Szamos, 1909. június (41. évfolyam, 123-145. szám)
1909-06-17 / 135. szám
2-lk oldal, SZAMOS 135. szám. (1909. június 17.) Letartóztatták afelegéggyilkos- gággal vádolt földbirtokost. Súlyos bizonyítékok. — Saját tudósítónktól. — Szatmár, junius 16. Lapunk tegnapi rendkívüli külön kiadásában megírtuk, hogy a nyíregyházai vizsgálóbíró által kibocsátott elfogatási parancs alapján a gyürei csendőrség kedden reggel letartóztatta Róth Albert mezőpetrii földbirtokost, aki ellen most már súlyos bizonyítékok vannak arra nézve, hogy 26 éves fiatal feleségét, Weisz Irmát, előre megfontolt szándékkal, tisztán anyagi érdekből megmérgezte. Eddig csak a fáma híresztelése, mende-mondák alapján járt szájról-szájra a hir, hogy a tettes nem lehet más, csak Róth Albert. Most már azonban töméntelen súlyos bizonyítékot juttatott a család ügyvédje a vizsgálatot vezető hatóság kezébe, melyek mind amellett szólallak, hogy a gyanúsítások egyáltalában nem voltak alaptalanok. Részletes tudósításunk a Pittiválba illő bűnesetről, annak szenzációs részleteiről és a vizsgálat eddigi anyagáról a következő: Mit beszélnek a cselédek? Azt már megírtuk, hogy a család mindjárt a temetés alkalmával gyanúsnak találta a halálesetet és egy azonnali boncolás kieszközlésével nyomban azt akarta bebizonyítani, hogy a szegény "Weisz Irma, aki 7 esztendeig a legboldogtalanabb házaséletet élte brutális férje oldalán, erőszakos halállal múlt ki. Akkor azonban részben a férj tiltakozása folytán, részben a kisvárdai rabbinus lebeszélésére, aki a halott iránti kegyeletre hivatkozott, de főként az elhunyt háziorvosának, Radios Gézának (nem Dr.) azon határozott kijelentésére, hogy a halált szivszélhüdés okozta, elállottak ebbeli szándékuktól, De a gyanú nem ült el lelkűkben, hanem mindjobban megerősödött. A legelső biztos nyomra Dávid Hermina, szatmármegyei születésű szakácsnő vezette a családot. A szakácsnő Róth Albertné temetése után állott be Róth Alberthez és az elhunyt fiatal asszonyt nem is ismerte. Esténként a konyhán, cseléd szokás szerint folytatott beszélgetések közben azután az ott szolgáló másik két cseléd, Pajka Borca és Kozma Julcsa elmesélték neki a haláleset felette gyanús körülményeit. Elmondták, hogy a szomorú emlékű szombati napon Róth Albert lefüggönyözte a hálószoba ablakait egészen sötétre, szigorúan rájuk parancsolt, hogy feleségéhez be ne merjenek menni s azután ő maga vitte oda az állitóiag orvosságot tartalmazó üveget. Ez a két cseléd hallotta azt is, amint a szegény Weisz Irma a bevett „ orvosság“ hirtelen lenyelése után kínos fájdalmában felkiáltott: — Ez nem orvosság-, ez méreg-, összeégeti a gyomromat. Róth Albert azonban mit sem törődve ezzel ki ment a szobából, miután előbb ismét ráparancsolt a cselédekre, hogy feleségét zavarni ne merészeljék és elment a templomba, ahova különben csak a legnagyobb zsidó ünnepek alkalmával szokott járni A két cseléd félt gazdájának ösmert szigorúságától s így nem mertek a szobába még akkor sem bemenni, mikor kíváncsiságból bekukucskálva úrnőjük keserves és kínos jajgatásait hallották. — Jaj, Istenem, meghalok, egyre ezt mondta rettenetes fájdalmában a szegény asszony. Mikor azonban látták, hogy Róth Albertné állapota már nagyon súlyos, elszaladtak gazdájukért a templomba és haza hívták. Mikorára Róth Albert hazaért, a szerencsétlen asszony már halott volt. A cselédek egyike meglátta a halott asszony éjjeli szekrényén levő üveget, kezébe vette azt s azt mondta Róth Albertnek: — Hiszen a nagyságos ur nem ricinust adott a nagyságának, hanem karholt, Róth Albert erre magából kikelve durván rárivalt a cselédre: — Ne törődj te avval, törődj az édes anyáddal és kikapta a lány kezéből az üveget. Ez az üveg különben azóta vég ltg eltűnt és mikor kérték Róth Alberttól, azt feleltej: elveszett. Dávid Hermina a két cselédtől hallott dolgokat nyomban elmondotta Jónap Miksa földbirtokosnak, aki viszont közölte az elhunyt fiatal asszony édes anyjával, özv. Weisz Mózesnével és fivérével, Földvári Farkassal. A feljelentés és a vizsgálat. A család erre megbízta jogtanácsosát, Dr. Ehrenreich Lipót szatmári ügyvédet, aki az elhunyt fivérének földvári Farkas földbirtokosnak neveben beadta a feljelentést gyilkosság miatt egyelőre ismeretlen tettes ellen. A vizsgálat során Dávid Hermina fentartotta előbb ösmertetett vallomását, a másik két cseléd azonban szigorúan tagadott mindent. Dr. Ehrenreich erre sürgős kérvényt adott be a vizsgáló bíróhoz, amelyben kérte Róth Albertné holttestének exhumálását. csalt, megalázott, fenkölt ősanyáim, ti mit szóltok ehhez ? De amint feléjük fordulva felpillant, az felülmúl minden eddigi iszonyatot, mert ime, a komor, méltóságos ük-ük-ük nagyanyák képei alatt (igaz, hogy legtöbbnyire csak egy-egy, legfeljebb két és csupán egy esetben tiz, de mégis, mégis ! ...) bizony mi ' gadás benne? férfi-kisértetek gubbaszxod- tak. S még hozzá micsoda gyanús obskúrus alakok ? ! Hegedősök. Apródok. Sőt olyan furcsa, átmeneti jelleggel biró vándor-lovagok vagy effélék .. . Nem, nem. Bezdéti látni se, hinni se akarja őket. Igen. Agyrém az egész. Hiszen csak lehetetlen, hogy az ő ősanyái, akikre a hetedhét országra hires, neves és előkelő likas-bezdéti Bezdétiek becsülete volt bízva, már akkor is és annyiszor ... — Ugy-e, nem igaz? — kérdezte felugorva s most már sorra járt a képek, szobrok között, s kíméletlenül dobta félre az útjába akadó jobbágy leányokat és spinette tanárokat, mitsem törődve azzal, hogy ilyenkor kezén az az érzés támadt, mintha mézbe esett hajszálak tapadnának hozzá. —- ügy e nem igaz? A Bezdétiek vérébe sohasem vegyült plebejus elem? De kérdésére csak azt éri el, hogy az ük-ük-ük nagyapák képei felöl részben fogak csikorgatása, részben tehetetlen nyöszörgés hallszik, s hogy itt-ott egy-egy buzogányos kéz a férfi kisértetek felé suhint bőszen, könyörtelenül, de csak az üres levegőt éri s hogy a komor, méltóságos ük-ük-ük nagyanyák, szemlesütve fordítják el fejüket, hogy a felháborodott unoka vallató pillantását elkerüljék . . . —■ ügy?... Hát ig^ vagyunk? — kacag Bezdéti Aladár gúnyos keserűséggel. Így vagyunk? Szégyeljétek magatokat! — Különösen te, Kakutyi Kolombár Borbála, a kenyérmezei hős Bezdéti István özvegye, — te, aki előtt, ha jól látom, épen tiz mindenféle jötí-ment kuncsorog . . . Nesze neked pezsgő. Vidítsd fel az udvarlóidat! Ezt mondta a Pomeri-palackot egy orrnélküli kőemlékhez vágta. Péter, a hűséges komornyik ész nélkül törtetett a szobába. — Mi a baj nagyságos uram: —- ki- áltá, midőn gazdáját igen kényelmetlen — felig ülő, félig fekvő — helyzetben találta a nagy karosszékben. — Semmi, semmi — dadogta Bezdéti kábult fejét simogatva, ügy látszik elaludtam. — Bizony el, hiszen réges régen megvirradt ! — felelt Péter, aki ekkorra már ott térdelt a terem másik végén és megjegyzés nélkül gyűjtögette markába az itt is ott is felcsillanó üvegszilánkokat, aztán szolgálatkészen felugorva: Parancsolja a reggelit nagyságos ur m ? — kérdezte.-—- De erre Bezdéti komolyan dühbe gurult. ^ — Mikor fogod már végre megszokni te szamár, hogy Móltóságosnak szólíts. Hát még mindig nem tudod, hogy kamarás lettem ? . . . Mi ? Most azonban rohanj és fo - gass, — Mához két hónapra, — tette hozzá jókedvre derülve: asszony lesz a háznál Péter! . . . Eltaláltad vén kópé . . . mi? Esztikének hívják öregem, igen, Esztikének/. . V 51 z< ÜK Ij ;ar tűi ed« 11 8P ha: egVn *senyez az Európában. ^«gytisziiiást, fclmefntht, gizaaslsi, ftayhsal&t 1 ^ifapstalatial sszH'óz’ál J ód Sívd Szatmár, Várdomb-utca 12. Felvételiek : |J 4 Atilla-utca 1. Magyar Áruház. — ** 9 Kazincy-utca 14. Guttmarj palota Kávét mr- beszerezhetünk y* tíMM ÜO SÁNDOR szatml^Kazinczy-u^ „1,1 okka keverék“ csffctn HiilőttWcfessége 1 kg. 4*40 korona, villany erővel pörkölve
