Szamos, 1909. április (41. évfolyam, 74-98. szám)
1909-04-18 / 88. szám
8ZAMOS (1909. ápril. 18.) 88 szám. 2-ik oldal. Mucsai hírlapirodalom. Minden lapnál — ki nem véve a legelőkelőbb fővárosi lapokat sem — van egy igen munkás, ízovgalmas < s nélkülözhetetlen tsgja a szerkeszt - ségnek, a mely szorgalmán kívül szerénységével tűnik ki többi kartársai közül. Neve a lehető legritkábban sőt sohasem szerepel nyilvánosan. S bár egyike azoknak a munkatársaknak, a kik egynémely lapba legtöb bet írnak, neve még egy lapon sem volt megjelölve mint szerkesztőé vagy munkatársé. Sőt még az általa „szerkesztett“ cikkek alá sem írja oda soha a nevét. Nem Írja. mert nem tsd írni. S hogy irui nem tud, ebben nagyon hasonlít a legtöbb újságíróhoz. A különbség azonban közte és a többi analfabéta újságíró között az, hogy inig emezek szerepeinek hitvány irodalmi termékeik révén uton- utféien mint potyajegyesek, szabad- bemenetesek, addig ez a muukatárs, aki pedig egyike a leghasznosabbaknak, nem élvez semmi potyát, hanem szerényen, elvonulva a világi ól munkálkodik névtelenül s ha tevékenysége véget ér, — visszakerül helyére és unalmasan, szürkén lóg a falon. Ez a sors igazságtalansága ! Á haszontalanok járnak-kelnek szabadon a nagyvilágban, holott sokkal jobban rászolgáltak arra, hogy lógjanak, — ő pedig soha ki nem teszi lábát — ha ugyan van ilyen testrésze — a redakcióból, hanem lóg. Megneveznem talán nem is szükséges. Ennyi ]ó tulajdonságának felsorolása után mindenki rájött, hogy a leírás összes jeleseink között csak egyre illik reá: űz odora. Én sokra becsülöm az ollót, mint munkatársat. Nemcsak azért, mert segédszerkesztós közben gyakran kihúz az anyagnélkiiliség hínárjából, hanem fount elsorolt egyéni jótulajdonságai miatt is. Valósággal elszomorodik az az ember. aki ambíciót tehetséget visz a zsurnalisztika rögös pályájára s !árja, hogy ugyanerre a pályára, hova a belépési jogosultságot ezen ambícióval é.-ttehetséggel megváltotta, milyen tömegesen tódulnak az analfabéták és antitalentumok, ellenzsenik — belépti dij nélkül, nyilván újságírói szsbadjegygy“ Ösmeiek főszerkesztőké1, a kikei azért neveznek így, mert, a fejük {<>, ha két sort meg kell irniok a te Hő sokét, a kik csak szert merik elvállalni lapjuk szerkesztéséért a felelősséget, mert hiszen ők ugv sem írnak s igy a felelősségnek egy veszf-de'- me-s része nem hárul rájuk a saji-t ir&saik miatt. Nem is szólok a munkatársakról, a melyek miudeuikenek hever a fiókjában vagy valamelyik fővárosi színháznál egy korszakaikotó, óriási horderejű színdarabja, de a kik képtelenek egy hir megírására. Nem szólok azokról, a kik olyan tálcák, cikkek alá kauyaritják a nevüket, a melyek már harmadkézben jutuak hozzájuk: más irta az ol ó kivágta, ok pedig aláírják a nevüket. Ezek már nem is sakálok, de hiénák. Visszatérve az olló működésére, nem restellem bevallani: magam is dolgozom vele. Mindennap előveszem a vidéki lapok cserepéldányait, végigböngészem őket s ha valami érdekes akad bennük, kiollózom. Inkább ollózok jót, mint írjak rosszat. Ilyen böngészés közben sokszor őszintén sajnálom, hogy nem vicc lapot szerke sztek. Szent atyám, mennyi humor mennyi kacagtató, groteszk figura ! Ha valaha könyvirásra adom a fejem, azzal kezdem meg, hogv kötetbe gyűjtöm azokat a vsrágszále- kat, melyeket a különböző Mucsai Kürtök komoly cikkeiből összegyűjtők. Ennél kacagtatóbb, humorosabb gyűjteményt el sem tudok képzelni. Egyik újpesti lapban olvastam egyszer egy vezércikket. Ez volt benne : „Pedig ha Vilmos csiszár, a négy fecsegő, szószátyárkodása helyett nem hagyta volna figyelmen kiyül lapunk 45. számában adott tanácsunkat, ti zouy nem jutóit volna oda rossz politikájával, ahol most tart “ A lefolyt osztrák-magyar-szeib koiif iktus a att égjük helyi lap irt igy : „Most mar követeljük az orosz cártól, hogy valljon szint!“ S bizonyára nem a véletlen müve volt, hogy a cár ._ég azon a héten szint vallott. Úgy látszik, hogy körültekintőbb politikus, mint Vilmos s nem hagyta el surranni a jó tanácsot a füle mellett. A komoly cikkek formájába bujtatott ■ humoreszkek föforrása, a gombostűre való ritkaságok gyűjteményes kiadása, a melyuek minden száma csak úgy hemzseg az önkéntelen, akaratlan humortól, egy szomszéd vármegyében megjelenő lap. Nem nevezem meg, mert nem akarok személyeskedni, de meg a szerkesztőséghez végtelen kellemes ein lékek, személyes szimpathia fűz. Csak körülírom. A vármegye, ahol megjeleu arról nevezetes, hogy „non corouat.“ Két lapja van. Az egyiknek „Ugocsa“ a cime. Nem erről van szó. A másiknak a cime „N. H.“ betűkkel kezdődik. Ez van szóban. Azt hiszem, eiég diszkréteu körülírtam. Ez a lehető legszűkebb körben elterjedt újság egyszer hosszú cikkben kesergett a pesti nők erkölcstelensége miatt. A cikk vegén aztán azt ajánlja, hogy a pesti tisztességes nők ebbeli tulajdonságuk külső megnyilvánitására viseljenek liliomot. Hogy a liliomviselésre az engedély t a rendőrség adj i e meg az egyeseknek avagy kinél kell jelentkezni, hogy az illetőknek túsz t-sséges nő vobát megállapítsák, erre nem ajánló t mego dást Dávid Mártó u földije. . Legutóbbi számában megdöbbenéssel irja m g, hogy az ottani járásbi lóság vezetője családi és más ©kok miatt áthelyezést kért. „Jobb szeretnek ha itt maradna — igy ir - de ugyanekkor felhívjuk az igazságügyi kormány figyelmét arra, hogy járás- túránknak kir. Ítélőtáblái bíróvá leendő kiueveztetése feltétlenül ajánlandó.“ Azt talán felesleges megjegyeznem, hogy a lap tulajdonosa és névleges szerkesztője fiskális. De Günther igazán nem viselkedett szépen! A szokatlan Ízléssel és akarata elleuóre megreklamirozott járás- birót áthelyezte és nem látta kinevezésre feltétlenül ajánlandónak. ügy halijuk, hogy Günther a jövő héten be is adja lemondását. Hja, nem hallgat az okos szóra, ám lássa következményeit! G) HÍRROVAT. Őnagysága a hétről. Na, magával meg mi történt ? Legalább is úgy ront be hozzám, •Hatha hitelezői üldöznék. — Igen, üldözik, nagyságos asz- szonyom. — Mentse meg ! Rejtse el, de azonnal ! — A legszebb alkapitány a nyomomban vau és csupán fürge lábaimnak köszönhettem, hogy előbb vagyok itt pár perccel, mint ő és hadsegédei, — De utóvégre is, beszéljen az ég szerelméért, kit üldöznek? — Magát? És ide menekül? — 0 bárcsak én lehetnék az üldözött, mondom, de sajnos, a nagy Számúról van szó Az alkapitány megtudta, hogy Onagységánál egy példány Szanm vau és nincs kizárva, hogy idejön házkutatásra. Az egész várost napok óta rette gésben tartja, irodájában egész nap egymásnak adták a kilincset a beidézett Szaninisták. A kihallgatás vajmi kevés eredménnyel járt azonban, mert a könyvek folyton vándorolnak egyik helyről a másikra. Akit becitá nak, hivatkozik a nagynéniére, vagy a keresztpapájára, hogy annak adta kölcsön, ha pedig azt becitálják, az is bizonyára tut adott már rajta. A nyomozás, mit egy pár fiatalembernél tartottak, eltekintve a talált néhány elhasznált, de rossz állapotban lévő gallér és manchettától, semmi ered menyre nem vezetett. De mégis, a tegnapi napon elfogtak egy Sz&nint, az is csak egy tél volt és a postán sikerült nyakoucsipni, éppen akkor, midőn egy fiatal leányka fel akarta adni szive ábrándjának. Valóságos Seriok Holmes genialitás- sal fürkészték ki ezt a fél példányt a titkos és nem titkos readőrök és hozták be a rendőrségre nagy diadallal, akár csak egy kis bűnös kasszatündért, ezzel a szavakkal: „itt van Sanyi“. Az írástudó rósz persze ■ szörnyen bosszankodott a fél zsákmányon, mert mint megtudtam, még a poheájon senki sem olvasta. A féllel pedig nincs mit kezdeni. A legjobban a főkapitány járt, neki már egy egész példánya van, ehez azonban csak Káldor Lajos jóvoltából jutott, aki könyv nélkül tudja az egész müvet és önként fe ajánlotta a rend őrség épülésére és művelődésére. — No de amint látom, i letve a lassú és méltóságteljes lépésekből és hivatalos köhintésböl gyanítom, Ö jön. Egy fehér pitykés vörös mellény az első iatomáuy, majd megjelenik a rend legszebb őre. — Jó estét kívánok ! — Van engedély a fennmaradásra ? Akarom mondani, hol van a Szanin, Nagyságos asszonyom? Tetszik tudni, önkéuytelenüi ezek a hanyag vandéglősök jönnek a számra, akik még fél kettőkor sem küldik be a 2 pengőt. A nagyságos asszony feltalálta magát és azonnal intézkedett, hogy thea és megfelelő mennyiségű sonka, imbiss, kaviár kerüljön az asztalra. Elég az hozzá, hogy egy negyed óra múlva már a legjobb hangulatban voltuuk, úgy, hogy a kapitány kiszóit az ajtón — Timafi és Harkai, riaguk elmehetnek, a nyomozást felfüggesztem és lefoglalom a legpikánsabbat a ká- viárt“. Ezután sok mindenről csevegtünk. Ouigysága nagyon neheztelt ránt, hogy nem jöttem a piros tojásért a husvét alkalmából. De kimentettem magam azzal, hog3' fontos maim voltak, már tudniillik az öntözés napján nagy toroklccsolás volt, melyre egy nagyszabású névnap adott alkalmat, mely egyesek állitasa szerint kétszer 24 óráig is eltartott, sőt még messzebb kiható eredményei is várhatók. Ez amolyan kis összejövetel volt, mint a milyenen őseink a haza sorsát intézték el anno dazummal egy nehány esztendőre. Ezenkívül politikai szenzácziója is volt a napnak. Képviselőnk, akinek ug3Tan kevés beszámolni valója volt, tartott igen tartalmas politikai beszédet. — Mint hallom, jegyezte meg őaagy- sága, sokan voltak a gyűlésen, de azért a képviselőnek mégis kijutott a locsoltdásból, amolyan hideg-zuhany alakjában. Nem voltak ott — kevés kivétellel — sem a város vezető emberei, sem pedig azok, kik máskor oly szorgalmasan felkeresik. Persze ők is locsolódul voltak —- torok íocso- lódni a névnapon. — Mondja, nincs a kettő között valami Összefüggés ? — Azt az idő fogja megmagyi rázni nagyságos asszonyom. A héteD, mint hallom bál is volt. A Deák-asztaltársaság rendezte. Nagyon szolid mulatság lehetett, mert már 10 órakor, mikor arra jártunk, a nagyterem teljes sötétségben volt. — Igen, mondám, én is ott voltam, névsort összeállítani, de 9 órakor még alig láttam valakit, persze csakis arra gondolhattam, hog\r bizonyára későn kezdődik, Várni azonban nem volt kedvem, később pedig, mikor már oda mentem, lehetett úgy fel 11 óra, 4-en járták a négyest. Biztosan haza mentek. A nagyságos asszony azután tudtomra adta, hogy a jövő héten megrongált idegzete és uj&bb szívbajának gyógyítására délvidékre utazik és ha csuk teheti, onnan fog felkeresni soraival. Ez amolyan gyengéd figyelmeztetés volt arra. ho y az intervju és az asztali készlet véget ért, melynek nemcsak én, de a Scania is okozója voú. Miután az a;kapitány a piti kés mellényt eltakarta, felállottunk és a távozásnak az annyira ismeretes mezejére léptünk. Mikor kiértünk a szabadbi, Ti maii aki a küszöbön ült, hangosan olvasta fel Szaniuból: „Szanin könnyen feüólekzett és megelégedett pillantással nézett a föld végtelensége feié, mikor nehéz lépésekkel a világos, barátságos reggeli pírnak vette útját. Mikor a zöld puszta a kékes távolban ébredni látszott és az óriási égbolt maga felé hivá, a nap a szemei előtt szikrát szórva, ragyogva feljött, úgy érezte Szanin, hogy a világosság felé tart.“ Menjünk, mondám a jelenlévőknek, mert besötétedett. Liky. J gQQ SltSwy szöVct erezett ^gftyjjgj ^QtláCZ az,íl^e’ Kávé ^ legjobbat és legolcsóbban D 1? M 1/ Ä Q A \í n H D kávékereskedőnél S#“ beszerezhetünk X3 Ij IN TV ö A IN U v_/ X\ Szatmár, Kazinezy-utea 16 sz. ,Mokka keverék“ eégem különlegessége 1 kg. 4*40 korona, villany erővel pörkölve.
