Szamos, 1909. július (41. évfolyam, 146-172. szám)
1909-07-02 / 147. szám
Drága udvarlás. £ eserves könyek között panaszolta be a esi ndőrségen Csata Eszter nevű szatmári leán r Pauluk Károly nevű udvarlóját. Pauluk, aki külömben nős ember, ezen állapotát elhallgatva udvarolt, sőt házasságot is i »ért a leányzónak. Udvarlásközben ráveti e Csala Esztert, hogy a bankban levő 1071 koronás betétjét vegye ki. E célból mii dketten elmentek a bankba, ahol a bet ítet kifizették. Az ezüstpénzt a leány, a íankókat pedig a férfi kezelte fel. Mikor azonban elszámolásra került a sor, a fé :fi 416 koronával kevesebbet adott át szít e bálványának, aki emiatt feljelentette a íurfangos dón Jüant. Halálos rúgás. Kánya házán a napokban Vaszile Vaszil a Péteré nejét, aki áldott állapotban volt, meg verte s hasba- rugta. Ennek következték ín az asszony meghalt. A bíróság elrend dte a törvényszéki boncolást. Az orvo szakértők, dr. Ember Elemér és dr. Telec: Róbert megállapították, hogy a halált a brutális férj rúgása okozta. A vizsgálat folyik. Rejtelmes zálogcédula. Jó vásárt csapott a múlt héten Kovác) István, szatmári lakos. Egy ösmeretlen ember meg- szólította az utcán és mej ;vételre kínált egy zálogcédulát, amely e jy 32 korona 50 fillérre elzálogosított ai anyláncról és egy tulla óráról volt kiáll itva. Kovács megvette a cédulát 3 koronáé rt. De később gyanús lett előtte az olcsó vásár és félt, hogy bajba keveredik. Fel ritte tehát a cédulát a rendőrséghez, a! tol a gyanús eladót a Kovács által adott személyleirás alapján a vasúti állomáson megcsípték. Kérdőre vonták, mire elöadtt , hogy Major György szinyérváialjai lakes, földmives, az elzálogosított tárgyakat pedig találta. Egy csendőr erre kiment Ma, orral Szinyér- váraljára, a hol sikerült kipu íatolni, hogy Major az órát és láncot volt szolgálatadójától, Rosenberg Hermanntól lopta és jó darab ideig a kertben elá va tar otta. Mikor aztán azt hitte, hogy , lopásra nem jöhetnek rá, kiásta az érték tárgyakat és elzálogosította Szatmáron. i. csendőrség feljelentette Majort az ügyésíségen. Halálos villámcsapás. Herskovús Miksa nagysikárlói lakos a lapokban az dühöngő zivatar elöl 17 év >s leányával egy fa alá menekült. A villá n lecsapott s a leányt agyonsujtotta, ak i nyomban meghalt. Pusztító jégverés. Múlt b) 27- n délután 18 percig tartott irtóza tos zivatar vonult ivégig Ököritó határi n, eközben galambtojás nagyságú jég e ett, mely a külömben sem nagyon biztitó termést tönkre verte, Különös csoda, . togy a községnek Porcsalma falé eső h táráu még eső sem volt. A község nagy része valóságos koldusbotra jut. — N gy jégeső pusztított a mű t héten Száld ibágyon is, A galambtojás nagyságú jég óriási kárt tett az összes terményekben. A haláleset. Egy kis hi lába esett Kordobán Gergely falusi földmi rés. Korcsmái verekedés közben úgy talál; valakiuek a ft je a kezeügyébe akadni, ho ;y az illető valaki nyomban a helyszínen naradt, de még nem is elevenen, hanem h( ltan. Kordobán Gergely jól tudta, hogy mi következik ez után, uem első eset veit a praxisában, Hogy simábban folyjor a dolog, összeszedte magát és elindult Szatmárra jelentkezni az ügyészségen. D) hogyha netalán valaki az aiatt keresni találná, tájékozódás miatt kellő finotr íággal és szakértelemmel kiirta a háza ajtajára : „Kordobán Gergely haláleset mii tt zárva “ Azután szépen beballagott, beállított a palotába, jahol bűnbánóan jele itette az ügyészi irodában: „Instáilom, :essen becsukni, mert holttá nyilvánító tam egy legényt,* Az uj műsor. A Károlyi-k írt orfeu mának bemutató előadása volt a tegnap este. A rossz idő dacára is ij en sokan nézték végig a meglepetés számi an menő programmot. Az elsőrangú társul it igazán megérdemli a támogatást. 147. szám. (1909. julius 2.) S Z A MOS Születés, halál, házasság. A seatmár- nómetii I. kér. állami anyakönyvi hivatalban julius 1-én a következő bejegyzések történtek : Születtek: Pfau Bálint és Eifert Erzsébet „József*, Szigeti Lajos és Demeter Mária „Endre“, Vadnay Lajos és Szabó Erzsébet „Juliánná“ nevű gyermeke, Meghaltak: Puskás Sándor gkath. 2 hónapos, béíhurut. Telegdi György ref. 56 éves tüdőgümőkór, Peirovics Miháiyné ref. 26 éves, tüdőgümőkór. Üvegáruk Vásárlására legmelegebben ajánljuk Weist Albert szatmári céget. Az üdülés nélkülözhetetlen főkel - léki: a jó függőágy és hinták, valamint más ügyes nyári játékok és diabolók ér keztek Ragályihoz. Deák-tér 8. Gillyén-ház. Flóbert fegyverek, Browning revolverek és vadász fegyverek (lütichi gyártmányú), úgyszintén jégszekrények, mükőlap burkolattal, miáltal 50 százalék jég takarítható meg, valamint vas és réz bútorok legnagyobb választékban kaphatók Melchner Testvérek vaskereskedőknél, dr. Lehócky-ház Első Szatmár-Németi-i Temetkezési Vállalat. Eszközli a legkényesebb igényeket is kielégítő ♦ temetéseket. ♦ Nagy választék mindennemű temetkezési cikkekben- Érez- és fa- ♦♦ koporsókban. ♦ ♦ KOVÁCS GYULA Kazinczy-utca 15. szám. Lakás és műhely: Arany János-u. l/B. Szerkesztői üzenet. Gabi. Haves társulati» jelenleg szabadságon van. Sirius. Névtelen közleményeket nem veszünk figyelembe. Tessék a becses nevét is kö-ölni. Elvégre is nem olyan nagy szégyen az, ha valaki verset ir. Dr. K. S. Köszönettel vettük és közöljük a szép cikket. Annál nagyobb öröm- mei vettük annak beküldését, mert fedi az e tárgyban vasárnap megjelent cikkünkben kifejtett nézetünket, holott sokan a szakmabeliek közül erősen vitatták ennek az ellenkezőjét. Hízelgőnek tartjuk tehát magunkra nézve, ha nézetünket a leghivatottabb toll Írja alá. Főszerkesztő : Dr. Tanódy Endre Felelős szerkesztő Ifj. Litteczky Enbre. Segédszerkesztő: Dénes Sándor. Munkatárs: Nagy Vincze Gabona-piacról. Budapest. 1909. julius 1. Határidő Déli zárlat. Buzakinálat mérsékelt, vételkedv tartózkodó. Bágyadt irányzat mellett jelentéktelen forgalom 10 fillérrel olcsóbb árakon. Egyéb gabonanemek bágyadtak. Idő : borús. Búza októberre — — — „ áprilisra — — — Rozs októberre — — — Zab októberre — — — Tengeri júliusra — — — „ augusztusra — — „ májusra — — — Repce augusztusra — — 13-53-54 13- 87-88 9-93-94 7-73—74 7-65—66 7-85-86 706—07 14- 55—65 Értéktőzsde. Déli tőzsde. Délutáni zárlat. Magyarhitel 75250 Osztrákhitel 637-75 Korona járadék 92- — 81 1 1 1 1 3-ik oldal. Egy fiatal házaspár házmesteri állást keres augusztus elsejére. Cím a Kossuth-kert, Boldáu asztalosnál. Kis Leca János. Gargon lakás. A Deák-tér környéken két egymásba nyíló utcai, elengánsau berendezett gargon lakást keresünk. Cím a kiadóhivatalban. Korrektort keresünk lapunkhoz. Jelentkezni lehet|dél- után 5—7 óra között a szerkesztőségben. R OHRLICH Sámuel gyógyszerész Deák-tér 15 ajánlja kitűnő Hajnal crém, Hajnal szappan és Hajnal arcporát. Pincértanoneok felvétetnek. Jelentkezni lehet Márkus Sándor vendéglősnél, Károlyi-köz 1. szám alatt. Veszek jó állapotban levő olcsó fedett kocsit, továbbá egy bricskát, lehetőleg főkkel ellátva. — Ajánlatok ár és hely megnevezésével „kocsi* jel alatt e lap kiadóhivatalába küldendők. 775—1909. vhtó szám. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-o. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a szatmárnémeti kir. törvényszéknek 1909. évi 10675. V. sz. végzése következtében Dr. Biró Elemér ügyvéd által képviselt Szatmári leszámítoló és taka- rékegyletj javára 5000 K s jár. erejéig 1909. évi junius hó 7-én foganatosított kielégítési végrehajtás utján lefoglalt és 3757 kor. 10 fillérre becsültkövetkező ingóságok, u. m.: arany, ezüstnemüek órák, bútorok és egyéb ingóságok nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a szatmári kir. járás- bíróság 1909. évi V. 934—2. sz. végzése folytán 5000 K tőkekövetelés, ennek 1909. évi május hó 22. napjától járó 6 százalék kamatai, egyharmad százalék váltódij és eddig összesen 221 K 62 fillérben biróilag már megállapított költségek erejéig, Szatmáron, Hám János-u. 4 sz. a. és József kir. főherceg-u 4 sz. a. leendő megtartására 1909. évi julius hó 14-ik napjának délutáni 4 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t.-c. 107. és 108. §-ai értelmében készpénzfizetés mellett, a legtöbbet Ígérőnek, szükség esetén becsáron alul is elfognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le- és felülfoglaltatták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t.-c. 102. §. értelmében ezek javára is elrendeltetik. Kelt Szatmáron, 1909. évi junius hó 30. napján. Ádám Albert, kir. bir. végrehajtó. 7869—1909 szám. Pályázati hirdetmény. Szatmár-Németi szab. kir. váro3 tanácsa az adószámvevői hivatalnál magüresedett II oszt. adóvégrehajtói állásra pályázatot hirdet. Ezen állással 1100 korona évi fizetés, 2500 korona lakbérilletmény és nyugdíjjogosultság van egybakötve. A pályázók az 1833 : évi I. t. c 19 §-a értelmében képzettségüket, továbbá életkorukat s jó erkölcsi magaviseletüket okmányokkal igazolni kötelesek. A pályázati kérvények folyó évi Julius hó 8-án délelőtt 11 óráig a városi tanácshoz nyújtandók be. Szatmár-Németi szab. kir. város tanácsának 1909. junius hó 29 én tartót üléséből. Dr. Vajay Károly polgármester.