Szamos, 1909. június (41. évfolyam, 123-145. szám)

1909-06-22 / 139. szám

2 Ik oldal.

SZAMOS

139. szám. (1909. junius 22.)

Élet-halál harc

a medvével.

A szénégető kalandja.

Nyugodtan, csendesen dolgozgatott Beibe Vaszil avasi szénégető munkás az ilobai és ráksai határszélen. Munkálkodásában a sűrűből hallatszó dörmögés zavarta meg.

Beibe a hang irányába figyelt s megszokott füle csakhamar felösmerte, bogy egy medve csörtet feléje a sűrűből.

Menekülni már nem volt ideje, mert a medve már közel volt hozzá és egyenest feléje tartott, és előbb beérte volna őt, mint ő a közelben dolgozó társait.

Torkaszakadtából ordítozni kezdett tehát, hogy nem messze munkálkodó társait figyelmessé tegye.

Eközben azonban a medve egészen közel ért Belbéhez és rávetette magát

Élet-halál harc fejlődött ki a medve és a kétségbeetten védekező munkás- ember között.

Beibe több sebből vérzett, mire a közelben dolgozó többi munkások fejszékkel odarohantak. A medve erre megriadt és nem várta be, mig az emberek odaérnek hanem otthagyta Belbét aki a kiállott irgalmaktól eszméletét vesztette.

Hideg vízzel locsolták, mire csak hamar magához tért. Sérülései nem veszedelmesek.

A lövöpetrii gyilkosság.

— Tudósítónk a helyszínén. —

Mit mond az orvos?

Beszélnek Lövőpetriben.

A vizsgálat

(Tegnapi rendkívüli kiadásunk tartalma.)

Jeleztük már, hogy a lövöpetrii rejtélyes gyilkosság ügyében tudósítónk a helyszínére ment, hogy közvetlenül igyekezzék meggyőződni az ügy mibenlétéről és lehetőleg kifürkészni mindazokat az ügyre vonatkozó bizonyítékokat és adatokat, amelyek felderitvék ugyan, de a távolság miatt be nem szerezhetők avagy amelyek még nincsenek felderítve.

A környéken való másfél napi tartózkodás után tudósítónk következőkben ■rámolt be tapasztalatairól:

Minél közelebb vitt a vasút Gyüre szabolcsmegyei községhez, annál több szó elétt utitársaink körében a szenzációs esetről, amely úgyszólván egészen felzavarta a különben csendes vidék egyhangú nyugalmát.

Rendkívül feltűnő és az esetre nézve jellemző dolog, hogy bár távol van még a vizsgálat attól, hogy az ügyben végleges és biztos véleményt mondani lehetne, az utitársak mind úgy tárgyalják a gyilkosságot, mint a melyben Róth Albert bűnössége már meg van állapítva. — Sehol egy kétely, sehol egy mentség, sehol egy szánakozó szó nem hangzik el Róth Albert mellett, rosszindulatú, erőszakos, vad, ideges embernek ösmerte a környéken mindenki és senki sem fog megütközni azon, egy embert sem fog váratlanul érni az, ha a bíróság annak idején kimondja rá a bűnöst.

Ezt mutatják azok a dolgok, amelyeket az utón hallottam olyan emberektől, akik közelről ismerik Róth Albertet, sőt olyanoktól is, akik vele baráti jó viszonyban voltak.

Sokan látták őt az utóbbi időben Kisvárdán izgatottan, földult arccal járni, kelni, folyton ügyvédeket keresett és Kisvárdán járkált akkor, mikor a gazdálkodóra nézve igen fontos munkaidőben egy gazda sem megy el szívesen othonról.

Ez azonban természetesen mind csak hangulatkeltésre alkalmas dolog, konkrét adatot, tények mellett szóló bizonyítékot az utitársak közül egy sem tudott felhozni.

Beszélgetés az orvossal.

Este volt, mikorára Gyüre szabolcs- megyei kisközségbe értem. Felkerestem itt Rad'.as Gézát, a szerencsétlen ügyben nevezetes szerepet játszó orvost.

Radios Géza tudvalevőleg szintén fel van jelentve, mert a család az ő szereplését is gyanúsnak látja ez ügyben. Tudvalevő ugyanis, hogy ő mint halottkém szivszélhüdést konstatált a halál okául, holott — mint később kiderült — a hullában karbol-mérget találtak.

Radios 35—40 év körüli ember, megválasztott körorvos Gyürében s bár diplomáját még meg nem szerezte, más jelentkező hiányában azzal a kikötéssel töltötték be vele az állást, hogy diplomáját egy év alatt megszerzi. — De — úgy mondják a falubeliek — ezt az egy évet meg kellett hosszabbítani az orvos kérelmére, aki ezt a kérelmet azzal indokolta, hogy egy nagy ellensége van neki az egyetemen, aki miatt nem tudja letenni a vizsgát. Mint ő maga mesélte, igen jó családból való ember, egyik fivére büntető járásbiró a fővárosban, a másik mérnök a császár és kir. udvartartásnál, édes atyja pedig éveken át volt orsz. gyűl. képviselője Fiume városnak.

Mióta esete a lapokat bejárta, nap- ról-napra kap — úgymond — nyílt levelezőlapokat különösen első éves medikusoktól, amelyben megrójják azért, hogy egy typikus karbol-mérgezést orvos létére nem tudott felismerni.

Egyébként minden igyekezeté oda irányul, hogy a szerencsétlen ügyben tisztázza magát, megmentse kenyerét és becsületét és e célból csodálatos buzgósággal igyekszik felhajtani, kideríteni és a «értett család ügyvédjének kezeihez juttatni minden olyan adatot, ami Róth Albert bünöisége mellett szól. A sze- rono«étlen Róth Albertné halálának körülményeit, valamint az ügyben azóta tapasztalt dolgokat -a következőképpen adja elő:

Róthéknak nem voltam háziorvesa, de barátságban sem voltam velük, mert vad, unszimpatikus embernek ismertem Róthot, akiről különben köztudomású, hogy néhány év előtt 2 heti fogházat ült amiatt, hogy a lebocsátott vasúti sorompót kinyitotta és a vasúti őrt megverte. — Nejével egy ízben találkoztam egy ösmerős családnál, amikor az asz- szony amiatt panaszkodott, hogy férje nem akarja őt gyógykezeltetni. Ez már régebben történt. Most március 12-én a halálesetet megelőző nap vörheny járvány miatt hivatalból kiszálltam Lövő- petribe. Róthné meghallotta, hogy ott vagyok s elküldte értem férjét, hogy látogassam meg. Felmentem és Róthné, akit nagyon kedves uriasszonynak ismertem, gyomortájék fájdalmakról panaszkodott. Bélhurutot állapítottam meg nála és konstatáltam, hogy a gyomrát is elrontotta. Továbbá szivelzsirosodást és a sziv- csucslökésekből szivgyöngeséget állapítottam mer. Ez utóbbit nem szüntethettem meg, pz előbbi ellen azt ajánlottam, hogy szedjen este rieinust, reggel pedig Dówer-port. Ezek után leültünk Róthtal és Róthnéval az ebédlőben diskurálni. A férj tokaji bort hozott az asztalra és azt idogáltuk, beszélgettünk a betegségekről, miközben azt mondottam:

— Kisebb betegséget elvégre ellensúlyoz az igazi szeretet.

Meglepett, hogy ezen szavak után Róth Albert, akiről köztudomású, hogy brutálisan bánt nejével, átölelte a feleségét és forrón megcsókolta. Későbbi beszélgetés során azt mondta az asszony nekem:

— Látja, doktor ur, most is fáj a gyomrom, én nem tudom, de állandóan félek valamitől, pedig nagyon, de nagyon szeretnék még élni.

Ezt külömben azért tartom fontosnak, mert, amint hallom, a Róth Albert családja ahhoz a mentséghez kapkod, hogy a szerencsétlen asszony öngyilkos is lehetett, amit én különben teljesen kizárt dolognak tartok. Nem sokára haza mentem. Másnap, szombaton délelőtt értem jöttek Petriből, hogy azonnal menjek, mert Róthné meghalt.

Kimentem. A szoba már tele volt akkor emberekkel, Róth Albert pedig a szoba egyik sarkában ordított, mint egy sakál. Oda mentem a halotthoz, megvizsgáltam, rajta sem foltot, sem pörköt nem észleltem és igy mint halottkém azonnal megírtam a jelentést, hogy a halál oka a fentebb már ismertetett diagnózis alapján csak szivszélhüdés lehetett.

Már akkor feltűnt nekem, hogy Róth Albert a jelentés megírásakor abbahagyta a keserves zokogást, odajött a hátam mögé és vállamon kérész-