Szamos, 1909. március (41. évfolyam, 49-73. szám)

1909-03-11 / 57. szám

maró. ii.) Of. szám. A szép gárdista Boda rekedtsége miatt elmarad. Ehelyett Lóránt Er. nőnek, a nagyváradi Szigligeti-színház tagjának vendégfelléptéyeí, aki szer­ződési célból mutatkozik be, a Szent bernáti barátok kerül színre. Az ember tragédiáját szombat és vasárnap este fogják játszani. Ezt a darabot 1892, óta nem látta a szat­mári közönség s ilyen diszletekkel, mint most aligha lesz alkalma látni az itteni színpadon. Ezek az Eszfer- házy-fele díszletek többe, mint száz­ezer koronába kerültek eredetileg s már bejárták az egész müveit Nyu­gatot, mindenütt bámulatot szerezve a színpadi technika e remekének. A díszletek mellett a korhű és stilszerü jelmezek özönében lesz alkalmunk yőnyörködni. Az igazgató gondos- odott, hogy a diszletekkel külön rendező érkezzen, kinek főfeladata lesz a sok változást gyorsan és ügye­sen lebonyolítani. A darab uj beta­nulással kerül színre. Ádárnot Szőcs András, Évát Sándor Júlia fogja ját­szani. Lucifert Peterdi mester alakítja, aki ezt a szerepét eleddig hetvenöt- szőr játszotta. A jogáss prímás női-zenekarral a gróf Károlyi kávéházban. HÍRROVAT. Mi lesz a szatmári Szaninokkal? Mert, hogy itt is vannak, az két­ségtelen, nem akarunk elsősorban magunkról beszélni, mert megérhet­jük, hogy rendőrségünk legjobban ismert, többé már nem titkos rend­őrje egy borús tavaszi napon beállít szerkesztőségünkbe és Szanint kér. És mi felsóhajtunk: Nincs csak egy és az az egy is elveszett, már tudniillik kölcsön adtuk. Ami végül mindegyre megy. Szóval Szanin van, csak ott, vagyis a könyves boltban, hol keresni fogják nincs, már pedig azért nincs, mert mihelyt a lefog­lalás hire a legsötétebb Németibe is eljutott az utolsó példányt is el­kapkodták. Szanint olvas most a kirügyésztől kezdve, (az ártatlan polgári leány­iskolái növendékig minden magyar honpolgár. És ha majd nem lesz egy magyar példány sem, olvasni fogják németül, vagy héberül, (ez utóbbiról nem tudjuk, hogy meg­jelent, de bizonyára meg fog jelen­ni,) mert ezekre a példányokra még nem tette rá a vizsgálóbíró a kezét. Szóval rövid időn, belül a könnyü- vérü Szanin még az alsóhomoródi kaszinóban is el lesz rejtve a köny­vespolc legrejtettebb zugába. És Szanin mester tanain, mikor már kellően megbotránkoztunk és átélveztük, napirendre térünk. Mit is félnek ezek az urak Sza- nintól, hiszen az ő tanai egy elnyomott nép lelki és- érzelmi világában talál­hattak csak talajt, Magyarország pedig szabad és boldog ország. Vagy nem úgy van?. Akkor neki! és égessünk el nnadei* egyes pél­dányát; - de ne kíméljük „Julius Cäsar“-t sem »Shakespeare drámáját (lázadásra való felbujtás, felsógsér- tés stb.), az „Ember tragédiáját“ (első jelenetben, istenkáromlás, bűn­cselekmények dicsőítése), Wnlkürök szöveges kótáját (vérfertőzés) és még számoB dolgot, melyek a meztelen igazságot hirdetik. Ha ezekkel is ké­szen leszünk lepipáljuk Oroszorszá­got is. Liky. Kinevezés. A király' dr. Lacheta Brúnót a kassai 5 honvéd huszárez red tartalék állományába segódorvossá nevezte ki. Bírói vizsga. Schneller Károly szat­mári kir. törvényszéki jegyző az ügyvédi vizsgát a napokban Budapes­ten sikerrel tette le. A kerületi munkásbiztositó pénz tár közgyűlése. A szatmári kerületi munkásbiztositó pénztár f. hó 9-én tartotta évi rendes közgyűlését, me­lyen a munkások részéről igazgatósági póttagokul Kávor József, Kovács Károly, Boros Istváu ; választott.biró sági póttagul Mayer Lajos, a felügyelő- bizottságba Tergo László és Papp György választattak be. A felügyelő- bizottságba a munkaadók részéről Lénérd Károly választatott be. Jegy- zőkönyvhitelesitóknek kiküldettek a munkaadók részéről Iuglik József a munkások részéről Fok Gusztáv. A közgyűlés az 1908. évi számadást és mérleget- elfogadta ós a feimentvényt megadta. Végül elfogadta az 1909 évi költségelőirányzatot is, mely szerint a bevétel 140,000 kor. a kiadás 181,550 koronában van felvéve, mely összegek a mull évi eredményhez ké­pest elég reálisnak mondha ók. A Társaskör választmányi gyűlé­se. A kaszinó választmánya f. hó 10-én gyűlést tartott, melynek egyik tárgyát a vendéglős kérdés képezte. Pongrácz Lajos ugyanis a bérletet felmondotta, miután megfelelő lakást a kaszinó részére nem nyújthatott. A választmány ebből kifolyólag elhatá­rozta, hogy Pongrácz kérelmének ele­get tesz ós a tavasz beálltával kisebb építkezést foganatosít. Ezzel a ven­déglős kérdés elintézést nyert és Pon­grácz továbbra is megmarad. Az ügyvédi nyugdíjtörvény. Az ügyvédi nyugdíjtörvény a napokban lép életbe. Az ügyvédek kötelesek a családi állapotok hiteles kimutatását a kamaránál bemutatni. Mint értesül­tünk, & kamara tagjainak fele sem tett eleget ezen követelménynek. Március 15. A szatmár németi re­formátus főgimnázium Kölcsey ön­képzőköre március 15 ód, a délelőtti istentisztelet után, a főgimnázium tornacsarnokában hazafias emlékün­nepélyt tart a következő tárgysoro­zattal : 1. Nemzeti dal. Énekli a fő­gimnáziumi ifjúsági énekkar. 2. Talpra magyar! Szavalja Gönczy Sándor VI. o. tanuló. 3. Emlékbeszéd. Tartja Sátor Elemér VIII. o. tanuló. 4 Kossuth-nóták. Hegedűn előadják: Kondor Sándor, Vincze Lajos, Józsa Jenő, Szlafkofszki Kálmán VIII, o,, Kovács László, Nagy István VII. o., Bartha György VI. o. tanuló. 5. Képek Petőfi Sándor életéből. Felolvassa Gyöngyösy Gyula Vili. o. tanuló 6. Március 15-én. Jakab Ödöntől. Szavalja Kölcsey Gábor VIII o. tanuló, 7. Szózat. Énekli a főgimn: ifjúsági énekkar. Március 15. A Szatmárnémeti kir. kath. főgimnázium „Kazinczy-Öuképg zőköre“ március hó 15 én d. e. 10 é8 fél órakor a gimnázium tornatérmó_ ben a március 15 iki események em lékére diszgyülést rendez,1 melyuék' műsora a következő : 1, Hói tíz a nép ? énekli az ifjúsági vegyeskar. 2, Nemzeti dal Petőfitől, szavalja Tóth Ernő VII, o. t. 3. Magyar rapszódia Gaál FereuotŐl, zongorán előadja Bu­rányi János Vili, o. (. 4. Ünnepi beszéd, moudja Heriuger Mihály Vili. o. t. 5. Imakar Verditől, énekli az ifjúsági vegyeskar. 6. A vén cigány, melodráma Farkas Imrétől, zenéjét szerzetbe Farkas Sándor. Szavalja Szaplouozay Pá! VIII. o. t., zongorán kiséri Menszáros Zoltán VII. o. t. 7. Máioius Idusán, alkalmi költemény Marosch Pál VIII. o. tanulótól, sza­valja Barth Rezső VIII. o. t. 8. Ka ruc dalok qaertett kísérettel tárogatón játssza Jeremiás Nándor III. A) o. t. 9. Járjatok be minden földet, induló énekli az fjussgi vegyeskar. Március 15 A Deák Kálmán nevét viselő jótékony asztaltársaság a Sör- csarnok helyiségében március 15-ón társasvacsorát rendez. Egy teríték 1 kor. 40 f. Ingatlan forgalom. Vörösmarthv- utca 35. sz. Bereczky István féle há­zat 9500 koronáért, önkéntes árveré­sen Láday József temetkezési vállal­kozó vette meg. —- Füzessy Árpád kir. törvényszéki albiró megvásárolta Nagy József halmii ügyvéd Csokouay- utca 13. sz. házát 20 000 koronáért. A kivándorlás irányítása. Tudva­levőleg a megboldogult kormány az Amerikába való kivándorlást a Cuuard Steam Ship Co. liverpooli cég részére sajátította ki, állami támogatás mellett szállítván ki a munkaerőt az Újvi­lágba. 1904-ben néhány északi kikötő hajósi,irsasága is engedélyt nyert a kivándorlók továbbítására. Ándrássy belügyminiszter újabb rendeletével most a Hamburg-Amerika Linie ha- jóstársassg részére törtóneudö irányi tásfc — már t. i azokáf, akiket a Cu- nard nem tud elszállítani — megtil­totta. Születés, halál, házasság. A szat­mári állami I. kér. anyakönyvi hiva­talban március 10 ón a következő be­jegyzések történtek : Születtek: Nagy József és Kis Mar­git „József“, Rosenfeíd Károly ós Mayer Leona »Simon“ uevügyermeke, Hernyószedés. A -főkapitányi hiva tftl felhívja a gyümölcsfa túl jdono sokat, bogy a hernyót március 31 ig távolítsák el, mert ezen időn túl a mulasztók költségére fogja a pusztítást elvégeztetni. Husvizsgáló tanfolyamra, melyre laikusok is felvétetnek a tanfoiyamot vezető állatorvosnál márc. 1-től lehet jelentkezni. A tanfolyam Nagykároly ban iesz. Uj gözfürészteiep „Az avas-szat­mári gözfürész“ iparvallalat a Soly- moshát dűlőben gözfürész felállításra engedélyt kért. Felülfizetesek. A szatmári protes­táns bálban felülfizettek illetve jegyü­ket a következő összeggel megváltották: Ujfalussy Miklós és neje 200, K. Sze- gedy Antal és neje 150 K. Özv. Ujfa­lussy Sándorné sz. báró Uray Leona, dr. Falussy Árpád és neje, Luby Béláné, özv. Turman Olivérné, Jékey Ilona, Jármy Andor és neje, dr. Schönpflng Béla és neje, Madarassy Dezső és neje, Uray Géza 100—-100 K. Németh Ele­mér és neje 60 K. Dr. Böszörményi Emil, Gróf Tisza Lajos 50 K. Berey József, özv. Kovácsy Gyuláné 40—40 K. Márkusz és Lendek, Jékey László, Keresztszeghy Sándor 30—30 K. Özv. Vályi Árpádné, Kölcsey Gábor, Sár- közy Andor, Domahidy István, dr. Tánódy Endre 20—20 K. Biki Károly, özv, Gyene Károlyné, Jékey Zsigmond, Jékey István, Lu'by Lajos, Fogarassy Miklós, Sinka Lajos, id. Veres Ferenc, dr. Helmeczy József, dr. Lengyel Alajos 10—10 K. Páskuj Gerö 9 K. özv. Körössy Csoíná Józséfnó 5 H. Tiszta jövedelem 1227 kor. 60 fill,. Aki Ragályinál vásárol (volt Gil- lyón és Szlávi k-fele üzlet) a Dcák- téren, sok pénzt megtakarít. Nagyon igaz, hogy hajdan is jó bor volt a „Huugáriá“-ban; mostan is ajánljuk, ha kitűnő bort akar inni, - keresse fel a „Hungáriát.“ Kitűnő lekvár kapható Rákóczi-u 9 szám alatt. Ahova feljárni is bajos, a aikár'ói legmagasabb hegven termett kitűnő sikárlói karoosbor egy félliteres bu- telia 25 krajcár. Sajáfctöltésü, 4 éves sikárlói pecsenyebor — .Hungária gyöngye* cimen, egy buteiia 50 kraj­cár Aki mé: (aem kóstolta, keresse fal a „Hungáriát,* Üvegáruk vásárlására leg­melegebben ajánljuk Weiss Albert szatmári céget. ■agyar forrás. Magyar forrás. Hugyhajtó és Hugysavoldó „Szultán"-forrás. Nagyon kellemes, tiszta izü, szénsavban gazdag, dús lithion-tartalmu ásványvíz. es üdítő ital. Dus lithium tartalma következtében sikerrel alkalmazható vese-, hugykö- és hólyagbajok esetében, továbbá a légző- és emésztőszervek hurutot bajainak gyógyítására. 5ZKETÁJÍ CitbioB-gyógyforrás-^állalat. Kutker.elős6g ó« központi írod» ; EPERJES. Igazgatóság : BUDAPEST, TV. kar. Ferenoz József-rakpart 22-ik szám. Kapható már külföldön is a következő városokban : Brüsselben, Paris, London, Newyork, Ostendében. Telefon Eperjesen: 74. Telefon Budapesten: 111—93. Főraktár Szatmáron: Lővinger József ásványvizkereskedésében — ft bajor sörül; Királya a „Salvator.“ mely tebruár végén került kimérésre, Münchenből meg­érkezett ós a Károlyi-lláz összes helyiségeiben már a mai naptói fogva kapható! a|/a« AM olcsó, jó kávét Ivf|wl vH inai? Ha igen, tegyen próbát Benkő Sándor special kávé­kereskedőnél, Szatmár Kaziuoy-u 16. lÄaKttUtara papiros kap“ — „Szamos* kiadóhivatalában. — Vidék. Csenger. Megindult alatta a jég. Izgalmas jelenet játszódott le e hó 8-án Csen­ger községében. Fehér Pál vetési gazdálkodó a még befagyott Szamo­son akart átkelni, midőn a jég alatta hirtelen megindult s egy nagy tábla jég tova vitte a halálfélelem között levő embert, ki hiába kiáltozott segít­ségére. Mikor Csengerbe ért, a parton állók végre meghallották az óletve- 8zedelemben levő ember jajkiáltásait, majd a hídról kötelet eresztettek alá 8 fölhúzták az ijedtségtől félig ha­lálra vált embert. Alsó-Homoród, Elsodort vízimalom, özv. Blnmnó lippói lakos 'tulajdonát képező vízi­malmát a Szamos elsodorta. A vízállás oly, magas, hogy bármely percben várható a védgát áttörése. •f-fj ,» ... .j

Next

/
Thumbnails
Contents