Szamos, 1909. július (41. évfolyam, 146-172. szám)
1909-07-15 / 158. szám
2. oldal. SZAMOS (1909. julius 15.) 158-ik szám. e zte ki Marx igazgató előtt a kényel- es utazás fölött. Az udvari vonat két ra húsz perckor robogott ki a pálya- dvarról. Mihalovics százados szabadlábon. Budapest, julius 14. Mihalovics volt honvédhuszár százados, József kir. herceg fiának volt katonai nevelőjét ma kibocsátották a Konti utcai katonai börtönből. Mihalovics egy újságíró előtt kijelentette, hogy egyelőre Beregszászba megy pihenni, — hogy azután mit fog kezdeni, azt még nem tudja. dolgozott a Hatotta Kardja. Megvagdait pincér. Sokat és sokan gondolkoztak és írtak már arról, hogy tulajdonképpen mire is kell béke idején a katona oldalán a kard. A mit senki meg nem tud fejteni, arra minduntalan véres feleleteket adnak azok a katonai botrányok, amelyek mind nem fordulnának elő, ha a katona nem lenne köteles magával hordozni kardját, udvarláshoz, feketekávéhoz és minden privát ténykedéshez. A véres, nyomorékká vágott civilfejek, kezek pedig tanúbizonyságot szolgáltathatnak amellett, hogy mégis jó a kard a katona oldalán béke idején is, mert nem rozsdázik be. Tegnap éjjel ismét működött a béke idején mindig harcias katonakard. A Hám János utcában Tyutyusán Mihály pincér összeszólalkozott egy őrmesterrel. A szóváltás közben az őrmester kirántotta kardját és vagdalkózni kezdett a pincér felé. A kard a menekülő pincér kezefejét érte és azon egy hatalmas, mély vágást ejtett. A megsérült pincér kezét az előhívott mentők kötözték be, az őrmestert pedig a csendőrök lefülelték és bekísér ték a laktanyába. nyíltan, Maupassant-t és a többi franciát. És ... és ... no és a többiről nem nyilatkozom. Tessék a többiekre nézve személyesen Idushoz fordulni. 0 megmondja, pirulás nélkül azt, amit én nem mondhatok meg, mert én nem vagyok egy fütyülő, tizennógyéves nagylány. Éjfél van. Idus regényesen horkol és oly egészségesen alszik, mint egy drága bunda nyáron, a bundaőrző paraffinos pincékben. Vájjon, mily álmok keletkeznek a Ohessien úrral — ki a regények hivatalból felszarvazott férje—beoltott lovagi as, szolid, szentimentális Lóránt gróf és a Chessiennével kombinált sziklaszilárd erényü Kunigunda képeinek benyomásaiból ? Lehetetlenül bolondok. De az nem baj. Mert Idusnak jó szokása, hogy reggel, mihelyt szemeit felnyitja, az ablakra néz és elfelejti álmát. Nyugodtan láthat hozzá kávéjához és vajaskenyeréhez. A megvagdalt szegény ember valószínűleg nyomorékja marad annak, hogy a katona pikkolót inni is karddal jár, a hős vitéz pedig előreláthatólag kap egy heti kaszárnyaáristomot. Nesze neked „át« wász!“ A német szó ellensége. Két súlyos pofon csattant el a héten egyik helybeli vendéglőben. A két magyar ötös eredete egy helybeli polgári túlzott sovinizmusára, a német szó túlságos gyűlöletére vezethető vissza. Egyik helybeli jómódú iparos mulatozott társaságával a vendéglő egyik asztalánál. A jókedv nagy volt, az ital fogyott erősen. Az iparos közben feláílott, hogy egy kis testi mozgást végezzen a teremben. Sétája közben beleakadt két mit sem sejtő, barátságosan beszélgető alakba: egy iparossegédbe és egy kucsóberbe. A két alak éppen német diskurzust folytatott s mikor hősünk közelükbe ért, egyikőjük széles gesztusok között éppen azt mondta a másiknak : „Aber wász ...?!* Az iparosban erősen felforrt a nix dájcs és haragosan odafordult előbb a segéd úrhoz : „Mit áber wász ? kell neked áber wász ? Ha kell, hát nesze neked áber wász !u És egy hatalmas pofont mért a dajcsoló iparossegéd képére, hogy annak nyomban a torkán akadt a német szó. Mivel pedig a magyarosítás munkáját ezzel még nem látta befejezettnek, hirtelen a kucséberhez fordult: „Nesze neked is egy áber wász!“ és azzal egy méreteiben nem kisebb pofont nyomott a jámbor svábnak is. A csattanó áberwászoknak a büntető járásbíróság előtt lesz folytatása. HÍRROVAT. Magyar betegség. A tekintetes és nemzetes urak kora rég lejárt. Ma már minden ember: nagyságos ur ! Az utóbbi időben az emberi hiúság óriási lépésekkel haladt előre és a cim- kórság valóságos vészes betegségként dühöng. S ez a betegség a társadalom ősz- szes rétegeinél megállapítható. A suszterinas ma cipésztanonc, a szókálló legény a mészáros ipartestület még nem önállósított tagja, a kereskedő segéd kereskedői alkalmazott, a pincér éttermi tisztviselő, az iroda főnökök irodaigazgatók, a táncmester az tánctanár, aki zenét tanít, az mindjárt zenetanár lesz, még ha semmi végzettsége sincs. Ma a pallér már építész, a több munkással dolgozó iparos gyáros, aki egy pár költeményt jól rosszul összetákolt, az költő; ha néhány rossz elbeszélést valamelyik igen alacsony színvonalon álló vidéki lapba bekónyörgött, Írónak hivatja magát, a szobafestő is ma festőművész. Aki egy hirt valahogyan összeizzad, azonnal újságíró. Még folytathatnám a sort, talán végét sem tudnám szakítani. Mindenik felfelé tör. Nagyobb kiván lenni, mint amilyen. S e címzéseknél azután igen különös dolgok származnak. Egyik olyan elnevezés után töri magát, amelyet a másik magára nézve lealacso- nyitónak tart. Csak egy példát ho zok fel. A színész ma színművész, azaz, hogy ennél is több: mester. A mesterember pedig tiltakozik a mester elnevezés ellen. Miért felemelő a mester cim a színész re nézve s miért lealacsonyító az iparos szemében ? Ezt csak a fejetet ejére állított logikátlan emberi hiúság tudná megmondani. De ez a hiúság, ez a cimkórság a vógelemzésben végtelen ártatlan mulatság lenne, ha a cimkóros bácsi, vagy néni nem úgy akarna élni, a mint cime megkívánja. Nézzünk csak szét ismerőseink között, a példák egész sokasága fog szemünk előtt elvonulni, a kiket anyagi romlásukba, gyakran bűnükbe is tisztán kizárólag a hiúság, az a vágy vitt be, hogy többnek tűnjenek fel, mint amilyenek valójában, mert a látszat a fő. Hány igazán szegény mesterember agyongyötri magát a kimerítő sok munkában, felesége és leányai selyemben, drága kalapban, magas- sarkú cipőben parádéznak. Hány alacsony- rangú, kevés fizetéssel biró hivatalnok szaladgál keservesen megkeresett „mellék- jövedelem“ után, hogy az asszonya, leánya a nyilvánosság előtt úgy jelenhessék meg, mint az ötször-hatszor nagyobb jövedelemmel rendelkező előkelőbb állású urnák felesége és leánya. Mennyi gond, mennyi szenvedés, mennyi álmatlanul eltöltött éjszaka, mennyi megalázás és kunyorálás! De minden azonnal feledve lesz, csak a „cim“, csak a „látszat“ mondjon sokat, mutasson sokat . . . Hiába, az öregek mégis csak okosabbak voltak, mint mi. Azok egyszerűen szigorúan előírták, hogy minden ember állásának megfelelően milyen ruhát hordhat. Igaz, hogy akkor nem volt annyi nagyságos ur, mint most, de a nagyságos cim nélkül is jobban, könnyebben megélhettek és boldogabbak voltak, mint az a sok adósságban nyakig úszó nagyságos ur és nagyságos asszony . . . A főkapitány szabadságon. Tankóczi Gyula rendőrfőkapitány betegsége miatt hosszas szabadságra ment. Távolléte alatt dr. Csomay Aladár alkapitány helyettesíti. Egy idős urinő halála. Az Árpád- utca 87, sz. házban egyedül lakott egy lakásban özv. Egry Endrónó Noéh Emma, Egry Endre volt törvényszéki biró özvegye. Tegnapelőtt feltűnt a házbelieknek, hogy a 68 éves uriasszony nem jön ki a szobájából. Jelentést tettek a rendőrségen, ahonnan bizottság ment ki a helyszínére, amely a lakás ajtaját felnyitotta, mikor is az uriasszonvt ágyában halva találták. Dr. Wallon Gyula orvos megállapította, hogy a halálát szervi szívbaj okozta és mintegy 10-12 óráig feküdt holtan. Az elhunyt uriasszony halálát előkelő rokonság gyászolja. Személyi hir. Dr. Erdélyi Miksa tanulmányi célból pár hétig Münchenben tartózkodik. Halálozás, özvegy Vasady Perencné szül. Újhelyi Viola, Vasady Ferencnek az ugocsavármegyei tiszántúli járás volt szol- gabirájának özvegye tegnap reggel hosszú és kínos betegség után 42 éves korában Szatmáron meghalt. Az elhunyt asszonyt nagy kiterjedésű és előkelő rokonság gyászolja. Közgyűlés. A Mezőgazdák, kereskedők és iparosok takarók- és hitelszövetkezete f. hó 11-én tartotta I. évi rendes közgyűlését. A szép számban megjelent tagokat Osztroviczky István elnök üdvözölte és rámutatott azon örvendetes eredményre, melyet a szövetkezet már a kezdő évben elért. Az előterjesztett zárószámadások egyhangú elfogadása után dr. Timár Zsigmond ügyvéd méltatta Osztroviczky István intézeti elnök érdemeit, kérve őt, nemkülönben az intézet vezetőségét és tagjait a további buzgó támogatásra. Az
