Szamos, 1909. augusztus (41. évfolyam, 173-197. szám)
1909-08-31 / 197. szám
(1909, augusztus 30.) 197-ik szám. SZAMOS 3. oldal. Egyszínű, nehéz, escharps nyakkendők, 36 féle uj divat színben 1 K és 1 K 50 fill., PQT angol és franczia mintájú lencéma zsebkendők, fildecoss harisnya dupla sarok és orral kaphatók: RAGÁLYI KÁLMÁN, úri divatüzletében, Szatmár-Németi, Deák-tér 8. szám (Gillyén-ház.) által már felülvizsgált jövő évi költségelőirányzattal és hozzájárult ahhoz, hogy a jövő évre megállapítandó hiány 112 százalékos pótadóval fedeztessék. Képvásár a Pannoiában. A „Pannónia“ /kistermében levő képkiállitás, melyet Adler László, ismert műkereskedő hozott Szat- márra, igen élénk látogatásnak örvend. Adler László innen 1—2 nap múlva Deb- reczenbe indul s ezért képeiből képvásárt rendez. Az ilyen képvásárakat a mtibará- tok alaposan ki szokták használni, mert ilyen alkalmakkor a festményekhez igen olcsón lehet jutni. A kis tárlaton ma is nagyon élénk volt a müvásár s ez az utolsó napokon előreláthatólag fokozódni fog A mai napon többek között Görög Miklós, az ismert mübarát is vett képet. Örömmel konstatáljuk, hogy Szatmár város közönsége újból tanujelét adta a vidéki nívót jóval felülhaladó ízlésének és művészi dolgok iránti lelkesedésének. Megértette azokat a művészi intenciókat, melyek Adler László nemes vállalkozását, a hétköznapi üzleti törekvésektől menten, tárlatok rendezésében, ha csak kis méretben is, vezetik. Már a művészet népszerűsítéséért is pártolni kell ezt a képkiálli- tást, melyért köszönet és éli unsres jár Adler Lászlónak, ennek az agilis műkereskedőnek. Kivándorlás. E hóban városunkból a következő egyének vándoroltak ki Amerikába : Frank Sáli, Székely Józsefnél Koste János. Kuhajdánó Béres Mária és leánya Béres Jánosné, Apáti Imre és Teierling Márton. Országos állatvásárok Vármegyénk ben. Szeptember 7-én Szamoskrassón, 9-én Jankón és Királydaróczou, 13-án Avas- felsőfalun és Nagykárolyban. 16 án Erdődön, 20-án Sárközön és Fehérgyarmaton, 21-én Szatmár-Németibeu, 27-én Mátészalkán, 28-án Krasznabélteben, október 1-éu Kövárhosszufalun. Szerencsétlenül járt mozdonyvezető. Hadadi László, 34 éves máv mozdonyvezető a csengeri állomás közelében a mozdonyról kihajolva beleütötte fejét a távjelző vasába. Hadadi sérülése igen komoly. Á délutáni gyorsvonattal szálíitották Debrecenbe. A vasútállomástól mentőkocsin vitték be a kórházba, ahol gyógykezelés alá vették. Tűz a vidéken. Nagykolos községben e hó 24-én ifj. Ravasz László tyúkólja eddig ismeretlen okból kigyuladt s a keletkezett tüzből csakhamar lángba borult a közeli pajta és lakóház is. A tüzet a falubelieknek sikerűit eloltani. A bár egy- része biztosításból megtérül. Elgázolt öreg asszony. A háza előtti árokparton ülve beszélgetett a napokban Tóth Eszter, halmii 60 éves Özvegy asz- szony szomszédjaival. Eközben arra hajtott szekerével Vida Sándor, aki részeg volt és lovait egyenest az árokparton ülőknek fordította. A beszélgetők elszaladtak, de Tóth Eszternek már nem volt rá ideje s igy a szekér keresztül ment rajta. Az öreg asszony kezén és fején súlyos sérüléseket szenvedett. Vidát feljelentették az ügyészségen. Angyalcsinálás Mátészalkán. Veszedelmes asszonyt tartóztatott le tegnap a mátészalkai csendőrség. Márrégen beszélik, hogy Muukácsi Mihályné, győrteleki szülésznő rendszeresen foglalkozik angyalcsinálással, amire különösen azok az asszonyok kérik fel, a kiknek férje Amerikában van. Miután a csendőrség hosszú és erélyes nyomozás után több esetet rábizonyított a veszedelmes szülésznőre, letartóztatták és átadták az ügyészségnek. Furfangos utas. A szatmár fehér- gyarmati vonat egyik utasa panaszt tett a zaj'ai állomásfonöknél, hogy Nagype leske és Zajta között pásztorgyerekek kővel beverték a vonat egy harmadosztályú kocsijának ablakát s a kő őt is megsértette. Az állomásfőnök megkeresésére a csendőrség megejtette a nyomozást, amelynek során kiderült, hogy az egész kőhajigálás és sérülés mese, mert az ablakot maga a furfangos utas verte be s azért állott elő a mesével, hogy a kárt ne kelljen megfizetni. Beiratások. A kir. kath. tanítóképzőben a tanulók beiratása szeptember 1. 2. 3-án történik, mindig délelőtt 8—11 óráig. Az I, osztályba oly tanulók vehetők fel, akik legalább 14 évesek, de 18 évesnél nem idősebbek és a közép iskola, vagy polgári iskola IV. osztályát jó sikerrel elvégezték. A többi osztályokba a megelőző osztályról felmutatott és jó sikerről tanúskodó bizonyítvány alapján lehet beiratkozni. Lakást és élelmezést senki sem fogadhat mielőtt erre az igazgatótól engedélyit nem kap. Szeptember 4 ón reggel 8 órakor Vem Sancte s az iskolai év megnyitása. Szeptember 6-án megkezdődnek a rendes előadások. Az állami elemi iskolába a növendékek beiratása szeptember 1 napján d. e. 8 órakor kezdődik ; felkéretnek azért a t. szülők és gyámok, hogy iskolaköteles gyermekeiket szeptember !6 napjáig abba az iskolába, melynek körletén a lakásuk van, írassák be; szeptember 6 napján reggel a növendékek templomba mennek s ennek végeztével megkezdődik a rendes tanítás. Beírás alkalmával a növendékek 50 fillért kötelesek fizetni. Közszemlére kitett adókimutatás A legtöbb adót fizető bizottsági tagok 1910 évi névjegyzékének összeállítása céljából készült adókimutatás 1909. aug. 27-től számított 8 napra Ferenc Ágoston tanácsjegyző hivatalos helyiségében közszemlére tétetett, mely idő alatt az a hivatalos órákban megtekinthető s az ellen a közzétételi határidőben a polgármesteri hivatalhoz felszólamlások adhatók be. Uj gyár készül. A főkapitány tudatja a város közönségével, hogy Güth Ábrahám Fiai szatmári bejelentett cég a Belsőpostakertben dugó és szalmahüvely- gyár engedélyezése iránt folyamodik. A kik a telep illetőleg gyár engedélyezése iránt bármily oknál fogva kifogást akarnak emelni, kifogásaikat a főkapitányhoz a tárgyalás határnapjáig azaz 1909. évi szeptember hó 3-ának d e. 10 órájáig Írásban benyújthatják a tárgyalás határnapján pedig szóbelileg is előadhatják. Hitelesítés. A kir. törvényszék mint telekkönyvi hatóság a Szatmár-mátészalkai h. ó. vasút számára Szatmár-Németi szab. kir. város határában kisajátított területekről elkészített- összeírás, térkép és egyedi feimutetás hitelesítésére a helyszínére 1909. évi szeptember hó 14-ónek d. e. 9 óráját tűzte ki. Szerkesztői üzenet. B. L. Szatmár. Mint családfenntartó vagy mint öröklött mezőgazdaság tulajdonosa folyamodható póttartalékba helyezésért. Indokolt kérelmét az illetékes szoí- gabirói hivatalnál, vagy ha Szatmár város hadjutaléka javára sorozták be, a polgármesteri hivatalnál nyújthatja be. M. L Keresztnév csak abban az esetben változtatható meg, ha igazolni tudja, hogy jelenlegi neve tévedésből Íratott be az anyakönyvbe s ha két tanú megesküszik arra, hogy az életben mindig azon a néven nevezték, ösmerték, amelyre anyakönyvelt keresztnevét változtatni akarja. A kérvény a polgármesterhez adandó be. Főszerkesztő : Dr. Tanódy Endre Felelős szerkesztő Ifj. Litteczky Endre. Segédszerkesztő : Dénes Sándor. Munkatárs: Dr. Nagy Vincze. Gabonaüzlet. — Saját tudósítónktól. — Budapest. 1909. augusztus 30. Buzakinálat és vételkedv mérsékelt. Lanyha irányzat mellett 30.000 métermázsa került forgalomba 15—20 fillérrel olcsóbb árakon. Egyéb gabonanemek közül rozs 10 fillérrel olcsóbb, a többi nyugodt. Idő : meleg. Határidő Zárul: 1 ó. 30 p. Októberi búza — — — — — 13 38 Áprilisi búza — — — — — 13-50 Októberi rozs — — — — — 9-56 Augusztusi tengeri — — — — 7'53 Májusi tengeri — — — — 7T3 Októberi zab — — — — — 7-27 Szatmár. Búza 76 — — — — — — 13 25 Rozs 71 — 8 30 Tengeri vörös — — — -- 8’00 Zab uj — — — — — — 600 Értéktőzsde. Déli tőzsde. Délutáni zárlat, Magyarhitel 760-— — Osztrákhitel 654 50 —•— Korona járadék 92-60 92-47 Nyíl ttér. B rovat alatt közlőitekért nem felelős a Szerk A Deák-tér foltja. Válasz Dr. ll.-nak. Dr. H. aláírással ilyen címen egy cikk jelent meg a Szatmár Németiben, a melyben egy hosszas szalmaözvegység katzenjammeres hangja adja elő azokat a téves tapasztalatokat, melyeket való- szinüleg nyári kiruccanásai alatt szerzett. Nálam már nagyon rózsás állapotban járhatott a Fehórházról szóló zöld cikk irója, s ezért látja olyan feketének az állapotokat. Egyik téves állítást a másik után dobja oda a cikkben. Hogy én az italokat egyik embernek olcsóbban adom, mint a szabott ár, az a cikk Írójára nem tartozik. Hogy a törzsközönség szakácsnők, szobalányok, kocsisok, hetesek, bakák, ez sem olyan hiba, amiért a helyiséget el kellene törölni a föld színéről. Tessék meghívni őket a Pannónia nagy asztalához, ha nem akarják, hogy hozzám jöjjenek. Pincér vendégeim mind tisztességes emberek, akik ha kávéházba mennek, vannak olyan urak a pénzükért, mint Dr. H. szalmaözvegysége alatt a szeparé rejtelmes sötétségeiben. És a cikkíró ur tudja nagyon jól, hogy az effajta ember nagyon jó (volna) kliensnek, miért ne lenne jó kávéházi vendégnek? A részeg alakok, a zajongók, bu- csuzkodók együtt járnak a vendéglői iparral. Csak az a baja a cikkírónak, hogy én nem kérem ügyvédi diploma felmutatását vendégeimtől. Szabad másnak is mulatni, berúgni, nemcsak az ügyvédnek. A mozi két hónap óta nem működik, ennek hiába szaladt neki Dr. H. avas cikkével. Hogy az én fiam ott van a mozi