőke angyal, mert ha te nem jösz én megyek hozzád, jöjj hát kedves angyal jöjj — fényes, élesre húzott acél tőrön vár, jöjj, mert tudd nyomorult: Lorettó esak lárva arcomon, de Q-i otti ón vagyok ! (Vége.) elkiáltod: „en magyar vagyok! Szaba­don élek, szabadon halok !“ Nos, itt a vész. A nyaktörő igát érezheted már büszke nyakadon. Rólad van szó — és nincs hozzá szavad. Bécsben szabnak rád ildomos ruhát, jó hosszú ujjai, hogy — ha ellenállsz — kényszerzubbonynak szin­tén jó legyen. A gyávaságnak ideje letelt. A vál­ság nyúlik, mint a macskaméz. Erővel nyújtják, ámde csak azért, hogy jogaid­ból kivessenek. Kezet ne csókolj most már sen­kinek. Elég volt ebből. Látod: hova visz a megadás, a meghunyászkodás. A csüggedőbe öntsd át lelkedet. A gyávát hőssé példáddal neveld. Vezesd az iíjut férfiak közé korán, hogy lássa, mi a küzdelem. Tanítsd a nőt könyét eltagadni, gyermek ne sírjon, hogyha éhezik. Hiszem, hogy igy leszen, ha jő a küzdelem. Hiszem — és inkább, mint hogy létezik egy Alkotó a mindenség fölött, — szabad lesz végre ez a büszke fai. Szabad, hatalmas, gazdag és erős. Ön­magának szuverén ura. Szabad lesz neki mindent dalolni s nem húzzák néki, amit nem akar. Törvénybe vési vértanuk nevét. Királyát őrzi országa szivén s nem osztozik meg másokkal azon, akit imádni tudna istenül. Lapunk mai számának főbb cikkei a kivetkezik: A képviselőház ülése. — Széli Kál­mán állapota. — Tisza és Andrássy. — Uj vágóhíd készül. — Szatmári fiú öngyilkossága Debrecenben. — Éjszakai vonatmizériák. Döntő csata. Döntő csatára hi az alkalom. Nem fegyveres, nem vérrel áldozó csatára, ennél sokkal nehezebb, sokkal dicsőbb és sokkal nemesebb erőpróbára szól a riadó. A vért a harcban ontani nem oly nehéz, mint vértelen csatán tömött sorokban állani és küzdeni; az életet, amely úgy sem a mienk, könnyebb el­dobni fegyveres csatán, mint élni nyo­mor, szenvedés között gyermeksirás és asszonykönyezés-kiséríe nehéz kenyér­harc alatt. Ám az erő, amely életet nevel, mely joggal tör szabad jövő félé és megalapozza nagyságunk falát: méltó próbára éppen itt talál. Keserves idők komor hajnalán ébredj tudatra, édes nemzetem. A tes- pedés a nyugalom alatt örök hibád, de éppen oly örök erényed az, hogy vész­nek idején szivedbe száll az ősmagyar erő s ha nyakadon megérzed az igát: büszkén emelsz az ég felé szemet és o i o./ / hogy tőrödtől való félelmemben mondom ezt. Nem Lorettó, ón nem félek! C;ak hadd kutassa tőröd : fertőzött volt-e vé­rem és hazug ? — Hogy Giottit megölted, — az engem nem bánt. Giottit ón nem ismertem, ón neki, mit sem ígértem. Egy­szer láttam őt egy hajó versenyen. Akkor hallottam másoktól, hogy ez Giotti, aki az első dijat nyerte el. — De az-óta többé nem láttam. Semmi nem fűzött hozzá, — esküszöm! Nem, nem . . . ! Dal Cin nem olyan, ő nem feledte a múltat, ő nem fe­ledett Lorettó téged sem. Látod ezt a pa­rányi képet ? Á te arcképed ez. Megőriz­tem, mert kedves volt előttem. Ezt néze­gettem, ezt sirattam meg minden este, mert Dal Cin a régi s legyen átkozott az, aki neked Giottiról, s rólam hazudott. Dal Cin ! Jól van ón hiszek neked. Belátom, hogy tévedtem. Madonna Picár- dió tévesztett meg, egy öreg kuruzsló asszony, aki olasz-honban kitűnő hírnevé­ben áll. Én felkerestem őt, mert hallani akartam Dal Cinről. És ő beszélt nekem sokat, sokat . . . lemondotta, hogy Giottit szereti és téged csak úgy fog ismét sze­retni, ha Giottit megölöd s szivét Dal Cinnel kitépetve a tengerbe dobod. Dal Cin! a te Lorettod babonás ember. En Syrén. Irta: Kirgiz. Lorettó ! most már emlékszem reád! De rég volt az Lorettó, nagyon rég . . . Szegény Lorettó! késve jöttél . . . Késve ? Ugye megkellett volna ellőz- nöm Giottit ? — De légy nyugodt Dal Ciu, megelőztem már ! Láttad azt a vörös fényt tegnap a keleti tengeren? No lásd akkor előztem meg őt. Nekem akkor kez­dett napom derengeni, a Giotti akkor vívta h Jál-tusáját. Igen, mert tudd meg, Giotti már nem él ! ösmerem viszonyotokat, mely az én múltam felett ápolta plántáit. Nem viselhettem el, — megöltem őt . . . Nem tűrhettem, hogy neki is azt mond, amit egykor nekem fogadtál. Dal Cin! hát kit nem fogsz feledni soha ! ? Nekem is azt Ígérted, neki is. Dal Cin mond! kinek hazudtál kettőnk közül: Giottinak, vagy nekem ? ! Mond Dal Cin, mond! erre a fényes tőrre mond, mert ha te nem mondod, ez a kis penge nézi meg, kinek volt vére fertőzött, kinek volt vére hazug : Nekem, vagy Dal Ciunek ! Lorettó ! Ha igy beszélsz, uem Lo­rettó vagy ; ha igy vádolsz, nem a régi vagy ! Mondhatnám azt is, hogy szeretlek

Next

/
Thumbnails
Contents