Szamos, 1909. május (41. évfolyam, 99-122. szám)

1909-05-18 / 112. szám

112. szám, (1909. május. 18.) SZÁMOS 3-ik oldal. agy maga, mint társai búcsúszavait. Dr. Kelemen Samu szellemes fel­szólalása után, Havas Miklós szavalta el jó humorral telt alkalmi versét, mely percekig állandó hangos de­rültséget keltett. Orosz Alajos, mint a Kölcsey kör volt pontos pénztá­rosától, dr. Fejes István humoros fel­köszöntőjében mint volt katona a Vörös-kereszt egylet nevében búcsú­zott Radótól, melynél a távozó szintén valami tisztséget viselt. Pethő György jóazágkormányzó, mint a Gazdasági egyesület igazgatósági­tagjától búcsúzott. Thurner Albert, Bőd Sándor szintén toasztoztak. Radó meghatottan köszönte meg a baráti szeretet megnyilatkozásait és érzé­keny szavakban mondott istenhoz- zádot. Miháj lovits százados szülei ke­gyelmet kért. Miháj lövi* s houvéd- huszár-százados, akit József főherceg­gel szebben tauusitott magaviseleté mia'.t lefokozásra és fogságra Ítéllek, szülei utján királyi kegyelemért fo­lyamodott. A kegyelmi kérvényt véleményezés végett Budapestre kül­dik a honvédelmi miniszterhez. Befejezett hajsza A darabont világban s e jogcím elég volt az üldözésre, hajsza indult meg Szabó Sándor mára marosi alispán ellen is. A közigazgatási bizottság a vádakat alaptalanoknak találta, ennek találta most a belügyminiszter is. Schönherr Sándor kincstári er­dész temetése. F, hó 15 én d. u. 11 érakor temették el a város és kör­nyék óriási részvéte mellett a tragi­kus sorsú kincstári erdészt Schönherr Sándoht. Á kerületi kincstári erdészi hivaial Mo'csáuu Gábor nagybányai erdőtanácsos, a Teleki társaság Révai Károly elnök és Fiiesz Henrik titkár, a iáposbányai erdészi hivatal Kende Dániel erdötanácsos vezetése aiatt vett részt a gyászszertartáson. A környék no'abilitásai közül is szá­mosán jelentek meg. A gyászkocsit több mint öt ven koszorú díszí­tette. A simái a ha’ottat dr. Vass Gyula ügyvéd búcsúztatta el a Teleki társaság nevében. Társadalmi élet a vasúti tiszt­viselő-karban. A máv. pályaudvará­nak közelében levő csinos kis parkban együtt volt vasárnap délután és az esti órákban mondhatni az egész vasúti tisztikar és családtagjai. A kug­lizó .-egttyitásával kaposolato an igen vigkedóyü társas összejövetelt rer- deztc-k. nagy iámpionos kivilágítással és tekinté yes számú hordó sörök Ciapolásával. A társaság a legjobb hangulatban ápolta s kartársi vi­szonyt, sőt elhatározták, hogy kaszi­nót létesítenek, ha erre a célra a vá­rostól a közelben telket kapnak, mely épület, amiut tervezik, bizo­nyára hozzájárul az állomás kör­nyékének csinosodásához. Dalestély. A „Szafcmárnémetii ipa­ros dalegyesület* 1909. május 31-ón, püakösd másodnapján a Kossuth-kerti kioszkban jótékonycélu dalestólyt és ezt követeiőleg táncmulatságot ren­dez a következő min orral: 1. Nép­dalok, éuékli az Iparos Dalárda. 2. Humoros felolvasás, tartja Mózes Ist­ván 3. Sorentoi emlék és népdalok, énekli Fábián Lajos. Szavalat, tartja Tuba Endre. Bordulok, énekli az Ipa­ros Dalárda. — Kezdete este 8 óra­kor. Belépődíj szemólyenkint 1 K 20 f. Modern színpad. A Károlyi-ház tágas, egészen fővárosi mintára be­rendezett kerthelyisége vasárnap este szinte a várakozáson felől telt meg. 4- 500 főre lehetett tenni a jelenle­vők számát. Városunk közönségének figyelme tehát, mellyel eme vállala­tot kisérte impozáns módon nyilvá­nult meg és remélhető, hogy ha nem is lesz mindég ily nagyszabású az érdeklődés, a kellemes kert és jó mü- soru előadás hétköznapokon is össze fogja hozni városunk társadalmát. Általában igen jónek mondhatjuk a bemutató előadást. Természetesen elsősorban Gyárfásról a fővárosi or­feum tagjáról kell megemlékeznünk, aki iránt a legnagyobb érdeklődés nyilvánult. Alig győzött a meg meg­újuló tapskivánalmaknak eleget tenni. Andai pompás humorista, aki a mű­sor szigorú családi jelegre a legjobban ügyel. Dévai Jenő igen sikerült szá­mokat adott le, igen értékes tagja a társaságnak. Mons Goddin komikus és parodista igen ügyes férfiú. Ormai Lujza, mint ?sidó bócher, a háttérből előtörő hangulatból Ítélve, fenomenális lehet. A legérdekesebb, hogy a zsar gont oly pompásan utánozó nő kérész tény. A néger trió szintén sláger száma volt az estén. A baruafiuk pompásan rakják a lábaikat, a kis kapuciner szinii nővel egyetemben. A karmester igen jó muzsikus. A helyek beosztásánál és a kiszolgálás­nál voltak némi zavarok, melyek, amint értesültünk már elrendezhettek. A guinmikerekü tarifája. A fő­kapitányi hivatal előkészítette a gummikerekü kocsik árszabályzatát, melyet jóváhagyás végett a tanács hoz tett át. A külön tarifa tekintet- t 1 a gummi erekre, drágább, mint Lajbis vagy Duvid közismert fiakke- resek vastalpu jármüveié. Javaslat szerint az egész napra 15 kor., fél napra 8 kor., 1 órára 3 kor., félórára 2 o.or., negyedórára 1 kor. Jára ok a sorompón beiül megállapodás nél- kü 2 kor. Temetés a háztól ki és vissza 6 kor Színház, táncmulatság menet-jövet 5 bor Vasúti indóháztól jövet ás menet 2 kor., este tiztől reg ge! ötig 3 bor. Esküvő, keresztelő a templomig 4 kor. Ha vendégek szál hittatnak, minden fordulat 2 korona. Óraszám mellett a bérkocsi csak a sorompón belüi eső területen vehető igénybe. Podgyász a kocsi belsején kívül 20 fillér darabonkint. Születés, halál, házasság. A szat- márnémetii I. kér. állami anyakönyvi hivatalban május 15. és 16 áu a követ­kező bejegyzések történtek : Születtek : Száraz Simon és Tamássy Mária „Ilona“, Gulcsi Mihály és Vend­hüger Julia »Magdolna“, Barna Gyu­la és Márkusz Verőn „Margit“. Csáki András és Balogh Juliánná „Piroska“ nevű gyermeke. Meghaltak: Sámuel Erzsébet 9 hó napos, izr. agyhártya lob, Csocs Má­ria 3 hónapos, g. kath. hörglob, özv. Krausz Józsefné 60 éves hashártya lob, Klein Eszter 28 éves, izr. tiidő- gümő. Házasságot kötettek: Terge Lázz’ó és Szikonik Mária, Sternberger Leo­pold és Klein Margit, Lukács Iván és Tisza Juliánná, Heiszler Sámuel és Czigler Záli. Kertmegnyitág. A „Hungáriában* ma, azaz f. hó 18-án Bunko Vince zenekara közreműködésével ünnepé­lyesen megnyílik a tüuderkertek mintájára át-alakiíott kerthelyiség, ahol a legjobb borok, onnan ahova feljárni is bajos, naponta frissen csapolt kitűnő minőségű sör, minden időben friss Ízletes villásreggelib kap­hatók. A kert kiapadhatatlan kelle­metességeit díjmentesen élvezhetik a nagyérdemű vendégek. Szives láto­gatást kér tisztelettel Weisz Adolf. A jó szappant arról lehet felismerni, hogy vízben könnyen oldódik és igy a ruha szennyjét is könnyen oldja. Éppen azért a könnyen oldódó „Szar- vas“-jegyü „Schicht“-szappanért szí­vesebben fizetünk egy fillérrel többet, mivel sokkal kiadósabb, mint az ol­csóbb szappan, Kérjünk mindig ,,Schicht“-szappant a „Szarvas“ jegy­gyei, melynek tisztaságáért 25.000 koronával szavatolunk. Üvegáruk vásárlására leg­melegebben ajánljuk Weisz Albert szatmári céget Ahova feljárni is bajos, a sikárlói legmagasabb hegyen termett kitűnő sikárlói karcosbor egy félliteres bu- telia 25 krajcár. Sajáttöltésii, 4 éves sikárlói pecsenyebor — „Hungária gyöngye* címen, egy butelía 50 kraj­cár Aki még nem kóstolta, keresse fel a „Hungáriát.* Flóbert-fegyverek és valódi Browning-revolverek, lüttichi gyárt­mányú ; úgyszintén nickel és aluminium konyhaedény ék, legnagyobb válasz­tékban kaphatók: Melchner testvérek vaskereskedésében Szatmár (Dr. Le- hótzky-ház.) Szerkesztői üzenet. Kis aranyos. Nagyon kérjük, hogy ne küldjön minden vasárnap b. la­punk számár - tárcát. Ha csakugyan kis aranyos, az apróhirdetés rovatban sokkal szívesebben látjuk a sorait, mert a tárcáját annak dacára sem közölhetjük, hogy — amint Írja — állandó előfizetőnk, ami a tárca jó­ságát mindenesetre nagymértékben emeli. Főszerkesztő: Dr. Tanódy Endre Felelős szerkesztő: !fj. Uíteczky Endfé. Segédszerkesztő: Dénes Sándor. Munkatárs: Nagy Vincze Gabona-piacról. Budapest. 1909. május 17. Határidő Déli zárlat. Buzakinál&t gyönge, vételkedv mérsé­kelt. Szilárd irányzat mellett 8000 méter­mázsa került forgalomba 15—20 fillérrel drágább árakon. Egyéb gabonanemek közül rozs 10, tengeri 5 fillérrel drá­gább a többi szilárd. Idő: szép. Búza májusra — — 14-43-44 „ októberre — — 12-37-38 Rozs májusra — — 00 „ októberre — — 9-76-77 Zab májusra — — 00 „ októberre — — 7-56—57 Tengeri májusra — — 7-70-71 „ júliusra — — 7-89—90 Repce augusztusra — 15-40-50 Értéktőzsde. Déli tőzsde. Délutáni zárlat. Magyarhitel 748-50--•-­Osz trákhitel 638-50--•-­Ko rona járadék 9327 03*32 Egy ügyes elárusító leányt füszerüzletemben elfogadok. Szűcs József. Eladó sorsjegyek. A S zatmári bank részvénytársaság a sorsjegycsoport feloszlása alkalmából több kisebb tőzsdén jegyzett sorsjegyei eladatnak. A Szatmári bank r -t. Eladó. A szatmári hegyen 9688. sztjkvben A f 1. 3199a. hrszám alatti ingatlan házastelek a nagyhegyi ut mentén, a piactól pár percnyi távolságra, eladó, esetleg bérbe kiadó. Feltételek megtudhatók a Szatmári Takarékpénztár-Egyesületnél. Eladó telekrész. Eladó a Vörösmarty-utca 6. sz. telek­nek az Arany János utca felőli része. Értekezni lehet Szirmay-utca 8. szám alatt (uteai lakrész) a tulajdonosnál. Kiadó istálló. íTerbőczy-utca 5. szám alatt 4 lóra való istálló kiadó. zabadälmäzott * * beton hides? éS beton Válynt; és egyéb betonból való dolgok kési állapotban, esetleg megrendelhetők. Portland cement + ♦ ♦ eladás. # ♦ + KOSA BERTALAN-------------- SZATMÁR -------------­Si e; ián 5 tavaszi és nyári 1 rab Át/al Klein és Társa Üzlethelyiség: Hám János-utcia. AKAI ezéskészít Na«?r ?*»vetralctár csak! s Jó­1 weg . . mmosegu anyagokból. T9Q Ká' /é' 1 legjobbat és legolcsóbban D ü M IT Q Á M ftfU? kávékereskedőnél j assr beszerezhetünk ö JÍJ ÍN ÍV O A IN U U Fi Szatmár, Kazinezy-utca 16 sz. „Mokka keverék“ cégem különlegessége 1 kg. 4*40 korona, villany erővel pörkölve. IfiQO öltöny szöVet erezett Símnél 3pácz posztó üzletébe, melyei; alkalmi Vétetljént------- adatnak ti

Next

/
Thumbnails
Contents