Szamos, 1909. július (41. évfolyam, 146-172. szám)
1909-07-22 / 164. szám
XU. évfolyam. Szatmár, 1909. julius hé 22., csötPrtök. 164, szám. Előfizetési dij : Helyben: 1 évre 12 K. »/* évre 6 K. V« évre 3 K, 1 hóra 1 K Vidékre:.. .. 16 „ 8 .......... 4.........150 Eg y szám ára 4 fillér. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Rákóczi-utcza 9. szám. m Telefonszám: 107. Mindennemű dijak Szatmáron, a lap kiadóhivatalában fizetendők. Hirdetések: Készpénzfizetés mellett, a legjutányosabb árban közöltéinek. — Az apróhirdetések között minden szó 4 fillér. Nyilttér sora 20 fillér. Lapunk mai számának főbb cikkei a kővetkezők; Gyilkos fegyenc. — Elfogott rablóbanda. — A plébánia betörök a vádtanács előtt. Elfogták a negyedik tettest. — Gyilkosság egy csirke miatt. — A Szamos halottja. — Gombamérgezés. — Elvitték a Papp Béla akasztófáját a múzeumba. — Amiből mindnyájan élünk. (T) Dongának a cséplőgépek, egyszer egy évben; a magyar apák csak egyszer aratnak egy évben, amint Deák Ferencz szerint az anyák csak egyszer szülnek. Az egész ország, mi mindannyian abból élünk, amit ebben a nehány hétben a cséplőgép kiont. Mi vagyunk az u. n. agrár-állam, még a százkoronáson is a kaszás térti Magyarország allegóriája. Szép pozíció az, őstermelő államnak lenni. Élelmiszer és nyersanyag tartja fenn az ipart, ebből áll elő a kereskedelem és ezeknek a mozgásaiból táplálkozik az egész kultúra, Egyszerű gondolkodás mutatja, hogy anyagokat feldolgozni, tehát ipart létesíteni csak fölöslegből lehet, abból a többletből, amire az őstermelőnek nincsen szüksége a saját élelmezésére. Késő. Irta: Beér Tamás. Abban az időben történt, amelyet a franciák „éntre chien et coup^-nak neveznek, Az asszonyok életének esthajnali idejében, amikor az utolsó elalvásnak induló fényébe az ifjúság beleveti egy-egy sugarát; abban az átmenetben, amelyben a közeledő öregséget a fel-feltünő árnyak jelzik. Ez az idő, mely legveszedelmesebb az asszonyokra; amikor érzik, hogy leghatalmasabb fegyverüket, szépségüket elvesztik és minden idegszálukkal ahhoz az égő vágyhoz kapaszkodnak, hogy még kívánatosak legyenek. Abban az időben látta viszont a férfit. Az ábrándos, kissé szentimentális fiúból erőteljes, tudatos férfi lett. Sötét szemeiben a győzelem kifejezését olvasta ki a nő. A győzelmi tudat nem a szalon arszlán elbizakodottságából származott, hanem a nevelés külsőségeiből, a benső érték tudatából és abból, hogy neve széles körben ismeretes volt. Mikor legutóbb látták egymást, akkor a nö már annak a „másiknak“ a felesége volt, aki regényekben és színdarabokban azt a bizonyos fatális szerepet szokta játszani. Szerették egymást. Mindketten fölül álltak a tucalemberek átlagán. És igy egyAz őstermelő államok tehát végsorban nemcsak a kenyeret adják az emberiségnek, hanem mindent ők adnak. Senkinek sem jutna eszébe olyan emberek közt gyárat állítani, akik csak annyit termelnek, amennyiből a saját élelmezésüket ellátják. A közlekedési viszonyok fellendülése folytán a helykülönbségek elvesztik jelentőségüket, mutatja az is, hogy minket az osztrák ipar lát el a szükséges cikkekkel. Az azonban már nem igaz, hogy az osztrák ipar a mi fölöslegünkből dolgozik. Ha ez igaz volna, akkor Magyar- országon régen állanának a gyárak, és itt kezdődik hazánk nyomorúságának egész története. Magyarország őstermelő állam volna és mégis kevesebb fölöslege van, semhogy az ipari munkást olcsón élelmezni tudná. Az élelmiszer olyan drága nálunk, hogy a munkás drágábban él, mint Ausztriában és főként, mint Németországban. Ezért magasabbak a munkabérek. Avatatlan emberek azt mondják, hogy a munkások mozgalma egyedüli oka a munkabérek emelkedésének és igy az előállított munkatermék áremelkedésének is. Nos hát Magyarországon mindig csak az ipari munkások szervezkednek máshoz való hajlandóságukban is volt valami abból a többletből, mely a szenvedély ingáját a holt ponton túl viszi. De a körül mények a maguk józan banálitásában erősebbek voltak és elválasztották egymástól a két fiatal lángoló szivet. A férfi azóta hírneves művész lett, mig a nő jól szituált, kifogástalan férje oldalán szerető feleség és gyöngéd anya gyanánt nyugodt életet élt. Húsz esztendő múlt el azóta, s most megint kereszteződtek életük utjai. A nő egyike volt azoknak az asszonyoknak, akiket „érdekes“ nőknek szoktak nevezni : karcsú, barna, asszony, akin nem látszott meg a kor. Mikor egymásnak kezet nyújtottak, mindketten érezték azt a villamos szikrát, mely az ujjaik hegyéből indul ki és a szív hatalmas dobogásában végződik. Homályosan sejtették, hogy a kötelék, mely őket valamikor egybefüzte, feszesebbé válik s fölébred bennük az, ami addig aludt : érezték, hogy ami eddig halottnak látszott, az csak kimért dolog volt: csupa konvenció; formák közé szorított titkolt érzés. S múlt az idő. Most, amikor az élet hullámai véletlenül egymás közelébe vetették őket, a legkülönbözőbb alkalmakkor találkoztak. Nem keresték szándékkal a találkozást, de mindig örültek neki. Mindkét és mégis a búzaárak emelkedtek legjobban, mégis az élelmiszerek ára emelkedett 150 százalékkal a legutóbbi évek alatt. A mi füleinkbe csak ezt dongják a magyar cséplőgépek, ezt a szomorú motívumot tudjuk csak bugásukból kiváltani. Amíg ez igy lesz, hogy az aratásunkból csak a kenyér, a drága kenyér marad, feldolgozni való fölöslegünk pedig nincs, addig történhetik bármi a közjogi, vagy a társadalmi politikában: az országnak el kell buknia és bukni fog. Hogy azután mi az oka ennek a nemzeti szerencsétlenségnek, azt mindenki megtudhatja, aki nem abból él, hogy meg ne tudja és főként abból, hogy mások meg ne tudják. A hitbizományok és általában a magyar nagybirtokok a kisebb hozam mellett is kielégítik a tulajdonosaikat. Akinek több százezer korona évi jövedelme van, annak nincs meg a rugója, hogy a termelést felfokozza, semmi sem ingerli arra, hogy a nagy fizio’ogiai és technikai felfedezésekbe befektetéseket eszközöljön. Hozzá még a földbirtoknál a nagyüzem nem olyan eredményes, mint az iparnál, tehát még jóakarat mellett sem tud úgy termelni, mint a közép- és nagyüzemek. A nagybirtok Magyarország gazszivben meg volt a fel nem használt életörömnek bizonyos mennyisége : valami szom- juhozó és sóvárgó érzés, mely végső konzekvenciában talán érzékiségből származhat, de mégis fölötte állt annak s leszűrt finomságban nyilvánult, nem pedig tudatos vágyakozásban. De hamar elkövetkezett az a nap, mely mindig bekövetkezik, amelytől félnek s amely után mégis sóvárognak a szomjazó szivek. Bárha mindig bekövetkezik, mégis meglep, mint a halál, melyet egész életen át várunk, a megnyilatkozás napja. Lehet-e ilyenkor eltitkolni valamit még? A birtoklás után való sóvárgás s a vágy, hogy szenvedélyben odaadjuk magunkat, a haldokló ifjúságnak ez az utolsó, reszkető kívánsága, mely nem akarja, hogy hiábavaló legyen egykori virágzása. Ez a vágy, ez a sóvárgás egymásba olvadt és erősebb volt a maga összetételében, mint az erkölcs írott és elfogadott kódexe. Nem minden habozás nélkül egyezett bele. Húsz esztendeig nem hiába él a nő a polgári hagyományos tisztesség és erkölcs körén belül, hogy hirtelen, minden átmenet nélkül összedőntsön oly épületet, mely fél életen át védelmet és biztonságot nyújtott neki. (Folyt, köv.)