Szamos, 1909. április (41. évfolyam, 74-98. szám)

1909-04-16 / 86. szám

2-ik oldal. SZAMOS (1909. ápril. 16.) 86 szán. vezte, aki a zendülő katonákkal állí­tólag szoros összeköttetésben áll. A tegnapi napon a szultán egy altisztet fogadott és azzal bízta meg, ho. y közölje a csapattal az üdvözletét. Összerombolt szerkesz­tőségek. Konstantinápoly, ápr. 15. A matrózok az uj-török lapok szer­kesztőségeibe a mai napon betörtek és ott mindent összeromboltak. A szerkesztőség tagjai elmenekültek. Két polgárembert; megöltek, az uj török tiszteket pedig elkergették, Mahund Mukdar basa villáját pedig kirabolták. A kispesti rablók bün­tetését a Curia fe lemelte. Budapest, árpil. 15. A kispesti vakmerő rablás tettesei­nek büntetését a kir. Curia 3 évről 6 és fél évi fegyházra felemelte. A maroshévvizi gyil­kosság tárgyalása. Hódmezővásárhely, ápr. 15. Hódmezővásárhelyen tegnap reg­gel 8 órakor kezdődött a Pártos Gyula—Giacomuzzi "Virgil bünper esküdtszéki főtárgyalása. A tárgya­lás iránt óriási az érdeklődés. A tárgyalótermet a közönség zsúfolásig megtöltötte. A tárgyalásra 67 tanút és 4 orvosszakértőt idéztek be. Vádlott Pártos Gyula, 24 éves izr. vallásu mérnök, büntetlen elő­életű, lévai lakos, ki ellen a kir. ügyész vádat emelt, hogy a múlt nyáron a maroshévvizi országúton Giacomuzzi birtokost szivenlőtte és halálát okozta. A védelmet Zágoni Bodolla Ferenc dr. marosvásárhelyi és Pártos Vilmos dr. ügyvéd, a vád­lott bátyja látják el. Az esküdtszék megalakulása után vádlottat a tárgyalóterembe vezetik. Vádlott gyönge idegzetű ember, ma­gatartása zavart és idegesnek lát­szik. Az elnök kérdésére, hogy bű­nösnek érzi-e magát, nem bir vála­szolni; majd később azt feleli, hogy nem érzi magát bűnösnek. Az ál­dozat anyja, Giacomuzziné közben a tanuszobában idegrohamot kapott és kéri, hogy mentsék íel a tanúvallo­más alól. A bíróság Giacomuzzinét fölmenti. Az elnök előadja a vádat és kérdi Pártostól, hogy hogyan történt a dolog. Pártos nem tud felelni. Az elnök vádlotthoz: Gyön­gének érzi magát? Tessék leülni és viselje magát térfiasan. Pártos nem bir felelni. Elnök: Szóljon kérem, hogyan történt az eset? Pártos szinte nkivületben székre rogy, mire az az elnök a tárgyalást negyed órára felfüggeszti. Színház. Heti műsor: Pántek „Tatárjárás“. Szombaton „Falusi idyll.“ (Fodor Oszkár jutalomjátéka.) Sipos Zoltán julaloinjátéka alkal­mából Szigeti énekes bohósága a Nőemancipáció került színre, A szor­galmas és igen tehetséges fiatal szí­nész iránt a közönség rokouszenve egy telt ház, babérkoszorú és egyéb jutalom alakjában nyilvánult meg. A darab választást nem trrtjuk a legsi­kerültebbnek, bár Sípost mint énekes színészt ismertük meg ez alkalommal. A bohóságon azonban jól mulatott a közöuség. Különben az ünnepelt értékéről komolyabb szerepekben, más alkalommal volt alkalmunk meggyő­ződni. Egyházmegyei közgyűlés. Szatmárnémeti, ápr. 15. A szatmári ref. egyházmegye tavaszi közgyűlése rendkívüli érdeklődés mel­lett d. e, 9 órakor vette kezdetét. Már jóval 9 óra előtt az egyházmegye lelkészeinek és megbízott világi kép­viselőinek egész sora vonult be a ref. gimnázium kapuján. Ott láttuk az elnökségben Biki Károly esperest és Luby Géza országgyűlési képviselő egyházmegyei főgondnokot. Kilenc óra után fölzendült a tanács­teremben a gyűlést kezdő ének, mely­nek elhangzása után Biki Károly es­peres adta elő jelentését, kifejtvén, hogy népünk még mindig nem érti ez intézmény célja1, nem hiába, hogy tudja, minden szolgálat viszontszol­gálatot követe!. Esperes elnök ez elő­adása után, Kiss Bertalan mutatta be idevonatkozó javaslatát. A lelkészi karban történt változá­sokból kiemelkedett a nagyari volt el- kész néhai Nagy László halála. Egyh. megyei közgyűlés részvéttel hallgatta volt tanáosbirája halálát s érdemeit jegyzőkönyvben örökíti meg. Majd Luby Géza jelentette, hogy a sorsje­gyekből 12147 K folyt be, a húzást a miniszter ez év julius 8-ára halasz­totta. A múlt évi számadások általában rendben találtattak, csak alig nehány egyház számadását kellett vissza­küldeni. Iskoláink úgy anyagi, mint szellemi tekintetben haladást mutatnak Az egyházlátogatóság jegyzőkönyvei sze­rint a kitűnő és jeles iskoláink száma igen nagy, mely mutatja a református magyarság értelmi fejlettségét. Anya gilag azonban még mindig szűkös viszonyok között élünk, sajnos, nem édes gyermekei vagyunk a hivatalos államnak. A szegényes helyzethez képest köz­épületeink napról-napra emelkednek. Pl. Keórben remek lelkészi lak épült, Kocsordon pedig a negyedik iskola felállítása vált szükségessé. A szatmári ref. egyh-z leányinter­nátus építésére felveendő 100,000 ko­ronás kölcsönt az egyházmegye enge­délyezte. Kisebb jelentőségű ügyek elintézése u*án a gyűlés este 6 óra után ért véget. 16-án bírósági ügyek tárgyaltatnak. HÍRROVAT. Katonabecsület. A soiiugeni penge, a bandázs, a légynélküli pisztolyok, a deákfiastrom, nem tartozik többé a katonatiszti fölszerelések közé — tekintetes köz­vélemény. A krixminiszter vérteleu §§-okkal óhajtja ezután reparálni a katonabecsületet. Ha tehát kollizió történik a jövőben a varrott csillagok fényes világában, nem a párbájkodex dönti el az iuvektiva megtorlása mód­ját, hanem a vérteleu §§-ok. Nem fognak többé hát csattogni a lányos karcsuderóbként hajló, borotvaélü finom solingeui pengék ; sőt nem dur- rognak a légynélküli, hosszucsövü párbajpisztolyok sem. Törzsorvos uramék flastromját a katonai becsü- letbiróság ás a haditörvényszék ra­gasztja fel ezután. Egyszóval, tekin­tetes közvélemény, a kaszárnya ajtain belül a modern szellem uj világot teremtett. Közelebb hozta a feszes uniformist a bő, polgári kaputhoz. A kard a jövőben kizárólag a haza védelmére fog biztosíttatni s a krix­miniszter bölcsessége folytán teljesen kilép a katonabecsület az exkluzivi­tásból. Hát annyi szent igaz, hogy eddig nem volt valami szinpatikus a magyar ember előtt a német komau- dó, de most az egyszer, ez az egy, mely a párbajt leszerelte katonáóknál, minden magyar fülnek jólesett. A krixminiszter pléhgallérja végre meg hajolt a civilbagázs közvélemény előtt, hogy az ember élete ha többet nem is, de annyit legalább is ér, mint egy kincstári lóé s nem szabad azt csak úgy, minden csekélységért prédául odadobni a hideg acélnak, vagy a légynélküli pisztoly csöve elé. A be­csület nem ismer uniformist, kaputot, de léteiét sem keresi vérben, hane o minden emberi lényt karaktere diszit fel azzal. És ha bárki is hozzá meré­szel nyúlni, tisztaságát szebben, job­ban megőrzi, megvédelmezi az igaz- ság, Justicia vértelen §§ ai, mint a vérben és könyben gázoló solingeni penge és légy nélküli pisztolyok. A párbajelleces mozgalomnak minden­esetre nagy lökést adott az nj kato­nai becsületügyi eljárás, valamint az erre vonatkozó most megjelent had- ügyminiszleri rendelet. A civilbagázs tejfölösszáju része is észre fog térni s a párbájkodex tanulmányozása he­lyett, inkább a matúra sikerén töri majd a kobakját. Múzeumba kerülnek a solingeni pengék, légynólküli pisz tolyok s minden humánus érzésű em­ber örömére konciiiáns uj társadalmi életet fog teremteni a vértelen §§-ok közé jutott katonabecsület. Günther kúriai elnök. Néhány nap óta a Kúria bírói körében a legnagyobb határozottsággal kolpor- tálják azon hirt, hogy a Kúria elnö­kévé Günther Antal igazságügyminis- ter fog kineveztetni, aki a napokban bekövetkezendő válság alkalmával beadja lemondását. t Esküvő. Pável Konstantin husvéj másodnapján kelt egybe özv. Bodrog Gyuláné úrnő leányával Ilonkává1 Máramarosszigeten. Helyreigazítás. A tegnapi számunk­ban Spiry Endre igazgató-tanitó neve tévesen lett Spirainak közölve. A Szanin elkobzása Szatniáron. A szatmári rendőrséghez a napokban végre megérkezett a budapesti kir. törvényszék vizsgálóbirájának felhí­vása Acnbasew világhírű hírnévre szert tett müvének, a Szanin-nak el­kobzása tárgyában \ kemény ren­delet vallás és szemerem eileni vét­ségben mondja ki a nagy Szauint bűnösnek és elrendeli, hogy annak bárminemű nyelven található példá­nyát kobozzák el és mentsék meg a jóerkölcsü vidéket ettől a „mótely“- től. — Hogy az elkobzás milyen ered­ménynyel fog járni, az világos és előrelátható. Budapesten, ahol ezer és ezer példány forgott és forog köz­kézen, alig tudtak valamit összeka­parintani. Nálunk is elkelt körülbelül 60—80 példány, melyeket tulajdono­saik féltve őriznek. Különben a könyv árfolyama a megjelenés óta négysze­resre emelkedett, legalább is ilyen áron keresik azok, akik még nem értek rá elolvasni és e-romlani. Kü­lönben elég figyelmes volt a rendőr­ség, hogy ennyi időt hagyott a jó vidéknek a könyv kellő megisme­résére. Mint az esti órákban értesültünk a hajszát a rendőrség titkosabb része már több irányban meg is indbo'ta a könyv iránt. Hogy honnan vették az adagokat arra vonatkozólag, hogy kinél van könyv azt nem tudjuk, de Káldor L-tjos, dr. Pirkler Ernő, Fodor Oszkárnál, — sőt szerkesztőségünk­ben is érdeklődtek a könyv iránt. Persze eredménytelenül. A nyomozás miatt az illetők, — akik nem ke­vésbé voltak meglepődve, mikor a rend emberei hivatalos ábrázattal náluk megjelentek, bosszankodnak a rend­őrség ezen eljárásán. Iskolabezárás. A Kinizsi-utcai állami népiskola épületében lakó Székely József igazgató családjában vörheny megbetegedés fordult elő, minél fogva dr. Vajay Károly pol­gármester az iskola emeleti helyi­ségeit bezáratta s azokban az elő­adásokat további intézkedésig be­szüntette. A földszinti helyiségekben azonban az előadások folynak, mi­után fertőzés veszélye ki van zárva, tekintettel az igazgatói lakás teljes elkülönítésére. Állami támogatás a közutakra. A kereskedelemi miniszter az ország összes megyei törvényhatósági utak építési ósfentartási költségeihez hozzá kíván járulni s Szatmárvármegyét 1909-ben 100,000 1910 ben szintén 100,000 korona támogatásban ré­szesíti. Tanitókháza A „Szatmármegyei ált. tanítóegyesület“ a városról fel­ajánlott vasututcai telek helyett az Attila-utcai 11. számú telken óhaj­taná felépít ni internátnsát. A kére­lem megvizsgálására kiküldött bizott­ság tegnap délelőtt dr. Vajay Károly polgármester vezetésével a helyszínén Ritka szép látványosság! Legpazarabb kiállítás. Ösztreicher Tóbiás üveg és porczeiián kereskedő újonnan berende­zeit hatalmas villamos világítási osztálya, mely dúsan fel van szerelve különféle modern villamos csillárokkal és villamos kellékekkel. Az árak minden versennyel szemben meglepő olcsók. Vétel szándék nélkül is bármikor megtekinthető.

Next

/
Thumbnails
Contents