Szamos, 1909. május (41. évfolyam, 99-122. szám)

1909-05-06 / 102. szám

102. szám. (1900, május 6.) SZAMOS 3-ik oldal. A szavazati magánjog. Május elsején történt. A munkások fölvonu­lása után egy-egy csoport betért, hogy a fehér asztal mellett is meg­ünnepelje a munkásság napját. Mikor jn már sok fogyott el az ünnepi hangu­latot keltő szőllőléből s nagyban folyt, a szocializmus dicséretei a többi poli­tikai elvek ócsáriása mellett, feláll egy elvtárs és tele tüdővel, nagy lel­kesedéssel kiáltja végig a vendéglőn, magasra tartva poharát: — Éljen az első magyar általános hitközségenként való szavazati ma­gánjog ! A nóegylet mulatsága nem — mint tévesen jelezték — május 22-én, hanem juaius 5 ón délután 6 órakor lesz megtartva. Lakmározó betörő. Sokan ösmerik a Szatmárhegyen Huszti Mihályt, egy szegény félkegyelmű embert, aki azzal tölti napjai*. hogy a szobájában állandóan térd pel és ájtatoskodik. Akik jártak nála, azt mondják, hogy a lakás padlóján a szó szoros értel­mében két lyukat térdepelt már ki ájtatoskodásával. Ezt a szegény em­bert rutul megcsufolta valami elvete­medett betörő. Vasárnap délután ugyanis fényes nappal betört a házába, levetette ott a saját rossz ruháját és fehérneműjét, magára vette a Huszti ünneplőjét, azután pedig leült és az asztalon talált csörögő. elfo­gyasztva a mint jött — az ablakon keresztül — eltávozott. A megkáro­sított, ember jelentést tett a rendőr­ségen, amely most nyomozza a vak merő betörőt. Gyermekszáj. Tanító: .Hol fordul elő a szarvas?“ Kis tanuló: „Az erdő­ben*---------Tanító: „És a“-----------­Ta nuló: „És a Schichtszappanon.“ Tanító: (mosolyogva): „Helyes! De én a hegyeket gondoltam. Tehát a szarvas hegyeken és az erdőben for dúl elő“ — — — „És a Schichtszap­panon“, kiáltotta a kis társaság egy­hangúan és vidám nevetéssel. Ekkor már a tanítónak is kellett nevetni. Pecsenye- és leveshus. A legjobb pecsenye- és leveshas, csupán a há- tulsó rész, Szimonisz Albert felügyelete alatt, a ref. főgimnáziummal szemben, a Kazinczy utcában (a dr. Weisz Sán dor-fóle házban) minden nap frissen vágva, mérsékélt árban kapható. Újdonságok. Angol úti bőröndök, pleédek és kosarakban. Úri divat külön­legességek: Lawn-tennis ütök és labdák, valamint lawn-tennis labda verőket javit és teljes hurozásokat készit Ragályi. Flóbert-fegyverek és valódi Browning-revolverek, lüttichi gyárt­mányú ; úgyszintén nickel és aluminium konyhaedények legnagyobb válasz­tékban kaphatók: Melchner testvérek vaskereskedósóben Szatmár (Dr. Le- hótzky-ház.) Ahova teljárni is bajos, a sikár'ói legmagasabb heg ven termett kitűnő sikárlói karoosoor egy félliteres bu- teiia 25 krajcár. Sajüttöltésü, 4 öves sikárlói pecsenyebor — „Huugária gyöngye* óimén, egy butelia 50 kraj­cár Aki még nem kóstolta, keresse tel a „Hungáriát.* Üvegáruk vásárlására leg­melegebben ajánljuk Weisz Albert szatmári céget. Kész szoba-berendezések modern stylben, rendkívül szolid kivitelben Littecsky Pál és fia bútorgyárában jutányos árban beszerezhetők. A bu- iőrtelep & hidoutui levő Erzsébavma- loraban vau. * Magyar Otthon! Elsőrangú penzió. Családok, házaspárok ós ma­gános urak részére. Elegánsan bereu dezett különbejáratu szobák. Réz­ágyak, fürdők, lift. Olcsó árak. Hol V Budapest, Főherceg Sándor-utca 30 Ä in. kir. államvasutak 1909. évi május hó 1-től érvényes nyári menetrendié. A Budapest—keleti pályaudvar— predeali és Budapest—keleti p. u.— arad—tövisi vonalon. A jelenleg Budapest keleti p. u.-ról reggel 7 óra 20 pkor Debreczenbe. Nagyváradra, illetve Aradon át Brassóba, a d. u. 2 óra 25 pkor Kolozsvárra és az este 9 óra 15 pkor Predealba induló, az ellenkező irányban pedig a Predealból reggel 7 óra 50 pkor, a Kolozsvárról d. u. 1 óra 40 pkor és a Brassóból Aradon át, illetve Nagyváradról este 9 óra 40 pkor Budapest keleti p. u.-ra érkező gyorsvonatok Budapest keleti p. u. ós Szolnok között megszüntet- tetnekjés a Budapest nyugoti p. u.—czeg- léd—szolnoki vonalra tereltetnek át. E gyorsvonatok tehát f. évi május hó 1 tői kezdve Budapest nyugoti p. u.-ról indíttatnak, illetve Budapest nyugoti p. u.-ra érkeznek és pedig az alábbi időkben: Budapest nyugoti p. u.-ról indul a Debreczen—nagyváradi, illetve Arad—brassói gyorsvonat reggel 6 óra 55 pkor, a kolozsvári gyorsvonat d. u. 2 órakor és a predeali gyorsvonat este 9 óra 10 pkor; Budapest nyugoti p. u.-ra érkezik a predeali gyorsvonat reggel 7 óra 50 pkor, a kolozsvári gyorsvonat d. u. 1 óra 50 pkor és a Brassó - aradi, illetve nagyváradi gyors­vonat este 9 óra 55 pkor. A jelenleg Szolnokról éjjel 2 óra 32 pkor Püspök­ladányra induló gyorstehervonatnál a személyszállítás megszüntettetik és A munkáspénztár dijai, A föld­mivelésügyi miniszter elrendelte, hogy minden munkaadó köteles a szolgálatában álló minden egyes gaz­dasági (külső) cseléd után az Orszá­gos Gazdasági Munkás és Gselédse- gólyzőpénztár javára a közadók be­szedésére hivatott községi (városi) pénztárba évenként előre 120 fillért befizetni. Ezen hozzájárulási dij min­den év április hó 1-én esedékes. Ha 8' inban a munkaadó cselédeinek személyében vagy létszámában az általános összeírás foganatosítása után változás áll be, akkor a változás az uj cseléd szolgáltába lépésétől szá­mított, 15 napon belül a községi elöl­járóságnak (városi adóhivatalnak) szóval vagy Írásban bejelentendő és a hozzájárulási dij ezen bejelentés alkalmával (tehát április hó 1-je előtt is) azonnal befizetendő; a cselédek személyében beállott változás esetében természetesen csak akkor, ha a mun­kaadó azt a szolgálatból eltávozott cseléd után azon évre még nem fizette be. Az országos gazdasági munkás és cselédsegélyzőpénztár igazgatósága a törvényben baleset esetére biztosított segélyeket csak akkor köteles Jkiszol- gáltatni, ha a balesetet szenvedett gazdasági cseléd a nevezett pénztárt megillető hozzájárulási dijak azon évi lajstromában szabályszerűen felvéte­tett ós ha utána a 120 filléres hozzá­járulási dij az esedékességkor, vagy utóbb ugyan, de ez esetben legalább 30 nappal a baleset előtt, tényleg be­fizettetett. Szállítások a hadsereg részére­A kassai III-ik honvéd parancsnok, ság pályázatot nyit a munkácsi, szat­mári, m.-szigeti, nagykárolyi és nyí­regyházai csapatainak szalma, széna, zab, kőszén ós tűzifa szállítására. Az erre vonatkozó hirdetményről bővebb tájékozást nyújt a debreceni kereske­delmi ós iparkamara. — A kassai 6 ik hadtest pályázatot nyit a m.-szi­geti, munkácsi és nyíregyházai csapa­tainak szalma, széna, zab, kőszén és tűzifa szükségleteire. A szállításról bővebb adatok a kiíró hatóságnál és a debreceni kan aránál szerezhető. helyette Szolnokról reggel 3 óra 30 pkor egy vegyesvonat helyeztetik for­galomba, mely Püspökladányba reggel 5 óra 55 pkor érkezik. A Debreczen felől éjjel 10 óra 24 pkor Püspök ladányba érkező személyvonat forgalma a püspökladány—szolnoki vonalrészre is kiterjesztetik, miáltal egyrészt Del reczen felől Arad és Tövis felé egy uj kedvező összeköttetés létesül Szajolon át, másrészt Szolnokon a Budapest felé menő személyszállító gyorsteher- vonathoz uj csatlakozás létesül Deb­recen felől. A Püspökladány—kőrösmezői vo­nalon : Szatmári Gőzfürész állomáson az összes személyvonatok rendesen megállittatnak. A Püspökladányból d. e. 11 óra 18 pkor Máramarossziget felé induló gyorsvonat Halmi állomá­son rendesen meg fog állani. A jelen­leg Máramarosszigetről d. u. 2 óra 24 pkor Kőrösmezőre induló tehervr natnál a személyszállítás megszűnt,, tetik, ellenben e helyett Máramaros- szigetről reggel 4 óra 48 pkor egy gyorstehervonat fog személyszállítás­sal közlekedni, mely Kőrösmezőre d. e. 8 óra 12 pkor érkezik. A Budapest—nyugotip.u.—orsovai vonalon. A jelenleg Budapest keleti p. u.-ról reggel 7 óra 20 pkor, d. u. 2 óra 25 pkor és este 9 óra 15 pkor induló predeali, illetve arad—tövisi gyors­vonatok, valamint az ezen irányokból reggel 7 óra 50 pkor, d. u. 1 óra 40 pkor és este 9 óra 40 pkor jelenleg Budapest keleti p. u.-ra érkező gyors­vonatok nem Budapest—keleti p. u.— Szolnok, hanem Budapest—nyugoti p. u.—Czegléd—Szolnokon át fognak köz­kedett fürdővonatok május 1-től bezá­rólag szeptember 15-ig ismét forga­lomba helyeztetnek. Szatmár—Kossuth- kerttől—Bikszádig ós vissza vasár- és ünnepnapokon julius 1-től bezáró­lag augusztus 31-ig egy-egy tehervo- nat fog személyszállítással közlekedni, mely Szatmár—Kossuth-kertről Bik- Bikszád között a múlt nyáron közle- szádra reggel 6 óra 6 pkor indul, Bik- szádról vissza Szatmár —Kossuth­kertre éjjel 10 óra 5 pkor érkezik. Uj kerthelyiség. Tarosunk közön­ségének régi óhajtását teljesítette Márkus Sándor a Károlyi szálloda és kávóház tulajdonosa akkor, midőn szál­lodájának udvarán egy modern igé­nyeknek minden irányban megfelelő nyáii helyiséget rendezett be. Csodá* latra méltó ügyességgel bámulatos szép kertet varázsolt oda a hely tu­lajdonosa, melynek fényét és pompá­ját nagyban emeli a helyiségnek a kényelmes fedett része és a számta­lan iv és villanylámpa, melyek szinte nappali világosságot terjesztenek. Nagyszerűen berendezett nyilt színpa­dán elsőrendű kabarét társulatok fog­ják estélyeiket megtartani, úgy hogy a közönség is páratlanul élvezetes órá- bat szerezhet magának, ha estéit eb- aen a paradicsomszerü kertben fogja eltölteni. Főszerkesztő: Dr. Tanódy Endre. Felelős szerkesztő: Ifj. Liííc-Cáky Endre. Segédszerkesztő : Dénes Sándor. Munkatárs: Nagy Vincze lekedni. A Bátyú—királyházai vonalon. Bátyú és Királyháza között egy-egy uj személyvonat helyeztetik forgalomba. Az uj vonat Királyházáról éjjel 2 óra 20 pkor indul és Bátyúra reggel 4 óra 21 pkor érkezik. Bátyúról vissza pedig éjjel 10 óra 50 pkor indul és Király­házára éjjel 1 óra 55 pkor érkezik. Mindkét vonat Bátyun csatlakozni fog Budapest ós Munkács felé, illetve felől. A Bátyúról éjjel 10 óra 50 pkor induló vonat ápril 30 tói már mint különvonat vezettetett be. A Nagykároly—zilahi vonalon. A jelenleg Nagykárolyról d. e. 10 óra 5 plíor Tasnádszántóra induló és a Tas- nádszántóról d. u. 1 óra 21 pkor Nagy­károlyba érkező vegyesvonatok egy­idejű megszüntetése mellett Nagy­károly és Zilah között egy-egy uj vegyesvonat helyeztetik forgalomba. Az uj vonat Zilahról indul reggel 7 óra 38 pkor és Nagykárolyba érkezik d. u. 12 óra 24 pkor, ahol Máramaros­sziget ós Budapest felé csatlakozni fog; az ellenirányban pedig Nagykárolyról — csatlakozással Budapest és Debre­czen felől — d. u. 2 órakor indul és Zilahra ede 6 óra 55 pkor érkezik. A Nagykárolyról jelenleg d. u. 4 óra 5 pkor Zilahra induló személyvonat este 6 óra 22 pkor fog indulni és Nagykárolyban csatlakozást nyer Buda­pest és Debreczen felöl. A Sarmaság— szilágy Somlyói vo­nalon. Szilágysomlyóról este 8 órakor Sarmaságra és Sarmaségról este 9 óra 20 pkor vissza Szilágysomlyóra egy- egy uj vegyesvonat indult. Ezen uj vo­nat Sarmaságon csatlakozik Nagy­károly felől, illetve Zilah felé, A Szatmár—Kossuthkert—bikszádi vonalon. Szatmár—Kot mth kert ós Gabona-piacról. Budapest. 1909. május 5. Határidó Déli zárlat. Buzakinálat és vótelkedv mérsékelt. Szilárd irányzat mellett 10,000 méter­mázsa került forgalomba tartott árakon. Egyéb gabonanemek tartottak. Idő : do- rus. Búza májusra — „ októberre — Rozs májusra — „ októberre — Zab májusra — „ októberre — Tengeri májusra — „ júliusra — Repce augusztusra 14-19 -20 11-87-88 00 9-35-36 00 753—55 7-62-63 7-85—86 14-90-15-00 Értéktőzsde. Déli tőzsde. Délutáni zárlat. Magyarhitel 755-— —"— Osztrákhitel 643-75 —•— Korona járadék 93-50 93-60 ti állást keres, vagy kínál, — venni, |1 vagy eladni akar, — általában dményesen hirdetni, illetve hirdetése- szembetünő formában és a célnak inkább megfelelő legalkalmasabb uj- okban \ agy folyóiratokban elhelyezni íjt, az mindenkor tárgyilagos tanács- l és lelkiismeretes legolcsóbb kiszol- ásban részesül „Jaulus és Társa“ lasenstem ós Vogler) Budapest, V., rottya-utca 9. — legrégibb, még az i5. év ben alapított hirdetési iroda által. f __ í _A iiT-n ontncnn lrnlHünlr Ki tűnő száraz gomba nagymennyi­ségben eladó. — Hol? megmondja a kiadóhivatal. Kérjen árjegyzéket a fel kai kon­zervgyártól. — Világhirü tátrai különlegességek ! Az árjegyzék bérmentve és ingyen küldetik.

Next

/
Thumbnails
Contents