Szamos, 1909. július (41. évfolyam, 146-172. szám)
1909-07-03 / 148. szám
2. oldal. SZAMOS (1909. julius 3.) 148-ik szám haladás diadalmasan tiporná el az ő politikai és társadalmi uralmukat. Ez az egyik, amit látniok kell ellenségeinknek. A másik jelenség az, hogy egyéni béltartalom és politikai szoliditás tekintetében olyan férfiakkal találják magukat szemben, akik Szerbiának válnának díszére. Kiéhezett, vagy telhetetlen emberek maffiájával, ameiy állásokra és pénzekre áhítozik és amelylyei 'ehet beszélni mindenképpen, csak okosan nem. Összevetve már most azt, hogy egyrészt az uralkodó elemek és osztályok folytonos közjogi lármákra és harcokra vannak utalva, mert máskép nem tudják magukat fenntartani, nem tudják elhallgattatni azt a rengeteg orvoslásért kiáltó problémát, amelyekkel ar ország egész élete sújtva van, másrészt pedig azt, hogy maga ez a politikai uralom a csontja velőjéig korrumpálva van; a trón és az osztrák tartományok tervszerű s gyökeres akeióha fognak lépni, hogy ebben az országban a magyar szupremáciát megdöntsék, a nemzetiségi harcnak szabad folyást engedjenek és még attól sem fognak idegenkedni, hogy a gazdasági osztályharcot arra használják ki, hogy valamelyik küzdő felet maguk mellé édesgessék. Ezt a reakciót okvetlen meg kell szülnie a mostani reakciós uralomnak. S ez az a veszélye a hazának, amelyből a koaiició megélhet, amelybe a nemzet belehalhat. Döntés előtt. Az egységes függetlenségi párt. A magyar politikai világban részben elszántan, részben még reménykedve várják a királyi döntést. A pessziA legbájosabb táncosnőre emlékezett, mikor az még óvodába járt és ha találkozott vele az utcán, savanyu cukorkáért kapta tőle a csókokat. Egy fiatalos, pelyhedző bajuszu ur, aki harsány hangon, nagy otthonossággal rendezi a négyest, még most is előtte áll — csak a szemét kell behunynia — apró, rövid nadrágocskájában, amint elfintorítja arcát a fejére nyomott barack miatt. Mégis csak vén fiú már ő, akinek leikéből kipusztiiották, elhervasztották a fiatalos érzéseket az élet. viharai. Vén fa, aki mellett magasra, sugárra nőttek az apró, fiatal csemeték. Erőltetve, elszántan rázta le magáról a vénségnek, a fakóságnak bántó érzését. Hiszen ő nem a gardedám, nem a négyest rendező fiatal ur kedvéért kínozta ma fiatallá magát. Otthagyta a terem sarkát és fiatalos, biztos léptekkel ment táncba hívni a lányt, akinek kedvéért, két szaváért, édes mosolyáért elfelejtette mohos öregségét. Derékon fogta és megfeledkezve mindenről, öregségről, szenvedésekről, viharokról, fiatalkori biztosságával forgatta végig a termen. Tekintete odatapadt a kis lány kipirult gyerekarcára s úgy érezte, hogy annak fiatalsága, amely lázba, édes szerelmi tűzbe hozta az ő lomhán, fáradtan csörgedező vérét, átragadt reá is és megint fiatal, léha, bohó, húsz esztendős udvarló lett belőle. misták a darabont-kormány felújítását, vagy legalább is a képviselőház feloszlatását várják. Azok azonban, a kik még mindig reménykednek a politikai válság békés megoldásában, meg vannak győződve arról, hogy a korona előbb-utóbb belátja az eddigi és a további kísérletek sikertelenségét és Kossuth Ferencet bizza meg a kabinetalakitással. Hogy azonban a kormány mikor szánja rá magát erre a lépésre, az még teljesen bizonytalan. A függetlenségi párt egysége Kossuth és Justh között létrejött béke folytán biztosítva van s igy a két vezér megállapodott a politikai kérdések keresztülvitelére nézve abban az alapban, hogy a függetlenségi párt semmiféle koalícióba nem megy bele, hogy kormányvállalása .egyenesen kizárja a bankszabadalomnak bármilyen formájában való meghosszabbítását és végül, hogy a választói reform az általános és egyenlő szavazati jog alapján valósítandó meg. Mindazonáltal a párt két árnyalatból áll. A radikálisabb része bízik a király alkotmányos érzületében és azt hiszi, hogy a kibontakozás Kossuih és Justh meghallgatása után a függetlenségi párt által fog mngtörténni. A másik, mérsékeltebb árnyalat azt hiszi, hogy súlyos megpróbáltatások ideje következik és Lukács kihallgatását egy inparlamentáris kormány kinevezése fogja követniA bankcsoport reménykedik. Justh Gyulánál a képviseloházban ma ismét megjelentek a bankcsoport tagjai és a délelőtt folyamán többször telefonon beszéltek Kossutbah E csoport ma opti- misztikusan hirdette, hogy Lukács mai kihallgatása reájuk nézve kedvező lesz. Remélik, hogy Kossuth lesz a miniszter- elnök. Lukács küszöbön levő designálásá- ban nem hisznek, de ha mégis megtörténnék, az esetben nagy komplikáció állna be. Az uj kabinet ugyanis hétfőig alig A második fordulónál a négyest rendező fiatal urban akadtak meg, aki rá sem nézve a vén legényre, kellő sikkel és biz tonsággal kérte el a következő fordulót táncosnőjétől. A lány pedig hirtelen kibontakozott az öreg fiú ölelő karjai közzül, amelyek görcsösen ragaszkodtak a neki világot jelentő fiatalsághoz és mire egy sebesen bosztonozó táncos pár nagyot lökött a vén fiun, az ő fiatalsága már a terem másik oldalán keringett boldogan, ráhajtva fejecskéjét a rendező ur vállára. A vén fiú nagy ütést érzett a lelkében. Ebben a pillanatban omlott össze egész fiatalsága, az ifjúi életben való minden bizalma. Lehorgasztott fővel hagyta el a mulatságot, kedvtelenül, letörve ment haza. Otthon leült Íróasztala elé egy mély karosszékbe és egész éjjel keserű szivarokat rágva virrasztón. Virrasztón a báli éjszakán felravatalozott, örökre, visszahivhatatlanul eltűnt fiatalságának koporsója fölött, amelyre az utolsó, csalfa remény széttépett foszlányaiból egy álombéli fiatal bakfis leány, a másnak viruló fiatalság személyesitője tette reá a szemfedőt. Másnap pedig beesett szemekkel, fakó arccal ernyedten kelt bírókra az élet fárasztó viharaival. alakulhatna meg és eshetnék át a kinevezés összes stádiumon. Másrészt a designá- lás tényleges megtörténte után az eddig ügyvezető kabinet már nem jel enhetne meg a hétfői képviselőházi ülésen és igy lehetséges, hogy szükségessé válik a hétfői ülés elhalasztása. TÁVIRATOK — Saját tudósitónktól. — Lukács László a királynál. Nincs döntés. Becs, julius 2 Lukács László mai kihallgatása egy óra hosszáig tartott. Döntés még ma sem történt. Lukács további intézkedésig Bécs- ben marad. Mai kihallgatása után lakására majd a külügyminiszterhez hajtatott, akivel hosszasan tárgyalt. A király holnap ismét kihallgatáson fogadja Lukácsot. A döntés elhalasztásának oka. Becs, julius 2. Beavatott jelentés szerint a király azon elhatározását, hogy a döntést elhalasztja, a Kossuth és Justh megegyezésére vonatkozó hirnek lehet tulajdonítani. A döntés elhalasztását jó jelnek tartják a függetlenségi pártra nézve. Sikkasztó rendőrkapitány. Rozsnyó, julius 2. Szakáll Árpád rendőrkapitái y nagyobb összegű hivatalos pénzek elsikkasztása után megszökött. Most országszerte körözik. A tanácsból. A vízvezeték tervezése. Dr. Forbát Imre műegyetemi magántanár értesítette a városi tanácsot, hogy hajlandó a vízvezeték és csatornázás tervezését elvállalni, mielőtt azonban erre- vonatkozó ajánlatát megtenné, a munkálatok terjedelme és részletei iránt a helyszínén kivan tájékozódni. E célból külföldi tanulmáuyutjából való hazatérése után városunkba jön. A gőzfertőtlenitő telep felállítása. Erdélyi István főmérnök és Dr. Vajay Imre tiszti orvos részletes tanulmányt terjesztettek elő a gőzfertőtlenitő telepről, amely a járvány kórház telkén és a szomszédos Klein Vilmos féle telken lenne legcélszerűbben elhegyezhető. A felállításí költség a telekvétellel együtt 27100 koronára van előirányozva. A tanács az előterjesztést kiadta a közegészsógi bizottságnak javaslattétel végett. Az alkoholellenes liga támogatása Az alkoholellenes liga megkereste a városi tanácsot, hogy 100 korona segély- lyel lépjen az egylet pártfogói sorába. A tanács erre nézve intézkedés élőit a főkapitánytól véleményt kért. Az iparos tanonciskola elhelyezése. A Kinizsi-utcai állami népiskolában megtűrt iparos-tanonciskola végleges elhelyezése sok gondot, okoz a hatóságnak. Minthogy azonban az iparos oktatás elsősorban állami feladat, a város tekintettel