Szamos, 1909. június (41. évfolyam, 123-145. szám)

1909-06-02 / 123. szám

14k tidal. SZAMOS 193. «situ. (1909. junius 9) hangoztatjuk azonban, hogy akár igaz, akár nem a pünkösdi szenzáció, semmi esetre sem hihetetlen. Mert a mostani urak azt mondják, hogy szeretnék ők látni azt az alávaló- ságot, amire ők nem képesek. És ebben az egyben egy vélemé­nyen vagyunk velük. TÁVIRATOK — 8 aj át tudósítónktól. — Őfelsége Pozsonyban. Bóes, jun. 1. Őfelsége ma délelőtt 9 órakor el­utazott Pozsonyba, hogy az Erzsébet gyermekotthon felszentelési ünnepélyén résztvegyen. Kihallgatások a királynál. Budapest, junius 1. Wekerle pénteken utazik Béosbe. Kossuth és Andrássy pedig a jövő hé­ten. Az audiencia hétfőn kezdődik, ami­kor is Őfelsége legelőször Kossuthot fogadja. Tragédia a műteremben. Meglőtte a kedvesét — majd önmagát. Budapest, junius 1. Sztatlorinszky F. festőművész Fe- renc-köruti lakásán a n.ai napon félté­kenységből kedvesére Binder Jósefinre lőtt, majd maga ellen fordította a gyil­kos fegyvert. A leányt haldokolva szál­lították a Rókusba. A festő azonnal meghalt. A tanácsbői. Emléket a szatmári békének! Lapunk hasábjain már megemlékez­tünk arról, hogy Ferenczy János újságíró, nyugalmazott városi ellenőr két évi szor­galmas kutatás után felderítette a szatmári békekötés helyét. Szerinte a Deák-téri br. Vécsey féle telken fenállott éléstár épüie tóben, melyet 1711.-ben a szatmári refor­mátusok templomul használtak, tárgyalták és írták alá a magyarországi és erdélyi vitézlő rendek a szatmári békekötés pont­jait. Ezen történelmi nevezetességű hely emléktáblával való megjelölését kérte Ferenczy János. A városi tanács az előter­jesztést Bagossy Bertalan főgimnáziumi tanár egyező szakvéleményével a közmű­velődési bizottságnak adta ki. A helyi érdekű vasutak közgyűlése. A szatmár—erdődi és szatmár—bik- szádi helyi érdekű vasutak május 25-ikén tartották közgyűléseiket, amelyekről a város közönségét, mint nagy részvényest kimerítően értesítették. Már az igazgató- sági ülések alkalmából jelestük, hogy mindkét vasúti társaságnak igen jó üzleti éve volt. A bikszádi vasút bevételei 11-6 százalékkal emelkedtek, tiszta nyeresége 85,835 korona 63 fillér volt. Az elsőbbségi részvények után 4 százalék osztalékot fi­zetett. A szatmár—erdődi h. ó. vasútnak 58,295 korona volt az üzleti nyeresége és 35 százalékot fizet a törzsrészvények után. Uj bíró a betétszerkesztésnél. A kir. törvényszék értesítette a városi tanácsot, hogy a városi betétszerkesztési munkálathoz Jeney Sándor biró helyett Dávid Samu betétszerkesztő bírót küldte ki. Faátvétel a szentvéri raktárban. Az avasból tömegesen beszállított és be­raktározott tűzifa átvételére a tanács Léber Antal városi erdész mellé Szentiványi Károly bizottsági tagot és ifj. Kiss József számtisztet küldte ki. Visszavont lemondás. Sóváradi Biró Géza köztisztasági vál­lalkozó a vállalat vezetésétől vissza akart lépni s azt Kinder Józsefre akarta át­ruházni. Ezen szándékát be is jelentette. Most ezen bejelentését visszavonta s igy a vállalat továbbra is vezetése alatt marad. A Gerber-féle Spermaczett-tej felül­múl minden eddig hirdetett kézfinomi- tókat, mely egyszeri használat után a kezet hófehérré és bársonypuhává teszi. Egy üveg 70 fillér és egy korona. Kapható: Gerber Béla gyógytárában Szinérváralja és Szabó Géza oeemege- üeletében Szatmáron Hajdú Péter. A kis-hodosi ref. egyháznak, vala­mint az egész nagybányai egyházmegyé­nek mély gyásza van. Egyik magas képzettségű fiatal lelkészük Hajdú Péter fejezte be pár nappal ezelőtt tragikus módon pályafutását. A különben egész­séges alig 26 — 27 éves lelkész fürödni ment a Túr vizébe, ahol szivszélhüdés érte, minek következtében pár perc alatt meghalt. Elhunytának váratlan hire az egész vármegyében ahol csak ismerték, min­denütt mély részvétet keltett. A gyász legjobban sújtja fiatal szerető hitvesét, akivel akivel alig múlt egy éve, hogy házasságra lépett. A megrendítő szomorúságban az elhunyt apósán Zeke Yincén és család­ján kivűl osztozik elsősorban kis egyhá­za, melynek hívei szeretettel csüggtek a fiatal tudós papon, aki képzettsége ré­vén várományosa volt a theologiai tanszéknek. Hajdú Péter tanulmányait a debre­ceni főiskolában végezte, ahol már több pályadijat nyert dolgozataival. Majd a gróf Yay családnál nevolősködött Sza- bolcsmegyében. Ezen tevékenysége közepette irta meg legjelentősebb munkáit, minek ré­vén ösztöndíjhoz jutott és Ba selben folytatta további tanulmányait. Külföldről haza kerülve a inárama- rosszigeti főgimnáziumban működött egy évig, mint helyettes vallástanár. Innen hívta meg a kis-hodosi egyház lelké­szének. Szabadalmazott kézi mangorlógépek és szabadalmazott jégszekrények, mü- kőlap burkolattal, miáltal 50 százalék jég takarítható meg, úgyszintén m. kir. állami gazdasági gépek, u. m.: cséplő- garniturák, veto-gépek, milienumi fű­kaszálók, resicai ekék és ahirneves Kal­már-féle rosták beszerezhetők Szatmáron kizárólag MELCHNER TESTVÉREK raskereskedőknél. A gépraktár a Korona- épiüet-ben van, hol minden egyes gép megtekinthető. Tornaverseny. A testi nevelés bámulatos szép eredményéről volt alkalmunk vasárnap délután a kir. kath. főgimnázium árnyas udvarán meggyőződni. Igen sajnálatos körülmény, hogy a tanügy barátain kívül vajmi kevesen érdeklődtek az igazán szép látvány iránt. A Tornakor, melynek vezetője Papp Aurél rajztanár mutatta be évi munkás­ságának eredményét, mellyel tulajdon­képpen a füstbe ment országos versenyen akart a selyem zászlóért sikra szállani. Jól eső érzés fogott el bennünket látva a pompásan fejlett, edzett ifjakat, kik oly szépen dolgoztak, hogy méltán remélhettük volna az országos versenyen is a legszebb eredményt. A rendkívül nehéz szabadgyakor­latok pontossággal, szabatos mozdulatok­kal, egyöntetűen mentek. Magas és táv­ugrásban és általában a szertornában is szép eredményt értek el az ifjak, ami különben alábbi sorainkban szemlélhető. Sajnos a nyújtó tornásrás a szer eltörése miatt elmaradt. Kitüntetést nyertek : Távugrás főidről: I-ső ezüst érem, Bárdoli Lajos V. o. t. 5 m. 10 cm., Fász- tusz György V. o. t. 5 m. Il-ik bronz érem Demjén Imre VI. o. t. 5 m. és Tóth Kál­mán VI. o. t. 5 m., III-ik oklevél Pás- kándy József és Láng László 4 m. 90 cm. V. o. t. Sulydobás 2-éfc méteres | _t-bői I-ső ez üst érem 17 m, 50 cm. Dery Pál VIII. o. t., II-ik bronz érem Benyovszky István VII. o. t. 16 m. 70 cm., III-ik oklevél Fásztusz György V o. t. 16 m. 10 cm. Magas rúdugrás földről," 1-sö ezüst érem Benyovszky István VII. o. t. 2 m. 80 cm., II-ik bronz érem Maros Pál VIII. o. t. 2 m 70 cna. III-ik oklevél Lengyel Mihály VII. o. t. 2 m. 60 om

Next

/
Thumbnails
Contents