Szamos, 1909. augusztus (41. évfolyam, 173-197. szám)

1909-08-06 / 177. szám

4-ik oldal. ÜUMOb (1909. aug. 6) 177 szám ö. T. önnek van igaza. A piacot csakugyan fellocsolták tegnapelőtt. Az egész dolog félreértésből történt, amit az is igazol, hogy egész nyáron hasonló eset nem fordult elő, N. T. Debrecen. A Szatmárvármegye címjegyzéke 1910. évre november hóban meg fog jelenni felelősünk szerkesztésében. Ha jó dolgai vannak, csak küldje be, a munkálatok már megkezdődtek. A rab. Nem közöljük. Az, hogy ön 12 esztendős, egyáltalában nem befolyásol bennünket. Igaz, hogy egy 12 éves gye­rektől jó vers, amit beküldött, — de ne­künk csak olyan verseket szabad közöl­nünk, amelyek absolut jók. De mi az ördögnek kell az, hogy maga a lapba verset írjon? Higyje el, fiatal ember, hogy egye­lőre sokkal több hasznát veszi annak, ha a jövő esztendei tananyagát olvasgatja. Azután ha minden áron verset akar Írni, nyújtsa be az önképzőkörbe, ott esetleg figyelembe veszik az enyhítő körülménye­ket is. De legokosabban teszi, ha nem ir verset egyáltalában. Nem érdemes. |Hiszen ma már Petőfi összes verseit, nehány százat, meg lehet venni egy koronáért. Azok pedig jók ! Főszerkesztő: Dr. Tanódy Endre. Felelős szerkesztő: Ifj. Litteczky Endre. Segédszerkesztő: Dénes Sándor. Munkatárs: Dr. Nagy Vincze. Gabona-piacról. Budapest. 1909. augusztus 5. Határidő Déli zárlat. Buzakinálat bőséges, vételkedv élénk. Szilárd irányzat mellett 8000 métermázsa került forgalomba 5—10 fillérrel drágább árakon. Egyéb gabonanemek nyugodtak. Idő : borús. Búza októberre — — ­„ 1910. áprilisra — ­Rozs októberre — — ­Tengeri augusztusra — — „ 1910. májusra — ­Zab októberre — — — Repce augusztusra — — Értéktőzsde. Déli tőzsde. Délutáni zárlat, Magyarhitel 757-45 —•— Osztrákhitel 649-— 648-25 Korona járadék 92-65 —•— Bútorozott szoba és koszt kapható. — Gim akiadóhivatalban. Eladó vetőmag. Köles vetőmag eladó Vörösmarty-utca 22. szám alatt. Az építő vállalkozók figyelmébe! A Szatmárvármegyei ált. tanitóegyesület Szatmáron 100 — 120 ezer korona költséggel internátust akar építtetni, melyet még a tél beálltáig fedél alá is óhajtana hozatni. Felkérem a vállalat iránt érdeklődő építő urakat, hogy az építkezési terveket a Rákóczi-uteai isko­lánál, ahol a költségvetési tervek is kapha­tók lesznek, a következő napokon délelőtt 10—12 óráig szíveskedjenek megtekinteni. Szatmár, 1909. aug. 5. Kótay Lajos, egyesületi elnök. Kereskedelmit végzett leány, ki a könyvelésben, levelezésben és gépírás­ban jártas, évi gyakorlattal megfelelő alkal­mazást keres. Cim a kiadóhivatalban. Alkalmazást nyer. Egyszerű könyvvezetésben jártas, kózmü és divatáru szakmát tanult kereskedő segéd, ki a kirakatrendezéshez is ért, — továbbá egy a könyvvezetésben némi gyakorlattal biró kisasszony üzletemben azonnal alkalmazást nyer. Fizetési feltételek megállapodás szerint. Mindkét állásra pályázókat kérem, hogy ajánlataikat velem Írásban közöljék. Deutsch Mór. Diák-csere. Melyik helybeli izr. család hajlandó polgár iskolába szánt fiát cserébe I. kereskedelmis - táért H. Szoboszlóra, ahol 6 oszt. áll. polg. iskola van, évi tandíj 10 K, intelligens ke­reskedő családhoz adni ? Bővebbet Szép Sámuelnél, Eötvös-u. 3., hitk. iroda. Hordó eladás. 6—700 literes használt kitűnő boros hordók, 3—400 hektoliter, igen jutányos árban eladók. Kölcsey-utcza 4. szám a Rosenfeld- fóle Vigadó alatti pinezében. Kiadó. A Kossuth-kert mellett épülő faipari szak­iskolával szemben ujonan épült 4 szobás lakás, előszoba, konyha, kamarával s a Teleky-utcára nyiló három 3 szobás lakás, melyhez külön-külön előszoba, konyha, ka­mara van s ugyanott a sarkon bolthelyiség raktárral, esetleg lakással november 1-től bérbe kiadó. Értekezhetni lehet Kinizsy utca 48. sz. alatt a tu'ajdonossal. R OHRLIGH Sámuel gyógyszerész Deák-tér 15 ajánlja kitűnő Hajnal crém, Hajnal szap. pan és Hajnal arcporát. Meghívó. A „Szatmári Husfogyasztási Szövet­kezet“ az 1909. julius hó 18-ára összehívott közgyűlés határozatképtelensége folytán, 1909 augusztus hó 15-én délelőtt 11 óra­kor az orth. hitközség templomának elő­csarnokában tartandó IY. évi rendes közgyűlésére a szövetkezet t. tagjait azzal hívom meg, hogy ezen közgyűlés az alapszabályok 25. § a értelmében a megjelenő tagok számára tekintet nélkül fog az alábbi tárgyakban határozni. Az évi mérlég és zárószámadások, va­lamint az igazgatóság és felügyelő-bizott­ság jelentése a szövetkezet helyiségében a jelen közgyűlést megelőző 8 napon át köz­szemlére kitétetik. Tárgysorozat: 1. Az igazgatóság és felügyelő-bizott­ság jelentése az üzleti év eredményéről és mérlegről. 2. Az igazgatóság és felügyelő-bizott­ság felmentése tárgyában való határozás. 3. Az üzleti év eredményének alap- szabályszerű felosztása. 4. Az igazgatóság és felügyelő-bizott­ság díjazásának megállapitása. 5. 3 felügyelő-bizottsági tag válasz­tása. 6. Esetleges indítványok. Szatmár, 1909. augusztus 5-én. Rothbarth József, ig. elnök. 13-70-71 13-90-91 9-96-97 7-56—57 7-00—01 7-54—55 13-85—90 nnanna^nnannmint: A cséplósi idény beálltával a t. gazdakőzönség szives figyel­mébe ajánlom nemrég nyíl’ zsákkölcsönző intézetemet, ahol kitűnő karban lévő, tel­jesen uj zsákok, a gazdaság minden cél­jának megfelelő vízmentes ponyvák, I-ső rangú szegedi kötéláruk, valamint dohány zsinegek gyors és pontos kiszol­gálás mellett, jutányos áron kaphatók. Tisztelettel : CSENDES BÉLA Szatmár, Attila-utca I. szám, Telefon 222. nanannnaanannann Eladó telkek. A közraktár mellett, a Népkerthez közel 21 telek igen szép és egészséges helyen jutá­nyos áron és kedvező feltételek mellett eladó. Értekezhetni: Beer Mórral, Szatmáron. Két szoba alkóvval kiadó Kazinczy- utca 4. szám alatt. Turvékony—V ámfalui Mária völgyi és Vámfalul • fürdők » Szatmárvármegye északkeleti részén, az Avas hegység fensikján kiváló hatásúak idült gyomor és májbajoknál, kösz- vényes bántalmak — légzőszervek és más nyálkahártyák hurutos, idült bántalmaik ellen. Tiszta lakások. Szolid árak. Közlekedés : A fürdő a szatmár— bikszádi vasút mentén fekszik, 3 ki­lométerre a vasút állomástól, honnan omnibus-járat bonyolítja le a közlekedést. Posta-távirda. Fürdőorvos dr. Ember Elemér, specia­lista női bajokban. Jó magyar konyha, tisztán kezelt borok. A vendégek olcsó és kényelmes ellátá­sáról, úgyszintén megrendelések elfoga­dásáról Ember Ignác fürdőgondnok gondoskodik, aki a kérdezősködésekre is készséggel válaszol. A fürdő már május 15-én megnyílt. Kiadó. A város központjában egy, esetleg két szobás udvari lakás gyermektelen család részére augusztus 1-től kiadó. Értekezhetni a kiadó- hivatalban. 30 hektoliter 1908. évi termés, kétszer lefejtett szatmár- hegyi (Nagy-Lippa) bor, kisebb mennyiség­ben is eladó. Rákóczi-utca 9. szám. Steckenpf erd- Liliomtej-szappan Legenyhébb szappan a bőrre nézve valamint anyári pattanások ellen 1 Kapható mindenütt ! MaKntatura papiros kfp!r“ — „Szamos* kiadóhivatalában. — Szabadsajté“ könyvnyomda Szatmár. 1909. — Nyomatott a Sleitsman E. T. budapesti festékgyár festékével.

Next

/
Thumbnails
Contents