Szamos, 1909. július (41. évfolyam, 146-172. szám)
1909-07-06 / 150. szám
Előfizetési drj: ^elvben: egy évre 12 K. félévre 6 K. '/* évre 3 K. I hóra I K vidéken • « « 18 ■ » 8 „ „ 1( 4 ,, „ 2 M Egy szám ára 4 fillér. ___ Sze rkesztőség és kiadóhivatal: Rákóczi-utoza 9. íz. Telefon: 107. Mindsnnemt dijak Szatmiron a lapkiadó hivatalában fizetendők. HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjut&nyosabb árban közöltéinek Nyilttér sora 20 fillér. Az apró hirdetések között minden szó A fillér. Lapunk mai számának több cikkei a következők: A függetlenségi párt értekezlete. — A képviselő ház ülése. — Elvetett tanácsi határozat. — Csibész furfang, elrabolt óra. — Tűzvész a Kereskedelmi részvénytársaságnál. — Eltűnt gimnáziumi tanuló. Javító vizsgára utasiüattak. (T.) A minisztérium tehát nem bukott meg véglegesen, csak javítót kell tennie majd ősszel. A tárgyak nincsenek meghatározva; létszámemelés, politikai erkölcstan és más hasonló ismeretágak lesznek valószínűleg napirenden. A mostanihoz hasonlóan kóros állapotoknak nagy áldás minden nap, amely életüket meghosszabbíthatja és a tengődésnek ezeket a ciklusait nem használhatjuk ki okosabban, mintha rostokolás közben a működő tényezők súlyát mérlegeljük. Ki lehet indulni abból, hogy magában a függetlenségi pártban, de az ezész koalícióban vannak elégedett és elégedetlen elemek. Ez a legprimitívebb elkülönözés már megvan, a jelei láthatók voltak a közelmúlt pártéleti mozgalmaiban. Ennyi differenciálódásnak kell is lenni okvetlenül, mert a parlamenti és politikai élet halála volna, ha igaz volna az a látszat, amely szerint az összes pártok és azoknak minden rétege egységesen állanának a kormányzat mögött. Az elégedettek és elégedetlenek erkölcsi alapot nélkülöző szétválása eleinte és javarészt ma is még, a képviselők kenyér- és egyéb érdekei szerint történt és történik. Ez a magva a párt- alakulásnak, amit nem szemrehányáskép mondunk és amit épp oly kevés oka van szégyenleni a mai parlamentnek, mint az elefántnak az ormányát. Közös természettörvénye ugyanis a polgári és nemesi áll írnoknak az, hogy vezetésük a közérdektől távol álló rugók erejéből mozog. Ezek az elégedetlen emberek azonban kénytelenek cégért is keríteni, jelszavakat és programmot. így indulnak ki a nemzetre is kiható politikai mozgalmak abból, hogy a nemzet kiválasztott legkiválóbbjai miniszterek, államtitkárok és főispánok akarnak lenni. Az adott esetben az elégedetlenkedők pártja felvetette a bankkérdést. Ez szerencsétlen választás volt, amelyhez sem a korona hozzájárulását, sem a külföld rokonszenvét belátható időn belül nem lehet lesz megnyerni. Utóbb azonban a Kossuth-Justh- féle paktumban bennefoglaltatik az általános és egyenlő választói jog is. Tegyük fel, — a változatosság kedvéért — hogy az urak igazat és komolyan beszéltek és akkor történelmi értékű példáját találtuk annak az itt vázolt tannak, hogy a legsilányabb személyi politika hogyan vezethet áldásos programmok kiküzdéséhez és megvalósításához. A választói jog lesz az őszi javitó vizsga nehéz kérdése. S ha a gyomor- korgással kezdődő, de esetleg néphimnuszban végződő fe'riadás addig megerősödik, akkor aligha fog sikerülni Andrássynak és Apponyinak az a javitó. Mert hiszen Wekerle igazán megmaradhat annál is inkább, miután nincsen nála lelkesebb és hasznosabb hive a mindenkori programúinak, amelynek szolgálatában áll. A kormány nem marad. Maradását feltételhez köti. Budapest, julius 5. Wekerle Sándor miniszterelnök ma délelőtt fél tiz órára minisztertanácsra hivta össze a kabinet tagjait. A minisztertanácson, amely a kóp- viselőház ülését megelőzte, Wekerle Sándor miniszterelnök bécsi utjának eredményéről számol be. Közvetíti a felség azon óhaját, bogy a minisztérium őszig maradjon állásában. Maradunk, de egy feltétel mellett. A minisztertanácson, mint igen jó helyről értesülünk, a kabinet tagjai hozzájárulnak az ügyek továbbviteléhez, de csak ama feltétel teljesítése után, hogy az ügyvezető kabinet újra kineveztessék. Erről a feltételről a kabinet tagjai lemondani nem akarnak. S valamennyien bizakodnak is abban, hogy a felség ezt az óhajt teljesíteni fogja, mert különben a kabinet tagjai közt megtörik a szolidaritás. Ha a kinevezés megtörténnék, a kormány a válság megoldását igen radikális eszközökkel fogja siettetni, A minisztertanács határozatával Wekerle Sándor miniszterelnök Becsbe utazik. A képviselőház ülése. Budapest, julius 5. A letartóztatott horvát képviselő. Tiz heti szünet után ma ismét ülést tartott a képviselőház. Hangulatképek. A vén koldus. Irta: Schulik Kálmán. A vasárnapi utca tarka tömkelegében egy öreg ember lépdegél a házak mellett. Járása ingadozó: a pálinka vet girbe-görbe utakat a lábai alá. Ruhája kopott, régóta fedheti aszott testét. A feje, az csodás, krisztusi, őszes szálakkal aranyozott szakálla puhán simul az áliára; fehér hajfürtök omlanak le kabátjának zsíros gallérjára. Bottal a kezében, lassan cammog az öreg, amerre az ut vezet. Néha megbotlik a saját lábában, akik mellette elhaladnak, rámosolyognak, ő megcsóválja a fejét s tovább megy. A vasárnapi utca vegyes zaja elsiklik a füle mellett, a tarka szinek nem bántják a szemét, ráncos arcán boldog mo- solylyal, lassan cammog az öreg előre, amerre az ut vezet. Bizonytalanul ingadozó lábai egy ház előtt gyökeret vernek. Megáll, nem megy tovább. Valami zaj, valami kacagás üti meg a fülét. Ez más zaj, egészen más, mit az utca produkál. Hallgatózik. Egy férfi áll a ház ablakánál, átölelve ifjú hitvesét. Aranyos, parányi gyermeken kacagnak, ki előttük ül az ablakpárkányon s gyüszönyi szájával édesen csacsog. „Anyuci, apuci, én szeretlek titeket,“ mondja a gyermek. Felelnek rá a szülők: „Ugy-e milyen édes ?“ Minden szó kihallatszik a nyitott ablakon s remegve hallgatja azokat az öreg. Az ajka megmozdul, mormog magában valamit: „Nyomorult élet, én ezt miért nem ismerhetem ? 1“ „Gyermekem soh’ se volt, — mormolja tovább, — szülőket nem ismertem. Nekem a nyomor adott életet s az utca nevelt fel. Hát tudhatom én akkor, hogy milyen az élet odabent a családi fészekben ? Boldogság, miért nem öleltél engem is át. Nem most, nem, most már késő, még akkor, amikor még én is ember voltam, amikor még vágytam asszonycsókra, gyermekkacagásra . . . Akkor, most már csak roncs vagyok, csak roncs, nem ember.“ Két forró könycsepp gördül a ráncos arcra. „Eh most már mindegy nekem I“ Tör ki egy elkeseredett sóhaj az öregből. Azután nekifog az útnak. Megy lassan, cammogva előre, amerre az ut vezet. Nehány ház marad el csupán mögötte s újra zaj üti meg az öreg fülét. Ez már iobban hasonlít az utca lármájához s nem olyan, egészen más, mint amelyek keserű érzéseket csaltak ki az előbb összefonnyadt szivéből. Megáll s hallgatózik. Csúnya a zaj s piszkot, szennyet hoz felé. Egy durva férfihang dörgése üti meg a fülét, azután szánalmas asszonysirás következik. Sikoltás hasítja át a levegőt: „Segítség, a gazember még megöli“ A nyers férfihang megismétlődik: „Vacak dög, segítséget még te kérsz ? 1“ Az asszony sírást egy gyermekhang még élénkebbé teszi: „Anyám, apám, miért veritek véresre egymást ? ?“ Az öreg teste megremeg. „Mi történik itt?“ kérdi önmagáiéi. „Undok dolog, egy házaspár verekszik,“ adja meg magának a feleletet. „Ezek a hangok már ösmerősebbek, — fűzi tovább önbeszélgetését, — s ha hallom, hálát adok az Istennek, hogy ilyen sorsra juttatott.“ (Folyt, köv.)
