Szamos, 1909. október (41. évfolyam, 223-249. szám)
1909-10-27 / 245. szám
2. oldal. SZAMOS (1909. október ÜT, 145-ik.) szám. Újdonság vadászfegyverek és pisztolyokban. iemétlő és öntőltő. Velodag és Hamerles forgó pisatolyokban. Teljes vivó-felszeralé*. Párbaj pisatolyek. Védés« mellények, sapka és több más teveszőr újdonságok érkeztek Ragályihoz, Szatmár, Deák-tér 8. szám. (Gillyén-ház.) maga vegye át a kormányt a saját pro- grammja és elvei alapján. Ily körülmények között természetesen gróf Andrássy Gyula és gróf Zichy Aladár sem mondhatnak mást, minthogy ők sem látják föntartható- nak a koalioiót. így tehát a minisztertanács már konstatálhatja, hogy a király kívánságát nem teljesítheti s csak forma- dolog, hogy csütörtökön a függetlensági párt, az alkotmánypárt ás a néppárt intézőbizottságai is megállaitjpák eat a tényállást Az intézőbizottságok ülése után We- kerle Sándor miniszterelnök még ezen a héten pénteken Becsbe utazik és szombaton már kihallgatáson jelenik meg a király előtt. így tehát a döntés még ennek a hétnek utolsó napján megtörténhetik, bárha valószínűbb^ hogy a király csak az ünnepek után, a jövő hót első napjaiban fogja elhatározását közölni. Olcsó árért — jó áru! Talódi angol ihí felöltő, gwmmi köpeny, kalap, nyakkendő, mellény, ernyő és bot ajdonságok ; továbbá állandó nagy raktár fehérnemi, zsebkendő, éa an harisnyából Somlyay, úri-divat üzletében. Deák-tér. TÁVIRATOK — Saját tudósítónktól. — Grófnő és ispán házassága. Bpest, okt. 26. Szenzációs házasságkötés történt tegnap délelőtt a budapesti hatodik kerüled anyakönyvve.efcö előtt. Lónyai Margit grófnő, aki Stefánia főhercegnő férjének nővére ugyani* házasságra lépett az ispánjával. A házasságkötés nagy titokban történt úgy, hogy tanukat is az auyakÖKyv- vezetőnek kellett szereznie. Ito herceget meggyilkolták. Halálos merénylet Japán Bismarckja ellen. Budapest, okt. 26. Tokióból az a szenzációt keltő távirat érkezik, hogy Ito herceg, Japán legnagyobb emberét, a modern Japnn megteremtőjét Karbinban meggyilkolták. A szűkszavú távirat, azt közli, hogy a mikor Ito márki Karbinba érkezett, egy koreai ember ugrott elibe és revolverét rásütötte. A lövés halálos volt. Megsebesült a japán főkonzul és a japáai vasutak építészeti vezetője is. A merénylőt sikerült letartóztatni. Japánország Ito hercegben valóban legnagyobb fiát vesztette el. Európában és az egész civilizált világon Japán Bismarckjának nevezték. 0 volt az, aki megteremtette a modern japán alkotmányt s Gyógyszertar a Szentháromsághoz. Szatmár, Deák-tér 12 sz. Telefon 226. Telefon 226. Az összes bel- és külföldi gyógykü- lönlegességek, sebészeti és kötözőszerek, gyógy- és pipereszappanok, wizoudoJ illatszerek nagy raktára. minden büszke győzelem, melyet a modernné lett Japán azóta kivívott, a haladás és felvilágosodás, a kínai és oros* háború diadalmas lefolyása az ő nevéhez fűződik. A győzelmes hadjáratban tanúsított magatartása, az intézkedések, amelyeket tett, a zsenialitás, amellyel, mint akkori miniszterelnök előkészítette Japánt a háborúra, nevét halhatatlanná tette nemcsak Japánban, hanem az egész világon is. A tanácsból. Pályázati eredmény. A most szervezett mérnöki állásra Balázs József békési, Bekő Ferenc törökszentmiklósi községi mérnökök és Melkuhn István nagyváradi magánmórnök pályáztak. Az építőmesteri állásra egyedül Varga János műszaki alkalmazott adta be pályázatát. A tanács a kérelmeket közgyűléshez terjesztette. Utnyitás a Szatmárhegyen. Mátray Lajos hegyközségi elnök a Hegypiac állomástól a Nagylippa túlsó oldaláig rendes közlekedési ut nyitását kéri a Hirsch Lázár és szomszédja telkének mesgyéjén. A tanács az indokolt kérelmet kiadta a mérnöki hivatalnak kisajátítási terv és összeírás készítése céljából. Építkezés a Rekettyesoron. A németi Rekettye dűlőben Dr. Heller Gyula által parcellázott területen szép utca keletkezett, amelyen már eddig is számos ház épült. A városi tanács tegnapi gyűlésében ismét hat uj ház építésére adott engdélyt. A lóvésártér rendezése. A lóvásártór újabban a szatmárhegyi ufc felől külön bejárót kapott. A tanács elrendelte ezen bejáró feltöltését és kikövezését. Képesített kőművesmester. Elvállal: uj- és átalakítási építmények szakszerű építését. Építési terveket és költségvetéseket jutányos árban készít. NÉMETH JÓZSEF, Eötvös-utca 5. sz. ft hatósági cseUdHözVctitő. Novemberben megnyílik. Megemlékeztünk már arról, hogy november hó elsején végre megnyílik Szatmár városiban a hatósági cselédköz- vetitő intézet. Az intézet méltán hivatkozik a közönség jóindulatára és joggal elvárhatja a pártolást, mere megszabadítja a cselédkere sokét attól a sok kellemetlenségtől, amely eddig a közvetítők révén a közvetítés ás H3 szép VéDUa-créfflet —'80 tin. akar lenni, YéBUS-szappant —'80 UH. használjon Yénus-poudert 1’- K Kiismert kitűnő készítmények az arcbőr összes bántalmai eHen, az arcot és kezet pár nap alatt bársonysimává teszik. Szentháromság thea kiváló háziszer köhögés, rekedtség ellen, mely az Unger Ullmann Sándor-féle „Fehér szalraiák cukorárai használva a köhögést pár nap alatt megszünteti, a szamárhurutot feltűnően enyhíti. Egy doboz Szentháromság thea 40 f. Egy csomag Fehér szalmiák cukor 40 f. a közvetítési dijak zabolátlan felszámítása körül érte, A főkapitány most kibocsátott alábbi hirdetményében tudatja a hatósági közvetítő intézet megnyitását a közönséggel: „Tudatom a város közönségével, hogy 1909. évi november hó elsején a régi postaépület udvarán levő melléképületben, Szatmár-Németi törvh. város cselédküzve- titő intézete, működését megkezdi. Ez intézet a nagy közönség szolgálatának jegyében indul meg, mely mind- kótrósBről úgy & nagyközöusóg, mint az elhelyezést, támogatást találó cselédek részéről, azt hiszem meleg rokonszeavvel fog találkozni. A nagyközönségre mindinkább nyomasztólag ható cseléd mizériák megszüntetését a szolgálatadókcak a cseléd fogadás, a cselédeknek a beszegődós körüli segélynyújtást és cselódviszouyok és erkölcsök megjavuiását célozza ezen intézet. Remélem, hogy a nagyközönség nem közönynyel, de méltánylással fogadja a hatóság ebbeli intézkedéseit s támogatását a saját érdekében az intézettől megtagadni nem fogja, mert ezen intézménynek csakis úgy leket kielégítő sikere, ha azt a nagyközönség hathatós támogatásban részesíti. Midőn ezen támogatásra a nagyközönséget felkérem, röviden megjelölöm azokat a szempoatokat, m lyekkel ezen intézetet támogathatja. Mindenek előtt, ha kizárólag hatóságilag közvetített cselédet fogad fel, ha a nem hatósági — engedély nélkül — közvetítőt a rendőrfökapitányi hivatalnak feljelenti, ha szolgálaton kívüli cselédet a hatósági közvetítőhöz utasítja, ha facér cselédek zugtartózkodási helyét bejelenti, ha felvilágosítja cselédjét a ha'ósági elhelyezés előnyéről, ha esetleges észrevételeinek a hatósággal való közlésével az iatáz- mónyt tökéleteubbiteni igyekszik. Szatmár-Németi, 1909. október hó. Tankóczi Gyula, rendőrfőkapitány“. A legújabb szatmári görbe. Még nincs megkeresztelve, de már megszületett, világra jövetelében részes és vétkes a városi rendezőbizottságnak az a része, mely különösebb vonzalmat érez a görbék iránt s legalább az utcákat nézve nem óhajt egyenesen járni. Világosabban szólva: van vsgy lesz városunknak egy uj, úgy látszik a fátum által eleve görbének praedestinált utcája, mely a posta hivataltól és ref. leányneveiő internátustól a Bercsényi utcába fog átvezetni. Ennek az aránylag elég rövid utcának az irányát a rendező-bizottság többsége három helyen törte meg, és nem kívánta, hogy az előidökből emlékeztetőül maradt „Győry-görbóje“ társ nélkül maradjon, bizonyára abból az okból indulva ki*, hogy ha már minden utcánk görbe, miért legyen ez aa „egy kivételesen egyenes. Dr. Schwimmer-féle növényi hajszesz megakadályozza a haj hullását és korpásodá- sát és igy a hajnövését elősegíti. Egy üveg ára 2 korona. 50 f. Ha rheiimás vagy esuzos bántalmai vannak, miért nem használja az Izom-szeszt, mely néhányszori bedörzsölés után megszabadítja rheumás, esuzos és minden hülésből eredő fájdalmaitól. Egy üveg 1 K. Rheuma, köszvény ellen legjobb az Izomszesz. Használja a hires Vánusz-készitményeket.